2019. szeptember 29., vasárnap

Határozottan határozott

Mai napomat két központi esemény ragyogja be. Mindezt két barátnőmnek köszönhetem:
   Ma keresztelkedik meg egy barátnőm, s egyben elsőáldozó, és bérmálkozó is lesz egyszuszra. Csodálatos, hogy felnőtt fejjel, környezete véleménye ellenére is meg tudta hozni a nagy döntést. Hatalmas hittel bír! Sajnos nem lehetek jelen a nagy eseményen, mert a kötelesség máshová szólít, de gondolatban egész nap vele leszek. (És persze ha bármiben támogatásomat kéri: mindig.)
Azaz vele is, mert a másik nagy esemény:
   Ma érkezik hozzám  A BARÁTNŐM! Végre!
A névelők határozottsága, ill. határozatlansága jelen esetben nagy fontossággal bír!

Csak mondom... :-)


2019. szeptember 28., szombat

Zenélős-táncolós

Minap vonattal utaztam a Balatonra. Velem szemben foglalt helyet egy nagyon érdekes, szimpatikus fiatalember. Már a megjelenése is mesébe illő. Népviseletbe öltözött, de olyan igaziba, és nem a kölcsönzős változatba. Még a haja is olyan volt amit csak egy széki búcsúban látni leginkább. Vászon tarisznyája, és minden kiegészítője stimmelt. Na és a HEGEDŰ!
Szerényen, csendesen tűrte az utazás fáradalmait, pedig a kispiros csoda (csoda, hogy még van ilyen) zsúfolt volt mindenféle népekkel. Még velem is...
Valaki rákérdezett, hogy ez népviselet?
-Igen - mondta - táncolni szoktam benne, és zenélni is. - Közben zabálnivalóan kedves mosollyal árasztotta el a kérdezőt. És csak ült tovább csendesen, hallgatta a kerekek zakatolását, és a beszélgetéseket amiből már mindenki tudott mindent mindenkiről, csak ő maradt titok.
Talán Almádiban szállt le a többség, Ezután elegyedtünk beszédbe. Így aztán lassan bebizonyosodott előttem, hogy nem szabad egy egész nemzet fiatalságát egy kalap alá venni! (volt neki is sajátja ami a varkocsát fedte)
Szóval ő gy zenekedvelő, szerény fiatal, aki tudatosan szervezi létét, és amikor csak lehet moldvai, és széki muzsikára táncolni tanítja az embereket. Csak mert az jó!
Persze nem csak a csángó, de ő ezt szereti.(is) Éppen Révfülöp környékére tartott, ahol valami tábor van, és ma az ő zenéjére is számitanak.
Amikor leszállt a vonatról, még hosszan bámultam utána. Káprázatos egyénisége feldobta a napomat, meg talán többet is tett velem. Visszaadta a hitemet a fiatalság ártatlan tisztaságában.  (semmi politika nincs a motivációiban) Volt egy kérdése azonban ami óhatatlanul politikai választ igényel. Azt firtatta, hogy Bródy János és a Szörényiek min különböztek össze. Erre talán itt adom meg a választ. Bár nem hiszem, hogy valaha olvassa is, mert a közösségi médiákat is csak módjával...
GOOGLE:   bródi jános: akit a hazája nem szeretett

Egyre igazabb előttem Kodály tanár úr mondása amivel arra mutatott rá, hogy akinek a szívében zene lakik, az az élet szépségeire fogékonyabb.

Szóval:
                     Jó dolog a vonat
                     amikor nincsen benne huzat,
                     és éppen nem csak tolat.
                     Jó dolog a vonat
                     ha jó irányba halad!

ui   Egyébként Gyulai Farkas a becsületes neve ha valaki a hálón rá szeretne nézni. Nyomokban tartalmazza őt is...

2019. szeptember 24., kedd

A ZENEI

Hatvan éve ültünk be egy iskolapadba.
Emlékszem, csak lestem, hogy "na ugyan ebből mi fog kisülni?" Gyanús volt a felfokozott előkészítés amikor anyám naponta ismételgette nekem, hogy milyen jó dolgom lesz nekem ott abban az ISKOLÁBAN!
Hát jó! Gondoltam. Majd meglátom. Aztán az jutott eszembe, hogy mindezek ellenére akár még valóban jó is lehet.
És eljött az első nap.
Ott abban a nagy hodály épületben, a hatalmas belmagasságú tanteremben rögtön "kisebbségi" érzésem támadt, s ezért az első napokban semmi rosszat nem is mertem tenni. Csak meghúztam magam, és igyekeztem láthatatlanná válni. Akkor ez még sikerült. Viszont "sajnos" elég hamar oldódtam, és azután már csak anyám ígéretének szerettem volna érvényt szerezni azzal, hogy valóban jól akartam magam érezni. Ez sokáig sikerült is.
De hamarosan megismerkedtem az ellenőrző füzet fogalmával, amibe minden nap került valami beírás. Pl.:
- Gábor ma óraközben megkerülte a padsorokat, és S. Erikát puszilgatta...
- Miért hagytad el a padodat fiam? - kérdezte este anyám.
- Mert Erika messze volt. - Feleltem a legnagyobb természetességgel.

Aztán újabb beírás: - Gábor reggelente minden nap tíz percet késik...
- Fiam! - Ráncolta homlokát anyám. - Reggel amikor az iskolába mész, merre indulsz? - s végigvettük szinte az egész utat lépésenként. Én pedig naivan beszámoltam mindenről: - És akkor odaérek az ISKOLÁHOZ... - És? - kérdezte anyácskám. - És akkor ott a kerítésnél ahol az a finom vadsóska van, ott várok. - Meddig??? Hát amíg becsöngetnek. Meg utána még egy kicsit...
- Te készakarva késel el minden reggel? -szörnyülködött anyám. - IGEN! - Na de miért te szerencsétlen?
- Hát mert akkor aki elkésik, az addig a sarokban kell álljon amennyit késett! - magyaráztam egyszuszra. - És ott van az AKVÁRIUM azokkal a gyönyörű halakkal, meg van benne szikla, meg zöld növ...
- De miért nem a szünetben nézed meg? - szakította meg anyám a szófolyamot.
- Mert olyankor ki KELL menni a teremből, És tanítás előtt meg után is a folyosón kell sorakozni, és jónak lenni. - De ekkor már görbült a szám, és hüppögtem, hogy látszódjon, hogy milyen nehéz sorsa is van egy elsőosztályos gyereknek az Ének-Zenei Általános Iskolában.Na akkor anyám másnap bement a tanáriba (nem volt nehéz dolga, hiszen ugyanabban az épületben tanított egy középiskolában),és valószínűleg akkor szerzett nekem egy erős ellenséget a tanítónéni személyében.
Egy alkalommal apám az ellenőrzőm lapozgatása közben halkan megjegyezte:
- Fiam! Ha így folytatod, hamarosan betelik az ellenőrződ, és nem lesz hely az új beírásoknak.
- Nem baj! - nyugtattam - KLÁRINÉNI Olyan ügyes, hogy majd ragaszt bele pótoldalakat! Ő MONDTA!

...
Sosem felejtem el ahogy apám a szemüvege mögé próbálta rejteni mosolyát...
De valójában azóta sincs másképp, csak õ már egy másik síkból mérlegeli fia sikereit...

2019. szeptember 2., hétfő

Hazafele feluton friss tehenillatba burkolodzom

A haza az ott van, en pedig csak itt a konyvtarban. Igazabol mennek mar haza, de elakadtam Omaghban Londonderrybol jovet. Leszalltam a belfasti autobuszrol, beszaladtam a Community centerbe egy pillanatra ugyintezni, majd beultem a konyvtarba, hogy itt varjam meg a 13-30 kor indulo buszt ami el is visz majd a fele utamon. Addig itt ulok a futott teremben. Itt az eso sem esik pillanatnyilag. Odakint 13 fok van eppen Celsiusban merve. Meg ha hozza is tudnam adni a benti 20 fokot, akkor sem ernem el a hazai homersekletet. Itt ugyanis csak a naptarban van nyar.
De en valasztottam, en is elvezem.
De legalabb tenyleg!
Szoval ulok egy konyvtarban, a billentyuzet friss tehenszagot araszt magabol.

Hogy ezen en miert nem csodalkozom?


2019. augusztus 22., csütörtök

Nagy találmánya az emberiségnek a lelkiismeret öncélú hasznosítása a hatalom részéről. Azaz az, hogy ezzel szerzik meg a hatalmat, és annak megtartásában is tökéletes módszer.
És most ne a napi politikára gondoljunk! 
Elég csak visszatekinteni a világvallások módszereire amikor Isten földi helytartói az Úr nevében megtiltják mindazt ami élvezetessé teheti az életet tudván, hogy ezeket a "parancsolatokat" nehéz betartani. Az ennek nyomán keletkezett lelkiismeretfurdalást kihasználva "árulják" a bűnbocsánatot. Ismerve az embereket, ez a világ legjövedelmezőbb üzletága. 
Vegyük csak például a tízparancsolatot!
Ki meri állítani, hogy azok közül egyik-másikat, vagy akár mindet is bizonyos körülmények között (ha oka, és módja adódott rá) meg nem szegte akár csak gondolatban is ezerszer? 
pl. You shall not covet your neighbor's wife...
 A manóba bele! 
Csak én vagyok olyan béna, hogy olyan helyen élek ahol nincsenek szomszédok?



2019. augusztus 15., csütörtök


Namégegyszer!




Nem alszom
Nem alszom csak éppen Veled vagyok 
amikor nem vigyáznak rám eléggé az angyalok.
Csukott szemem mögött felrémlik a képed,
amilyennek csak én ismerlek Téged.
Éber vagyok mint mindig ha Rád gondolok,
gyűrött takaróm alatt nagyon egyedül vagyok
Szunnyadó vágyaimat feltépni félek,
csukott szemhéjamon keresztül nézleks ahogy az éjszaka fáradt hajnalba fordul
egy-egy emlékre a fogam csikordul:
Látom ahogy megremeg a melled.
érzem hogy finoman rabul ejt lelked.
Utánad nyúlnék de útban van a párnám.
és nem fekszik itt az kitől azt várnám
Nem alszom, csak Rád gondolok éppen
mint bármely pillanatban álmomban vagy ébren,
az égboltra gondolok, s a csillagrengetegre
Istenre, világra, felfoghatatlan végtelenre.
Talán mi is beleférünk abba egyszer újra
és megint együtt lépünk az elveszített útra!
Nem alszom, csak mindig Rád gondolok
amikor kimenősek éppen azok a fránya angyalok.
Nyitott szemem előtt halványul a képed
de ha csukva tartom látlak. Ugye érzed?

