"Mű"korcsolya

Csak nem tudok napirendre térni a "műkorcsolya" mint sport fölött. Ráadásul olimpiai sportágak között..

Valamikor a görögök az élet területéről válogatták össze azokat a tevékenységeket amikben megméretkezhettek, összemérhették tudásukat. És ez a tudás nem csak a fizikai tudást jelentette, mert például "sportág" volt a művészet, költészet is a birkózás, futás, és a többi képességpróba között. Mondom: az élet területéről... De milyen életszerű kép jut eszembe mondjuk a műkorcsolya láttán?

(Azt már meg sem merem kérdezni, hogy milyen az igazi ha ez a MŰ?)

Tehát munkába indul az a fejletlenmelletlen leányka egy hideg téli reggelen (és nyáron?) Beöltözik hát egy bugyinak sem nevezhető tangába, egy pólóba, vagy hálóingbe, teletűzdeli a kompozíciót strasszokkal, rafinált kesztyűt is húz hozzá ami könyéken felül is takar valamelyest, majd előbb felcsatolja a korcsolyáját, majd arra ráhúz egy harisnyát (mint a Superman aki kívül hordja a gatyát) s ettől olyanná válik a látvány, mint ha egy hattyú közeledne muraközi csüddel vizilólábakon. Ezután kitárja a bejárati ajtót amit ebben az esetben kijáratiként fog használni, kezeit az égnek emeli, felnéz, nagyot sóhajt mint aki szerelmes a folyosó mennyezetébe, aztán halk, majd egyre erősödő, a jelenséghez egyáltalán nem illő kísérőzene mellett kilép az útra, (akarom mondani jégre) és munkába siet. Minden lámpaoszlopot megkerül, ahol azt már kitörte egy autó ott piruettet csinál, a gyalogátkelőknél dupla, majd tripla Axeleket, Salhoffokat, és fene tudja miket nem ugrik.  Majd mikor felkel, leporolja a bugyikáját, s eleinte zavartan, majd egyre magabiztosabban folytatja útját. Nem akarom részletezni, de ennek az élettől ellesett pillanatnak a főnöke vet véget azzal, hogy a nyakába ugrik, öleli-csókolja, és együtt várják az óriásplakátokon megjelenő pontszámokat lihegve, boldogan. De a pontszámok nem akarnak megjelenni. Ott csak a C.Ö.F. hirdetése látható amint egy hosszú nyelvet tesznek éppen a király feneke alá, hogy az meg ne fázzon ebben a hideg téli időben a nagy mutatvány csodálása közben.  És akkor a király feláll, majd néhányszor elegánsan összeüti a tenyerét, mire kitör az ováció, mindenki tombolva ünnepli a fejletlenmelletlen leánykát, és annak felejthetetlen teljesítményét.

Nos körülbelül ekkora csodának kellett valahol valamikor történnie, hogy ez a hétköznapi tevékenység bekerült az olimpiai számok közé.

De erős a gyanúm, hogy ez már nem a görögök bűne.

Válogatós: Biblia

Soha nem értettem azokat, akiknek a szájába kellett rágni, hogy mit hogyan kell értelmezni.

Pl. a közös bibliatanulmányozást "lelkipásztorommal" olyan fokú átverésnek érzem, hogy az már fáj.

Mert engem tényleg vallásos neveltetésben részesítettek. Bevezettek a vallásba. Többször is végigjártam a hittant. Rajongtam azért a karizmatikus emberért, aki rányitotta elmémet Isten, vallás, egyház, hit, és az önáltatás kérdéseire.

Nem próbált megmagyarázni semmit. Nem próbált előre betanult sémákat puffogtatni. Nem próbált meg uniformizálni minket. Ő csak kérdéseket vetett fel, s őszintén érdekelte a véleményünk. Nem tudtunk olyan baromságot mondani mi kiábrándította volna. Olyankor valami olyan megjegyzést tett, hogy: "Isten valószínűleg szándékkal vezetett erre a megoldásra téged".

Sokáig azt hittem, hogy semmit nem értett meg. Csak most tudom, hogy bölcsebb volt a sok tudorka  pöffeszkedő "lelkipásztornál" akik buzgón terelgetik "nyájukat" és közben ki tudja milyen cél vezeti őket.

Tőle tanultam meg, hogy a Szentírást sem kell szó szerint értelmezni. Sőt! Mindennek lehet akár többféle magyarázata is! Nézőpont, és személy kérdése az egész.

Minél többet tanulmányoztam a Bibliát, annál inkább éreztem jelentéktelenségemet a világegyetemben.

Alázatra taított úgy, hogy ezt a szót ki sem ejtette a száján.

Szünetekben gombfociztunk a sekrestyében a nagy márványlapon, s kakaót ittunk nagy fülesbögréből.

Kb. 1962 lehetett, amikor egyik nap csak úgy eltűnt. Két férfi várta a szószék mellett amikor befejezte a szentbeszédjét. Nem hallottuk a társalgást. Csak láttuk, hogy pár perc múlva beszáll két szekrényhátú kísérőjével egy nagy fekete autóba.

Soha nem láttam többé.

Csak néhány éve kaptam hírt róla. Állítólag sok év múlva jelent meg váratlanul a Püspöki Palotában, s felajánlotta szolgálatait az egyháznak.

Idős volt már, elhelyezték egy olyan intézményben, ahol azok a "kiszolgált" papok laknak, akiknek nincsen hozzátartozójuk, de koruk szerint már rászolgáltak a pihenésre.

