2018. január 18., csütörtök

És itt szoktunk szeretkezni!

Mondta ezt nekem egyszer egy a fiatalságában boldog-öntudatlan gyönyörű teremtés, amint lakását bemutatva a hálóba pillantottam be éppen. Szemében olyan tűz lobbant a gondolatra, hogy elakadt a szavam. Csak néztem. Hol az ágyat, hol azt a felelőtlen csitri arcot. Hát nem tudja? Nem is sejti, hogy milyen érzéseket válthatnak ki szavai? Csak nagysokára léptem tovább. Arcomra közönyt erőltettem, bár tudom, ha erőltetem, nem mindig sikerül úgy mint ha természetesen ült volna ki rá az a bárgyú kifejezés.
Vizuális típus vagyok ugyanis. Kijelentésével egy olyan világba engedett bepillantani amiben nekem semmi keresnivalóm nem volt. És engem ezzel zavarba lehet hozni nagyon!
Olyan ez, mint amikor az ember magára ölt egy búvárruhát, felveszi a szemüveget, majd egy lassú mozdulattal siklani kezd egy kristálytiszta tengeren, arcát a víz alatt tartva feltárul előtte egy eddig ismeretlen, vagy egy már rég elfelejtett csodálatos világ. Csodaszép halacskák úszkálnak látszólag gondtalanul mindenfelé, a korallok ezer színben pompáznak, menedéket, és otthont adnak a kergetőző sokaságnak. S akkor ebből a sokadalomból egy, ki tudja miért, feléd fordul, és boldogan a szemedbe kacsint miközben azt mondja: És itt szoktunk szeretkezni!
És ettől hirtelen homály terül a vízalatti világra. Szemed előtt megjelenik Ő akivel ugyanígy kergetőztél, füledben a szíved dobbanásai mint kalapácsütés harsognak, elfogy a levegőd, de nem hogy nem törődsz vele, hanem egyenesen élvezed míg eggyé olvadsz kedveseddel megint, ismét ezredszer is ugyanúgy mint azelőtt, és mégis mindig másként. Szebben, önfeledtebben, természetesebben. Füledben visszhangzik a hangja: "szoktunk szeretkezni" és bámulod a filmet ami elvarázsol, pedig ha eszednél lennél, most nem magadat látnád ott abban a fantasztikus megismételhetetlen helyzetben szeretkezni, hanem tudnád, hogy ez csak egy mások számára már unalomig ismételt film amit ki tudja hányadszor játszanak le önmaguk örömére, a folytonosság fenntartására, az érzelmek újraélvezetére, s te csak véletlen, és vétlen szemlélője vagy ennek a pillanatnak.
Amikor ismét felbukkansz a víz alól, olyan ismerősen kapsz levegőért, majd nyugszol meg: "Kijöttem megint, és szép az élet"!
A halacska már messze jár valahol a korallok színorgiájában vegyül éppen hasonszőrűek társaságában...

Olyan hülye az agy! Nekem erről a szóról miért pont egy a hasán szőrős gorilla jut eszembe?
Tipikus férfi tulajdonság. A legszebb pillanatokat is a túl gyors kijózanodás követi. Azelőtt ilyenkor rágyújtottam az ágyban, majd kissé oldalt fordulva élveztem kedvesem csapzott látványát, és titokban mindig irigyeltem azt a huncut mosolyt ott a szája szögletében. 
De már egy ideje nem dohányzom.