2019. augusztus 7., szerda

Válogatás: Bogár 1

-

Bogár a kétlábú kutya

Wed, 15 Sep 2010 16:53:15 +0100

5354652


Úgy hároméves lehettem amikor első kutyámat kaptam. Bogár volt a neve, puli volt, olyan földigloncsos fajta. Gombszeme is csak néha villant ki a rengeteg bunda mögül.
Eredetileg terelőkutya volt. A szomszédunk, Horvát bácsi terelő pulija. Horvát bácsi többszörösen is kedves volt nekem. Először is azért, mert állatokkal foglalkozott. Egyébként meg azért, mert az ő lánya volt Babi, az az égőszemű, kedves, tűzrőlpattant kislány. Második szerelmem...
De most maradjunk Bogárnál.
Bogár egy sok generációs terelőcsalád derék tagja volt. Mindent anyjától tanult a nyáj mellett, ahogy akkoriban minden munkakutya. Ott szaladgált a birkák között, és állandóan játszani akart. Neki játék volt a munka. És ha Horvát bácsi füttyentett az anyjának, akkor ő is ugrott. Figyelt, tanult, és teljes szívvel dolgozott.
"Eriggyj!" "keritsd!" "elébem!" "hozd vissza!" és még vagy húsz ilyen parancs volt neki a varázsige gyűjteménye.
És lassan eljött az idő, amikor anyja "nyugdíjba ment". Senki nem látta többé. A juhász szűkszavú ember volt. Nem kérdezték, hát nem fecsegett róla. Nincs, hát nincs!
Bogár egyedül maradt a nyájjal.
Pirkadatkor kihajtottak, napnyugtára hazaértek. Reggel és este között pedig minden idegszálával dolgozott. Együtt lélegzett a nyájjal, s a juhásszal, akinek minden szavát leste, minden gondolatát olvasta. Amíg a nyáj legelt addig ő dolgozott. Mikor a jószág delelt, akkor ő is pihent.
Egy alkalommal a juhász elszundikált az öreg akác árnyékában. A birkák, megunva a déli semmittevést, csöndben elindultak, és legeltek önfeledten. Közben senki sem vette észre, de a vasúti sínekre tévedtek. Azaz egyvalaki észlelte a veszélyt, de már akkor késő volt!
A vonat közeledett, a birkák nyugodtan lépdeltek át a síneken.
Bogár, kétségbeesetten kergette le őket a veszélyes zónából, de a dolog úgy sikerült, hogy a birkáknak nem esett bajuk, Bogár két jobblábát viszont a vonat levágta... A mellsőt tőből, a hátsót térdből...
Horvát bácsi a fájdalmas vonyításra riadt. Segíteni azonban már nem tudott kutyáján.
Ölében cipelte a tanyáig, onnan saroglyában hazáig.
Mi az udvaron játszottunk éppen, és kíváncsian szaladtunk a szokatlan időben érkező kocsi elé.
- Ennek "kapáátak!" - mondta csendesen a juhász a feleségének.
- Mit teszel vele? - nézett rá szomorúan az asszony.
- Hasznát nem veszem, jobbat nem tehetek, agyoncsapom, hogy ne szenvedjen.
Bennem egy világ készült összedőlni szavai hallatán. Lélekszakadva rohantam haza. Már a kertkapuból kiabáltam, hogy "a Bogár! a Bogár! agyon akarják ütni!"
Alig tudtak megnyugtatni. Édesapám megalkudott a juhásszal, hogy ha neki nem kell, majd mi megpróbáljuk...
- Iszen engem is nehezen vinne rá a lélek! - nyugodott bele a juhász.
Na így lett nekem KUTYÁM!
Bogár maga volt a csoda. Hamar felépült rokkantságából. S mivel bundája a földig ért, takarta a testi hiányosságokat. Vagy feküdt, vagy "repült". Úgy szaladt kicsit oldalára dőlve, hogy csak úgy hullámzott az a szép hosszú szőre. De terelni már nem ment vissza többé.
Hamarosan teljesértékű családtag lett nálunk.
Őrizte a házat, a kertet, a családot, a csirkéket, s hosszasan elszórakozott a postással, aki ha bejött udvarunkba, akkor csak reménykedhetett, hogy van otthon valaki, aki ki is engedi a kapun. Mert Bogár olyankor eléje feküdt, s minden távozási kísérletet haragos morgással "jutalmazott", míg valaki a háziak közül hazaérve rá nem szólt, hogy "engedd el..."
Kisfiúként rengeteget tanultam tőle én is. Odaadó, hűséges társ volt.
Csak egy embert nem engedett be hozzánk többé. Horvát bácsit...
Évek múlva, amikor a belvárosba költöztünk s a rendeletek szerint oda nem vihettük magunkkal, egy másik szomszéd vette magához.
De többé nem evett.
Úgy találtak rá egy reggelen, hogy ott feküdt a tele tál előtt. Mint aki csak alszik...
Sok kutyám volt (van) azóta is, mindegyik egy csoda, de Bogár csak egy volt.
Ő volt a "kétlábú" kutya.


venember

2019. július 24., szerda

Hogy is van ez?

Doki ul velem szemben. Szomoruan bamul maga ele mint valami kisgyerek akinek nyomja a lelket valami, es most mindjart szint kell vallania.
Varok. Turelemmel. Ha fontos, ugyis mondja majd.
- Magas volt a cukra az elmult idoszakban. - szinte suttog. Majd kutatoan a szemembe nez, de ott csak valami rosszul ertelmezett huncutsagot talalhat.
- Mert olyan kis edeske vagyok. - gondolom, de nem mondom ki, ezert a fura mosoly
- Ujra be kell allitanunk az inzulun adagokat.
- Rendben. - mondom, s hulye agyammal mar latom is amint az inzulint beallitjuk a sarokba buntetesul
- Es van itt meg valami. - rebegi hatalmas szanalommal a Doki. - A vesejevel is bajok vannak.
- Melyikkel doktorur? -erdeklodom artatlan pofaval.
- Mindegyikkel. - mondja. - Negyvenkilenc szazalekban meghalt a veseje. A maradek otvenegy meg dolgozik, de az mar nem eleg az egeszseghez.
Rengeteg kerdesem lenne, de nem teszem fel oket. Talan jobb is, mert mar kaptam a fejemre nehany dokitol a komolytalansagomer. Pedig az csak a latszat. Istenbizony! Szoval elkepzelesem sincs rola, hogy ha bennem halott vese(reszek) van(nak), akkor en most akar hullamergezest is kaphatok? Es ha vannak ilyenek, akkor hogyan oszlik ez meg? Az egyik beadta a kulcsot, a masik meg csak eppenhogy botladozott egy kicsit? Vagy mindegyik testveriesen vallalta a felelosseget, es kb felereszben haltak meg? Vagy nem is haltak meg, csak lustak, amitol meg en halhatok meg?
Izgalmas kerdesek ezek, es meg vannak ilyenjeim boven.
Miutan mindent megbeszeltunk (Doki megbeszelte, en meghallgattam) azert a kezfogas elott meg csak kicsusszant egy fontos kerdesem.
- Mr Doki! Azert a maradek vesekkel meg megelhetem a szaz esztetndot?
Itt elhagyta vegre a szanalom az arcat. Mosolyogva allt fel a szekebol, es ugy nyujtotta a kezet:
- Kis szerencsevel uram!
Tegnap voltam vervetelen, aminek az eredmenye csak holnapra lesz meg. Ez ugy latszik egy nagyonnagyrutin. Tobb ido kell hozza mint rendesen. Szoval most izgatottan varom az eredmenyt. Lehet, hogy az a regebbi vizsgalat  tevedett? Lehet, hogy nem is 49-51 az a franya araany? Lehet, hogy tok egeszseges vagyok, vagy... na hagyjuk!
Holnapra kiderul. Es en is megtudom majd ket het mulva a diabetes nurse-tol.
Itt igy mennek a dolgok. De mennek legalabb.

Itt kell bevallanom egy hatalmas bunomet.
Egy csaladi esemeny alkalmabol valaki azt kerdezte, hogy hogy jellemeznem a "kinti" egeszsegugyet.
En gondolodas nelkul (ez sajnos sokszor hibam) elmondtam, hogy itt engem MEG AKARNAK, ES MEG IS GYOGYITANAK!
Es bar ez valoban igy is van, nagyon megserthettem az otthoni haziorvosomat, aki erejen felul elviselt engem, es hobortjaimat, mivel nem igazan voltam egyuttmukodo. Es ott ult az asztalnal, amikor en nem fejtettem ki jobban, hogy itt ez a redszerre vonatkozik, es nem az orvosokra. Szoval bunko voltam azzal az Angyallal, akinek pedig olyan sokat koszonhetek. Sajnalom! Nademosttenyleg!

u.i. (ez nem aztat jelenti am, hogy "ur ir"
A rengeteg hibefeleseg azert van, mert a konyvtarban ulok, es itt irok, mert mivel a baleset ota nincs autom, a tomegkozlekedes pedig errefele nem all a helyzet magaslatam, meg van masfel ora addig, mig a baratom visszaer a szomszed orszag fovarosabol, es hazaszallitja beteges testemet. hogy otthon valami elelemfeleseggel tovabb rongalhassam magamat. Elnezest ezekert! (is)

2019. július 13., szombat

Evidencicák


A macska nem kutya. Mégha négy lába van, szőrös, és és morogni is tud.
Az a "szakmai" óraadó az nem tanár. Még ha néha a tanáriban munkaköpenye ujját felhúzva be is mutatja a kollekcióját.
- "He! Köll óra? Na itten van egy neked olcssón e! "


2019. július 12., péntek

Csak ülök, és bámulok

Csak figyelem.
Ülök mellette, vagy szemben vele, és bámulom. Hallgatom ahogyan mesél. Elmesél mindent ami fontos volt neki eddigi életében. Örömöket, bánatokat, mesés, és valóságos történeteket. És egyre szomorúbban konstatálom, hogy a szomorúságokból sokkal több jutott neki mint örömökből.
Csak nézem.
És hallgatom. Rólam ezt talán nehéz elhinni, de most ez van.
- Te most csak hallgaas! Most én beszélgetek - mondta egyszer, és azóta ez van. És ez hatalmas adomány nekem, aki eddig soha nem tudtam csak hallgatni. Most jövök rá, hogy ez mennyivel jobb így. Mert igaz, hogy beszélni, mesélni, közölni jó, sőt nagyon jó ha van kinek, van mit, és van miért, de hallgatni... csodálatos.
Az benne a csodás, hogy ezzel sokszor többet tudok segíteni mint ha szóval irányítanám a "helyes" útra az engem hallgatót.
Bár ahogy a kérdésekkel is, a hallgatással, a meghallgatással is pont ugyanoda lyukadunk ki mint ha direkt módon befolyásolnám. Mert tulajdonképpen segítséget kért. Ötleteket, tanácsokat, lelki támogatást.
Csakülök, és nézem.
És látom ahogyan kiteljesedik. Arca átszellemül, kisimul, megszépül ahogy mesél. Pedig többnyire panaszkodik. Na nem nekem! Szinte csak magának sorolja régi sérelmeit, bánatát, csalódásait, fájdalmát. Én csak a helyemre képzelt hallagatóságát képviselem ebben a "párbeszédben". Így valahogyan ki meri, és ki is udja mondani gondolatait azoknak akiket most én képviselek. És ettől megnyugszik.
Lelki szemetes lettem.
És büszke vagyok erre a státuszra.
Csak ülök, és bámulok.
Bámulom a ragyogást szemeiben, bámulom átszellemült tekintetét, bámulom ŐT! És boldog elégedettség tölt el, hogy még bámulhatom, hiszen tudom, hogy rám csak eddig volt szüksége. és örülök minden hívásának annak ellenére, hogy látom, most már inkább csak azért hív, mert rájött, hogy ezzel ő is ad nekem. És adni ő is jobban szeret...
És én csak ülök, és bámulok...


