2018. február 20., kedd

Kisfiú (9 éves) meséje egyszuszra


Imádom amikor gyerekek minden átmenet nélkül mesélni kezdenek, s végül ugyanolyan váratlanul ismét szótlanságba burkolóznak. Pl.:


"A múltkor építettem két bázist az út egyik oldalán meg a másik oldalán egymással szembe. Az egyik volt a német a másik meg az orosz meg a lengyel. Én az orosz meg a lengyel voltam. És hogy melyik nyert hát azt nem tudom mert anya szólt hogy be kéne jönni az udvarról hogy a kutyám is kimehessen. Aztán mire kimentem addigra már a bázisaim meg elolvadtak..."


Erről eszembejutott egy régi hasonló amikor óvodás kislány ebéd közben mesélni kezdett:

"Tegnap apukám nagyon csúnyán beszélt anyukámmal, meg még a haját is meg akarta húzni, de meggondolta magát. Pedig anyukám nem is csinált most semmit csak nagyon be volt rúgva."



Végül szintén egy óvodás meséje, és története:

"Ma a "tezsvérem" hozott oviba, mert anyukám fekszik. A konyhában. És nagyon véres"
Óvónéni azonnal érdeklődött a szomszéd iskolában ahová a "tezsvér" járt. Ő egész délelőtt egy szót sem szólt. Rákérdeztek, mire elmesélte, hogy apuka az istállóban lóg.
- Mit csinál?
- Hát csak lóg. Nem mozog.

Rendőr, mentő rohanás... Késő. Apa negyvenkilenc késszúrással elhallgattatta anyát, majd ellátta az állatokat, és fölakasztotta magát.


A gyerekek meg csak próbálják megérteni a világot. És néha megszólalnak váratlanul. Szerencsére legtöbbször semmi komoly...