2018. január 15., hétfő

Riolittufa

Ez az egykori vulkáni hamu, amiben megkövesedett a ki tudja mióta bezárva tartott kagylók, csigák és egyéb fossziliák, szóval mindenféle élőlények sok-sok maradványa, igazából mint falazóblokk, építőanyag került az udvarunkba. Amikor a ház felépült, maradt néhány amire már nem volt szükség.
Édesapámmal beszélgetve hetykén kijelentettem, hogy én szobrokat készítenék belőlük, mire ő egy elnyomott mosoly kíséretében megjegyezte:
- Arra én kíváncsi lennék!
- Rendben! Várom a megrendeléseket! Mi legyen az amiről lefejthetem a fölösleget? - kérdeztem enyhe (vagy tán nem is az) nagyképűséggel, hisz azelőtt még csak meg sem próbáltam faragni. Semmit. Nem, hogy követ...
- Na jó! - vette fel a kesztyűt apám - Akkor egy 7-8 éves forma copfos kislány daloljon elsőnek. Ha sikerül, majd beszélünk. - mondta, majd összeszedte horgászcuccait, és még mindig mosolyogva elindult a partra.
Amikor a horgászatból hazaért ez fogadta:


és egy halom kőtörmelék, és egy kőpormocskos-boldogan vigyorgó kamasz.
-Na? - kérdeztem büszkén, és vártam a hatást.
Apám körbejárta "művemet" , majd még néhányszor. Arca egyre inkább elkomorodott, majd megkérdezte:
- Ezt honnan szerezted?
- Egy kőben találtam. - feleltem a sokszor hallott "művészi" válasszal, és vártam a hatást.
- De de hogy találtad meg? - nézett rám apám még mindig erősen kételkedő tekintettel.
- Ezekkel -mutattam a kirojtosodtt öreg kalapácsra, és az egykori hidegvágóra amit vésőként fogtam munkára.
- Hm. Ehhez egy bicska is elég lett volna! - nyugtázta apám, gondolom azért, hogy vegyek vissza már végre abból az önelégült arcból ami nem akart lekopni a fejemről...
- És takaríts össze magad után!
Na ez volt az elismerés csúcsa számomra, mert ezzel tulajdonképpen elismerte, hogy hiszi, hogy ÉN készítettem ezt a nótázó kis copfost!
Aztán másnap olyan természetességgel rendelt egy "Tiborcot" aki éppen nagyon panaszkoddik, mint ha évek óta minden nap ez lett volna a rend mifelénk.



Persze tudom én, hogy nem nagy dolog, de tetszett az anyag. A faragás közben innen-onnan kikandikáló csigaházikók, kagylóhéjak, s az emiatt néha leeső tstrészek, amiknek hiányát nem lehetett másként pótolni, mint rögtönzött "újratervezéssel".

Tizenhat voltam. Enyém volt a világ minden ígérete. Csak jövőm volt, amibe még akkor minden belefért. Még tán a kőfaragás, szobrászat is.
De valójában talán nagymamámnak köszönhettem azt a vakmerőséget amivel úgy vágtam bele szinte mindenbe, hogy "Érzem, hogy ez nekem megy! Vagy legalábbis minden esély megvan rá" Ő egyszer ugyanis amikor rákérdeztem, hogy tud-e úszni, vagy kerékpározni, mert én azt még sosem láttam tőle? Azt felelte:
- Mittudomén kisfiam? Tán még az is lehet, hogy tudok! Sosem próbáltam...




Ez egy olyan jóslat eredménye amit azért faragtam kőbe, hogy lássam milyen leszek ha megöregszem. Persze ez csak egy karikatúra volt, és jól mulattam míg elkészült.




Még ma is ott sorakoznak a terasz kőkorlátján. Talán unatkoznak, nem tudhatom. Nem beszélnek. Arcuk sem változik, hisz kőbe van vésve mint a törvények. (Vagy azok talán nem is annyira?) Mindenesetre békében elvannak egymással, meg néhány "selejttel" pl. egy fejvesztett anyával ki gyermekével ölében várja, hogy kiselejtezzék, de van még kő a kertben is ami kerékvetőként szolgál, és hátával védelmezi a kertet, hogy arról csússzon vissza az a kocsikerék ha eltévedt kissé. Na ők már egy fokkal keményebb vörös homokkőből akartak elkészülni, de épp véget ért a nyári szünet, s ezzel elveszítették esélyüket a készreformázásra.
Mert ugye ha egyszer elszáll az ihlet!?... :-)


2018. január 14., vasárnap

Kilencvenöt

Drága édesanyám ma betöltötte a 95. életévét. Boldog születésnapot kívánok anyukám!

