Esetek

Vannak esetek, amikor az ember megismerkedik valakivel akit szimpatikusnak talál, és később kiderül, hogy tévedett. És vannak olyan esetek is, amikor megismerkedsz valakikkel akik nagyon szimpatikusak neked, és ez később csak fokozódik. Na ma ilyen élményem volt.
Igen ma. Mert éjfél után kezdődött... :-)

Farmer

Barátnőm mesélte miközben az új autóját mutatta be nekem, hogy a régit teljesen összetörte egy hatalmas traktor.
- Hogyan történt? - kérdeztem, mire elmondta, hogy már régen ment a traktor mögött egy keskeny úton, szerette volna megelőzni. Aztán amikor egy hosszú széles egyenes szakaszhoz ért, kitette az irányjelzőt, és előzésbe fogott. Ám amikor a mezőgazdasági szállítóeszköz mellé ért, az hirtelen minden jelzés, és figyelmeztetés nélkül ráhúzta a kormányt. Persze nem tudott bekanyarodni. Alatta volt a kisautó, ill. ami megmaradt belőle.
-És történt valami személyi sérülés? - hüledeztem, de barátnőm elmondása szerint neki semmi (csodával határos módon) a farmernek meg csak az önérzete sérült. Hogy merte megelőzni Őt egy autó a saját birtoka határán?!
- Talán részeg volt? - érdeklődtem.
- Ááá. nem.
- Akkor?
- Csak FARMER. - volt a válasz, és egy széles, lemondó legyintéssel jelezte, hogy az illető reménytelen.
- Tiszta szerencse, hogy találkoztatok akkor! - mondtam. - Most legalább van egy új autód...
Egy pillanatig a tekintetemet kutatta, mint ha nem akart volna hinni a fülének, aztán meglátta a mosolyomat. Nevetésben tört ki. Mint később elmondta, a karambol óta első ízben...

Barna tinóru

Erős illatú, jellegzetes gomba. Egy "folyást" találtam belőle. Nem kifejezetten a kedvenc gombám, de hazahoztam csak mert már régen szedtem gombát. Nem nagyon kedvez a gombászkodásnak a farmereknek az a tulajdonsága, hogy minden talpalattnyi földet megművelnek rendesen. Ezt is egy parkban találtam, ahol véletlenül még csak birkát sem legeltetnek. Szép felületű ép gombák. Még látni is gyönyörűség.

Nyárutó

A nap még nem jutott el napi útján a legmagasabb pontra. Tizenegy felé járhatott az idő a szeptemberi nyárban amikor nagymama és unokája a stégre lépett. Az öreg jószág kicsit megingott lépteik alatt, majd egy halk reccsenéssel jelezte: "Öreg vagyok, de nem gyenge. Gyertek bátran!"

Nagyi letelepedett egy horgászszékre, elrendezte maga körül a "kézimunkát". Stoppolásba fogott.. Ha már az időt unokája kíséretével múlatja, legalább hasznosan teljen. Elővette a vaksi villanykörtét, ráhúzott egy zoknit, s addig tologatta rajta, míg a lyuk teljes terjedelmében megmutatkozott. Akkor "stoppolni" kezdte. Nagy művészet volt ez akkoriban! Hiszen a zokni drága holmi volt, s a zoknik sajátja, hogy könnyen foszlanak. Pláne ha gyermek a viselőjük...  A gyerek eleinte kíváncsian nézte a műveletet, ahogy Nagyi görbe ujjai között a lyuk egyre kisebb lesz, majd ezt elunva elővette felszerelését, és halászni kezdett. A felszerelés egy kiszolgált szúnyoghálóból, és az azt tartó villás botból állt, valamint egy uborkásüveg amiben  reményei szerint a zsákmányt gyűjti majd. Lehasalt a stégen, fejét kissé félrefordította, és úgy kukucskált be az öreg deszkák árnyékán a víz alá. De nem látott semmit, ha csak azt a csillogást nem vesszük ahogy a réseken beszűrődő nap sugarai táncoltak a víz színén. Lassan-lassan megtalálta a helyes irányt, és hirtelen kitisztult a kép! Rengeteg apró halacska cikázott a keze alatt. Szinte kínálta magát az alkalom, hogy elkapjon egyet a sok közül, de tapasztalatból tudta már, hogy ez nem is olyan könnyű mint látszik. Nézte a botot, és azon törte a fejét, hogy amikor kiveszi a vízből, az egyenes. Amikor beledugja, a bot hirtelen megtörik, és egészen más irányba halad mint ahogy azt ő tervezete.
- Érdekes! - gondolta, majd igazított rajta, hogy egy kis csoport apró hal alá merítsen. Lassan, nagyon lassan mozdult., Szinte észrevehetetlen volt a mozdulat. Még a lélegzetét is visszatartotta nagy igyekezetében. Aztán... aztán egy gyors mozdulattal kiemelte a hálót! És lássatok csudát, a zsákmány ott ugrált a néhai szúnyoghálóban, ezer apró kis csillogó pénzecskét szórva szét! A kisfiú először talán jobban meg volt illetődve mint a halacska, de hamar úrrá lett izgatottságán, s egy gyors mozdulattal az üvegbe csúsztatta a kishalat, aki egyre lassulóbb tempóban úszkált körbe-körbe, majd belátván, hogy innen nem talál kiutat, megállt, és szinte farkasszemet nézett rabtartójával aki egy darabig gyönyörködött benne, majd lassan, óvatosan az üveget a vízbe mártotta. Addig merítette a víz alá míg a hal kiutat talált, s boldogan iramodott "testvérei" nyomába.

- Mi az fiam? - hallotta Nagyi hangját. Nem látta, de biztosan tudta, hogy mosoly kísérte ezt a kérdést.

- Kicsi volt még - morogta szinte csak magának. - Majd kifogom jövőre, ha megnő.

- Aha... - nyugtázta a nagymama, és újabb zoknit feszített a "stoppolófára".

A Nap ott fent az égen, mint ha ettől egy kicsit jobban sütött volna. Legalábbis a kisfiúnak nagy melege támadt. Ugyanakkor nagyon jó érzés kerítette hatalmába. Nem értette még, hogy miért, de az egész világ mosolygott rá. Mosolyogtak a vízre hajló nádszálak, mosolygott rá a nádirigó ahogy egy furcsán billegő szálba kapaszkodott éppen, mosolygott az a hatalmas pók is, ki az éjjel megrongálódott hálóját javítgatta stég alatti rejtekén, még a víz apró fodrai is mosolyogtak rá...

- Na gyere fiam! Ebből nem élünk meg! - szakította meg az ábrándozást Nagyi, és pakolászni kezdte a holmiját. 

- Meg aztán nagyapád is biztosan éhes már.

Még visszanéztek mielőtt a fűben kitaposott keskeny kis ösvényre léptek. De a stég üres volt. Nem hagytak hátra semmit  Csak egy gyönyörű délelőttöt ismét. Mint már annyiszor.