Bicigli

Bicigliztem, bicigliztem...
Itt a hajam helyén vérzett...

Még jó, hogy volt nálam Betadin!
Anya gyógypuszija után ez fontos...

2019. május 25., szombat

Köszi URAM!

Kellemesen telt az út. A motor halkan zümmögött, az utasaim jókedvűen beszélgettek, a forgalom is teljesen normális volt. Csak az előttem haladó lassított egyre jobban valamiért.
Mögöttem már egy egész sor torlódott fel emiatt. Viszonylag egyenes szakasz volt, gondoltam megelőzöm. Kitettem hát az indexet, egy kis gázt adtam, de amint mellé értem volna hirtelen elkezdett elém kanyarodni irányjelzés nélkül!
- Ez meg mit csinál?! - kiáltottam és beletapostam a fékbe. A sofőr akkor vett észre engem. Fékezett, S én csak azt láttam hogy az ütközés már nehezen elkerülhető. De ha már megáll akkor előtte talán még elcsúszom gondoltam. Ám a másik ekkor valami megmagyarázhatatlan dolgot tett. Tövig nyomta a gázt! Talán a féket akarta, nem tudom. Minden esetre nagy erővel az autóm elejébe rohant és engem áttolt az úton és az út menti susnyásba lökött ahol mintegy hullámvasúton még kétszer háromszor le- fel bucskáztunk kisebb nagyobb árkokon át, majd egy nagy fa megfogott egy árok túlsó szélén. Mindez hirtelen, nagyon gyorsan történt. Talán néhány másodperc volt az egész. A légzsákok berobbantak. Ijesztő látvány volt a légzsákok gázainak lángja. Arra gondoltam, mindjárt kigyulladunk.
- Kifelé! - ordítottam, és mély megnyugvással vettem tudomásul, hogy utasaimnak semmi baja nem esett. Csak én nem bírtam felkelni. Még a levegővétel is nehéz volt. Beszélni is csak halkan erőtlenül és szakaszosan bírtam mert nem volt elég levegőm. hozzá Az öv ugyanis akkorát rántott rajtam, hogy több bordám eltört, A szegycsontom elmozdult, és mint később a kórházban a CT kimutatta, egy régi gerincsérülésem is kiújult. Szóval ott feküdtem az autóm mellett magatehetetlenül és semmi személyes tárgyat nem tudtam magamhoz venni csak a pénztárcám és a telefonom maradt amik eleve a zsebemben voltak. Na senkit nem akarok untatni tehát a részleteket, a kórházba szállítást a sok órányi mozdulatlanul fekvést nyaki merevítővel, a vizsgálatok kínját és egyebeket nem részletezem. Köszönöm Istenem, hogy adtál nekem barátokat, akik még ebben a szorult helyzetemben is mellettem voltak. Volt kit értesítenem telefonon. És volt aki azonnal kocsiba ugrott, és pár óra múlva már ott állt mellettem a kezemet fogta és elképzelhetetlenül megkönnyítette ezzel a helyzetemet! És persze azóta is mellettem állnak barátaim. Ki intézkedik helyettem a hivatalos ügyekben, ki igény szerint fuvaroz engem, ki a jövővőmet segíti pl. egy másik autóval mert emez sajnos totálkáros lett.

Mindezt nem azért írtam le hogy panaszkodjak, mert tulajdonképpen nincs miért. Ami történt megtörtént. De rengeteg a tanulsága. Bárkivel bármikor megtörténhet váratlanul a baleset, hiszen ezért hívják balesetnek. Senki nem tervezi. De legalább elkerülni el lehet a nagyobb bajokat ha az ember tudatosan úgy él, hogy kizárja a vészhelyzeteket amennyire lehet. Én például mások között azzal, hogy soha nem indulok el addig még a kocsiban mindenki biztonsági öve be nincs kapcsolva szabályosan. 
Hát ha már van legyen igaz a szlogenem:
"Ha Gábor vezet, utazni élvezet!"
Ja és persze egyben megérkezni is...

2019. május 10., péntek

2019. április 23., kedd

Egy kis darab disznó

Eredetileg egy sertés alkatrésze volt az a hús amit ma mesütöttem. Valahol a gerinc mellett élte megkímélt életét míg egy hentes szakszerű mozdulattal ki nem kanyarította onnan. Szűznek nevezik ezt a pecsenyét mert élete folyamán semmi dolga nem akadt ebben az erőszakos világban. Pihent. És készült sorsa beteljesedésére. A SORSA pedig (és ittt nem a Kalevire gondolok most) azzal teljesedett be, hogy ínycsiklandó falatként végezze asztalomon.
Disznóság, hogy ha tehénkéből darabolták volna ki, akkor most bélszínnek nevezhetnénk.. Pedig köze sincsen a belekhez, s azok színéhez sem. Csak annyi, hogy nem a munka során rágósra erősödő táplálékról beszélünk, hanem arról a gerinc védelmében gyáván megbújó használatlan izomkötegről aminek egyetlen nemes célja volt, hogy én ebédem végeztével nagy élvezettel hátradőljek karosszékemben, miközben felsóhajtok: 
- HÁT EZ MENNYEI VOLT! Valóban jóllaktam vele.
A disznónak meg (remélem) már úgysem hiányzik...


2019. április 13., szombat

Visegrádi u. 110

Központi okmányiroda.
Amikor januárban itthon jártam igényeltem egy új útlevelet. Három napra ígérték, és hozzátették, hogy ne zavarjon, hogy az éppen szombatra esik, mert az okmánykiadás akkor is zavartalanul folyik.
Nos én akkor hiába mentem, mert mint ott kiderült, az én útlevelem csak nyolc napra készül.
Azóta vártam a beígért e-mail értesítőt - hiába.
Ma bementem ismét. Azaz bementem volna, de egy értesítő az ajtón arra hívta fel a figyelmemet, hogy okmánykiadás a Véső utcai bejárón át...
Véső utca. Itt az a felirat, hogy hétvégi okmánykadása főbejáratnál, ahonnan éppen idebotorkáltam...
Bent néhány "biztonsági" ember, meg egy álmos portás. Rám sem néznek. Megyek befelé rendületlenül, sorszámkiadó automata egy zsákkal letakarva. Ügyfél egy szál sem.
Na végül az utolsó asztal mögött találtam egy ügyintézőt, aki rám sem hederített miközben e telefonját nyomkodta hevesen.
- Sorszám nem kell? - kérdeztem, és meglepődtem a válaszon.
- DE! - majd folytatta: - attól függ mit akar.
Ekkor már küllemét, és stílusát tekintve egyre inkább a nyomtatómat juttatta eszembe, de arra legalább ki van írva a figyelmeztetés: HP
Nem részletezem tovább, minden kérdésemre elutasító morgás volt a válasza. Persze közben telefonnyomkodás... Mondtam, hogy ahol én élek ott nem ez a stílus uralkodik. Ott törődnek az ügyféllel stb.
- Örülök neki! - Reccsent végül. - Itt rend van!
-Akkor maga a FIDESZ szavazója biztosan, ha ennyire szereti ezt a rendet... -provokáltam elmenőben, mire búcsúzóul utánam üvöltötte:
- NEM AZOKRA SZAVAZTAM!!!
Hát így van ez. Sajnos...

2019. március 28., csütörtök

GUGLI

Meg fogod kapni egy találkozót, amely meghívja Önt, hogy részt vegyen a Cukorbetegség Cu-nál, melyet az Omagh Kórház elsődleges gondozási komplexumában tartanak. A kérelemnek vérmintája van, hogy az eredmények elérhetők legyenek a klinikán. A GP / Nurse Practice / Treatm-nél ezt megteheted, vagy az Omagh Hospath járóbetegét csak hétfőtől csütörtökig, 9: 30-12: 30-ig vagy 1: 45-es zárt formában. eret. Kérjük, gondoskodjon róla, hogy a szoba eljusson a szobába, délután 16 óráig, és hozza a Lipia Thyrold ​​Amylaso magnézium-sósav-roponin PSA TBiirubin B12 és folát FASTI Pra Dia Post D Dugaszoljon vasalót.

Érteeed!!?

2019. március 14., csütörtök

Evidenciák (máá megin)

Ha valaki mindenáron azt bizonygatja, hogy baráti segítség az üzlet amit ajánl neked, akkor két dologban biztos lehetsz:
1.     Nem a barátod. A barátságot u.i. nem szavakkal kell bizonyítani. 
2.     Nem segítséget akar nyújtani, hanem keresni akar rajtad.

Olyan ez mint amikor valaki mondanivalóját úgy kezdi: "Megmondom az igazat", vagy "Megmondom őszintén".  Akkor az illető hazudik. Még akkor is amikor azt mondja amit hallani szeretnél. 
Vagyis akkor méginkább...

Evidens...vagy mi...

2018. december 31., hétfő

Annak aki még idetéved néha

Boldogabb új esztendőt kívánok nektek Kedveseim! Hiányoztok! Majd a jövő évben talán visszatér a kedvem az íráshoz is. (Most ahhoz túl sok gondolat kavarog a fejemben.)
Ezt vehetitek akár fenyegetésnek is!
Szeretlek Benneteket!

2018. december 9., vasárnap

Az élet nem ilyen egyszerű kisfiam!