2018. január 10., szerda

Áh! Majd máskor...

Nekifutottam az alvásnak. Ahogy ágyamon fekve eltávolodtam a világtól, egyre magasabb, egyre egyszerűbb szinten éreztem magam, ahonnan "lenézve" a földi élet olyan bonyolultnak látszott! A végtelenség fogalma bűvölt el ki tudja hányadszor már, amit pedig sosem lehet teljesen megismernünk. Mert hogy nincs vége ugye. És ez igaz minden dimenzióban, síkban, és időben egyaránt. Minden amit ismerünk, valamiféle rendszer, amit több kisebb rendszer alkot, s azokat is sok mégkisebb, majd megint rengeteg kisebb... és ennek nincs vége. Fölfelé ugyanez a séma. Minden, és mindenki része egy nagyobb rendszernek, azok nagyobbakat alkotnak, majd hatalmasabbakat... és ennek sincs vége. Azután az idő kérdése, ami inkább egyébként a történések kérdése, mert, hogy idő mint olyan nincs. Mikor kezdődött a világ története?  Jaaa?  És azelőtt mi volt?  És mikor lesz vége a világnak? A mi Tejútunk beleúszik majd az Androméda ködbe, s egy nagyobb rendszert fog alkotni. És azután? ...  Nincs vége semminek. És eleje sincs. És ami volt, az sincs már. Ami lesz, az meg még nincs. Ami van? Olyan rövid a "van" léte, hogy szinte azonnal a múltba vész, tehát jelentéktelen mivel az ugyebár már nincs.  Mit? Hogy a jövő miatt olyan fontos? Kinek? Lesz olyan egyáltalán? És én vagyok? vagy mi... leszek?
Áh! Majd máskor... Most inkább alszom. Mikor? Hát ebben a pillanatban, és ha van jövő, akkor még sok-sok pillanaton át valameddig. Talán... de ez sem biztos, mint ahogyan semmi sem az.. De ha semmi, akkor ez a kijelentésem sem, s akkor meg fölösleges okoskodás. Volt. Vagy mi... Lesz? Minél többet gondolkodom, annál inkább arra a következtetésre jutok, hogy semmi, és senki nincs...

Hagyjuk!

Talán ilyesmire gondolt Einstein papa amikor hosszas fejtörés után felsóhajtott: " Ezt hogyan fogom elmagyarázni az emberiségnek!?"

2018. január 8., hétfő

Fordulj vissza Istenem! Nem jó irányba állsz! Ha megfordulsz rögtön rámtalálsz!

Így hajnalban, egyedül az ágyamon jobb híján azon gondolkodom,
hogy az Istennek ugyan hány háta vagyon?

Mert az egyik mögött én lakom.
De úgy tudom, mások is ugyanúgy mint én,
Isten háta mögött laknak a világ közepén.

Valamit nem értek. Mert ha egy az Isten, s neki csak egy háta van
akkor hogyhogy egyedül heverek én itt az ágyamban?

2017. december 31., vasárnap

Itten van az évnek vége, teázhatunk egy jót végre!




De csak stílusosan!
Tudniillik a kisujj nem érhet a csészéhez. Ünnepi csészéhez ünnepi ujjmerevedés.

Mindenkinek boldog új esztendőt, 
sok barátot, kevés kellemetlenkedőt!

Alakuljanak kedvezően minden dolgaitok
ettől (is) legyetek nagyon boldogok!

