2017. július 17., hétfő

Hétfő

Süt a nap ezerrel. Már tizenkilenc fokra szökkent épp a higanyszál a hőmérőben. Festés lesz. Mert a barátnál nincs munka. Szerintem vagy rájött, hogy ez nem kifizetődő neki (bár a semminél többet nem kértem tőle sem) vagy csak olvasta a "Vasárnap" című örökérvényűmet tegnap.
Szóval marad a festés. De azért nem jár pénz ha kérném sem. Ma már csak az a kérdés maradt nyitott, hogy holnap miből fizetem ki a tolmácsot a bíróságon, és hogy holnapután miből fogok elutazni Belfastba a kórházba szemészeti kivizsgálásra (vagy beavatkozásra is egyben) mert az ingyenutazás ami jár nekem is buszra, az nem megoldás, hiszen egyszerűen nem érem el vele az appointmentemet.
Mindegy! Festek. Hitler is így kezdte. Még van remény!
A francba! mindig megéhezem ha a péz jut eszembe. Az evés megnyugtat.
Vagy nem.
De a nap az süt!  Ezerrel.

2017. július 16., vasárnap

Vasárnap

Abban a képtelen helyzetben vagy amikor már régen a nyugdíjat kellene élvezned, de mégis kénytelen vagy dolgozni a fennmaradásért. Ezért örömmel veszed amikor egy barátod munkát ígér neked szabadsága idejére, mivel neki is dolgoznia kell, hogy elég legyen az kevés. A munka kerti tevékenység. Minden ami egy kert felújításához tartozik. A dandárját barátod végzi, mert te már messze nem bírod úgy erővel, ezért érzed, hogy igazából csak a támogatásod a célja, nem a munka megosztása. Az csak eszköz ehhez. Tehát teszed amit kell. Otthon éppen a házat fested át, de az a képtelen helyzet adódott, hogy mindkét tevékenységhez szép időre van szükség, ezért súlyoznod kell. Első a kertimunka. Nem csalódhat benned a barátod, mert akkor később még ennyire sem számíthatsz. És egyébként is! Hogy néznél az emberek szemébe ha azt látnák, hogy nem bírod erővel. Aztán szerencséd akad. Nem hozzák a homokot a betonhoz, ezért van egy napsütéses napod a festéshez. Nosza!
És akkor rá kell jönnöd, hogy eddig végtelennek hitt energiáid igenis végesek. Ezért idő előtt elmosod az ecseteket, és az egyéb eszközeidet, és nagy sóhajtással átadod magadat a pihenésnek.
Ajtó, ablak tárva van. Így fűtesz. Beengeded a 18 fokot. Tombol a nyár!
Ülsz a fotelben a Tv előtt amikor érzed, hogy kutyád nedves orra a kezedet lökdösi. Tehát pofáját két kezedbe fogod, és butaságokat suttogsz a fülébe. Ő persze boldog ettől, és szorosan hozzád dörgölődzik. Finom, puha a szőre. Szép kutya. És a TIÉD!
Főzni kéne valami ebédet...

2017. július 13., csütörtök

Előtte-utána

Csuka volt az Istenadta, illetve Jani aki Istennek gondolta magát miközben légszomjhalálra ítélte a kifogott csukát. Aztán nekem adta további feldolgozásra. Ez lett belőle:

előtte


utána

Hát ez lett, és ennyi maradt belőle.

2017. július 11., kedd

?

Eleresztem ezt a lufit, benne kérdésekkel.
Az miért van, hogy nincs?
Az miért van, hogy van, ha nincs is?
És miért van a nincs, és miért nincs a van?
Felszállt.
Arra indult ahol Ő van.
Vagyis ...izé... nincs...vagy valahogy így...

