2014. január 12., vasárnap

Válogatós: Homokozóban. ( Aktuális!)



Tue, 23 Mar 2010 15:16:55 +0000

4889887


Gyönyörű napsütéses idő volt. Talán az első ebben a tavaszban. A játszótér szinte megtelt gyermekeiket terelgető anyukákkal. A sok gyerek önfeledten játszott. Ki mászott, ki hintázott, néhány kislány babákkal játszott a famászóka oldalában.
Anyukák egymással beszélgettek. Megbeszélték az élet fontos dolgait. Pelenkákról, főzésről, válásról esett szó. Csak néha pillantottak gyermekeikre, hogy minden rendben van-e.

- Szeintem nem így kell. - mondta Kisfiú, és hosszan nézte a készülő homokvárat.
- De így kell! - dobbantott türelmetlenül Kislány.
- Szeintem nem, mert a papám mondta.- így a kisfiú, s szemmel láthatólag meg volt győződve róla, hogy most aztán jól érvelt!
- De nincs is itt a papád! Mikor mondta?
- Szoktunk otthon együtt várat építeni, akkor mondta, hogy a vizesárok kívül van a falon, nem pedig belül.
- De ez az én váram, és ebben belül van a zizesárok! - dacolt a kislány, majd tüntetőleg hátat fordított Kisfiúnak, és határozott mozdulattal ásni kezdett.
A kisfiú egy darabig nézte ahogy Kislány keze nyomán ledőlnek az eddig szépen felrakott falak, majd könnyes szemmel felkiáltott:
- Akkor nem leszek a baátod! Hülye vagy! Hülye vagy!
Ledobta kezéből a lapátot, és elszaladt a mászóka irányába.
A homokozó zsivaját rövid időre felváltotta a csönd. Csak a verebek csipogása volt töretlen, s egy villamos csikorgott a távolban elnyomva egy pillanatra a város álmosító morajlását.
Kislány egy darabig még ásott, majd óvatosan hátrasandított. Pillantása a kisfiút kereste. De nem találta. Ekkor felállt, nagyot rúgott a homokba, és elindult Anya felé.
Anya egy padon ült, s egy másik anyukával beszélgetett. Meg sem látta, hogy kislánya előtte áll, úgy belemelegedett a vitába. Éppen ott tartott, hogy - "EZEKRE? Soha!" - s felugrott, majdnem fellökte csemetéjét.
Csak ekkor vette észre. Kézen ragadta, és köszönés nélkül elsietett vele.
Kislány  kérdőn nézett fel anyjára. - Fjont lesz?
- Nem! Választás. De te ezt úgysem érted. - morogta Anya.
Kislány tényleg nem értette. Csak azt tudta, hogy a VÁLASZTÁS rossz dolog.

Kisfiú egész este csöndes volt. A vacsorát is csak ímmel-ámmal nyelte le.
- Beteg ez a gyerek? - kérdezte Apu felpillantva újságjából.
- Hagyd! Neki is lehet rossz napja. - nyugtatta férjét Anyu.
De aznap sokáig nem nyugodott ő sem. Még éjjel is átment fiához, hogy nem lázas-e.
A kisfiú homloka nem volt forró. Szép csendesen, nyugodtan aludt.
Álmodott éppen. Új homokvárról, gyönyörű napsütésről.
És Kislányról, aki mosolyog rá.
-


venember

Válogatós: Furfang


Mon, 09 Aug 2010 08:02:57 +0100

5258975


Gondoltam, kiáztatom a lábam egy kicsit. Komótosan hozzákészülődtem. Lavór, forróvíz, illatos izé, vállamon törülköző. Beballagtam a szettel a nappaliba, félretoltam a kisasztalt, hogy a lavór beférjen alá loccsanás nélkül.
Mielőtt beleléptem végiggondoltam, mindent előkészítettem-e az aktushoz. Aztán abban a pillanatban, amikor  a forróvíz mindkét lábamat odaadóan simogatni kezdte, eszembe jutott a PAPUCS!
Kisunokám a mellettem levő fotelben éppen a nap nagy eseményeit rendezte gondolataiban. Legalábbis erre lehetett következtetni tekintetéből, amikor megszólítottam:
- Kata! Szívem! Légyszíves hozd ide nekem a szobámból a papucsomat! Elfelejtetettem idekészíteni.
Ösztönösen ugrott volna, de a másodperc egy töredéke alatt visszahőkölt. Erőt vett rajta valami fura hatalom. Nem tudom mi lehet, dac, lustaság, vagy csak pillanatnyi ötlet. Mindenesetre arcára erőltetett egy valami nagyon megható kifejezést, amit egyszóval csak úgy tudnék jellemezni, hogy "világfájdalom".
Lassan fölemelte tekintetét, a szemem mellé nézett valahová messze mögém a távolba, s homlokát szigorúan ráncolva megszólalt:
- Én ide pihenni jöttem! - Majd hosszasan nézni kezdett egy legyet, a kezében fordítva tartott távcsővel. Mint ha ott sem lennék.
De ott voltam. Papucs nélkül.
Komoly erőfeszítésembe került, hogy ki ne törjön belőlem a nevetés.
Csak ültem, és néztem Őt. Míg egyszercsak óvatosan rám emelte tekintetét, egy pillanatra elgondolkodott, majd egy nagyot sóhajtva (milyen kegyetlen ez a világ!) elvonszolta magát a szobám felé.
A légy már a szomszéd falu felé járhatott, mire Kata visszatért. De akkor már tánclépésben, csillogó szemmel, kezében papucsommal.
- Tessék Papi! - tette elém. S a következő percben már a teraszon kergette a cicákat önfeledten.
Egy darabig még üldögéltem, élveztem a lábvíz áldásos hatását, és azon gondolkoztam, hogy kegyes velem a sors.
Mindenem megvan.