Ezeket kívánom Nektek szeretettel én
Az Isten háta mögül: Vén



2017. december 17., vasárnap

Továbbra is

Lelkesedem a barátaimért.
 Bár annak idején a kertészeti iskolában volt szerencsém megismerni a melegház fogalmát, ez a mai ez nem ugyanaz. Akkor egybe kellett írni, és benne a meleget a szakszerűen a termőföld alá rázott trágyaréteg adta  bomlása során. Ez a mai abban áll, hogy elsősorban is külön kell írni, (ezt a külön-egybeírást azért hangsúlyozom annyira, mert manapság az emberek jószerivel teljesen elfelejtették, hogy más a jelentése ha hanyagul fogalmaznak) valamint estemben pl. újabban be kell tenni a tejet a hűtőbe ha jót akarok, mert ott hidegebb van mint eddig a konyhában, és az egész házban általában volt. Mindez köszönhető elsősorban a barátaimnak, akik tegnap például két szárnyait hátrahagyott inkognitós angyal képében feltöltötték a tartályaimat, és nemes egyszerűséggel működésre bírták a kazánomat ami pedig utoljára valamikor áprilisban szolgáltatott melegvizet a rendszernek. Igazából nem is annyira a meleg volt a fontos, hiszen  hozzá lehet szokni a hűvös ház fogalmához, hanem az, hogy azóta a levegő nyirkossága megszűnt, így nem ad táptalajt a továbbiakban az errefelé oly gyakori gombáknak. És ebben az esetben most nem az ehető nagygombákra gondoltam.
Szóval kívül-belül felmelegedtem. (nem félremagyarázni!) Kívül a testem, belül a lelkem ennyi gondoskodás láttán.
Csak győzzem majd meghálálni!

2017. december 13., szerda

nézőpont




hangoskodók között csendben meghúzódni
alacsonyabb barát mellett görnyedt háttal járni
tizennyolc kilencnél hirtelen leállni
csúnyácska leánynak őszintén bókolni
csacskákat türelemmel mindig meghallgatni
gyávától ijedten védelmet remélni
vénember mellett törődöttnek lenni
kisgyermek mellé ágyra kuporodni
onnan nézni fel rá, s óriásnak látni
puha párnák között álomba ringatni

a társaság tán kíméli ezután a hangját
felnősz ahhoz ki alulról néz fel rád
nem akarhat legyőzni egy igazi barát
s büszkén néz tükörbe az eddig elkerült lány
rájössz, hogy te sem vagy egy lenyűgöző bálvány
s a gyáva bátran nyújtja védelmező karját
az öreg is hálásan támaszkodik majd rád
óriás leszel ha kisgyermek karol át
mozdulatlan alszod az éjszakát át
és másnap reggel a nap is szebben süt rád











2017. december 8., péntek

A hála szavai

Nem szeretem személyes dolgaimat kitenni a NET-re. Legalábbis konkrét dolgokat semmiképpen nem. Ezért most is, amikor nagyon komoly okom van rá, elég csak annyi:
Barátaim! Szeretlek benneteket!

2017. december 6., szerda

Evidenciák

Hogy is van ez?
Ha ezer embert megkérdezek, hogy mire gondol amikor azt hallja, hogy szomjas, 999 arra gondol, hogy innia kell. Ha az éhezést említik, akkor a válasz az evés. Ha a fáradtságot, akkor pihenés. Folytathatnám, még a sort, de nem teszem. Mert ezek egyszerű kérdésekre adott egyszerű válaszok.
De! Mi a válasz ha a kérdés a pénz?
Nos itt kezdődnek a problémák kérem! Kíváncsi lennék a válaszokra. Lenne-e két egyforma legalább?
És azok közül legalább az egyik a MUNKA lenne?

2017. december 1., péntek

Egy régi interaktív novellakísérlet részei.


