Válogatás: Csend

Hajnal volt.Olyan sötét, olyan rosszkedvű hajnal. Valahol nagyon messze szólt egy ébresztőóra.

Aztán csönd. Gyanúsan nagy csönd.

Ilyenkor már mozgolódni szokott. Nem értettem, hogy mi vaaan?

S akkor egy hangos horkantás...

És csend. De milyen csend!

Kis idő múlva megint egy horkantás, de olyan furcsa, soha nem hallott hatalmas horkantás, mint aki percekig nem vesz levegőt, s egyszercsak fejön a víz alól, és teljes erővel...

Baj van! - hasított belém, s egy pillanat alatt talpon voltam.

Villanyt!

A hátán feküdt. Nem mozdult. Feje furcsán félrebillent, szeme kicsit nyitva mint ha csak maga mellett nézne valamit a párnán.

S akkor megemelkedett a mellkasa, feje szinte hátrahanyatlott mint a filmeken, amikor "kiütnek" valakit az életmentők, - és megint az a hatalmas horkantás!

Istenem! Baj van!

Fogtam a kezét. nem reagál. Szólítom. Elöször finoman, majd ordítva... Semmi

Lerántom a takarót, hallgatom a szívét, ... semmi!

Hogy is kell ezt csinálni?

Egyszer régen már élesztettem újra. Akkor a páciens annyira megsértődött ezen, hogy soha többé nem köszönt vissza. Mert miért is törtem el három bordáját!?

Miközben gépiesen fújom belé a levegőt, azon gondolkodom, hogy hogy juthat most az a barom az eszembe! De hülye az agy!

Nyomom a szívét ütemre, majd fújás.

Bocsi, ez kicsit erősebbre sikerült!

Talán a hasába is került egy kis levegő.. Olvastam, hogy ez előfordul, ha valakinek kevés a tapasztalata.

Mennyi az elég tapasztalat?- már megint az a hülye agyam!

Most ne máshol járjon! Most minden erőmmel itt kell maradnom! Most a KEDVES haldoklik!

Míííí?- Haldoklik?

Eddig érdekes módon ez eszembe sem jutott. Csak az, hogy nem veszi a levegőt...

Élnie kell!

Hat nap múlva szülinapja lesz...

Hallgatom a szívét. Nagyon halkan megdobban! Magasságos Uram! Csak még egy kicsit! csak erősebben egy kicsikét!

Keresem a telefonomat. Remeg a kezem. Kiejtem. Becsúszik messze az ágy alá... Nagy koppanással megáll a falnál... és széthullik!

Hol az övé! Megvan! Mentők. Mennyi is a számuk? Mindig keverem.

- Na a 112 jó lesz. Majd ők intézkednek!

Azonnal felveszik, de nem intézkednek semmit, csak mondja egy álmos férfihang, hogy milyen számot hívjak..

De nekem erre most nincs időm!

Hallgatom a szívét, ... semmi! Megint,... semmi!

Nyomás, nyomás, nyomás, nyomás, fújás. percekig.

Azán a telefon.

Mondom kapkodva a címet.

- Igen! Szívmegállás! Igen én a férje vagyok....

Aztán a csönd.. Folytatom gépiesen az újraélesztést.

Néha megállok pihenni egy kicsit, közben hallgatom, de semmi. Pedig eleinte még meg- megdobbant! Most miért nem akar?

Múlik az idő. Nagyon lassan múlik. Már itt kellene lenniük!

Hát hol vannak? Hát nem tudják, hogy ez most milyen sürgős!?

Nézem az órámat: már lassan fél órája, hogy telefonáltam...

Ismét hívom őket két fújás között... Háromszor is kicseng mire felveszik.

Azt mondja egy hang (Nagyon nyugodtan. Hogy lehet most nyugodt?), hogy rossz a cím amit adtam.

Nem lehet rossz! Én itt lakom, itt várom őket!

- Fő utca, a régi önkormányzatnál balra, majd az úttal szemben egyenesen be azon a kapun...

Később, sokkal később drült ki, hogy ebben a hülye faluban a főutca is, meg a mellékutca is Rákóczi névre hallgatott. Szegény mentősök, fel s alá rohangálva keresték a címet...a főutcán...

Második hívásom után egy perc alatt ott voltak.

Kiszaladtam eléjük az udvarra. Minden villanyt föl...

- Mióta nem lélegzik? - kérdezi valaki, miközben egy nagy csomaggal igyekszik befelé...

- Fél órája??? És mióta nem lélegezteti?

Megnyugszik a választól.

Aztán csak csendesen félreállok, és azon kapom magam, hogy befelé Istenhez fohászkodom.

Na hiszen! Pont Ő fog nekem segíteni, amikor olyan régen hanyagolom...!