2017. július 10., hétfő

dinnyegomba




 Nem mai a mese. Akkor történt amikor még dinnye volt a dinnye, gomba volt a gomba, és minden egyértelmű volt úgy általában. Kis családom otthon tette a dolgát, mi pedig pénzt kerestünk erdőn-mezőn Beknkógyuri barátommal, mert azt akkoriban a munkehelyünkön nemigen osztogatták oly bőkezűen, s a lányok bizony akkoriban is sokba kerültek. 
Hirtelen jött a tavasz. A nagy melegben, egy csapadékos hét után a Hortobágyon vadásztunk kamillavirágra, de helyette rengeteg gombát találtunk. Hatalmas szíki csiperkékkel (agaricus bernardii) raktuk tele a kocsit. Csomagtartót, utasteret mennyezetig, de még a hosszú tetőcsomagtartóra felkötözött kamillarostát  is felpúpoztuk a hatalmas kinyílott gombafejekkel. Annyi volt a gomba, hogy ropogott a kerék alatt a fűben amerre jártunk, de már több nem fért a puttonyba. Elindultunk tehát, és kezdetét vette az értékesítési szakasz. Lépésben hajtottunk az utakon, hogy a menetszél el ne sodorja a fölösleget a tetőről. Egy emeletes turistabusz kis híján fel is borult amikor utasai hirtelen mind egyoldalra tódultak a ritka látvány miatt. 
Lassan lassan felértünk a Mátrába, és hirtelen ötlettől vezérelve (ez mindig beválik) minden kisfaluban úgy árultuk portékánkat, mint ahogy ősszel a kisebbségi, viszont eladók a dinnyét szokták. Lassan hajtottunk végig az utcákon, én pedig tölcsért formáltam kezeimből, és az ablakon kilógva  ordítottam:
- Dinnye! Dinnye! -  Persze ez májusban a kapuhoz vonzotta a kertben gyomlálókat, s akkor megkérdeztem:
- Na? Dinnye! Kell gomba?
 Persze sosem állítottam le a motort...
Szép, boldog idők voltak. Volt sok gomba akkoriban. Meg otthon a lányok. 
Na meg az a sok dinnye...

2017. július 6., csütörtök

statisztika te csodás!

Valahogy belenéztem a statisztikába a minap, és leesett az állam. Na nem a Magyar Állam, csak az arcom alfele a csodálkozástól. Mert az baromi jólesik hogy vannak hűséges olvasóim, akik megtisztelnek azzal, hogy időnként kíváncsiak arra, hogy mire is gondolok. Én is szoktam olvasgatni másokat, hisz ez a dolog kellemesebb része. Információkat cserélni szabadon. De tegnap az lazította el a rágóizmaimat, hogy egy akaratlan kattintás rámutatott, hogy olyan valaki olvas rendszeresen, aki egy ideje már feljebb költözött néhány szinttel, és eddigi tudomásom szerint onnan tartja szemmel ezt a gyarló világot. Mégpedig igen nagy figyelemmel. Csakhogy ezt a figyelmet ennek a földi, hétköznapi statisztikának nem volna szabad látnia.  S ha már látja is, közzétennie valóban nem ésszerű. Szóval minden ésszerűséget félretéve a statisztika arról adott tanúbizonyságot, hogy a barátság örök, és a jótékony földi elmúlás sem lehet akadálya a kíváncsiságnak. Egyszóval olyan látogatója akadt a blogomnak, aki tulajdonképpen nincsen is. Illetve van, de nem itt e földi világban. Hiányzik is rendesen. Hallom a hangját egy-egy hülye megjegyzésem után amint kendőzetlen őszinte véleményével úgy döngöl a földbe, ahogy azt senki más nem tudja.
Örömmel kattintottam a blog címére, és rá kellett ébrednem, hogy Nem a szellemvilág szórakozik velem, hanem igen nagy valószínűséggel csak valaki földi hozzátartozója kíváncsi a fejleményekre, és azok okozóira.
Korai volt tehát az örömöm amit akkor éreztem amikor megláttam, ki matat a blogomon. (Na ezt a korai örömöt kérem nem félreérteni!)
Csak egyet nem értek. Miért nem a saját blogját küldi felderítésre az akit a kíváncsiság ennyire hajt?
Nagy örömmel fogadnám az érdeklődését! Üzenem: Szeretettel fogadom ha jön saját néven is.
Addig is kellemes olvasgatást!

Barátság

Jó is az!
Különösen amikor érzed barátaid törődését akkor is amikor éppen ritkábban vagy elérhető. Olyankor melegség önti el a lelkedet, és csak állsz, és azon töröd a fejed, hogy ezt ugyan mivel érdemelted ki?
Érdekes, hogy éles helyzetben az egyébként eddig jóbarátnak mutatkozók nagy százaléka eltűnik, mint az a bizonyos szürke szamár a ködben.
De valahogy mindig maradnak barátaid. Vagy lesznek a semmiből újak, És te nem is érted, hol voltak "ezek" eddig?
És persze érzed, hogy ők is számítanak rád!
Jó is az!