Komák

Sat, 17 Apr 2010 21:09:28 +0100

4959345

Poros úton zötyög a kocsi. Két fáradt ló ballag előtte. A saroglyában két zsák búza utazik végzete felé. Ketten ülnek a bakon is. A kocsis, és az unalom. Hosszú az út a malomig. Mert a malom a szomszéd faluban van. Igaz, van otthun is egy, de annak annyi a dolga, hogy senkit nem tud már fogadni a mai szép napon. Most is valami idegennek fog őrülni.
- Hát igen! - sóhajt fel kocsisunk, s kalapját feljebb tolja az ustor nyelivel a feje búbján. - Senki sem lehet próféta a saját hazájában!
A tarló lassan úszik egyre hátrébb a tájban. A nap igen kurta árnyékot produkál. Mozdulatlan minden. Csak a kányák kiátoznak  egy távoli fa körül. Valami gyilkost üldöznek éppen.
Emberünk előveszi tarisznyáját, kibontja a kendőt, és jóízűen falatozni kezd. Ráér. Van ideje enni míg odaér. Közben szemben az úton egy másik szekér tűnik fel.
- Ösmerősek a lovak. - mondja csak úgy maga elé a kocsis ahogy egyre közelebb ér.
- Már láttam űket valahun!
Két büszke tartású herélt egy újszerű kocsit húz. - Nicsak! A komám! - eszmél kocsisunk.
- 'Napot Komám! - üdvözli, majd bicskáját le sem téve belemarkol a szárba. - HŐŐŐ! Na! Az anyád keservit! Hán ájjá mán meg Beeetyááár!
- Há mén Komám? - kérdi, miközben kiváncsi tekintete a másik kocsi rakományát kémleli.
- Csak ide Istvánba. Őrültetni.
- Oszt mié nem otthun?
- Há mer az emménk valami gyüttmentnek őrül ma. - feleli a koma.
- Érdekes. Emménk is! - lepődik meg a kocsis, majd enged a száron. - Na gyűű te Beeetyááár! Uccu!
- No álgyisten! - int a kalapja felé amint a kocsi nekicsikordul a rögöknek.
- Kendet is Komám! - jön a válasz elhalóan, mert elvész a kerekek zajában, a kocsi zörgésében, a patkódobogásban.
A Nap mosolyogva néz le rájuk.
- Mennek a komák a malomba őröltetni.  Hogy nem egybe? Na és?  Jó komák? Attól még lehetnek!
Körülbelül ezt gondolhatja a Nap, ha tud egyáltalán gondolkodni. Bár valószínű, hogy tud, mert olyan melegséget ont magából, amilyent csak egy érzőszívű, gondolkodó Nap képes azokra akiket igencsak szeret.


