Ma kicsit később keltem. Jól kialudtam magam. Hajnalban kiengedtem, és elláttam a kutyákat, majd visszafeküdtem. Olyan tíz óra tájban tértem magamhoz.Napi teendőimet a szokásosok után az internettel kezdtem. Ahogy éppen a mailjeimet olvasgttam, hirtelen megvilágosodott a világ. Egy pillanatra nem értettem a dolgot, de laptopomból feltekintve rájöttem, hogy mindössze annyi történt, hogy hetek óta talán először KISÜTÖTT A NAP! Kis szobám hirtelen tavaszi fényben úszott, és szinte azonnal a madarak is hangosan üdvözölték a fényáradatot.
Azon gondolkoztam, hogy tegnap volt a napja, hogy imádkoztam a napfényért. Kértem egy kis megvilágosodást. És íme!
Na ekkor kopogtattak. Furcsa volt, hiszen jóideje már, hogy hozzám senki nem kopogtatott be. Akit szívesen látok annak kulcsa van a házhoz, egyéb látogatókra pediig nincs esély. Aki kérni akar tőlem bármit is, az általában a telefont használja.
Az ajtó előtt két jólöltözött fiatal hölgy állt, és kutatta tekintetemet. Nem ismertem őket. Bár az utóbbi időben nálam már ez sem mindig biztos. Nagyon kedvesen bemutatkoztak, és igazi kelta módon hadarva ellelkendezték jövetelük célját, amit viszont én csak igen hiányosan értettem meg. Szóltam, hogy kicsit lassabban mindent meg fogok érteni, mire megkérdezték, hogy milyen nyelven beszélek. Zavarban voltam, mert most mit lehet erre mondani, hiszen a magyart bizonyára nem használják. De amint kimondtam, az egyik hölgy elővett egy kis telefonszerű szerkezetet ami azonnal elkezdett egy filmet vetíteni. Hogy ne szaporítsam a szót fölöslegesen, hát lelövöm a poént. Jehova tanúi voltak...
Otthon "magyarba" hozzászoktam a "jehovások" tolakodó, erőszakos primitív stílusához. Talán ezért volt szimpatikus az ő megközelítésük. Mindenesetre egy igen érdekes, kellemes előadást hallgattam meg anyanyelvemen, ami után VÉGRE lett valami fogalmam e vallás eredetéről, szokásaikról, és mindezt olyan kedvesen tárták elém, hogy a végén mármár sajnáltam szinte, hogy vége, és elmennek.
Azért búcsúzóul még körbeudvaroltuk egymást ahogy illik, a szokásos kávé-tea kérdés után beültek egy pici autóba, és elhajtottak.
Most ismét olyan üres lett a ház mint előtte volt.
Magamra maradtam a gondolataimmal. Ugyan mire gondoltak térítésem közben, ha körülnéztek a szobában? Mindenhol a falakon, a vitrinben, polcokon katolikus kegytárgyak vannak. Kisztus képek, a Pápa fotója, keresztény háziáldások, szenteltvíztaró guszta kis üvegcsék, és minden amit házigazdám itthagyott amikor beköltöztem. Akkor megkérdezte, hogy nem zavarnak-e ezek a dolgok engem. Én a legnagyobb természetességgel válaszoltam, hogy " Á dehogy! Hiszen én is Roman Catholic vagyok!"
És ez itt egy nagyon komoly politikai havatartozást tanusító kijelentés.
De ebben az országban minden vallást tiszteletben tartanak.
Nademostkomolyanmondom!
Még a ... Szóval a britekét is na! :-)
Azon gondolkoztam, hogy tegnap volt a napja, hogy imádkoztam a napfényért. Kértem egy kis megvilágosodást. És íme!
Na ekkor kopogtattak. Furcsa volt, hiszen jóideje már, hogy hozzám senki nem kopogtatott be. Akit szívesen látok annak kulcsa van a házhoz, egyéb látogatókra pediig nincs esély. Aki kérni akar tőlem bármit is, az általában a telefont használja.
Az ajtó előtt két jólöltözött fiatal hölgy állt, és kutatta tekintetemet. Nem ismertem őket. Bár az utóbbi időben nálam már ez sem mindig biztos. Nagyon kedvesen bemutatkoztak, és igazi kelta módon hadarva ellelkendezték jövetelük célját, amit viszont én csak igen hiányosan értettem meg. Szóltam, hogy kicsit lassabban mindent meg fogok érteni, mire megkérdezték, hogy milyen nyelven beszélek. Zavarban voltam, mert most mit lehet erre mondani, hiszen a magyart bizonyára nem használják. De amint kimondtam, az egyik hölgy elővett egy kis telefonszerű szerkezetet ami azonnal elkezdett egy filmet vetíteni. Hogy ne szaporítsam a szót fölöslegesen, hát lelövöm a poént. Jehova tanúi voltak...
Otthon "magyarba" hozzászoktam a "jehovások" tolakodó, erőszakos primitív stílusához. Talán ezért volt szimpatikus az ő megközelítésük. Mindenesetre egy igen érdekes, kellemes előadást hallgattam meg anyanyelvemen, ami után VÉGRE lett valami fogalmam e vallás eredetéről, szokásaikról, és mindezt olyan kedvesen tárták elém, hogy a végén mármár sajnáltam szinte, hogy vége, és elmennek.
Azért búcsúzóul még körbeudvaroltuk egymást ahogy illik, a szokásos kávé-tea kérdés után beültek egy pici autóba, és elhajtottak.
Most ismét olyan üres lett a ház mint előtte volt.
Magamra maradtam a gondolataimmal. Ugyan mire gondoltak térítésem közben, ha körülnéztek a szobában? Mindenhol a falakon, a vitrinben, polcokon katolikus kegytárgyak vannak. Kisztus képek, a Pápa fotója, keresztény háziáldások, szenteltvíztaró guszta kis üvegcsék, és minden amit házigazdám itthagyott amikor beköltöztem. Akkor megkérdezte, hogy nem zavarnak-e ezek a dolgok engem. Én a legnagyobb természetességgel válaszoltam, hogy " Á dehogy! Hiszen én is Roman Catholic vagyok!"
És ez itt egy nagyon komoly politikai havatartozást tanusító kijelentés.
De ebben az országban minden vallást tiszteletben tartanak.
Nademostkomolyanmondom!
Még a ... Szóval a britekét is na! :-)