Nyár vége volt. Szüretidő. Lassan hazakészülődtünk kis családommal otthonról. Várt minket a munka, várt a tanulás, és ezeket halasztani nem lehet ugyebár.
Már minden csomag a kocsiban, már lelkileg is felkészültünk a hosszú útra. Csak egyvalami volt még hátra. Elbúcsúzni Nagyitól aki akkoriban már többnyire csak az ágyán töltötte Isten napjait.
- Elköszönni jöttem Nagyikám! - léptem be hozzá.
Most valahogy másként várt mint azelőtt. Ahogy ott ült paplanjával a derekát támasztva, ahogy kicsit még görnyedtebb volt mint tegnap, az szívenütött. Hát még a szavai!  Hiszen annyiszor mgtörtént már ez régebben! De most valahogy olyan szomorúan nézett rám.
- Isten veled kisfiam! - suttogta. - Isten veled! Vigyázz magadra! És a családodra is...
Ez olyan véglegesnek hangzott. Még talán fel sem fogtam, de örökre szólt.
-Mi ez a szomorúság Nagyikám?. Nem örökre megyek el!- Vissza fogok jönni!
- Te visszejössz fiam, de én akkor már nem leszek itt.
Könnybelábadt a szemem. Hirtelen meg sem láttam ölelésre tárt erőtlen karjait. Csak arcomon éreztem cirógatását.
- Eleget éltem én. Belefáradtam. Élni csak addig szabad míg haszna van az ember életének. Utána már csak a kín, a gyötrelem marad, és a teher ami szeretteidet nyomja. Ne szomorkdj! Ez az élet rendje!
- De én ezt nem értem! - méltatlankodtam még, hisz reményeimben Nagyi HALHATATLAN, és amikor legközelebb jövök akkor ugyanitt fog ülni, csendesen tűrve mindent. Fájdalmat, odaadó szeretetet, ápolást, és minden egyebet amit lányától, de főként vejétől megkapott.
- Majd megérted! De az élet nem ilyen egyszerű kisfiam!
- És  ki marad akkor nekem? kérdeztem.
- Az édesanyád kisfiam. Az IGAZI.

Kisírt szemmel ültem a kormány mögé. Lányaim talán észre sem vették. Csak a szokatlan csönd tűnhetett fel nekik mert egy idő után énekelni kezdtek anyjukkal.
 Hála nekik érte! Mert a hátralévő utat már sokkal vidámabban tettük meg.
Talán egy hónap múlva szaladt ki a lábam alól a talaj amint az udvaron álltam kezemben a távirattal melyben a szomorú hír érkezett.
Valahogy akkor már nem tudtam sírni. Később a temetésen sem. Csak sokkal utána. Esténként ágyamban. Párnaáztatásnak hívtam magamban.  Amikor Tücsi egy alkalommal rákérdzett, hogy mi ez, akkor tört fel belőlem:
- Az élet nem egyszerű! Nagyi nélkül nem!

És tegnap hivatalosan is megszűnt félárva státuszom.
Félreértés ne essék, nam apám támadt fel!



2018. november 11., vasárnap

Kérdés

Egyszer egy barátom nagyon tapintatosan azt kédezte tőlem, hogy nem gondolom-e, hogy otthon kellene már élnem.
Talán olvassa soraimat, tehát itt most megválaszolom:

De. Gondolom. Sőt! Tudom. De nincs lehetőségem rá.
Ennyi.


2018. november 5., hétfő

Én, Earl, és a csaj aki meg fog halni

Ma végre lett volna időm jól kialudni magam.
De belevágtam egy film megnézésébe.
Aztán bele is feledkeztem rendesen.
Próbáltam nézni, de egy idő után nem láttam a könnyektől.
És most minden sokkal KÖNNYebb.
(bocsi)
Fogalmam sem volt, hogy valaha éjjel kettőkor egy szál kisgatyában (vagy nem is tudom, talán anélkül?) ülök majd a TV előtt miközben  lassan a fél életem minden fájdalma lecsordogál az arcomon.
De megtörtént
Meg bizony...

2018. szeptember 11., kedd

Álom

Hajnal van. Felkelsz és a szokásos reggeli teendőid után indulsz dolgozni.
Ugyanúgy mint máskor. Egyik lépés a másik után. Haladsz. A munkával is.
A nap már javában magasról süti a világot mire felfogod, hogy véget ért egy álom. Próbálod visszarángatni a valóságba. Próbálod egyszer kétszer tízszer aztán folyamatosan de egyre nehezebben megy.
Aztán feladod. A rángatást. Marad a munka. Csak miután azzal végeztél és belezuhansz az otthoni kényelembe, akkor tudatosul benned hogy ez nem álom volt. Csak álomszerű. És most nehéz nélküle a valóság.
Tehát hátradőlsz a fotelben szemeidet behunyva újraélvezed a történteket.
  "A távolságot mint üveggolyót..."
Szóval most golyóra gyűjtök.

2018. augusztus 29., szerda

Táncba forrva

Egy szajkó leste őket a fenyőfa csúcsáról. Időnként odafüttyentett társainak valamit mintha csak az aktuális pletykát terjesztené. Bámult egy kicsit majd füttyentett aztán megint bámult megint füttyentett. Mintha csak azt mondta volna:
 - Te! Nézd már! Ezek itt mit csinálnak!
De ők erről tudomást sem vettek. Pontossbban semmiről sem vettek tudomást. Táncoltak. Körbe körbe forognak időnként megérintették egymást aztán eltávolodtak majd újra közeledtek és ez a tánc már hosszú percek óta tartott. Először a lány kezdett elfáradni. Lelassította lépteit. Aztán úgy fordult, hogy a fiú ha nagyon akarja, átkarolhassa a derekát. Na több sem kellett annak! Azonnal ráfordult a magát megadó lánmyra, és nagy igyekezettel próbált megfelelni az elvárásoknak. Ebből lett aztán az a jellegzetes lassúzás, amit oly sokan "kutyatánc" néven ismernek.
A madár már rég átadta posztját egy másiknak, aki ugyanúgy sikongatott az ágak között:
- Nézzétek! Nézzétek! Nézzétek a két szégyentelent! Hát ma már bármit lehet itt tenni nyilvánosan? Hát az "embernek" már sehol nem lehet nyugta ezektől? -kántálta, miközben ide-oda röppent az ágak között a jobb kilátás reményében.
De a két szerelmesen annyira elhatalmasodott az érzés, hogy továbbra sem vettek tudomást a kis irigykedőről. Nem létezett nekik semmi. csak a szerelem.
És csak forogtak körbe-körbe, és nem tudták abbahagyni.
Mint a kutyák úgy általában...

2018. augusztus 22., szerda

Szép volt életem



gúnyám alatt a valóság lakik
titkainkat szívembe zárom
bőröm érintésedre parázslik
ajkaid nedvét kívánom
amint a holnap mába torkollik
úgy leszel folytatásom

azok kiket utánam szeretni fogsz
lesznek halálom
sorsom gyönyöreink feledése
mit nem követ feltámadásom
szép volt életem
mondd milyen lesz halálom?

2018. augusztus 20., hétfő

célok

Soha ne gyötrődjetek hatalmas célokkal! Az élet rengeteg apró dolog látszólag összefüggéstelen halmaza. Olyan ez mint a szeretet.
Élvezzétek!

Dublin

Hajnali utasaim már az égben  szállnak valahol Anglia felett. Rám Dublin mellett egy zöldalma Pihenőben talált a hajnal Sőt a pirkadat. A madarak mint mindig a hajnali szitáló esőben mosdanak. Megirigyeltem őket, kitartottam kezemet a lehúzott ablakon, és megmostam arcomat.  legalább az frissüljön ha gondolataim már nem. Sűrű volt az elmúlt négy nap. Most itt ülök az autóban és azon gondolkodom, hazamenjek e még mielőtt a déli repülőgéphez visszajövök vagy várjam meg itt újabb utasaimat. Lassan elmondhatom magamról, hogy én már Dublinban élek annyit járok ide.  Pedig az otthonom két óra autóútra van innen. Amíg vezetek ráérek gondolkodni. Túlságosan is ráérek. De arra jöttem rá, hogy nem szabad nekem sokat gondolkodnom. Egyre kevesebb örömömet lelem benne. Hallgatom a madarakat. Az előbb leszállt mellém egy varjú. Dobtam neki egy kis croissant. Sajnáltam hogy a cappuccino semmi módon nem tudok juttatni neki. Aztán az vigasztalt, hogy nem kell őt sajnálni ő már ettől is boldog és különben is ő engem nem sajnál meg soha. Ő a nemzet napszámosa... mondta róla valaki egyszer. Na jó de ezt otthon mondta. Akkor itt ezzel a varjúval most mi a helyzet? Ugyanolyan hontalan mint én. Szabad madár oda repül ahova akar. De sehol se várja senki.
 A francba! 

2018. augusztus 19., vasárnap

Olyan az életem mint az élet vize. Csepegős...

Képzeljetek el egy hatalmas tálat. abban kb. úgy háromnegyedig az Életvíz pihen. Valahonnan a magasból születésem óta csepeg belé az utánpótlás. Ami elpárolog lassan, az valami égi felhőben kicsapódik az életösztön kondenzmagjaira. Kezdetben ezek a kis lebegő cseppecskék csak vannak, aztán továbbiakkal ütközve meghíznak, majd e fejlettségük egy bizonyos fokán elkezdenek kihullani a nagy égi felhőből, végül rengeteg megpróbáltatás után (most hadd ne részletezzem ezt) belehullanak a nagy tálba. Hogy az idők folymán ott csökken, vagy emelkedik a szint, az attól függ, hogy hogyan kupeckedek vele. Eleinte nagyon jól ment ez nekem. De mára már egyre kevesebb a befolyásom (érted: belefolyásom :- ) a dolgok menetére.
Mindenesetre egyre nagyszerűbb érzés az amkor egy újabb cseppel gazdagodom. Hngos puttyanással csobban, majd gyönyörű gyűrűket generál, melyek egyre távolodva a központtól, egyre inkább elhalnak, utat engedve ezzel a következő cseppnek. Én pedig egyre boldogabb reménységgel fogadom be ezeket a ritkuló cseppeket életvizembe.
Minden csepp felkavar. Eleinte boldoggá tesz, majd egyre múlik a jelentősége. És akkor jön egy másik...
Ha jön...
Néhány csepp egész életemben kitart. De az újak bizony minél hevesebben csobbantak belém, annál biztosabban bizonytalanodnek el.
- " Istenem! Hová is kerültem? Biztosan ezt akarom én?"
És mint tudjuk minél többet gondolkodunk egy egy döntésünkön, annál biztosabban döntümk végül "NEM"-et
Várom a cseppeket. Egyre nyugodtabban, hisz a "tálam" még szinte tele van...