venember

83617



-

Malomban

Fri, 18 May 2007 15:23:28 +0100

4960794

Falu szélin áll a malom már vagy háromszáz éve. Ott áll a Csobogó patak fölött, és szorgalmasan dolgozik mindenki teljes megelégedésére. Mondom mindenkiére. Merthogy az járja errefelé, hogy aki elébb bejelentkezik, annak őrülnek elébb. S ez így is van rendjén. Ez alól csak akkor tesznek kivételt, ha valaki olyan magot akar felönteni, ami után nagytakarítás dukál. Ilyenkor az efféléket összegyűjti a molnár egy külön napra, és akkorra lajstromolja be űket.
De most nem erről van szó. A minap történt, hogy a szomszéd faluból izent Lajoska a húgával, hogy hozná a búzát, mer otthun má teli a sor, és bizony ő már nem fér bele.
- Mondd meg neki Maris, hogy gyűjjék nyugodtan. Szerdán delelőre itt legyék!
Maris hozza- viszi a híreket a két falu között, de néha még a városba is beszalajtják ügyintézni.
Lajoska már délelőtt elvégzett otthon, majd felpakolta búzáját a kocsira. Nagy nap lesz ez! Mindig nagy nap az amikor elhagyja a faluhatárt, de ma még különlegesebb nap lesz. Ma mutatja meg a világnak új kocsiját amit a héten vett a füredi vásárban!
- Hogy bámújja majd a világ! - gondolja, miközben a szerszámot igazgatja lovain. Kétszer is körbejárja őket. Ma nem lehet kifogás semmiben. Ezért a parádés szerszámmal fogott be.
- Hogy a sárga irigység fogja mardusni űket! - vigyorodik el kajánul. - Hadd lássanak csudát!
Lassan fordult ki a főutcára. Nem sietett. Megvárja a malom, hiszen megüzente a molnár.  Büszkén húzta ki magát a bakon, megpödörintette bajuszát, és szeme sarkából figyelte a népet. Úgy érezte, mindenki őt nézi.
Csak a határban lazított kicsit a tartásán. Meghúzta a kislapost, és vidáman szemlélte a világot.
Fenn a magasban fecskék cikáztak. A nap hétágra sütött. Olyan igazi sziporkázó nyári nap volt ez a mai. Sehol egy felhőfoszlány. Néha egy kis forgószél törte meg a hőséget amint felkapta a tarló porát, és csak vitte-vitte játékosan.
- De nicsak! Ki gyün amott szembe éppen? - kapta fel a fejét Lajoska. - Gyuri az! Na ezt most mingyá megüti a guta, ha meglátja, hogy én vettem meg előle a vásár legszebb kocsiját!
Aztán pár felületes mondatot váltottak, de Lajoska nem is figyelt igazán. Csak a mellét dagasztotta a nagy büszkeség.
- Há mikó lessz ennek illyen kocsija két illyen szíp lúval? - gondolta s a lovak közé csapott.


venember

2017. november 22., szerda

Antivegán indiai orvoslás csodái

Az meg milyen amikor egy eredetileg indiai orvos hosszas kérdezgetés után azt javasolja, hogy egyek húst! Minél többet, leginkább sertést, annak is az ízletes (zsírosabb) részeit.
Elgondolkoztam ezen. Mert ugyebár köztudomású, hogy India arról híres, hogy lakosainak többsége a tehenet dísznek tartja mint mi a virágokat, a virágokat, meg mindenféle növényi részeket pedig váza helyett a kajában látják szívesen. Sőt! Azok maga a KAJA!  Indiában. Meg a Ganges szent vizét isszák, abban mosnak, fürdenek, szemetelnek, temetik el félig elégetett szeretteik hamvait, (már amit nem a keselyűkkel etetnek föl. Mert, hogy azok is szent állatok) és még mindenből ki is gyógyulnak ettől. Van olyan fontcsíkos szentember aki már évek óta nem evett semmit, csak meditál a parton, majd amikor megéhezik, iszik a folyó vizéből, és ennyi! Tartalmas lehet már az a szent víz! Akár egy jó Bajai Halászlé. Ami pedig neve ellenére nem a halászból készül.
Ezek után egyáltalán nem vagyok meglepve, hogy kimondhatatlan nevű sötét tekintetű szimpatikus doktorom a megváltó sertéshúsevésre buzdít. Mivel én nem vagyok járatos az indiai nyelvjárkálásokban, valamint ő sem ismeri az ezerarcú magyar nyelvet, az angol meg egyikőnknek sem jött a cucliból, hát csak úgy nagyjából értettem a magyarázatot. Szerinte ha továbbra is kevés húst fogyasztok, akkor a természetes vízigényem lecsökken, ettől a vérem mennyisége az elegendő alatt tanyázik, és akkor a véremnek az ő nyomása fölött elveszítem a kontrollt. Már ha volt nekem olyan egyáltalán.
De legalább ő magyarázattal szolgált! Ugyanis itt az UK-ban a dokik nem szeretnek magyarázkodni a betegeknek. Ez van, ezt kell tenned.
- Miért? Mert én ezt mondtam!
Aztán az emberfia csak abban reménykedhet, hogy legalább a doki tudja, hogy mit miért mond.
 Az indiai orvosok egyébként szuper jók! Mint ember is nagyon empatikus, és szimpatikus, meg mindenfélepatikus a hozzáállásuk, a gyógyulásról alkotott véleményük meg egyenesen csodálatos! Ezek után semmin nem csodálkozom. Pl. egy elég komoly lábműtét után másnap az operáló orvos egyszer meglátogatott a kórteremben, leszedte (nem leszedette!) a kötéseket, hümmögés helyett bezavart a fürdőszobába (ami itt van minden egyszemélyes kórteremhez saját) és azt mondta:
- Tusolj le! - majd elképedésemet látva mosolyogva megjegyezte, hogy jól értettem. Beálltam hát a zuhany alá, és nagyon jól éreztem magam ettől. A lé pedig - akár a Ganges vize - végigcsorgott a testemen, a sebemen, és miután a tusfürdőnek java távozott, megtörölköztem (a sebemet is) és visszafeküdtem ágyamba. Az addig ott várakozó türelmes doki pedig bekukucskált a sípcsontomig, és azt mondta:
- Megmarad. - és akkor már mindketten vigyorogtunk. Ettől meg a szeplős nurse is még jobban elvörösödött.
Szóval most ez a másik indián doki amikor a húsevésre buzdított, már meg sem lepődtem. Csak arra gondoltam, hogy ennek a módszernek az lehet a lényege, hogy minden gyógyít ami jólesik. Mindegy!
Az a lényeg, hogy a rántotthús-pörkölt-cigánypecsenye-natúrszelet diéta bevált.
Kösz, JÓL VAGYOK!