Lelkiismeretfurdalás gyötör ezért. Később meg azért, hogy hátha valamit nem jól tettem eddig? Hátha kifelejtettem valami fontosat?

De megnyugtatnak. Minden nagyon szakszerű volt. Hiszen több mint fél óra után is melegek a végtagok... a keringést sikerült szuper módon fenntartanom.. .

Na majd ők!

De a szív nem megy!

Mióta? Hát úgy kb tíz perccel ezelőtt még nagyon gyengén, de néha volt...

Kiütnék, de nincs mit...

Közben már mindenféle dolgok lógnak ki a testéből, valami folyik bele egy üvegből, amit a kezembe nyomnak, hogy tartsam jó magasan...

Már a második üveggel folyik belé... élesztik folyamatosan. Nekik van ehhez mindenféle szerkezetük, s egy lufi, amit nyomnak ütemesen...

S a KEDVES a földön fekszik hanyatt, kiszolgáltatva mindennek és mindenkinek. Pizsamája a nyakába csúszva...

Emberek sürgölődnek fölötte.

Csendes vezényszavak, .. még egy ötlet, meg még egy, aztán kb. egy óra múlva, egyre többet néznek rám, érzem, hogy már csak a kedvemért....

És kimondják: - Semmit sem tehetünk!

Engedjük el!

Kis idő múlva újra hallom azt a jellegzetes horkantást, meg még néhányszor, egyre halkabban....

Az agy még erőlködik, még utasításokat ad a testnek, hogy LEVEGŐT!!!

És csend.

Nagyon nagy csend.

Részvét, kézfogás.

Hideg van. Becsukom az ajtót.

Ülök az ágya szélén. Fogom a kezét, és folyamatosan beszélek hozzá.

Tudom, hogy hall engem! Tudom!

Sokáig beszélek, majd csak arcát simogatom, ...

Ez már nem Ő! - hasít belém. - Ez már csak a teste.

Nem bírom ezt a szagot A halál szaga. Ezt mondták, amikor egy kórház baleseti sebészetén dolgoztam.

Érdekes! Állítólag csak az emberek fele érzi. A többiek nem. De aki érzi, az ha belép egy ajtón, rögtön tudja, hogy itt meghalt egy test...

És itt meghalt. Nagyon érzem. Bár még talán nem fogtam fel.

Kimegyek a konyhába. Onnan telefonálok.

A lányok! Család...

Jön egy doktor. Meg sem nézi, csak az ajtóból. . .

Kiállítja a halotti bizonyítványt... Törve beszéli a magyart. Honnan került ez ide?

De nehéz!

És jönnek a szállítók.

Érdekes! Tudok tárgyilagos lenni.

Ékszerek, ruha... Hová is viszik?

Aztán az a hang, ahogy a zsák száját összehúzzák, fémkoporsó hosszú nyelekkel, fedél, ajtó becsapódik... Többé már nem látom... Soha többé...

Csak lelki szemeimmel.

Nem vettem észre mikor jött fel a nap.

Csak állok és nyugtatom a kutyát, aki először még csak ugat, majd leül mellém, és fejét magasra emelve vonyítani kezd, mint a farkasok, hosszan, fájdalmasan, s a faluban minden kutya elhallgat ettől...

Később a család átveszi fölöttem a hatalmat. Leoltják a villanyokat...

Nem vagyok egyedül. Nagyon figyelmesek... Szeretnek... Meg sem érdemlem...

Elhagyom magam.

Mindegy. Minden mindegy!

Hónapok múlva kezdek csak felocsúdni...

De teljesen talán soha.

Téves hívás

Nemrégiben Dóci lépett be a szobába hozzám. Kezében a telefonja, és éppen azt mondta bele, hogy:

- Nem! Én biztosan nem hívtam senkit. Talán a párom. Várjon odaadom neki!

Na én meg nagyon hülyén bámultam magam elé éppen, nem is voltam jelen talán, annyira elfoglalt a könyv amit olvastam éppen. Átvettem a telefont, és csak hallgattam, hogy valaki elmeséli nekem, hogy erről a számről hívta őt valaki, és mondja a nevét.

Piszok ismerősen hangzott. De mentségemre legyen mondva, ha hirtelen rákérdeznek, a saját nevemre sem emlékszem mindig.

Szóval mentegetőztem, hogy nem, én sem hívtam biztosan erről a telefonról senkit...

A telefonáló még valamit motyogott, majd letette...

Na ebben a pillanatban ugrott be, hogy kivel beszéltem! Szaladtam Dócihoz, és meséltem neki, hogy kivel is értekeztünk az imént. Aztán kiderült, hogy ő meg éppen törölgette a telefonjából azokat a neveket, akikre nem emlékezett, hogy hogyan, és miért kerültek oda bele neki puff puff...