A lélek tükre

Nyisd ki Kedvesem szemed, 

emeld rám tekinteted!

Kérlek a szemembe nézz! 

Had lássak nyíltan beléd!

Látni akarom gondolataidat

mik úgy elbizonytalanítanak.

Nyisd ki Kedvesem szemed,

hadd lássam gyönyörű lelked!

Mit kéz nem foghat markába,

az szemedből sugárzik a világra.

Tudni akarom mi marja,

mi az mi lelkedet facsarja!

Nyisd ki Kedvesem szemed,

hadd szárítsam fel könnyedet!

Kérlek jobban bízz magadban,

a te erőd e bizalomban van!

Kedves nézz belém mélyen,

hosszan, őszinte szenvedéllyel.

Nyisd ki Kedvesem szemed,

engedd, hadd érintselek!

Fogd a kezem, s nézz a szemembe,

az én szívem téged így fogad be.

Míg tekinteted majd bennem kutat,

engedj minden bánatodnak utat!

A csoda

Valamikor hatalmas csoda volt számomra a rádiós kapcsolat. Amikor  munkahelyemre kerültem, szinte kitárult előttem a világ a szolgálati URH adóvevő segítségével. Hihetetlen volt az akkori technikai szint ismeretében, hogy milyen hatalmas távolságokat tud átölelni a rádió. Persze a mai kor fiataljai el sem tudják képzelni ezt. Nekik természetes a "mobil", természetes az internet, természetes, hogy ha bármi "fontosat" tapasztalnak, azt azonnal megoszthatják ha kell az egész világgal. Nekem akkoriban csoda volt, hogy száz kilométerről is állandó rádiókapcsolatunk van, hogy telexen (ki emleekszik meeg arra is?)  az egész világ elérhetővé vált... Később rádióamatőrként előbb a rövid, majd a hatalmas távolságok bűvöletében éltem. Sosem felejtem el az első (kis segítséggel) saját építésű modememet, melynek segítségével a "pakettrádiózás" örömei hevítettek. Első sikeres távkapcsolatom a sorban összekötött átjátszókapcsolatok révén Sanya, a békéscsabai amatőr barátom volt. Hihetetlen sikerélményt jelentett az akkor. Később beírtam nevemet e módon az amerikai űrkutatás emlékkönyvébe is. Ma mindehhez elegendő egy mobil hívás...
A kapcsolat. Minden fajtája fontos számomra. Kell! Kapcsolatok nélkül üressé válna az életem.
Ma már csak néha, nosztalgia miatt veszem elő a rádiómat. Már nem építek antennákat, nem kísérletezem velük deres háztetőkön. Ma már egy DX TV adás sem hoz lázba. A műholdak korát éljük.
Amíg rend van a világban...

Az írás : Szerelem!

Sajtot szeletelsz kis tálkába, meg almát. Kevéske olivabogyó mellé. Ezzel leülsz a gép mellé, és írni kezdesz. Az imént felhajtott whiskey (Uisce Beatha Eireannach)  megtette már a hatását. Gondolataid száguldanak. Jobban  is mint kellene. Szinte követni sem tudod őket olyan gyorsan törnek rád. De írod rendületlenül. Úgy ahogy eléd sodródnak, sorban mindet. Közben hol egy szelet sajt, hol alma. Szemelgetsz. Mindenből. Lassan rádsötétedik. Felkapcsolod a villanyt, és folytatod ahol abbahagytad egy pillanatra. Már megszűnt a világ. Senki, és semmi nem tud kizökkenteni. Hiszen közlendőd van! Azt pedig azonnal kell kiírnod magadból. Különben szétvet az indulat. Olyan csodás ez az állapot! Nem kell fogalmaznod, nem kell mindent átgondolnod, csak írod ahogy jön, és az pontosan úgy jó ahogy van. Meg is könnyebbülsz tőle. Már nem feszít, már nem fáj, már szinte mellékes. Amikor végül átolvasod, csak egy ismerős szöveget látsz. Hibákat javítasz, hiszen írás közben arra nem volt időd. Meglepően tárgyilagosan látod a leírtakat. Mint ha nem is te írtad volna. Olyan, mint egy régi barátnő, akire emlékszel még, de már nem tud befolyásolni ha felidézed mozdulatait, illatát...
Az írás: Szerelem!
Megoldás minden feszültségre, örömre, bánatra. Megoldás a bizonytalanságra, segít ha félsz az ismeretlentől, és bátorít, hogy ha legközelebb valami furcsa érzésed támad, van segítség.
Elfogy a táplálékod. Kezed az üres tálkát matatja, még lenyalod olivás ujjadat, felbontasz egy sört, hátradőlsz, és az elégedettség önt el.
Na nem azért mert jót, hanem csak mert írhattál megint.

Nyár

A szemközti ház vizes tetején csillog a napfény. Vibrál. Vakít, ahogy éppen a szemembe tükröz. Közben a fecskék izgatottan csivitelnek. "Kibeszélik" félelmeiket, és örömeiket. Talán éppen ötletelnek, hogy melyik farmon milyen a légyfelhozatal idén. Csak néhány kis gomolyfelhő araszol az égen.
Nyár van. És én arra gondolok, hogy hogyan lehetne mindezt konzerválni. Dobozba kellene zárni, aztán igény esetén a zordabb napokon kinyitni egyet-egyet, és szebb lenne azonnal a világ akár a tél közepén is hirtelen.
De a szemközti háztető csillogása az csak a pillanat sajátja. Megismételhetetlen. Mert csak most olyan kávéillatúan friss...

Hirtelen nagy rajongás, és következményei

Egyszer csak rádtalál. Egyre többször hív, beszélgettek. Kikéri a véleményedet. Mindenről. Beavat a terveibe. Szinte már kellemetlen a közvetlensége. De azért hízelgő. Napjaid részévé válik.
Ismeritek ezt az érzést?
Itt kell kihátrálni, mert az ilyen felületes rajongás általában hirtelen átfordul ellenségeskedéssé. Ha semmit sem teszel akkor is. Elég hozzá egy harmadik, aki egy rossz megjegyzést tesz amikor rólad áradozik.
Aztán a kezdeti rajongás átmegy gyanakvásba. Mindig mindent kétkedve fogad. Később már a segítséged sem kell neki. Még megjátssza a jóbarátot, de a mosolya már nem őszinte. Arcára fagy a félelem, hisz magából indul ki, és minden pillanatban azt várja, hogy valamit ártasz neki. Pedig...
Nem tehetsz ez ellen semmit. Mert nem egy szinten álltok.
Idő kell ahhoz, hogy rádöbbenjen, tévedett.
Sok idő. De akkor már ez az egész nem számít.
Csak annyi a hasznod az egészből, hogy legközelebb óvatosabb leszel. Ha elég okos vagy.
De nagyon nehéz ellenállni a hízelgésnek. :-)

No komment

Egy tizenhetedik századi vihar pusztításának eredménye.