2018. augusztus 18., szombat

Még!

Csak hallgatlak rendületlenül, és abban rménykedem, hogy sosem fogy el mondanivalód.
Csak hallgatlak kitartóan, és közben elkalandoznak gondolataim.
Látlak lelki szemeimmel ahogy pőrén állsz egy hűvös helyiségben ahová a hőség elől menekültél, és füledhez szorítod a telefont. Hallom izgalmas suttogásodat, és élvezettel nyugtázom visszafogott kuncogásaidat. Vajon kinek nem kellene ezeket most meghallani? Pedig semmi titkos nincs benne. Hacsak féktelen gondolataim ki nem hallatszanak...
Megfeledkezem magmról, és megfeledkezem arról, hogy ki is vagy Te tulajdonképpen.
És arról is, hogy ki nem is vagyok én már egy ideje...
Te vagy AZ elmulasztott lehetőség. Az amely sosem is volt, de talán lehetett volna. És ha már igen, akkor miért is nem volt ez realitás annak idején?
Csak hallom gyönyörű hangodat miből átsugárzik a csintalanság, s beleborzongok.
Oly kevesen ütötték meg velem ezt a hangot! És ők azok voltak akik mindent jelentettek nekem!
És TUDOM, hogy te is tudod, hogy ez csak egy játék. És pont ettől olyan szép.
Csak hallgatlak, és nem tudok betelni Veled.
Mondj még valamit kérlek!
Csak egy kicsit!
Mééég!

2018. augusztus 16., csütörtök

Hátterem (Nem a bálterem)

Van az a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll.
Hát igen! Bármilyen hihetetlen de nekem így a nagy távolság ellenére is valóságosan is, valamint képletesen is itt vagy a hátteremben!
S ez mindig eszembe is jut azonnal, ha bekapcsolom a laptopomat!

2018. augusztus 7., kedd

Breki




Bölcsis gondozónő:
 - Máté! Annyit iszol, hogy béka nő a hasadba!
Pár perc múlva az utcán Máté:
- Anya! Hallgasd csak a hasam! Békanő van benne...

2018. augusztus 5., vasárnap

Helytelenül

Pehelypaplanomat félredobva mély álomba zuhantam. Valahol messze jártam. Hegyen-völgyön is túl mesebeli világ zsongott körülöttem. Színes madarak daloltak, macskák ugatták a nyávogó kutyákat, a pázsiton juhok tarokkoztak a marhákkal, és minden haragosom mosolygott rám.
Rózsaillat facsarta orromat, majd szétpattant a tüdőm a boldogságtól, s úgy éreztem, hogy minden tökéletes.
Szinte lelkiismeretfurdalásom volt a gondolattól, hogy ezt nem érezheti mindeki.
Pedig nem. Egyszerűen lehetetlen. Fizikailag.
Arra ébredtem, hogy gyönyörű csípőd a párnám, és azon ugye másnak most épp nem jut hely...

2018. augusztus 2., csütörtök

2018. június 24., vasárnap

Evidenciák 3


A gyorséttermek kajáinak kedvelői alacsonyabban hordják a popsijukat az átlagnál.
Vagy azért mert a lábaik rövidebbek,
vagy csak azért mert hatalmas...

2018. június 5., kedd

Ijedtségre semmi okom

Mostanában érdekes dolgokra jöttem rá a rövidtávú memóriám hirhedten megbízhatatlan állapotával kapcsolatban.
Először az tűnt fel, hogy az átlagostól eltérő memorizálási szokásaim nem is annyira különlegesek mint eddig gondoltam. Mivel neveket, nyelveket stb nehezen jegyzek meg, nekem súlyozottan oda kellett figyelnem mindig, hogy ne felejtsem el a fontos dolgokat. Erre "saját" technikát fejlesztettem ki, amiről most tudtam meg, hogy nem a sajátom. Azaz mindenki ezt teszi, csak azzal a különbséggel, hogy míg a normális embereknek ez automatikus folyamat, addig nekem tudatosan kell alkalmaznom a technikákat. Nevek, idegen szavak esetében elég, ha valami baromsághoz kötöm őket, s akkor ez általában segít. Pl. ha valakit Dudásnak hívnak, akkor vagy "Dadus" a hozzákötött dolog, vagy arra gondolok, hogy mekkora csárda kellene, hogy annyian is beférjenek egymás mellé...
Igaz, ennek a technikának megvan az a hátránya, hogy néha csak a hozzákötött baromság jut eszembe a kritikus pillanatban.
Na akkor vagyok bajban. Sebaj!
Más. Ha pl. elindulok az udvarra a kocsihoz valamiért, rengetegszer elfelejtem, hogy miért is indultam. Ezért nálam automatikusan kialakult az a szokás, hogy az ajtóban egy pillanatra megállok, és mégegyszer átgondolom, hogy miért is megyek, és nálam van e minden szükséges eszköz. Ebben az esetben mondjuk a kocsikulcs. Így egyre ritkábban állok a kocsi mellett bután, hogy "Mi a nyavajáért is indultam???"
Ha pl. a boltba megyek bevásárolni, mindegy hány tételt akarok megvenni, az utolsót mindig elfelejtem. Ha két dologért megyek akkor is. Ha százért, akkor kilencvenkilenc eszembejut, egy nem! És mindig csak az utolsó tétel száll el a semmibe. Az utóbbi időben azt teszem ezért, hogy miután minden fontosat összeírtam, hozzáteszek valami fölösleges dolgot a listához utoljára. Aztán amikor állok a boltban a zsebemet kutatva, hogy hová is tettem a listát, akkor minden fontos dolgot vissza tudok idézni. Otthon meg röhögök egyet, hogy cipőfűzőt miért is írtam fel?
Sokáig nem beszéltem erről senkinek, hogy ilyen, és ehhez hasonló rengeteg problémával küszködök, mert azt gondoltam, hogy másnak nincsenek ilyen gondjai. Most azonban elkezdtem a szakirodalommal foglalkozni, és arra jutottam, hogy szakemberek ezeket a dolgokat már régen ismerik. Az agy működésére pl. jellemző, hogy ha az ember valamiért átlép egy köszöböt, akkor a rövidtávú memória töröl egyet, hogy legyen kapacitása az új információk befogadására, ezért csak akkor emlékszik a "régi" dolgokra amikor visszalép az előző helyiségbe. És ebben az a nagyszerű, hogy ez MINDENKINÉL így működik!
Én balga meg már kezdtem elhinni, hogy én vagyok a hülye!
Szóval akkor a frontális lebenyemben tanyázó tyúktojásnyi cisztának ehhez semmi köze?
Huhh!
 Megnyugodtam.

2018. május 29., kedd

Sinkófa

Mostanában túl sokat hallom a "magyarság" szót emlegetni. Ez mindaddig rendben is van míg nem pejoratív értelemben használják. Mint Pl. Tocsik M nevét az "eltocsikolást". Ugye milyen érdekes? Már szinte teljesen meg is feledkeztünk azokról a kis milliócskákról amit az illető hölgy elsinkófált.
(Sinkófa eredetileg:  Erdészet: "a hegyről lecsúsztatott, kivágott fatörzsek leérkező helyének alját képző fölfelé görbült bükkfa, melyről a lecsúszó fa kiugrik")
Mai értelemben pedig eltulajdonítás.
Kikérem magamnak az "orbánolás" kifejezést, mert nem szeretném, ha a nevem "viktorizálása" miatt még a hátralévő negyven évemben is szégyenkeznem kellene! 
Maradjunk csak a "sinkófa" kifejezésnél, amit egyre inkább kezd felváltani a magyrság szó használata. 
Sajnos. 

2018. május 16., szerda

Még tizenhét

Mostanában valahogy nem volt kedvem az íráshoz. Talán ez jól is van így, hiszen az emberek alapállapota  inkább ez, minthogy örökké a sorokat rója. Vagy valami ilyesmi.
Ma azonban újra kedvet kaptam. Ehhez nem is kellett több, mint barátok mosolya, szép napos idő (igaz, borul már befelé) és az, hogy ismét láthatom édesanyámat amihez a tecnika segítségére volt szükségem.
Közben kavarognak a gondolataim, de ezeket inkább most nem vetem "papírra" mert nagyon megosztóak. Minél igazabbak ugyanis, annál sértőbbek lehetnek azok szemében akikről szólnak.
Tömören összefoglalva csak annyi: Ha a szemébe mondod a véleményedet azoknak akik hosszú ideig téged hülyének néztek, akkor ők annyira megsértődnek az igazság hallatán, hogy elfordulnak tőled.
Pedig csak a "tükör" elé kelle állniuk. Mindenesetre az a legfájdalmasabb nekik, hogy ezután már nem engeded, hogy lekezeljenek. Nem simogathatják többé a buksidat, hogy "Gáborkám", és nem oszthatják többé az észt anélkül, hogy ne kelljen félniük a véleményedtől. Bár az eddig sem nagyon érdekelte őket. ("Ki a f.... érdekel a te véleményed?") De ez már a múlt. Mint ahogy az igaz emberi értékek besorolása is.
Nincs nekem már arra időm, hogy továbbra is mások egóját ápolgassam.
Ma ismét írtam.
És nagyon jólesett. Újabb fejezettel lett teljesebb az a "családregényem" amit nemrégiben kezdtem összeállítani régebbi, és újabb keltezésű írásaimból. Igazán érdekes most így sorbarendezve látni a dolgokat. Talán így majd azok is megértik akik eddig csak átsiklottak fölötte.
És közben élvezem az életet. Élvezem, hogy vagyok, élvezem, hogy nekem (is) kél a Nap, és élvezem, hogy nekem (is) nyugszik. És boldogan számolom a napokat, hiszen 6.án jön Ő! És akkor éjjel is süt majd nekem a nagy égi óriás. Az sem zavar, hogy ezt csak mi emberek látjuk annak.
A boldogság újabb foka vár rám.
Még tizenhét...

2018. május 9., szerda

Hónapok

Állítólag május van. A naptár szerint legalábbis. Amúgy inkább június. De nem bánom. Csak legyen nyár júliusban és augusztusban is, és azt se baj ha szeptemberben meg októberben is. Akkor talán otthon lehetek. Addig pedig itthon.

