- Hát igen! - sóhajt fel kocsisunk, s kalapját feljebb tolja az ustor nyelivel a feje búbján. - Senki sem lehet próféta a saját hazájában!
A tarló lassan úszik egyre hátrébb a tájban. A nap igen kurta árnyékot produkál. Mozdulatlan minden. Csak a kányák kiátoznak egy távoli fa körül. Valami gyilkost üldöznek éppen.
Emberünk előveszi tarisznyáját, kibontja a kendőt, és jóízűen falatozni kezd. Ráér. Van ideje enni míg odaér. Közben szemben az úton egy másik szekér tűnik fel.
- Ösmerősek a lovak. - mondja csak úgy maga elé a kocsis ahogy egyre közelebb ér.
- Már láttam űket valahun!
Két büszke tartású herélt egy újszerű kocsit húz. - Nicsak! A komám! - eszmél kocsisunk.
- 'Napot Komám! - üdvözli, majd bicskáját le sem téve belemarkol a szárba. - HŐŐŐ! Na! Az anyád keservit! Hán ájjá mán meg Beeetyááár!
- Há mén Komám? - kérdi, miközben kiváncsi tekintete a másik kocsi rakományát kémleli.
- Csak ide Istvánba. Őrültetni.
- Oszt mié nem otthun?
- Há mer az emménk valami gyüttmentnek őrül ma. - feleli a koma.
- Érdekes. Emménk is! - lepődik meg a kocsis, majd enged a száron. - Na gyűű te Beeetyááár! Uccu!
- No álgyisten! - int a kalapja felé amint a kocsi nekicsikordul a rögöknek.
- Kendet is Komám! - jön a válasz elhalóan, mert elvész a kerekek zajában, a kocsi zörgésében, a patkódobogásban.
A Nap mosolyogva néz le rájuk.
- Mennek a komák a malomba őröltetni. Hogy nem egybe? Na és? Jó komák? Attól még lehetnek!
Körülbelül ezt gondolhatja a Nap, ha tud egyáltalán gondolkodni. Bár valószínű, hogy tud, mert olyan melegséget ont magából, amilyent csak egy érzőszívű, gondolkodó Nap képes azokra akiket igencsak szeret.
-
De most nem erről van szó. A minap történt, hogy a szomszéd faluból izent Lajoska a húgával, hogy hozná a búzát, mer otthun má teli a sor, és bizony ő már nem fér bele.
- Mondd meg neki Maris, hogy gyűjjék nyugodtan. Szerdán delelőre itt legyék!
Maris hozza- viszi a híreket a két falu között, de néha még a városba is beszalajtják ügyintézni.
Lajoska már délelőtt elvégzett otthon, majd felpakolta búzáját a kocsira. Nagy nap lesz ez! Mindig nagy nap az amikor elhagyja a faluhatárt, de ma még különlegesebb nap lesz. Ma mutatja meg a világnak új kocsiját amit a héten vett a füredi vásárban!
- Hogy bámújja majd a világ! - gondolja, miközben a szerszámot igazgatja lovain. Kétszer is körbejárja őket. Ma nem lehet kifogás semmiben. Ezért a parádés szerszámmal fogott be.
- Hogy a sárga irigység fogja mardusni űket! - vigyorodik el kajánul. - Hadd lássanak csudát!
Lassan fordult ki a főutcára. Nem sietett. Megvárja a malom, hiszen megüzente a molnár. Büszkén húzta ki magát a bakon, megpödörintette bajuszát, és szeme sarkából figyelte a népet. Úgy érezte, mindenki őt nézi.
Csak a határban lazított kicsit a tartásán. Meghúzta a kislapost, és vidáman szemlélte a világot.
Fenn a magasban fecskék cikáztak. A nap hétágra sütött. Olyan igazi sziporkázó nyári nap volt ez a mai. Sehol egy felhőfoszlány. Néha egy kis forgószél törte meg a hőséget amint felkapta a tarló porát, és csak vitte-vitte játékosan.
- De nicsak! Ki gyün amott szembe éppen? - kapta fel a fejét Lajoska. - Gyuri az! Na ezt most mingyá megüti a guta, ha meglátja, hogy én vettem meg előle a vásár legszebb kocsiját!
Aztán pár felületes mondatot váltottak, de Lajoska nem is figyelt igazán. Csak a mellét dagasztotta a nagy büszkeség.
- Há mikó lessz ennek illyen kocsija két illyen szíp lúval? - gondolta s a lovak közé csapott.
