Mondta ezt nekem egyszer egy a fiatalságában boldog-öntudatlan gyönyörű teremtés, amint lakását bemutatva a hálóba pillantottam be éppen. Szemében olyan tűz lobbant a gondolatra, hogy elakadt a szavam. Csak néztem. Hol az ágyat, hol azt a felelőtlen csitri arcot. Hát nem tudja? Nem is sejti, hogy milyen érzéseket válthatnak ki szavai? Csak nagysokára léptem tovább. Arcomra közönyt erőltettem, bár tudom, ha erőltetem, nem mindig sikerül úgy mint ha természetesen ült volna ki rá az a bárgyú kifejezés.
Vizuális típus vagyok ugyanis. Kijelentésével egy olyan világba engedett bepillantani amiben nekem semmi keresnivalóm nem volt. És engem ezzel zavarba lehet hozni nagyon!
Olyan ez, mint amikor az ember magára ölt egy búvárruhát, felveszi a szemüveget, majd egy lassú mozdulattal siklani kezd egy kristálytiszta tengeren, arcát a víz alatt tartva feltárul előtte egy eddig ismeretlen, vagy egy már rég elfelejtett csodálatos világ. Csodaszép halacskák úszkálnak látszólag gondtalanul mindenfelé, a korallok ezer színben pompáznak, menedéket, és otthont adnak a kergetőző sokaságnak. S akkor ebből a sokadalomból egy, ki tudja miért, feléd fordul, és boldogan a szemedbe kacsint miközben azt mondja: És itt szoktunk szeretkezni!
És ettől hirtelen homály terül a vízalatti világra. Szemed előtt megjelenik Ő akivel ugyanígy kergetőztél, füledben a szíved dobbanásai mint kalapácsütés harsognak, elfogy a levegőd, de nem hogy nem törődsz vele, hanem egyenesen élvezed míg eggyé olvadsz kedveseddel megint, ismét ezredszer is ugyanúgy mint azelőtt, és mégis mindig másként. Szebben, önfeledtebben, természetesebben. Füledben visszhangzik a hangja: "szoktunk szeretkezni" és bámulod a filmet ami elvarázsol, pedig ha eszednél lennél, most nem magadat látnád ott abban a fantasztikus megismételhetetlen helyzetben szeretkezni, hanem tudnád, hogy ez csak egy mások számára már unalomig ismételt film amit ki tudja hányadszor játszanak le önmaguk örömére, a folytonosság fenntartására, az érzelmek újraélvezetére, s te csak véletlen, és vétlen szemlélője vagy ennek a pillanatnak.
Amikor ismét felbukkansz a víz alól, olyan ismerősen kapsz levegőért, majd nyugszol meg: "Kijöttem megint, és szép az élet"!
A halacska már messze jár valahol a korallok színorgiájában vegyül éppen hasonszőrűek társaságában...
Olyan hülye az agy! Nekem erről a szóról miért pont egy a hasán szőrős gorilla jut eszembe?
Tipikus férfi tulajdonság. A legszebb pillanatokat is a túl gyors kijózanodás követi. Azelőtt ilyenkor rágyújtottam az ágyban, majd kissé oldalt fordulva élveztem kedvesem csapzott látványát, és titokban mindig irigyeltem azt a huncut mosolyt ott a szája szögletében.
De már egy ideje nem dohányzom.
Vizuális típus vagyok ugyanis. Kijelentésével egy olyan világba engedett bepillantani amiben nekem semmi keresnivalóm nem volt. És engem ezzel zavarba lehet hozni nagyon!
Olyan ez, mint amikor az ember magára ölt egy búvárruhát, felveszi a szemüveget, majd egy lassú mozdulattal siklani kezd egy kristálytiszta tengeren, arcát a víz alatt tartva feltárul előtte egy eddig ismeretlen, vagy egy már rég elfelejtett csodálatos világ. Csodaszép halacskák úszkálnak látszólag gondtalanul mindenfelé, a korallok ezer színben pompáznak, menedéket, és otthont adnak a kergetőző sokaságnak. S akkor ebből a sokadalomból egy, ki tudja miért, feléd fordul, és boldogan a szemedbe kacsint miközben azt mondja: És itt szoktunk szeretkezni!
És ettől hirtelen homály terül a vízalatti világra. Szemed előtt megjelenik Ő akivel ugyanígy kergetőztél, füledben a szíved dobbanásai mint kalapácsütés harsognak, elfogy a levegőd, de nem hogy nem törődsz vele, hanem egyenesen élvezed míg eggyé olvadsz kedveseddel megint, ismét ezredszer is ugyanúgy mint azelőtt, és mégis mindig másként. Szebben, önfeledtebben, természetesebben. Füledben visszhangzik a hangja: "szoktunk szeretkezni" és bámulod a filmet ami elvarázsol, pedig ha eszednél lennél, most nem magadat látnád ott abban a fantasztikus megismételhetetlen helyzetben szeretkezni, hanem tudnád, hogy ez csak egy mások számára már unalomig ismételt film amit ki tudja hányadszor játszanak le önmaguk örömére, a folytonosság fenntartására, az érzelmek újraélvezetére, s te csak véletlen, és vétlen szemlélője vagy ennek a pillanatnak.
Amikor ismét felbukkansz a víz alól, olyan ismerősen kapsz levegőért, majd nyugszol meg: "Kijöttem megint, és szép az élet"!
A halacska már messze jár valahol a korallok színorgiájában vegyül éppen hasonszőrűek társaságában...
Olyan hülye az agy! Nekem erről a szóról miért pont egy a hasán szőrős gorilla jut eszembe?
Tipikus férfi tulajdonság. A legszebb pillanatokat is a túl gyors kijózanodás követi. Azelőtt ilyenkor rágyújtottam az ágyban, majd kissé oldalt fordulva élveztem kedvesem csapzott látványát, és titokban mindig irigyeltem azt a huncut mosolyt ott a szája szögletében.
De már egy ideje nem dohányzom.