2018. április 11., szerda

Forr a dalom

Olyan a Parlament nappal mint egy örömtanya éjjel. 
Gátlástalan hiénák az országot lopják széjjel éppen,
s akinek nem tetszik eltapossák gyilkos szenvedéllyel.
Torkomban az indulat lüktet, szavaimmal küszködöm, 
fáradtan ejtem le mindkét karom.
Ismét nem mi győztünk mi szegény népek, 
hanem a vérünkön megzsírosodott primitív hatalom. 
Könnyeim homályba veszett remények erővel megtört akaratom nyomán,
Hazatérésre már semmi esélyem. Itt ragadtam az Ír szigeten. 
Itt még európainak számítok talán...

2018. március 24., szombat

Viszket

 Ma reggel vettem észre, hogy ha a bal fülem fölött megvakarom a fejemet akkor a nyelvem töve eszméletlenül elkezd viszketni. A problémám csak annyi, hogy amióta rájöttem nem bírom abbahagyni a vakarást, pedig rohadtul zavar a viszketés...
Ez normális?

2018. március 12., hétfő

Kérdés



Fiatal magyar anyuka. Nincs egy éve, hogy kiköltözött a szigetre kicsi gyermekével új párjához. 
Áll a nagy víz partján, és unottan megkérdezi:
- Ez itt a Fekete-tenger?
-Nem. Ez itten kérlekszépen az Atlanti Óceán!
- Tyíjnye! -  nyugtázza, majd pár perc múlva megkérdezi:
- És mit lehet itt még megnézni? A Fekete-tenger messze van innen?
Mély levegő, rövid földrajzi ismertető, de látom ám, hogy a harmadik szó után már a felhőket kémleli...
- Na induljunk tovább! - mondom mintegy magamnak.- Irány a Fekete-tenger!
- Az nincs túl messze?  Nem te mondtaaad???
Megérkezett a párja. Csöndben maradtam tehát.
 Ahogy elnéztem, azért valamit tudhat...

2018. március 6., kedd

Nincsenek titkaim

Egy idő óta valaki(k) rendszeresen belemásznak a magánszférámba. Kutakodnak a telefonjaimban, az összes elérhetőségeimet ismerik, használják, néha még a nevemben cselekszenek is. Eleinte azt gondoltam, hogy ez csak valami víruska lehet, de már biztos vagyok benne, hogy ez rosszhiszemű betolakodás az életembe. Most akkor más nem is maradt, mint eldönteni, hogy tegyek-e ellene bármit is, avagy csak egyszerűen legyek büszke, hogy ilyen fontos lettem valaki(k)nek. Rendszeresen megváltoztatják a csengőhangjaimat, néhány baráton hívása hangtalanná vált, adataim tűntek el (Vaaaan máááásik!) és időnként találok olyan kommemnteket amiket nem én írtam, valamint a saját kommentemet egy nemlétező (Vallomás) néven írja újra, és jelenteti meg. Tiszta szerencse, hogy nincsenek titkaim.
Ez csak a jéghegy csúcsa.
Barátaim! Arra kérlek benneteket, hogyha ezután bármi furcsaságot észleltek körülöttem, tudjatok róla, hogy az nem mind az öregkori elhülyülésem miatt van.
Köszönöm!

2018. február 27., kedd

Mint rendesen





Az én drága Sárikám tegnap óta belépett a szülők (ellők) táborába. Nem vettem észre... Jellemző. Csak ma csodálkoztam, hogy mit keres itthon, és miért csavarog az udvaron "munkaidőben", mert rendesen ilyenkor ő egy igazi terelőkutya, és nappal a házigazdám marháit, és egyéb állatait egrecíroztatja szükség, és kedve szerint. (Na ezt az" egrecírt" sem igazán tudom hová tenni)
Nos ma sokkal előbb volt itthon mint szokott, ezért én sokkal előbb adtam neki finom falatokat, és bezártam mint rendesen...
És ő ezt zokon vette. (Bár azt nem tudom, hogy mi az a zok, és hogyan kell azon bármit is venni, de valahogy mégis...)
Nyüszíteni kezdett, mire én kimentem hozzá, és még adtam neki finomságokat, majd mélyreható magyarázatokba bocsátkoztam, miszerint mennyire nem szép, hogy négyévesen kezd hisztizni olyasmin amit eddig szeretett.
Azután belefeledkeztem a snooker bámulásába (mint rendesen)
Akkor kopogtatott be házigazdám, és szólt, hogy mostanában nem kellene bezárni Sárit a helyére amíg kölkei vannak.
Miii? Mijei vannak?
Na erre mutatta, mondta, magyarázta, és nem vette észre, hogy most nem a nyelvtudásom hiányosságai miatt nem fogom fel amit mond, hanem mert nem számítottam ilyen fejleményekre Sáriilag mostanában.
Miután megleltem a szülőszobában (régi istálló tele szalmabálákkal) egy szalmaudú mélyén a halomnyi kölköt, hasravetettem magam, és izgatottan adtam át magamat a pups mining örömeinek, akkor döbbentem rá, hogy a mennyi az annyi kérdés sokkal nehezebb feladat ha sötétben, szalmában, egy kíváncsi anya hóna alatt kell kipakolnom, és megszámlálnom a pöttömöket. Azt hiszem, nyolcig jutottam a számolásban, amikor házigazdám a feje búbját vakarva, nagyon halkan, és nagyon bizonytalanul megjegyezte, hogy itt a gazda ilyenkor a "fölösleget" vízbe szokta fojtani...
- Na én NEM! - mondtam, erre ő is nagyon határozottan rákontrázott a jóérzésű emberek azon magabiztosságával aminek az a látszata, hogy a gondolat is idegen neki, hogy:
- Akkor jó!  Mert én sem!
Miután megnyugodtunk, emberi jóságunktól magasztos hangulatban megállapítottuk, hogy NYOLC (legalább) kiskutyával gazdagodott a farm. És mi is persze, mert Sári már eddig is "közhajadonként" vezetett mindkettőnket orrainknál fogva, és mi mindketten hittük is, sőt TUDTUK is, hogy  "Ennek a szép tarka lánynak, "ÉN" vagyok a gazdija!" Ahogy a nóta majdnem mondja is.
Később, immár egyedüli tulajdonosként visszamentem a delivery room-ba, és lámpafény mellett megvizsgáltam azt az éppen táplálkozó (szopó)  hat kölköt akik még kilátszottak anyjuk hasa alól, és arra a következtetésre jutottam, hogy pillanatnyilag a világ leggyönyörűbb kiskutyáit bámulom szent áhítattal, miközben anyjuk fejét cirógatom, és ontom rá dícsérő szavaimat, hogyaszongya:
- Ügyes vagy Sárika!  Gyönyörűek a gyerekeid! Köszönöm Sárika! Te vagy a legjobb anya a világon. Na itt egy kicsit elgondolkoztam, de végülis igaznak találtam, tehát nem módosítottam véleményemen. Jottányit sem. (Az a jotta is meg mi a franckarika?)
Nyolc csillogó szőrű, fekete fehér szinte egyforma mintájú, majdnem border collie típusú kutyagyerek.
Fantasztikus. Boldog vagyok!
Mint rendesen ugyebár...


2018. február 24., szombat

Nesze semmi...

Az a baj a világgal, hogy mi magunk is a részesei vagyunk. A mindig éppen aktuális intelligencia, (ha van egyáltalán olyan) jelenleg a Földön éppen saját véleménye alapján ez most az emberiség, kisajátítja azt a státuszt, miszerint mindenben az ő döntése, tevékenysége, hatása a legfontosabb.
Pedig DEHOGY!
Viszont mi emberek hajlandók vagyunk e hatalmas tévedésünk szerint uralmunk alá hajtani a világot.
Képesek persze nem, de ez a hajlandóság mindenekfölött meghatározza egész életünket. És természetersen mindenben eszerint ítélünk, félretéve minden más érdeket. Csak az a fontos, ami nekünk (embereknek) fontos. Ennek tükrében látjuk a természet különböző folyamatait is, és ennek tükrében hisszük magunkról, hogy a világnak elengedhetetlen szüksége van ránk.
Pedig DEHOGY!
Olyan rövidlátóak vagyunk, hogy képesek vagyunk magunkat is becsapni. Például azzal, hogy minden folyamatot csakis az emberiség érdekei szerint ítélünk meg. Tudomást sem veszünk arról, hogy a földi létnek is csak egy egészen jelentéktelen, elhanyagolhatóan rövid pillanatában vagyunk jelen, és ez (sajnos, vagy hál' Istennek) ugyanilyen, ha nem rövidebb ideig lesz még így a jövőben. De attól még a Föld, s a Világ még (emberi léptékben)  nagyon hosszú ideig, gyakorlatilag a homályba vesző végtelenségig létezni fog. (Ha volt valaha egyáltalán)
Nélkülünk.
És köszöni szépen, nagyon jól meglesz nélkülünk is!
El kellene jutnunk arra a végkövetkeztetésre, hogy jelentéktelenek vagyunk. Tulajdonképpen isteni kegyelemként kaptunk lehetőséget a létezésre. Ezt természetesen ki-ki a saját hite, tudása, vallása stb. alapján döntheti el, de a lényegen ez sem változtat.
Semmit.
Ami fontos az az, hogy ittlétünket hogyan tehetjük MINDENKI (és itt most nem csak az emberekre gondolok) számára hasznosabbá, elviselhetőbbé, kellemesebbé. Tudom, hogy ha a lehetetlenségig összefognánk, és leküzdve a vágyat, hogy minden a saját érdekeink szerint legyen jó másnak is, és így  megvalósulhatna az OPTIMALITÁS minden tekintetben, akkor is csak egy bizonyos meghatározott ideig lehetne fenntartható helyzetünk. Mert a Világ az egy FOLYAMAT. Nem egy állandó valami amibe vagy beilleszkedünk, vagy nem, és akkor az végleges.
Tulajdonképpen ha jól meggondoljuk a VILÁG nincs is. Mert ami eddig volt ebben a folyamatban, az már elmúlt, tehát nincsen. Ami ezután következik az pedig még nincsen, tehát az sem biztos, hogy lesz valaha. A kettő között lenne a VAN, de az egy meghatározhatatlanul rövid pillanat, ami a folyamat egy elméleti része csupán, tehát nem a VALÓSÁG!
Lehetőség csupán amit Istentől (?) kaptunk.
Mi tudatlanok pedig nem fogjuk fel ennek a fontosságát. Emberi korlátoltság minden amit mi a "TUDOMÁNY" néven emlegetünk. Minden "biztos tudás" csak valami vágyunk tükrözésének magyarázata, és ha jól belegondolunk, teljesen fölösleges, hiszen attól, hogy "bizonygatjuk" tudásunkat, attól még ugyanolyan "jelentéktelen" részei vagyunk, és maradunk az EGÉSZNEK mint előtte talán.
És itt van a lényeg.
Részei vagyunk valaminek. És ez csodálatos dolog. Ezt értékelnünk kellene, ezt meg kellene becsülnünk minden esetben! Egyformán fontos, vagy ha másként nézzük, egyformán jelentéktelen részei vagyunk az EGÉSZNEK! És ha a folyamatot tekintjük, akkor ez ugyanúgy jelent lehetőséget, mint kötelességet. Ha szeretnénk, hogy egyszer majd mások is úgy érezzék, hogy többek lettek általunk, (már megint micsoda önző eltévelyedés!) akkor eszerint próbáljunk meg élni a saját lehetőségeink alapján úgy, hogy minél kevesebb kárt okozzunk a VILÁGNAK!
Megvalósíthatatlan álom.