 

Szerelő

Amikor a harmadik határidőmódosítást közölte velem, megígértem neki, hogy ha ez sem lesz a végleges, akkor beleülök az ő autójába, és azzal fogok járni míg az enyém el nem készül.
Azt mondta, hogy ugyan neki nincs csereautója, de van egy Renaultja a barátnőjének.
Most ott tartunk, hogy kezdem unni a Megane-t. Mondtam is a mesternek:
- Mit szól a barátnőd?
- Azt hiszed kérdeztem én? - húzta meg a vállát, mint ha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. És nem fogy (fagy) le a mosoly az arcáról.
Állítólag holnap végre visszacseréljük a járgányokat. Ezt most mondta telefonon.
Igaz, ezt a mondatot már tegnap sem először hallottam tőle.
Na majmellátjuk!

Nyúl Úr hazatért.

Azaz, ezekben a percekben tér haza. Frissen kitakarított ketrecében, egy fél fej saláta társaságában utazik. Gazdája egész úton figyeli. Tekintetével is óvja. Kölcsönös a szeretet. Megismerte Nyúl Úr azonnal, hisz hagyta magát simogatni. Pedig az nálam nem volt a napi program része. Ha felé nyúltam, elhúzódott. Szemérmes - gondoltam - és békét hagytam neki a simogatással. Nem mindenki szereti az érintést. Na ezentúl pedig lesz benne része!

Nyúl Úr hazatért.

Őrület

Régóta figyelem, hogy az emberek mekkora ma marhaságokra képesek a csordaszellem, más néven a divatőrületek követése során.  Lehet az öltözködés (vetkőzés) étkezési szokások, sport, életmód vagy bármi egyéb tevékenység.

Minden hóbort valami tudományos (áltudományos) magyarázattal kezdődik. Aztán ahogy szaporodik a követők száma, úgy válik egyre inkább "valósággá". A különböző őrülethullámok meghatározott időnként követik egymást, így aztán szinte biztos, hogy senki nem marad ki belőle. Ki ne hallott volna a vegetáriánus életmódról, a zsírok háttérbe szorításáról a margarinok javára, a különböző "térjünk vissza a természethez" mozgalmakról, a rohamosan terjedő "diétákról", egészséges életmódokról? Ahogy jobban szemügyre vesszük, az látható csak biztosan, hogy valamennyi őrület biztosan megmondja nekünk a "tutit". Csalhatatlanul állítja mindenféle tudományos vizsgálattal alátámasztva, hogy NEKEM mi a jó! És igyekszik ennek megfelelően bűntudatot kelteni bennem, ha esetleg mégsem követem. Nos ebben igen hasonlóak a nagy vallásokhoz. Csak a nagy vallások nem is próbáltak tudományra hivatkozni. Egyszerűen kijelentették, hogy így - és így akarja az Úr. Mi pedig hittük. Okosabb volt ez, mert mint tudjuk, a tudás végleges. (Na ez is egy nagy ellentmondás.) És mégis, a nagy vallások igen hosszú idő alatt alakultak olyanná, hogy a hívőik számára hasznos, hiteles útmutatást tudjanak nyújtani a túléléshez. De ezek az őrületek, nem lesznek nagy vallások. Legalábbis remélem. Hiszen gondoljunk csak bele! Egytől egyig mindről kiderült (kiderül) hogy hamis, átgondolatlan, vagy üzleti szélhámosság. A legújabb a klímaváltozás különféle magyarázása. Hiszen a globális felmelegedés egy óriási üzleti lehetőség (is egyben) a hiszékeny emberek zsebeinek megkönnyítésére.

De erről majd egyszer később, bővebben.

Addig figyelek tovább. És hol mosolygok, hol felháborodom, hol pedig egyenesen szörnyülködöm.

Nyúl Úr

Nyúl Úr csak átmenetileg lakótársam. Csak addig lakik nálam, amíg a gazdija haza nem jön a nagy külföldi nyaralásból. Addig én gondozom. Ő meg engem...

Mert valójában mindkettőnknek szüksége van a másikra. Én a logisztikában vagyok otthon, ő pedig a lelki megerősítésben. Én etetem-itatom, ő meg kedves hozzám, követ mindenhová, és ezzel levesz a lábamról teljesen. Bejáratos a lakásba is, bár az ő kéglije az udvaron áll. Egy luxus nyúlketrecről beszélünk, amiben mindenféle etető, önitató berendezések, meg a "nyúlWC" van. Ez a bázis. Itt él ha nem vagyok itthon, vagy éjszakánként, és ide menekül amikor a madarak hirtelen elhallgatnak, mert egy gyanús árnyék kering a magasban. Ide vonul félre amikor könnyít magán, és általában véve minden tevékenysége itt kezdődik, és ér véget.  Innen indul portyázni, és mint jó házőrző, megszaglássza az érkezők lábát, járőrözik a kerítés, és a kapu belső oldalán. Minden zajra felfigyel, s ilyenkor égnek merednek az amúgy "normális" állapotában lefelé fittyedő fülei is. Mivel közel- s távolban nincs fajtársa, asszimilálódott a helyi kutyaközöségbe, és elkezdett alkalmazkodni, majd hasonlítani a kutyákhoz. Mára olyan igazi házőrző "vérnyúllá" fejlődött! Jaj annak aki be merészel lépni a territóriumára! Az meg lesz jól szagolva!!!

Most, miközben e sorokat vetem laptopra, a hátam mögé osont, és a sarkamat szaglászta. (nem aludt el azonnal) Aztán a krákogásom hatására úgy iramodott kifelé, hogy a karmai szikrát hánytak a nagy sietségben az előszobában, s a küszöbön, ahogy a konyhán át az udvarra igyekezett.

"Gyáva nyúl!" - gondolhatná most bárki.

De Nyúl Úr nem gyáva!

Csak fürge no...

Mostanában felvetődött az a kérdés, hogy lehet-e élni Nyúl Úr nélkül? S ha  minden igaz akkor igen. Talán egy "Nyúl Hölgy" jelenléte segít majd  magányomon. S akkor majd előbb utóbb a mélyhűtőm is megtelik finom nyuszihússal.

Mert szaporák ám mint a nyulak!

Giant's causeway

 Óriások útja. Gyönyörű hely. A megtelt parkoló mellett megnyitott mezőn állnak a kocsik. A partra lemenni csak a jegy megvásárlása után lehetséges, nyitvatartási időben. Igénybe vehetők még a kisbuszok is, de sétálni jobb. 

 A hely gyönyörű. Tulajdonképpen ugyanolyan bazaltoszlopok mint amik Badacsony, és az Őrsi hegység oldalában láthatók, csak több nagyságrenddel nagyobb tömegben. És itt az oszlopok "fél lábbal" az Atlanti Óceánban állnak.