2017. november 19., vasárnap

Nyomás

Fölébredsz. Elég sokáig tart míg úgy érzed, hogy tested visszanyeri életképességét. kimászol az ágyból. Kitántorgogsz. No nem Amerikáig, csak a konyhába. Beteszel egy bögre tejet a mikróba, majd meglátogatod a fürdőszobát. Na jó! Persze, hogy ott van a WC is! Visszafelé kikészíted a konyhapultra a kávés, és a cukros bügyögét. Ez utóbbi olyan igazi gusztustalan műanyag cukortartó. Áttetsző henger a tetején egy nem túl stabil rondasárga csavaros tetővel. Trükkös a cucc. Mert ha megfogod rendesen, nem nyílik. Tulajdonképpen ujjaid nyomására megszorul, így csak akkor nyílik, ha szorítás helyett ráteszed a tenyeredet, és azzal tekered ki.
De most valami nincs rendben. Megszédülsz. Egy kicsit megkapaszkodsz, és ezzel leejted a sárga tetőt ami begurul a pult és a hűtő közé. Mire kipiszkálod a felmosó nyelével, szédülésed erősebb lesz picit. 
- Enni kellene gyorsan valamit! - gondolod, és rákapcsolsz.
- Vagy inkább inni? - és gyorsan hozzákezdesz a kávékészítéshez. Már a cukrot is nehezen  teszed a bögrébe. Olyan félkanálnyit kétszer is mellészórsz.
- Mindegy - gondolod - az éppen egy egész.
De a befejezéshez már nem marad időd. Rosszullét lesz urrá rajtad hirtelen ezért csapot-és papot hátrahagyva a szoba felé veszed az irányt. 
- Mi lehet ez? Vérnyomás? Vagy inkább a cukor.? - közben lesöpörsz mindent  ami utadba kerül. Mint egy részeg állat. A TV-t később 180 fokkal elforgatva találod...
- De rohadt messze van az az ágy! mormogod csak úgy magadban, aztán szemeddel a pohár vizet keresed az asztalon, de ÜRES! 
- Basszus! - zuhansz az ágyra, de akkor már öklendezel a szédüléstől. Valami elfogadható pózt keresel, de állandóan arra gondolsz, hogy ébren kell maradnod. De ha nem is, akkor ne hányd össze a szobát, mert ha valaki rádtalál... ciki.
Lenyúlsz az ágy mellé., és szerencséd van: az éjjelre odakészített vizedből találsz még egy kortynyit a pohárban. Kicsit jobb lesz tőle, de így is el kell telnie egy időnek, mire újra talpraállsz, hogy reggelit készíts magadnak. 
Gyorsan lenyelsz egy szelet kenyeret, befejezed a KV kavargatását, és szó szerint magadba döntöd.
Takarodó!
Aztán várod, hogy mi lesz.
Nézed a plafont. Már nem forog. Hányingered nem múlik, de valahogy úrrá leszel rajta.
-  Nyugi! -biztatod magad, de ettől még nem javul a helyzet. Előkaparod a műszereidet. Cukor rendben. Nyomás: 218/112
Na akkor beveszed a gyógyszereket. Negyedóránként méred, és veszed be az újabb adagokat, de nem csökken. 200 alá nem hajlandó lemenni.
Itt tartasz most.
Az ágy mellé készíted a laptopodat, meg egy műanyag tálat. 
Talán megnyugtat az írás.
Talán...