2018. február 20., kedd

Kisfiú (9 éves) meséje egyszuszra


Imádom amikor gyerekek minden átmenet nélkül mesélni kezdenek, s végül ugyanolyan váratlanul ismét szótlanságba burkolóznak. Pl.:


"A múltkor építettem két bázist az út egyik oldalán meg a másik oldalán egymással szembe. Az egyik volt a német a másik meg az orosz meg a lengyel. Én az orosz meg a lengyel voltam. És hogy melyik nyert hát azt nem tudom mert anya szólt hogy be kéne jönni az udvarról hogy a kutyám is kimehessen. Aztán mire kimentem addigra már a bázisaim meg elolvadtak..."


Erről eszembejutott egy régi hasonló amikor óvodás kislány ebéd közben mesélni kezdett:

"Tegnap apukám nagyon csúnyán beszélt anyukámmal, meg még a haját is meg akarta húzni, de meggondolta magát. Pedig anyukám nem is csinált most semmit csak nagyon be volt rúgva."



Végül szintén egy óvodás meséje, és története:

"Ma a "tezsvérem" hozott oviba, mert anyukám fekszik. A konyhában. És nagyon véres"
Óvónéni azonnal érdeklődött a szomszéd iskolában ahová a "tezsvér" járt. Ő egész délelőtt egy szót sem szólt. Rákérdeztek, mire elmesélte, hogy apuka az istállóban lóg.
- Mit csinál?
- Hát csak lóg. Nem mozog.

Rendőr, mentő rohanás... Késő. Apa negyvenkilenc késszúrással elhallgattatta anyát, majd ellátta az állatokat, és fölakasztotta magát.


A gyerekek meg csak próbálják megérteni a világot. És néha megszólalnak váratlanul. Szerencsére legtöbbször semmi komoly...



2018. február 9., péntek

Nincs is világ (Egy rémálom története)

Nincs is világ! Mi sem vagyunk. Minket is csak kitalálnak önjelölt istenek haragszom is érte! Bár nekik talán fontos de nekem csak teher ez az élet.

Meg aztán világ se nincsen a világon sehol nincs világ, és nincsenek benne csillagok, azok csakis a fejünkben égnek, akik nem tudják hogy mik azok azok is csak félnek
miközben gondolataikat eresztik szélnek.

Nekem ne mondjátok! Nincs is világ! Eddig ebben a hitben éltem, és féltem, mindentől ami túl van megismerhetőség határán. De ez az egész csak egy nagy átverés, egy rongyos kitaláció ami csak arra való mint politikusnak a nép mit kedve szerint megaláz és használ, csak a hatalomért...

De én tudom mert megmondta a Steve, hogy világ meg nincsen is! De akkor a Steve se nincsen, én se nem vagyok, csak  azt nem értem hogy akkor pedig aludni most miért nem tudok? Talán azért mert világ hiján én is csak egy világtalan vagyok?

2018. február 4., vasárnap

Csak egy betű. Még az ékezet is ugyanaz. De micsoda különbség!

Családok-csalódok

Sokáig abban a hitben ringattam magam, hogy az én családom sokkal jobb az átlagnál. Persze sok tekintetben ez igaz is volt. Felnőttkoromig például egyetlen veszekedést sem hallottam otthon. A dolgok mindig "megoldódtak" valahogy csendben, és rendben. Pedig három generáció élt együtt. Vagy talán éppen ezért?
Aztán amikor elértem a felnőttkort, akkor kezdődtek a meglepetések. Nem akarom kiadni a családomat, ezért nem részletezem most itt, de akkoriban sok dologról kiderült, hogy nem egészen olyan, mint ahogyan azt én addig hittem naivan. Persze bele is törődtem azonnal, hiszen a "család érdeke" mindig előbbrevaló mint az egyéné. Aztán azt is természetesnek találtam, hogy az egyének érdeke, és jogai is eltérőek lehetnek. Még azt is, hogy az enyémek kevesebbek, mivel én a kisebb vagyok, így azután ráérek én majd idejében... Na ezek az idők azonban a "helyzet" örökös változásaival kezdtek rendre elmaradni.
Mindegy! - gondoltam. Majd eljön az én időm is.
Meg kellett érnem egy bizonyos kort ahhoz, hogy rájöjjek, ezek a dolgok mindvégig irányítottak voltak. Nehezen fogtam fel, mert hát ugye egy rendes családban, egy szerető környezetben, egy szerető testvérrel megáldva nem lehet igazságtalanság ugye.

Pedig DE!

Aztán ebbe is beletörődtem. De az már kezd kicsit sok lenni, hogy mára már természetessé vált mindenki számára, hogy nekem kell alkalmazkodnom, mégis mindenki csak azt látja, hogy én mennyire nem...

Talán itt az ideje, hogy kezembe vegyem a saját sorsom irányítását, és ettől kezdve ne csak mások elvárásai szerint okozzak jelentős károkat magamnak. Nehéz lesz azt hiszem. Nekem, mert még sosem gyakoroltam, másoknak meg, mert aki egyszer megszokta, hogy mindig kizárólag az ő szisztémái érvényesülnek, azt lehet, megüti a guta, ha rájön, hogy ennek vége.
Aztán majd ismét híre megy a családban, hogy mennyire nem lehet rám számítani.
Mindegy! Megszoktam már.

Sokáig abban a hitben éltem... És nem is akarok másban. Mert aki hitet cserél, az barátokat is cseréljen ugye.
Márpedig a barátaimhoz ragaszkodom!

2018. január 31., szerda

üvegcserép

Ma ismét a természet játékszere voltam. Elsősorban az időjárás szórakozott velem megint. Egész délelőtt arra ment el, hogy nem tudott dönteni az időfőnök, hogy mit akar. Állandóan változott az időjárás. Záporeső, havas záporeső, hózápor, majd ismét a zápor. Amikor jöttem haza a városból délelőtt, alig tudtam befordulni az utcánkba, és ha valaki látta a mutatványt, akkor annak igazi drift élményben lehetett része. Csak úgy csaptuk a havat szanaszét mi ketten, a kocsim, és én.
Azután Belfastba gurultam, mert ott engem már várt egy angyal. Igaz, magyar szemészorvosnőnek álcázta magát, de azon felül, hogy nála jobb kezekben nem lehetne a szemem világa, azon felül ma is élmény volt a közelében lennem. Minden rezdülésemet értette, figyelmes volt, és nagyon kedves, olyan mint ha legalább évtizedek óta olyan jó barátok lennénk, amire semmi esély nincsen. Miután nagyon aprólékosan megvizsgált, közölte, hogy ma nincs még szükség a következő lézerkezelésre ami azért öröm, mert ezzel is kitolódik a végleges látásromlás (Tyíjnye ezt de szépen fogalmaztam most meg!) esélye. Aztán miután kijöttem a Mater Hospital kapuján, akkor vettem észre, hogy a viharos, és igencsak csapadékos időben rossz helyre parkoltam. Buszsávba persze. Nem csökkenti a felelősségemet az a tény, hogy az északírek nagy százaléka is ott parkol, annyira, hogy éppen csak találtam egy kis helyet, de most már az én kocsim volt az egyetlen szabályszegő. Na gondoltam, ne árválkodjon ott tovább, és éppen el akartam indulni vele, de megmakacsolta magát az ajtózár, és nem lehetett kinyitni. Bezárni igen, kinyitni nem.  Távirányító nincsen ehhez a típushoz, és manuálisan zárható szerkezet is csak az éppen munkamegtagadó példány van a kocsiban, a többinek "centrálzár" módjára kell követnie, amit meg is tesznek. Ha bezár, akkor mind bezár, Ha nem nyit ki, akkor egyik sem.... hogy a kánya csípje meg az ebadtát!
Persze ezt sem úszom meg könnyedén. Bőrig ázva vissza a kórházba, s az egyetlen magyarul jól  (de még milyen szépen) beszélő dokinénitől kértem segítséget, hátha tud valakit aki segíthet szorult helyzetemen, és szorult autómon. Végül kérésem meghallgatásra lelt, sőt, azonnal jelentkezett is egy idős bácsi ( legalább annyi idős mint én) hogy a barátja aki azért jött vele, hogy legyen aki hazafelé vezet, majd jól kinyitja nekem. Sokáig tanakodtunk, hogy mitévők legyünk, míg végre űgy döntöttem, hogy be kell törni a hátsó picike ablakot...
Addig én a kórház előterében leültem melegedni, és száradni kicsikét. Nagyon elesett benyomást kelthettem, mert pillanatok alatt előkerült az én kedves orvosom.(valaki szólt neki biztosan, hogy mámegin itt van az a magyar) Pont akkor érkezett meg a segítségem kezében egy hatalmas vassal, és kissé ijedt arccal közölte, hogy az ajtó nyitva, de sok az üvegcserép az ülésen. Alig győzött követni olyan sietősen indultam neki a világnak, de (cuki) még mindenképpen látni akarta, hogy a kulcsom indítja e az autót. Hatalmas kő esett le a szívéről amikor látta, hogy nem egy ellopandó autót törettem fel vele!
"Szóval így-így" Mondaná most a feleségem, de nem mondja.
Ezért aztán csendben nyugtázom, hogy ez a nap is eltelt.
Minden érdekesség nélkül persze.