 Túristák tömegei özönlenek minden évszakban. Olaszok, magyarok, spanyolok, lengyelek, litvánok, és távolkeletiek tömegesen. Kezükben a bérelhető idegenvezető kütyüvel sétálnak mindenfelé amerre a szem ellát. És messzire ellát, hiszen a hely hatalmas. De a lényeg viszonylag kevés sétával is elérhető. A többnyire hatszögletű bazalt kövekkel "kirakott" felületen tántorog mindenki. Felmásznak minden elérhető, és szinte elérhetetlen helyre, mint ha azt a régi nemzeti hőst akarnák követni aki valaha egyszer leugrott a hegytetőről (szikláról), hogy az ellenség csapdájára figyelmeztessen tettével. 

Aki egyszer ezt látja, az nem felejti el. Állítólag.

Telihold

Nem hagy elaludni a telihold fénye, 

de uzsonnához hangos horkanással ébredek ...

Időjárás

Nézem az időjárási térképet. Így egy kicsit bele tudom magam képzelni szeretteim helyzetébe.
 Nálam 15 fok van, és esik az eső.
 Budapest 18 fok,
 Prato 26,
 Dubai 42 fok... Ödike!!! Meg fogsz főni a saját levedben! Ki ne menj a házból! (küldd mindenért a lányokat... :-)  )

Közrabszolga mutyi II.

És a fejlemények.
Ahogy vártam:
XY bement a hivatalba. Elmesélte a dolgot. Szörnyülködtek rajta nagyon, együttéreztek vele maximálisan, és megnyugtatták, hogy ez a munkaadó részéről egyoldalú szerződésbontás. Ebből neki semmi hátránya nem lesz, csak sajnos most akkor nincs munkája. Semmit nem szóltak arról, hogy az érvényes szerződés alapján...
Ráadásul elbúcsúztak azzal, hogy ha lesz valami új lehetőség, akkor értesíteni fogják. Most sem kapott írást a történtekről, tehát várható, hogy később majd kap egy papírt arról, hogy mivel Ő BONTOTT SZERZŐDÉST sajnos a jövőben nem áll módjukban segíteni neki.
Visszament hát a munkahelyére a holmijáért, ahol a képviselő "úr" cinikusan megjegyezte:
- Tudtam, hogy maga nem akar dolgozni!
De legalább már nem tegezte!

Közmunka-mutyi. A rabszolgatartás modern módja Magyarországon 2014-ben

X Y értesítést kapott a munkaügyiből, hogy találtak neki megfelelő állást. Boldogan kereste fel a hivatalt, és szóban azonnal meg is egyeztek. Portás lesz abban a középiskolában ahol annak idején tanult. Nem kap túl magas fizetést, de az a Hetvenkilencezer Ft. napi nyolc órai munkáért nem is olyan rossz a semmihez képest. És persze csak egy műszakban, heti öt nap, a hétvégék szabadok, és már a leendő szabadság mennyiségében, idejében is megegyeztek.

Nagy várakozással vette fel a munkát. Két hetet dolgozott, már beilleszkedett, megszokta, megszerette a környezetet amikor utólag megérkezett a szerződés írásos példánya. Elhűlve tapasztalta, hogy ő egy közmunkás. Ugyanazért a munkáért amiért mások Százhúszezer Forintot kapnak, ő csak Ötvenhétezret fog keresni. A munkahelye pedig azonnal megváltozik. Ezt az öltönyös főnök közölte vele. Ezentúl más helyeken kell dolgoznia, három műszakban, napi tizenkét órán át ugyanezért a megalázó "fizetségért" , és ne is álmodjon szabad hétvégékről!

X Y feltett egy kérdést. Válaszul a KÉPVISELŐ ÚR lenézően kérdőre vonta a harmincas éveinek közepét taposó férfit: "Mi van fiam? Még húzod is a szádat? Inkább örülnél, hogy munkát adok!" X Y jólnevelt ember, halkan, tisztességtudóan kérte a főnököt, hogy legyen olyan kedves, ne tegezze. Beszéljen vele ugyanolyan tisztelettel mint ahogyan azt ő tette. Érdekesség, hogy az iskola igazgatónője kezét tördelve mentegetőzött, hogy ő erről az egész dologról semmit sem tudott.

X Y Holnap elmegy a hivatalba, és megkérdezi, hogy ott tudtak-e erről a szokásról, ahogyan a közmunkásokat beszerzik, és kihasználják?

Sajnos előre sejtem a választ. 

Mindez Békéscsabán történt a Kereskedelmi, és Vendéglátóipari 

Szakközépiskolában. 2014. július 2.-án. A főnök országgyűlési képviselő. 

És szerintem rabszolgatartó kisiparos...

Paleo vagy amit akartok.

Emberek! Ne ragadjuk ki a részleteket az egészből! Főleg ne akkor, amikor valami "nemes" cél érdekében tesszük. Mert a részletek önmagukban félrevezetőek lehetnek.
Mindig rossz érzésem támadt amikor valami "szent cél" érdekében bizonyos csoportok akciókat indítottak. Például a zöldek mindenféle csoportjai amikor figyelemfelkeltés címén hatalmas marhaságokat műveltek. Nem is az nem tetszett amikor bizonyos helyeken tárgyakhoz láncolódtak, vagy járművek elé feküdtek, esetleg bűzbombákkal küzdöttek a bálnahalászat ellen. Bár a módszerek eleve nevetségesek, kicsinyesek, és fölöslegesek voltak, de a legnagyobb bűnük mégis az, hogy látszólag nagy igazságok mentén, a tényleges fontosságokkal nem törődve tették mindezt. Mert hát valljuk be, hogy az úton fekvők csak a meglévő híveiknek tetszően cselekedtek, és minden "normálisan" gondolkodóból pont szándékaikkal ellentétes hatást váltottak ki. Összeszedték őket, és eltávolították a tüntetőket. A bálnákat pedig maximum büdösebb hajókról vadásszák azóta is.
Eleve fölösleges célokért küzdenek ezek a szerencsétlen megtévesztettek. Egyetlen mentségük a jószándék lehetne, de mint tudjuk, a pokolba vezető út mindenképpen a pokolba vezet.
Legújabb hülyesége az emberi pihent agynak a "PALEO" étrend.
Egyre inkább terjedőben van az a tévhit, hogy a kőkorszaki emberek étrendje a mai kor emberét megmentheti mindenféle civilizációs ártalomtól.  És valóban, ha a részleteket nézzük önmagukban, akkor fel lehet állítani mindenféle törvényt ami ezt igazolja. Ne fogyassz tejet! Ne egyél gabonát! Ne egyél hüvelyeseket, mert kilyukasztják a beleidet, és különben is mérgezőek! Hosszan sorolhatnám még, hogy mit ne együnk. De érdekes, hogy a hús, a zsír, a sajt(?) fogyasztása ajánlott, sok zöldség kíséretében. A nézet állításai szerint a kőkorszaki ember ezért nem szenvedett magas vérnyomás, cukorbetegség, kóros elhízás stb. stb. betegségekben.
Ugyanakkor megfeledkeznek a lényegről.
Hol vegyek én manapság pl. mammuthúst? Hogy gyilkoljam le őket egészséges testmozgás kíséretében, ha nem is léteznek? Ha nem fejek meg állatokat, kinek a tejéből készüljön a sajt amit ehetek? Hol éljek, ha nem akarom követni a civilizáció adta lehetőségeket? Hol van erre megfelelő még lakatlan barlang melynek ablakán(!) nem ömlik be a sok benzingőz? Tovább is van, kérdezzek még?
A sok okos megfeledkezik pl. arról, hogy a kőkorszaki ember átlagos életkora jóval alacsonyabb volt mint mai korunk emberéé. Nem értek rá megbetegedni. Mire cukorbetegek lehettek volna szerencsétlenek, addigra rég felfalta őket egy medve, vagy megfagytak, eltették egymást láb alól, vagy egyszerűen csak éhenhaltak.
Engem nem nyugtat meg az a tudat, hogy addig csak egészségesen táplálkoztak...
Kedves PALEO-sok!
Gondolkodjatok!
De ne beszéljetek ZÖLDSÉGEKET!

