A fotót a Netről plagizáltam
Mert azonkívül, hogy eszméletlen finom amikor egy vasárnapi (ünnepi) húslevest szürcsölgetve az életet élvezem, nagyon hatásosan megóv engem az elhízástól is!
Nagyapám egyszerűen csak pofalocsolónak nevezte amin nagymamám minden alkalommal megbotránkozott.
- Na de Karcsi!- méltatlankodott állítólag, és jelentőségteljes pillantásokat vetett a jelenlévő kiskorú gyermekekre miközben megigazította fia ölében a szalvétát..
Én is szakáll, és bajusz birtokában, egyik kezemben kanállal másikban szalvétával fogyasztom. (Nyugi! Még sosem kevertem össze a mozdulatokat!)
Kifejezett kedvencem ez a tészta. Bizonyára sokkal ízletesebb, mivel több íz épül be a tésztába a főzés során ha ilyen hajszálnyi vékony. De a legnagyobb áldását azzal fejti ki, hogy amikor az ember mohón "bezabálná", hát ez a feladat egyszerűen lehetetlen. Mert csak lassan, módszeresen lehet megenni, különben lecsúszik a kanálról, és lehetetlenné válik kulturált elfogyasztása. Persze neveletlenek, és türelmetlenek, valamint az agyafúrt lusták előre összetörhetik apróra, esetleg kiihatják alóla a lét, s utána már... (Óh borzalom! Ilyenre gondolni is bűn!) de az először is nem ér, másodszor pedig már nem ugyanaz az élvezet mint amikor az ember a végére ér, és jólesően hátradől székében a további fogásokra várva.
Ezek jutottak eszembe ma reggel amikor más nem lévén itthon, egy finom levest főztem reggelire.
Víz, zöldégleveskocka, ételízesítő (biztos ami hótziher) két előre lefagyasztott húsgombóc (igen! rizzsel bizony) aztán sűrítésnek kiöblítettem a levével a lisztesdobozomat ezzel egyben elvégezve a hőkiegyenlítés fontos lépését is. Persze magyar vagyok, tehát erőspityu mindig van itthon, így az is került bele.
És igen nagy elégedettség fogott el az eredménytől miközben egy kanál-egy törlés módszerével teleettem magam a levessel.
Bizony! Mondom Néktek! Nagy találmány a cérnametélt!
(itt a smile helye)