2018. január 30., kedd

Egy behajtási kísérlet hangulatváltozásai


1.-





Feladó: Gábor Orbán <orbigabi@gmail.com>
Dátum: 2017. augusztus 17. 11:53
Tárgy: Tartozás?
Címzett: valsz@intrum.hu


Kedves Intrum!
Ma küldte át interneten egy házbeli megbízottam az önök tartozáskövetelő levelét.
Válaszom a következő:
A 2010-ben keletkezett adósságomat a fent említett uzsorás céggel, még abban az évben tisztáztam. Én ugyanis a teljes összeget visszafizettem oly módon, hogy a hitelközvetítő rabszolgájuk magánszámlájára utaltam. Ezt egy alkalommal személyesen is tisztáztam, amikor személyesen keresett meg egy rabszolgahajcsárjuk, aki a hitelkihelyező rabszolgákat hivatott molesztálni, és ellenőrizni. Minden dokumentumot másolatban átadtam neki, és azt követően a dolog részemről (állítólag részükről is) rendezve volt. Erről ott, és akkor mindkét fél részéről aláírt dokumentum is született.  Én több mint öt éve Észak-Írországban élek. Azóta hivatalos (iktatott, átvételkor aláírással igazolt ) követelést ettől a tolvajbandától nem kaptam, és a fennálló rendelkezések értelmében ez a követelés ilyen módon több okból is alaptalan. 
Tisztelettel megkérem Önöket, hogy ezt a dolgot tisztázzák a követelővel, mert nekem rendelkezésre állnak a bizonyítékok miszerint nincsen tartozásom feléjük, ennél fogva ha bárki ezen az alapon tőlem bármilyen összeget behajt-végrehajtat, akkor kénytelen leszek egy komoly összegű kártérítési keresetet beadni az illetékes bíróságnak, s az lényegesen magasabb összegről fog szólni az anyagi, és nem anyagi károk okán mint amennyiért Önöknek megérné engem ezzel a dologgal tovább zaklatni.
Kérem válaszom szíves tudomásulvételét e-mailben visszaigazolni!

Tisztelettel: 

2017/08/17    Omagh, Tyrone,  Észak-Írország
                      Orbán Gábor






2.-



Intrum Justitia valasz@intrum.hu

2017. 08. 18.
címzett: saját magam

Tisztelt Orbán Gábor!


Hivatkozva Társaságunkhoz 2017. augusztus 17-én érkezett elektronikus megkeresésére tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően (az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény – info tv. – 7.§ (3) bekezdése; a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 160-161. §) kizárólag az érintett ügyfél vagy az általa megfelelően meghatalmazott személy részére adhat érdemi tájékoztatást. Erre tekintettel kérjük, hogy az alábbi adatok megadásával azonosítsa magát, avagy csatolja meghatalmazását!

Beazonosításhoz szükséges adatok:

Név:

Anyja neve:

Születési hely, idő

Ügyiratszám:


Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a fenti adatok megadásával beazonosítja magát, Társaságunk az Ön ellenkező jelzéséig a fent megadott ügyiratszámmal nyilvántartott ügyben az e-mail címet, melyről levele érkezett, az Ön e-mail címének tekinti, és arra válaszul küldött elektronikus levelében érdemi tájékoztatást nyújt az ügyről. Tájékoztatjuk, hogy e-mail címét Társaságunk a követeléskezelési eljárás lefolytatásához fennálló jogos érdeke alapján, illetve arra tekintettel, hogy azt Ön adta meg, elérhetőségi adatként rendszerében rögzíti, és követeléskezelés céljából kezeli.

Tájékoztatjuk, hogy további elérhetőségi adatokat is megadhat, amelyeket – azok megadása esetén –Társaságunk az Ön hozzájárulása alapján az Önnel szemben fennálló követelés kezelése, az Ön tájékoztatása céljából kezel:

Telefonszám:

E-mail cím:

Lakcím:


Tájékoztatjuk, hogy az info törvény 14. § alapján bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezelésével kapcsolatban, kérheti adatai helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelés kivételével – kérheti adatai törlését és zárolását, hozzájárulását visszavonhatja, továbbá az Info törvény 21. § alapján tiltakozhat adatai kezelése ellen. Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a követeléskezeléshez mindenképpen szükséges, hozzájárulás alapján kezelt adatokat (beazonosításhoz szükséges személyes adatok, elérhetőségi adatok) a hozzájárulás visszavonását követően is kezeli a követeléskezeléshez kapcsolódóan fennálló jogos érdek alapján.





Tisztelt Követelődző Társaság!
Minden adatomat tudják, ismerik, és használják is, tehát beugrató e-mailjüket viccnek tekintem. Semmiféle további végrehajtási célú tevékenységüket nem ismerem el jogosnak. Az Önök által említett ügy régen rendezve lett. Ha nem lett volna, akkor a törvény szerinti elévülés miatt okafogyott az Önök mindenféle behajtási kezdeményezése. Amennyiben mégis meg akarnak rövidíteni akkor a már említett módon kénytelen leszek én is jogi útra terelni a dolgot, mert nem vagyok sem hajlandó, sem képes semmiféle további megrövidítésemhez asszisztálni. 
Még egyszer közlöm:

Nincs semmi olyan adósságom a fent említett uzsorás cég felé amire hivatkoznak!
Tisztelettel:
 Orbán Gábor

50 Mulnafye Road, Omagh, Tyrone, u.k.
BT790PG
007925109545
Anyám neve Tenczer Ibolya Ilona
Születtem 1952 09 22  Székesfehérvár
Jelenleg az a nyomorult nyugdíjnak nevezett összeg áll rendelkezésemre a megélhetésre ami az özvegyi nyugdíjjal együtt 53000 Ft. Ebből élek idekint. Szívességi lakáshasználóként. Azért vagyok itt, mert abbol az összegből otthon a rezsit sem tudom kifizetni. Csak a gyógyszereim 15-18 ezer Ft. havonta. Itt az egésségügyi ellátásom teljesen ingyenes, amit a Magyar állam Vállalt megtéríteni, mivel az EU minden magyar állampolgárnak is állja az ilyen költségeit, de otthon ez valahogy nem jut el az érintettekhez. Mivel itt élek, nem tudják elvonni, így nekem is ingyenes az egészségügy itt. Érdekes, hogy ha hazamennék, ott egy kibaszott forintot sem kapnék.
Ha Önök bármit elvonnak, azzal a halálos ítéletemet írják alá-
Tisztelettel:  Orbán Gábor 
 (ez az Orbán nem az az Orbán) 




3.-

Nem részletezem, a továbbiakban minden levelemre ugyanazt a választ kaptam, mint amikor az apa a hülye gyerekével próbál beszélni, de az mindenre csak azt mondja:  AAAALMA


Itt már csak az egyre eldurvuló hangnemű válaszaimat közlöm. Képzeljétek közéjük az ismét bemásolt régi szajkót.



RE: Tartozás? 832690002666 2017/74658; 2017/81963 - 832690003246


Gábor Orbán orbigabi@gmail.com

2017. 11. 28.
címzett: Orbán
Ez az előzmény...
---------- Továbbított üzenet ----------
Feladó: "Gábor Orbán" <orbigabi@gmail.com>
Dátum: 2017. okt. 2. 16:42
Tárgy: RE: Tartozás? 832690002666 2017/74658; 2017/81963 - 832690003246
Címzett: "panasz" <panasz@intrum.hu>
Másolatot kap: 

Tisztelt (?) Sanyargatóim!
Látom én, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét (a szemét).
Tehát két dolgot tehetek:
1.- Mindenféle szexuális programjavaslatokat tehetek (ki kinek a micsodáját stb.)
2.- Szarok rá.
Utóbbira szavazok: Jó munkát, jó szórakozást kívánok!

O G
Ügyiratszámok: 832690002666, 832690003246
Ügyiratszám az engedményezőnél: 1504000304427
Iktatószám: 2017/74658; 2017/81963

Tárgy: Tájékoztatás
2017. okt. 2. 16:30 ezt írta ("panasz" <panasz@intrum.hu>):
Engedményező: Provident Pénzügyi Zrt.

Tisztelt Orbán Gábor!

Köszönettel vettük megkeresését. Hivatkozva Társaságunkhoz 2017.09.06. napján érkezett elektronikus megkeresésére, az alábbiakról tájékoztatjuk.

Álláspontját rögzítettük, azonban leveleiben az Ön által sérelmezett eljárással kapcsolatban újabb olyan tényt vagy adatot nem hozott a tudomásunkra, amely az eddigi álláspontunkat megváltoztatná.

A Provident Pénzügyi Zrt. a 832690002666 ügy tárgyát képező követelést az Intrum Justitia Zrt-re engedményezte 2017.07.04. napján, ezért az engedményezés időpontjától számítva minden kötelezettségének és jogosultságának az Intrum Justitia Zrt. válik alanyává.



4.-


From: Gábor Orbán [mailto:orbigabi@gmail.com]
Sent: Monday, October 30, 2017 9:22 AM
To: panasz
Subject: RE: Tartozás? 832690002666_DPD_2017/109138 832690003246_DPD_2017/109147

T. Cím!
Javasolom, hogy az eddig használt nevüket sürgősen változtassák meg olyanra amely név tevékenységüket egyértelműsíti. Ajánlom pl. nemes egyszerűséggel a "CROCUTA" elnevezést.
Legmélyebb tisztelettel:





5.-

From: Gábor Orbán [mailto:orbigabi@gmail.com]
Sent: Tuesday, November 28, 2017 5:37 PM
To: Intrum Justitia
Subject: RE: Tartozás? 832690002666 - DPD_2017/121534; 8 832690003246 - DPD_2017/121537

Kedves I J!
Nem tudom, hogy mondjam, hogy megértsék?!
Azzal, hogy folyamatosan basztatnak, azzal nem érnek célt. Az önokhöz hasonló vérszopó társaságok erőszakossága miatt, valamint a regnáló hatalom eredményes tevékenysége miatt (amihez képest Önök Kiss Mihályok) én már öt éve külföldre kényszerültem éhhalált elkerülendő.
Bevétel nélküli önkéntes munkát végzek. 
Amennyiben a továbbiakban is zaklatni szeretnének munkavégzés helyett, úgy megtalálnak Észak-Írországban. Címem: 50 Mulnafye Road Omagh, Tyrone BT790PG
Pénzem nincs, jövőm szintén. De bármikor szívesen társalgok Önökkel az időjárásról.
További eredmênyes útonálló munkát kívánva:

Orbán Gábor

U.i. Ez nem az az Orbán.





6.-


 From: Gábor Orbán [mailto:orbigabi@gmail.com
Sent: Thursday, December 28, 2017 6:06 PM
To: panasz
Subject: Re: Tartozás? 832690002666 -_DPD_2017/130488, 832690003246 - DPD_2017/130490

Szeva!
Még mindig nem érted? Nem fizetek önként kétszer egy rohadék számlát! Hajtsák be azon a dolgozójukon aki lenyelte!
G



Ezeket a "leveleket" okulásul tettem ki. Igazából csak arra tettem kísérletet, hogy változik-e a "hivatal" hozzáállása ha udvarias, vagy ha bunkó módon közlöm velük, hogy nem értek egyet velük. 
Eredmény: Leszarják!

A további megkereséseikre nem reagálok.