Hajnalonként a Bazilikában misézett egy oldalsó "mellékoltár" előtt. Csendesen, rutinszerűen végezte feladatát. Mögötte néhány rosszarcú, láthatólag megtört alak imádkozott.  Mise után egy -egy pillantásuk találkozott. Nem szóltak egymáshoz, mégis látszott, hogy összetartoznak.

A közös múlt. A közös"bibliaórák". Az azonos kérdések, melyeket soha nem tett fel senki, mégis mindegyikre azonos válaszuk van.

A hit.

Hit Istenben, hit emberben, a szeretetben, a jóságban, amiben nekik éppen nagyon kevés részük volt...

Tudom, mindenki nem kerülhet a véleménye és hite miatt börtönbe. Mindenki nem tanulhatja a szeretet és a hit értelmét a saját bőrén.

De mégis feláll a szőr a hátamon, amikor azt hallom fiatal emberektől, hogy "megyek vidékre bibliát tanulmányozni a lelkipásztorommal."

Szegény megvezetettek!

Hát nincs bennetek önérzet? Nincsenek saját gondolataitok? Nincsen saját hitetek?Csak amit más a szátokba rágott?

De nyugalom! Reménykedjetek az idő múlásában. Az talán meghozza számotokra az áhított bölcsességet.

Meg "lelkipásztoraitok" magyarázatai.

Csak a tükröt kerüljétek! Ott idegen arc nézne rátok!

Lobogó

Most kaptam.

Nem semmi. Gondoltam megmutatom, hogy milyen lesz az új magyar zászló ha a többség a szigetre költözik, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve hazamegy rendet csinálni. Mondjuk ez alatt a lobogó alatt...

Addig meghagyom a kétfarkú kutyapártiaknak.

Válogatós? Más (a)

Rekkenő nyár van. A levegő szinte rezzenés nélkül áll a pavilonban. Még nem indult be a forgalom, de valahogyan valamelyik sokadik érzékem azt súgja, hogy a mai nap nem lesz átlagos. Reggel óta állok a fagyipult mögött. Készülök a rohamra. Egyik fagyi a másik után készül el. Már tele van a pult, igazán a tartalék fagyikat keveri a gép, egyenletesen zümmögve-zakatolva. Éppen mosogatok valami edényt, amikor megjön az első vendég. Egy kis feketeszemű leányka áll előttem. Talpig fiúnak öltözve. Már régebben figyeltem, soha nem viselt lányruhát. Csak fiúsat. Játékai is fiúsak voltak. Focizás, verekedés a többi kölyökkel, és úgy általában egész megjelenésében fiús volt. Amikor társait erről faggattam egyszer elég tapintatlanul, az egyik kis csillogószemű kibökte: - Mása más! Akkor ezen elcsodálkoztam, de hamar a helyére került az információ és nem törődtem vele többé. Most itt áll előttem, piszkos kis kezében pénzt szorongat, és várja, hogy észrevegyem. - Jónapot! - mondja - Jónapot kívánok! - válaszolom, és kérdően nézek szép szemébe. - Lesz egy vanííííllia meg egy csoki! - mondja ki a tutit. - Eldöntötted már? - kérdezem - ??? - Hát, hogy vásárló vagy, vagy jövendőnondó? - kötözködök vele egy kicsit. Néz rám, egyre kikerekedik a szeme, majd megsajnálom s már éppen kiszolgálnám, amikor megszólal. - Maga olyan vicces... Puff! ezt jól megkaptam. Átnyújtom neki a kért fagyit, mire megkérdezi: - Mennyi lesz? - Már most is annyi, - kötözködöm tovább, de már meg is bánom, azzal egy hirtelen ötlettől vezérelve a következő ajánlattal állok elő: - Idefigyelj Mása! Ha félórán belül idejössz talpig leányka ruhában, akkor nem hogy nem kell kifizetned ezt a fagyit, hanem kapsz még egy másikat is ingyen! Megfontolja rendesen, hogy mitévő legyen. - De nem ver át ugye? - Vertelek már át én valamikor?- kérdezem, pedig eddig alkalmam sem lett volna átverésre... Elmosolyodik, arca felderül, s mint aki megnyerte a főnyereményt, olyan boldogan pattan fel a nagy férfibicikire, s amúgy váz alatt tekerve azt eltűnik a falu vége felé... Körülbelül húsz perc múlva, egész kis siserehad kíséretében visszatér Mása! Mit visszatér! Bevonul! Anyja tűsarkújában billeg, majd kitöri a nyakát. Testvére szoknyája, nagynénje fejékje, ki tudja honnan szervált fodros blúz, és rengeteg ékszer. Bizsuk. Nyakláncok,karkötők, gyűrűk, brossok... És amivel végképp megkoronázta az egészet: bal füle előtt a hajában egy gyönyörű piros futórózsa... Megadom magam! Szó nélkül nyújtom neki a fagyit. A gyerekek hangos ovációban törnek ki. Mása lerúgja magáról a cipőt, és fél kézzel tépi le magáról az okafogyottá vált női holmikat. Alattuk ott van az agyonhordott póló és a rövidgatya. Mielőtt a többiak hangos csapatát követné még visszajön és a következőt mondja: - Tudja, ez jó buli volt! Nekem megérte. De többé inkább nem kell fagyi ha csak lányokat szolgál ki! Elszégyelltem magam. Nem kicsit. De láttam Mását lányruhában!