Szülinap volt ma

Ennek örömére minden a szülinapos kedvére történt. Kirándultunk. Egyenesen egy távoli helység gyorséttermébe, ahol a szülinapos dönthette el, hogy ki mellett ül, mit eszik, hogyan eszik, (erre nagyon jók az ilyen helyek, mert senki nem botránkozik meg semmin) és mennyit...

Na ezután mentünk  igazából kirándulni. Szebbnél gyönyörűbb (ismerős) helyeken jártunk. 

Azután hazajöttünk, nyulat költöztettünk, és hasonló bohóságokat műveltünk.

Jó nap volt ez a mai. (is)

 A szülinapossal a romok fölött

Két kölökkel

 Egy kölökkel

Csak a kölkök

Ja! Majd elfelejtettem! Anya is ott volt ám, csak ő fotózott... :-)

Gondolatok

Esténként amikor lefekszem, akármilyen fáradt vagyok is a gondolataim kergetik egymást fejemben. Érdekes de ezek a gondolatok nem súlyos problémák megoldásáról, nem határozott dolgokról mesélnek, hanem olyan az egész mint ha ki akarnának szaladni elmémből, s előtte még tesznek egy kört. Vagy kettőt mielőtt rámborul a plafon.  Aztán hajnalban ébredés alatt, meg közben, és kicsit utána is (de szeretem ezt a folyamatot) amikor a külvilág hangjai, illatai betolakodnak szobám nyitott ablakán, a gondolatok is új életre kelnek. Már nem az estiek. Ezek teljesen mások. Tele vannak várakozással, kérdésekkel, tervekkel. Ezek már az új nap gondolatai. És ilyenkor még mind a helyére is kerül. Én pedig közben élvezem az alvás, és az ébrenlét határán adódó lustaságot. A másik oldalamra fordulok, és igyekszem visszaaludni picit. Hisz annyi időm van még a felkelésig!

De többnyire már nem hagynak. 

A madárzajok, az illatok, és a gondolataim...

Szeretnek engem ott fönt biztosan

Már szinte különleges, hogy a kedvemért mindig szép az idő amikor hozzám barát érkezik. Amikor egy hétre, akkor addig, amikor négy napra, akkor pedig addig süt a nap folyamatosan. Mióta egyedül maradtam a gondolataimmal, egyfolytában esik. Mossa az ablakomat helyettem. Legalább tiszta lesz mire megint rámnyitja valaki az ajtót...

Napok

Péntek óta beköltözött a házba  a nosztalgia. Méghozzá egy kisiskolás volt osztálytársnőm személyében. Mint borult égből egy kislányos mosoly, úgy kavart fel bennem szebbnél gyönyörűbb emlékeket. Különösen érdekes volt egymás gyermekkori élményeit újraélni, hiszen akkoriban szinte semmi kapcsolatunk nem volt egymással. Ő volt a szememben a megközelíthetetlen szépség, így aztán nem is próbáltam még csak beszélgetni sem vele hét hosszú éven át. Kisfiú voltam akkor még. Nagyfiú koromban más utakon jártam. Ma a vénemberség-boldog felhőtlen felelőtlenségében pedig olyan jólesik az őszinteség! Csak a napok múlnak gyorsan sajnos. Ma utazik haza Itáliába itthagyva nekem egy nem kis darabot gyermekkorunk ízéből. Jó volt nagyon felidézni a múltat. Hol mosolyok, hol hangos nevetés, hol pedig könnyek között. Köszönöm!

Foci

TV- ben: foci. Rádióban: foci. Úton, útfélen mindenki: foci. Kinyitom a csapot: foci.

Lehúzom a WC-t: NYUGALOM!

Rosszabb ez mint a politika. Sőt! Már ez is politika, hiszen a tanárnőm vérmes focidrukker, és mindig kérdezi, hogy mit szólunk ehhez, vagy ahhoz a csapathoz, meccshez? Én meg csak zavarban vagyok amikor az Olasz-Angolról kérdez. De csak kimondom: Viva Italia! (or Brasilia)

Csönd támad. Majd nevetés. Azt hiszi vicceltem.

I am sorry! But no!

TV- ben: foci. Rádióban: foci. Úton, útfélen mindenki: foci. Kinyitom a csapot: foci.

Lehúzom a WC-t: NYUGALOM!

Forrong a világ

Nem érdemes híreket hallgatni. Még olyan médiában sem amit nem cenzúráznak. Nem érdemes, mert csak a szomorúság fogja el a jóérzésű embert a hírek hallatán. Az egész világ forrong valamiért. A Föld minden pontján van valamiféle konfliktus. Ami engem nagyon zavar az a közvetlen közelünkben kialakult ukrán helyzet. (Is.) Meg a csak látszólag távoli Kínai "fenyegetés".  Mert ugye senki sem hiszi, hogy az a rengeteg ember, (aki úgy szorong már hazájában a helyhiány miatt, hogy állva is el tudna aludni lassan, akkor sem tudna összerogyni,) egyszer csak nem kezdi a nyálát csorgatni a szomszédos hatalmas üres területek láttán. Arról nem is beszélve, hogy gazdaságilag már az egész világ a zsebükben van. De térjünk csak vissza a közvetlen környezetünkre! Ukrajnában egymást lövik a barátok (oroszok, és ukránok) A Nagy Orosz Testvér lassanként mindenre ráteszi a kezét. Amúgy baráti alapon. És Mi is ennek a ruszkinak  vagyunk a barátai. (Vityenka szerint)

De itt még nem lő senki.

Egyenlőre...

Akartok egy kis hűvöset?