Valószínűleg megnyomhatott egy gombot közben véletlenül. Hát így történhetett a dolog. Boztosan.

Én meg azóta is verem a fejemet a falba, hogy nem ismertem meg azonnal a hangját.  Pedig nagyon régen vártam már, hogy beszélgethessek vele. Igazán őszintén örültem volna neki. Így meg csak hajtogatom, hogy ha, meg hogy  volna, meg miegyéb baromságosságok...

Na de majd legközelebb! Akkor nem eresztem el ilyen könnyen.

Ha felhív...

Szamár

Sat, 02 Jan 2010 17:39:55 +0000

4624989

Kicsit túlszaladtak rajtam, de némi tanakodás után hazataláltak.

Mint a mesében. Tulajdonképpen ez a kezdet maga volt a folytatás. Ott folytattuk a barátságunkat, ahol elkezdődött.

Érdekes volt, hogy a fényképek után most először személyesen is...  Egy perc után teljesen kiment a fejemből, hogy nem évek óta... Beszélgetés közben félszavakból is... Sztorizás közben egymástól átvett fonál, rengeteg ismerős dolog, helyzet, történet. Akárcsak ha együtt éltük volna át.

Nagyon kellemes emberekkel hozott össze ma a sors. Szamárka, Kati, Jani, Gábor!

Köszönet érte!

Ja! És ez a Szamár nem is részeg!  Részegítő!

Tudjátok meg!

Macska-egér játék

Tue, 22 Jun 2010 10:55:49 +0100

Két cica jól összebarátkozott a nagy közös valóságban. Egyikük profi vadásszá lett az évek során, a másik sokáig csak árnyék volt egy nagy egyéniség mögött de mára megkeményítette a szívét felszívta magát, hatalmas élvezettel, és nem kevesebb várakozással vetette magát az ÉLETBE.

Mindent megvitattak mindent együtt követtek el amit két cicó csak elkövethet. Együtt vadásztak, együtt csavarogtak portáról portára, s együtt cserkészték be áldozataikat mielőtt lecsaptak volna rájuk.

Így történhetett, hogy egyszer szembetalálták magukat egy kis szürkével, aki talán mert bátorra gyúrta magát valamelyik udvarban, nem futott el előlük azonnal. Lehet, hogy nem is a bátorság motiválta, csak együgyűsége tette, de mire észbekapott ott gubbasztott a két vérszomjas vadász között. Reszketett a félelemtől. Arról már lekésett, hogy halottnak tetesse magát arra meg sem bátorsága sem lehetősége nem volt, hogy elszaladjon valamelyik biztonságot kínáló lyuk felé. Így hát csak remegett, és várta a sorsát.

De a két imposztor talán ösztöneiktől hajtva, nem ölte meg azonnal. Játszani kezdtek vele. Lassan-lassan körbejárták néha egészen elfordultak tőle de amikor a kisegér mozdult volna valamerre mindig ott tornyosult előtte legalább az egyik.

Szinte mosolyogtak rá. Bajuszukkal cirógatták mancsukkal lökdösték a szegény párát, aki egy idő után már annyira megnyugodott, hogy nemhogy nem menekült volna de lassan elkezdte magát ő is macskának érezni, s akként is viselkedett.

Ö is beállt hát a táncba. Először csak félénken, majd egyre bátrabban járkált velük körbe-karikába egy akkor már nemlétező zsákmány helye körül. Kihúzta magát. Egészen megnőtt gyarapodó önbizalma hatására. Már éppen ott tartott, hogy nyávogni is megtanul, s akkor majd ő is felcsap nagy vadásznak, és együtt járnak majd ők hárman a nagy vadászmezőn új áldozatok után kutatva, amikor hirtelen...

Az egyik vadász egy akkora maflást nyomott be neki behúzott karommal, hogy azonnal visszanyerte identitását szegény pára. Mielőtt felocsúdhatott volna jött a második majd a harmadik pofon. Szeme előtt lefutott élete filmje a nagy csillagos háttér előtt. Látta magát megszületni, magtárakat kirabolni csapatostul majd eltévedni a házak között. Látta magát macska gúnyában megsemmisülni, s látta a többi egér elítélő, vagy eggyüttérző pillantását...

Filmszakadás...

A két cica éhségét csillapítva még véres bajusszal szájszélnyalogatva sétált el a tetthelyről. Egy épülő ház pincéjében húzták meg magukat. Összegömbölyödve alusszák az igazak álmát mint akik jól végezték dolgukat. Álmukban meg-megrándulnak, lábuk apró futó mozdulatot tesz...

Ki tudja! Talán ők már látják következő áldozatukat?

Egy mindenesetre biztos:

Egyetlen nyavalyás egér sem lehet tőlük biztonságban!

cin cin cin!