A ZENEI

Hatvan éve ültünk be egy iskolapadba.

Emlékszem, csak lestem, hogy "na ugyan ebből mi fog kisülni?" Gyanús volt a felfokozott előkészítés amikor anyám naponta ismételgette nekem, hogy milyen jó dolgom lesz nekem ott abban az ISKOLÁBAN!

Hát jó! Gondoltam. Majd meglátom. Aztán az jutott eszembe, hogy mindezek ellenére akár még valóban jó is lehet.

És eljött az első nap.

Ott abban a nagy hodály épületben, a hatalmas belmagasságú tanteremben rögtön "kisebbségi" érzésem támadt, s ezért az első napokban semmi rosszat nem is mertem tenni. Csak meghúztam magam, és igyekeztem láthatatlanná válni. Akkor ez még sikerült. Viszont "sajnos" elég hamar oldódtam, és azután már csak anyám ígéretének szerettem volna érvényt szerezni azzal, hogy valóban jól akartam magam érezni. Ez sokáig sikerült is.

De hamarosan megismerkedtem az ellenőrző füzet fogalmával, amibe minden nap került valami beírás. Pl.:

- Gábor ma óraközben megkerülte a padsorokat, és S. Erikát puszilgatta...

- Miért hagytad el a padodat fiam? - kérdezte este anyám.

- Mert Erika messze volt. - Feleltem a legnagyobb természetességgel.

Aztán újabb beírás: - Gábor reggelente minden nap tíz percet késik...

- Fiam! - Ráncolta homlokát anyám. - Reggel amikor az iskolába mész, merre indulsz? - s végigvettük szinte az egész utat lépésenként. Én pedig naivan beszámoltam mindenről: - És akkor odaérek az ISKOLÁHOZ... - És? - kérdezte anyácskám. - És akkor ott a kerítésnél ahol az a finom vadsóska van, ott várok. - Meddig??? Hát amíg becsöngetnek. Meg utána még egy kicsit...

- Te készakarva késel el minden reggel? -szörnyülködött anyám. - IGEN! - Na de miért te szerencsétlen?

- Hát mert akkor aki elkésik, az addig a sarokban kell álljon amennyit késett! - magyaráztam egyszuszra. - És ott van az AKVÁRIUM azokkal a gyönyörű halakkal, meg van benne szikla, meg zöld növ...

- De miért nem a szünetben nézed meg? - szakította meg anyám a szófolyamot.

- Mert olyankor ki KELL menni a teremből, És tanítás előtt meg után is a folyosón kell sorakozni, és jónak lenni. - De ekkor már görbült a szám, és hüppögtem, hogy látszódjon, hogy milyen nehéz sorsa is van egy elsőosztályos gyereknek az Ének-Zenei Általános Iskolában.Na akkor anyám másnap bement a tanáriba (nem volt nehéz dolga, hiszen ugyanabban az épületben tanított egy középiskolában),és valószínűleg akkor szerzett nekem egy erős ellenséget a tanítónéni személyében.

Egy alkalommal apám az ellenőrzőm lapozgatása közben halkan megjegyezte:

- Fiam! Ha így folytatod, hamarosan betelik az ellenőrződ, és nem lesz hely az új beírásoknak.

- Nem baj! - nyugtattam - KLÁRINÉNI Olyan ügyes, hogy majd ragaszt bele pótoldalakat! Ő MONDTA!

...

Sosem felejtem el ahogy apám a szemüvege mögé próbálta rejteni mosolyát...
De valójában azóta sincs másképp, csak õ már egy másik síkból mérlegeli fia sikereit...