Nekem bevált:

Reggel kinézek, hétágra süt a nap. Na, - gondoltam - akkor nagymosás. Kint megszárad, és isteni friss illata lesz a ruhának.  A gondolatot tettek követték, de amint kiteregettem a hordozható (szerencsére) szárítóra, hirtelen leszakadt az ég. Utolsó pillanatban szlalomoztam be a félig összecsukott szerkentyűvel, rajta a ruhák. Tíz perc múlva ismét hétágra...

Kivittem megint a szárítanivalómat, de a következő percben már dörgött az ég, és ismét hatalmas intenzitással jött lefelé mindenféle csapadék. Még kétszer költöztettem a ruhákat, végül meguntam. "Valaki" odafent figyelt engem. Aztán cinikusan úgy rendezte, hogy amikor már nem mertem kiköltözni, akkor már estig csak sütött, csak sütött... Már kezdtem úgy érezni magamat mint a hírhedt névrokon. Mint ha csak én irányítottam volna a mindenséget...

Persze tudom ám, hogy nem! (tudnám, csak nem akarom...)

My head is a big empty sock

Eleinte kifejezetten élveztem, hogy ismét beültem az iskolapadba. Várakozáson felül érdekes, sőt néha szórakoztató volt.  A hasznosságát most nem is említem, mert hisz éppen ez volt a fő cél. De most, hogy már csak alig több mint egy hetem van a vizsgáig, be kell látnom, hogy semmit sem tudok. Minél inkább tömöm a fejembe a tudást, annál kevesebb hely marad a gondolkodásra. Vagy mi. A minap egy tesztet úgy adtam le, hogy a hátára ezt írtam: My head is a big empty sock. Igaz, ezt még a teszt előtt írtam, és nem is szándékoztam megmutatni a tanárnőnek, de most már mindegy. Legalább van fogalma arról, hogy mit éreznek vizsga előtt a zoknik. Aztán visszakaptam "kijavítva" a lapot. Volt rajta "helyes megfejtés" is. Nem sok, de volt. Most már csak értelmezés kérdése, hogy nyelvi tudatlanságom, vagy élettapasztalataink különbözősége miatt értékelte így a válaszaimat a feltett kérdésekre.

Na jó! Belátom: Egyetlen esélyem maradt:

Tanulni kell! (Bárcsak előbb is eszembe jutott volna ez a lehetőség!)

Dóci

Bagolyirtás

Galyatető

"Nem mondom ki, úgyis tudod..."

Dóci, és Aila

S azután megírtuk a CV-inket.

Jól odaültünk a számítógépekhez. Kis segítséggel be is tudtuk őket kapcsolni. Aztán mindenféle belépési izéket irkáltunk bele, majd egyszercsak lám: Ott virított a Word!

S ha már ott volt, nem volt menekvés, be kellet írnunk mindenféle adatot, meg izét, amit éppen most tanultunk meg, hogy nagyonelengedhetetlen ha munkát akar valaki kapni. Miután ezzel is megvoltam belém bújt a kisördög, (ha már eddig is nem lakott bennem) és egy barátomtól tanult szlogent odabiggyesztettem a lap aljára. Ezt az ő édesapjának tanította meg annak idején Kanadában valami tréfás kedvű vihoronc. Így szól:

- I'm lazy, you're crazy, please give me a job!

Tanárnéni mindenki CV-jét átvizsgálta, és ha kellett javaslatokat tett a javításra. Az enyémnél eleinte csak bólogatott, néha még helyeslően ingatta is a fejét, aztán... Kibuggyant belőle a nevetés, és kijelentette, hogy erre ő adna nekem munkát!

- Hol van? - kérdeztem, de sokáig nem tudott ismét megszólalni...

Na most akkor mi is lesz a dolgom?   :-)

Angol (как тебя зовут?)

Úgy tanulunk, hogy nem tanulunk. Eszméletlen! Egy idő után a teljesen kezdőként bekerülő "hallgató" is megszólalt, és ma már beszélgetett. És mivel senki nem beszél közülünk litvánul, hát angolul szólalt meg. Az meg hab a tortán, hogy meg is értettük egymást. (oroszul)

- Nu Sto vaprósz? - kérdezte halkan, hogy senki meg ne hallja. Körülnéztem, és láttam, hogy minden szempár figyel minket.

- What's your last name? - mondtam el hangosan. Másodszor is. Elvégre angol nyelvtanfolyamon vagyunk vagy mi.  Aztán odasúgtam: - Kaktyibjázavút? (mert azért mégiscsak jó, ha van némi közös múlt is...) 

-  Kihúzta magát, és érthető angolsággal eldalolta az amúgy igencsak kacifántosan muzikális nevét:

- Antonasz Jankanauszkasz! - és olyan megkönnyebbüléssel nézett körül, hogy szinte hallottam a legördülő kövek zaját.

Szóval kifejezetten jól haladunk.

Most mondjátok meg! Hát nem csupa öröm az élet?

Ha normális lennék, nem lehetnénk barátok...

- Hova tetted a vödröt? Fel kellene mosnom...

- A fürdőszoba előtt. . . Az több mint egy hónapja volt micsoda disznóólban élsz te???

- Fürdőszoba? Az merre van?    Ja az a szürke amiben az a száraz kóró áll?  Az megvan! Röff!  Az a fű ami kihajtott mellette, az kell még valamire?  :-)

- hehe. Nem vagy normális... de ez nem újdonság

Kinyitnám a szemem, de lusta vagyok.

Hűvös a reggel. Olyan jólesően hűvös. A nyitott ablakon áramlik be a friss levegő. Meg a "zaj". Rigók felelgetnek egymásnak. Csukott szemmel gyűjtöm az élményt. Jó lenne érteni, miről folyik a társalgás. Gondolom megbeszélik, hogy ki mekkora kukacot, bogarat, almahéjat - miegyebet talált, s hogy kinek mennyire éhesek otthon a csemeték. Aztán kis csend, és a barázdabillegetők veszik át a szót. "Csííííz-ittt, csíííz - ittt" kiabálják. Mert hogy mindenhol "csíííz"-t találnak. Vagy ha éppen nem, akkor meg egyszerűen csak füllentenek nagyokat, mert ennyi csíííz nincs a világon mint amit itt nekem összekiabálnak reggelente.

A szarkák már kora reggel megjelentek. Hogy honnan tudják, hogy ma szemétszállítás van, az rejtély. Talán rájöttek a kirakott kukák hatalmas jelentőségére. Nem tudom. De minden kukás napon már hajnaltól itt nyüzsögnek. Cserregnek, csattognak, és minden mozgásra hangos felreppenéssel reagálnak.

Ma valahogy a szokásosnál is lassabban jön fel a nap. Amilyen gyorsan tűnt el tegnap este, ma annyira lassan emelkedik a látóhatár fölé. Bár lehet, hogy ezt csak én érzem így, mert szeretem a fényt.