venember

Válogatós: Vers P. S modorában

-

P. Sándor stílusában, P. Sándorról korrekten.

Thu, 23 Sep 2010 21:37:46 +0100

5374976


Mielőtt P.Sándor kiskorú elkövető befordult a konyhába, óvatosan körülnézett, majd hatalmas rutinnal, és hanyag eleganciával kiköpött. A köpet szállt, csak szállt, s talán még mindig szállna, ha működésbe nem lépett volna a gravitáció. De bizony az lépett, minek eredményeként a köpet lassan veszíteni kezdett magas röptéből, csak hullott lefelé, mígnem végül hatalmas csattanással toccsant szét a konyhai szépleány dekoltázsán. Révbe ért. Mint a komp. De azt kikötötték.
P. Sándor kiskorú elkövető úgy tett, mint ha semmi köze nem lenne a dologhoz. Sőt! Továbbmegyek!   Tovább is ment, mint ha mi sem történt volna. Ezért aztán utcát neveztek el róla. Minden faluban egyet. Városokban többet is. Sétahajót, újságot. Meg egy bányát.
Hogy honnan tudom? Hát ott voltam amikor ez történt! Közvetlenül a reggeli gyógyszerosztás előtt. Mert utána csak ültem a folyosón, lassan, ütemesen dőltem előre- hátra, mindig meg- megállva, nyikorgó székemen.

Akkor merült fel bennem a gondolat, hogy KÉNE!
Mondjuk verset írni.
És írtam:



Lepihenni kéne. Agyat kikapcsolni.
Bajokról, gondokról, tudomást sem venni.
Zabálni mint állat, piálni utána.
Ágyba vinni nőket, dolgozzon a bába!


Tojni kéne végre a kötelességre,
nem várni a hálát, szarni öregségre.
Bepótolni kéne minden elmaradt jót,
végre birtokolni pénzt, hatalmat, rangot.


Vigyorogni kéne boldog öntudatlan,
csak ne forrna bennem mindig ez a katlan!
Hanyatt dőlve nézném plafonon a legyet,
seggtörlésre gyúrnám a villamosjegyet.


Jól tudom mi kéne, nekem, sosem másnak,
s kötéllel menni este a padlásnak.
Gerendán átdobva vetném meg az ágyam,
s elaludnék végre mindörökre lágyan.


Sírnának a népek, gazdagok, szegények,
lógómellű lányok, ólábú legények.
A szájszagú szomszéd, a büdös nagy állat,
megtanulná végre, mi az a csodálat.


Csodálnák e versem, tátott pállott szájjal,
engem kennének meg a szűzlányok hájjal.
Csatabárdot végre el kéne temetni,
Petőfi Sanyikát örökre feledni!

Pá pararaaaara! Pa pá!



Körülbelül ekkor jött egy nagydarab fehérköpenyes férfi, kis apró pirulákkal a markában, arcán kaján vigyorral hörögte, hogy: "Gyógyszerosztás picinyeim!"
Kurva nehezen nyeltem le! Nagy volt, és keserű.
De pirula volt. Nem az első keserű ebben a nyűves életben.

ÉÉÉÉBRESZTŐŐŐ!


venember

Válogatós: Baj van?



Thu, 29 Apr 2010 13:05:10 +0100

4989105


Csörög a telefon. Sz. izgatottan közli, hogy: "BAJ VAN! C. rosszul lett a suliban, elvitte a mentő és nem tudjuk vele felvenni a kapcsolatot!"
Milyen hülye is az ember, azonnal telefonhadjárat a kórház ellen, de ott nincs! Akkor a mentők! Ezt Sz. intézi. Persze nem veszik fel. Valami tömeges baleset van, hagyjuk mi őket békén!
Közben többen keressük a mobilján, amit valaki felvesz, és szó nélkül leteszi.
Már egy egész város C.-t keresi, meg egy másiknak a fele is...
Telik múlik az idő, Sz. már nagyon ideges. Én is. De nyugtatom magam: a kaszásnak csak van annyi ízlése...
Hát van. Egyelőre még nem merészkedett a közelébe. Mert egyszercsak a vonal végén megszólal C.
- Még ne temessetek!
Jó. Még nem. De legközelebb megnézheti magát! Idegesíti itt az embert!?
Úgy agyon csapom, hogy mint a csuda!
Bááár, ahogy nekem sem lehet méhgyulladásom, keresnem kell valami másik testrészt amit üthetek rajta...