Hűvös van ma reggel. De legalább friss a levegő. Szinte harapni lehet, olyan friss.

Kinyitnám a szemem, de lusta vagyok. Most még a fülemé a főszerep.

Aztán úgyis fel kell kelni.

Magyar-e vagy?

- Magyar-e vagy?
- Sztem: Ja!
- Mitet főzté?
- Húsleves-ráátotthús.
- Baszki, akkó télleg!
- Mé? Minek nézté? Zulunak-e?
- Há attú kicsit világosabb vagy mé.
- Naazémondom!
- No csááá!
- Csövike a tövibe...

Aki

Aki egy kicsit nem lökött, az nem normális!

Viharkár?

A napokig tartó szélviharban volt, hogy egész nap nem volt áram édesanyámnál. Nem csak nála, az egész faluban. Egyszer csak megjelentek az elektromos "szakemberek", és minden bejelentés nélkül "dolgozni" kezdtek. A ház melletti fenyőfasort végig lenyírták az aljától a tetejéig egyoldalasan, pedig a vezeték közelében csak egy fa állt, azt pedig évekkel ezelőtt már megszabadítottuk a csúcsától. Az igazsághoz tartozik még, hogy az áramszünetet nem ezek a fák okozták, és az is, hogy az elmúlt évben a "cég" szolgalmi jogot vezettetett a tulajdoni lapra a földhivatalnál, így a mostani eljárásuk "jogszerű" volt.  Az nem számít, hogy fölösleges, hogy ezzel károkat okoztak, az sem volt nekik fontos, hogy a rengeteg nyesedéket óriási halomban hátrahagyták... Úgy látszik, ezekre a dolgokra is kiterjed a szolgalmi jog. Bármikor bemehetnek az udvarba, és tönkretehetnek bármit ami azon a területen van ami a légvezeték négyméteres sávjában áll. 

Inkább cserélnék ki a légvezetéket szigeteltre, vagy földkábelre. De nem. Az nekik sokba kerülne. 

Ez meg a tulajdonosoknak, de az ma Magyarországon senkit nem érdekel. 

Szomorú vagyok. Ezeket a fákat tizenhat évesen ültettem együtt a szüleimmel. Levágtak egy nagy darabot a múltamból, és a jövőben ahányszor ránézek, elszorul a szívem.

Csak mert emberek vagyunk mind

Amióta bárki írhat blogot, amióta azt közzé is teheti egyszerűen, azóta sok érdekes írást olvastam. Talán többet mint előtte összesen, pedig hát... És ebben az olvasásban az a jó, hogy nem "írók" műveit olvasom, hanem "egyszerű emberek" írásait. Bepillantást engednek hétköznapjaikba, ünnepeikbe, múltjukba, terveikbe, gondolataikba, érzelmeikbe. Persze mindet másképp kell olvasni! Nem szabad abba a hibába esni, hogy néhány sor után eldöntsem: Ezt szeretem, ezt meg nem. 

Mert mindenkinek vannak szép, és vannak zavaró dolgai. Csupán az a kérdés, hogy ki mennyire akarja, vagy tudja ezeket megosztani másokkal. A legtöbben igyekeznek magukról valamilyen képet festeni a blogjukon. Ki csúnyát, (örökös káromkodás, közönségesség, kötekedés, modortalanság, hihetetlen igénytelenség, helyesírás, morgás, állandó kritizálás stb.) ki pedig szépet. Mert sok olyan blog van amiben csak az élet szépsége, gyönyörű képek, válogatottan szép versek, rengeteg önigazolás, szóval csupa-csupa mézesmáz van. És nem biztos, hogy azért, mert az illető ilyennek akarja láttatni magát. Lehet, hogy csupán annyi rossz van az életében, hogy kreált magának egy kis szigetet, egy ideális kis saját világot, ahová megnyugodni, feltöltődni jár. Aztán jobban bírja a gyűrődést. Nekem mindkét típus "bejön". Szeretek a sorok között is olvasni. Szeretek a leírt, lefestett gondolatok, érzelmek mögé is bekukkantani. Engem az is felvidít amikor annak a morgósbloggernek egy-egy villanása elárulja, hogy valójában egy nagyon is érzékeny, széplelkű ember. Mert hiába alakoskodunk mi itt, írásainkból "átmegy" a valóság! Ugyanúgy mint egy-egy telefonbeszélgetés közben "látjuk" a másik felet, hogy most éppen hátradől, az orrát piszkálja, vagy mosolyog éppen. Meg kell tanulnunk egymást megbecsülni! Mert lehet éppen olyan értékes egy "névtelen" hozzászóló véleménye mint egy baráté. Sőt! Lehet, hogy az a névtelen éppen egy barátunk, csak nem akarta magát megnevezni valamiért. 

És vannak esetek amikor az általában megszokottól eltérően írnak a blogírók. Csak mert éppen most olyan kedvük van. Vagy csak mert valami kifordította őket a "rendes" napi ütemből, és még nem tértek oda vissza. Egy biztos: Semmi sem biztos. (de akkor ez sem az?) És főként igaz ez a blogvilágra. Mert mindenki változik. Hol jobbak, hol rosszabbak vagyunk környezetünk, vagy akár csak egészségi állapotunk hatására. Mert a morgós is feltehet néha valami szépet. Mert a zsenik is írhatnak selejtet, vagy ha nem, hát sokan annak nézhetik amit írtak. Csak mert éppen nem tudják, nem akarják megérteni. Csak mert ilyen a világ amelyben élünk. 

Csak mert emberek vagyunk mind...

Meteor 2.1 (Válogatósból)

Sun, 06 Jun 2010 07:13:29 +0100



Valamikor régen, amikor a fehér fehér volt, a fekete meg jó sötét, a barátság tűzön vízen át is barátság volt, pedig mennyi buktatója volt már akkor is!
Valamikor abban a régi időben történt, életem legjobb munkahelyén, hogy egyszercsak eljött a jutalmazás ideje. Mert akkor még volt olyan, hogy jutalom. Igazából mi azt akkor nem tudtuk, nem is tudhattuk, hogy a rendes fizetésünkből tartottak vissza erre egy alapot, amit aztán sajátos módokon osztottak szét közöttünk, (is) de nagy esemény volt az minden évben! Volt aki egy összegben kapott EZER Ft.-ot! Volt aki meg kapott mondjuk 20 Ft fizetésemelést... Mondom: Nem mai a történet. Nagy idők nagy pénzei voltak ezek!
Egy alkalommal a főnök azt találta ki, hogy demokratikusan osztja szét a jutalmat. Neki a demokrácia abból állt, hogy mindenkinek kikérte a véleményét nyilvánosan, aztán elvonult, aludt egyet a sok izgalomra, és döntött, hogy ki mennyit kap. Mert mindenki kapott!
Akkoriban ért Lajos barátom házassága abba a korszakba, amikor sűrűsödnek a tányérdobálások, majd édes a kibékülés. Egy ilyen eset után, este tíz körül beállított hozzánk Lajos, hogy válik, és átmenetileg lakhatna-e nálunk egy picit, míg valami megoldást nem talál.
Egy szónak is száz a vége, Lajos már hetek óta a gyerekszobánkban lakott amikor a munkahelyünkön eljött a NAGY DEMOKRATIKUS JUTALOMSZAVAZÁS!
És akkor ott, mindenki elmondta, hogy a feldobott keretet ő személyekre bontva hogyan osztaná el, kinek mennyit adna belőle, és miért. Mert az indoklás fontos dolog ám a demokráciában!
Általában mindenki igyekezett úgy osztozni, hogy mindenki kapjon valamicskét. De amikor Lajosra került a sor, ő kereken kijelentette, hogy nekem bizony egy megveszekedett petákot sem javasol, mert a múlt hónapban, amikor a mediánolásnál sehogy sem jött ki az eredmény helyesen, akkor biz én csaltam egy kegyeset, és meghamisítottam az adatokat, ami az ő szemében szentségtörésnek számított!
Döbbent csend fogadta bejelentését, mert :
1.- Köztudomású volt, hogy Lajos a barátom, és éppen nálunk dekkol.
2.- Minden normális ember csal a mediánolásnál, ha az elsőre nem jön ki nullára!
Kollégáink zavarodottan nézegettek hol rá, hol pedig rám, arcunkon az indulatok jeleit keresve. Egy darabig csak ültünk a néma csendben, majd Lajos felállt, megkérdezte, hogy vége van-e az őszinteség napjának, fennhangon kijelentette, hogy :
- "Ja kérem! A barátság az egy nagy szuterén!" - s hozzám fordult:
-Jössz tollasozni?
És én mentem. Kollégáink talán még ma sem értik, hogy mi akkor ott ezen miért nem ugrottunk egymás torkának. Az igazat megvallva, ez a lehetőség nekem eszembe sem jutott. Hiszen Lajos a BARÁTOM!
Még nagyon sokáig dolgoztunk együtt. Közben Lajosék több alkalommal kibékültek "édesen", volt még több jutalomosztás is, de ez az eset közöttünk soha nem volt téma...
Lajos azóta az angyalok kedélyeit borzolja igazságérzetével, és talán készül rá, hogy ismét engem tegyen ki barátságának ha én is odakerülök. De ígérem, erre még jócskán várnia kell!
Pedig nagyon hiányzik már!

Then what?

Vannak pillanatok amikor az ember kényelmetlen helyzetbe kerül. "Mellesleg" élvezi a helyzetet...

Egy régi kép no komment

Esti séta a river walk-on...

Bütykösök

Szürkület, eső, mozgó kocsiból...

Addikció

Nehéz dolog az őszinteség. Mert vallom, hogy másként élni nem érdemes, de ha az ember őszinte, akkor számítson rá, hogy nagyon sok ellenséget szerez magának az idők folyamán. Most nem kellene eltévednünk azon a vonalon, hogy idő márpedig nincsen is, csak a tudatunk egy bizonyos polcán kezeljük az emberi ész által felfoghatatlan egyéb kacatok között azt a valamit idő címen, amit másként nehéz lenne, de szükségünk van rá téveszméink igazolásához.

Szóval térjünk csak vissza az őszinteségre! Most készülök éppen "őszintén" lehülyézni minden fejlett civilizációban élő embert. Csak mert ki merem mondani, hogy FÜGGŐK! Méghozzá egy olyan függőség rabjai amit nem önszántukból vettek vállukra, nem élvezetből kapaszkodtak belé, hanem együtt örökölték a civilizációval, mint természetes részét az értékrendnek.

A függőség tárgya: A PÉNZ!

Mert szeretném látni, hogy ki meri azt állítani, hogy nem szerepel a fontossági sorrendjében az első három hely valamelyikén a pénz! Méghozzá már a legtöbb esetben nem is csak valamilyen mellékes szükségesség címén, hanem főhelyen, mint cél. A pénz megszerzése mindent átsző modern civilizációkban. Ez határozza meg a politikát, a társadalmi életet, a hétköznapokat, mentális állapotunkat, egyszóval minden olyan fontos területen berágta magát életünkbe, hogy az már nem egyszerűen természetes, hanem egy olyan fokú függőséget alakított ki bennünk ami nehezen kezelhető. Mert mi is a függőség? Alapvetően mindössze  ragaszkodás valamihez, ami alapesetben, mondjuk egy csecsemő esetében egyenesen a túlélés záloga is lehet. A baj ott kezdődik amikor a függőség sérül, és kórossá válik. Nem akarom most felsorolni az összes válfaját, de bármi elképzelhető mint a függőség tárgya. A pénzfüggőség azonban olyan addikció ami átszövi mindennapi életünket, és mindenkit hatalmában tart. Akit meg nem, azokat a társadalom vagy kiveti magából (lásd: hajléktalanok) vagy egyszerűen csak hülyének tartja. Márpedig szerintem a függőség mértéke meghatározza hülyeségünket is. Méghozzá egyenes arányosságban. Figyeljétek csak meg, mit tesz az emberrel, ha hirtelen pénzhez jut? Elkezd másként viselkedni. Egyszerre magabiztos lesz, egy idő után elveszíti az önkontrollját, és úgy érzi, hogy a gazdagság (és az ezzel együtt járó hatalom) jár neki! Akinek ez nincs, az kevesebb nála. De még ezzel nincs vége. Ezután következik a teljes becsavarodás. Mármint elindul egy olyan spirál amiben az ember még több pénzre-hatalomra vágyik. Ha azt is megszerezte, akkor már az is kevésnek fog bizonyulni, és ez a spirál halálig tart. Az pedig vagy csak úgy eléri az illetőt, vagy azért csap le rá hirtelen, mert nem tudja elviselni, hogy kiesett ebből a körből.

Minden függő azzal védekezik, hogy ő ugyan nem függ. Neki csak átmenetileg van egy kicsit szüksége a "szerre", de bármikor ki tud szállni. Hányszor hallottam már, hogy valaki csak addig akarta hajtani a pénzt amíg annyit nem szerez amennyi neki, és szeretteinek éppen elég nem lesz. Aztán kiderül, hogy nincs ilyen szint. Később már szerettei sem nagyon. Aki megmaradna mellette azt ő maga üldözi el attól tartva, hogy csak a vagyona kell neki.

Hányszor láttam embereket összezuhanni elvonási tüneteik miatt. A nagymenőkön is ugyanezek a tünetek jelentkeznek, ha elvesztik hatalmukat, vagyonukat. 

Szóval kedveseim, ki kell benneteket ábrándítanom. Nem vagytok normálisak! Függők vagytok! Vegyétek tudomásul! 

És eszerint ítélkezzetek a jövőben...