2017. november 12., vasárnap

Fájó utóhatás



Jó gyerek voltam na! Soha semmi rosszat nem tettem...szándékosan. Annál többet persze csupa jóakaratból. Egyszer úgy kb. 1961-ben a Balaton mellett barátaimmal játszottunk. Éppen olyan világmegmentőset. Amilyet máskor is szoktunk. De adódott a kérdés azonnal, hogy mi, vagy ki ellen mentsük meg aznap, amikor a közelünkben csak Ezer néni tartózkodott éppen, két gigászi zsíroskenyér, és néhány beígért hatalmas pofon kíséretében, mert az anyai gondoskodás nála bizony nem ért véget gyermekei testi táplálásánál, hanem óriási erőket igyekezett bevetni állandóan, hogy ha már eddig nevelgette őket, hát maradjanak meg legalább nagykorúságukig. Akkor majd szabadon rendelkezhetnek életükkel, és akár el is követhetnek veszélyes dolgokat. Majd. Akkor.  Még meg is nősülhetnek ha teljesen elmegy az eszük, de előtte mindenképpen mosakodjanak meg!
- Most viszont ne piszkáljátok azt a darázsfészket, mert ha bevadulnak, nem lesznek egyedül! Én is kiosztok néhány hatalmas pofont! - mosolyogta, majd beszaladt a konyhába még egy kenyeret ledarabolni amikor meglátta, hogy én is ott vagyok.
Mi meg összenéztünk: Igen! Megvan! A darazsak támadásától mentünk ma világot! Azzal neki is fogtunk azonnal. Peti egy jókora botot nyomott a kezembe:
- Neked még van szabad kezed, kezdd te!
Nos ha már így szabad kezet kaptam, még megpróbáltam bátortalanul megjegyezni, hogy talán inkább vízzel locsoljuk le őket.
- Látsz te itt valahol vizet? - kérdezte barátom majd megjegyezte: - Ha akarod le is pisilheted azt a nyomorult fészket!
Logikusnak tűnt a gondolat amit azonnal tettek is követtek. Én főcsővezetővé avanzsáltam, Laci, és Peti pedig úgy mulatott mint hajdan a nagyurak a Kabaret-ban, amikor asztalaik takarásából élvezték a női szépség áldásait. De akkoriban én ezt még nem tudhattam. Azt viszont igen, hogy nem a világ, hanem én szorulok hamarosan megmentésre, mert darazsaink igencsak felbolydultak a nem várt csapadék hatására, majd azonnal támadásba is lendültek. Én persze hanyatt-homlok menekültem árkon-bokron át, a darazsak utánam, a barátok közben a fűben hemperegtek a röhögéstől, hogy majd elejtették a kenyereiket. És én csak futottam, futottam, majd azt vettem észre, hogy a Bondor Irénke néni házainál (Mindenféle házacskákat épített telkére, mert abból élt nyaranta, hogy kiadta őket nyaralóknak. Télen meg állítólag extraméretű melltartókat varrt megrendelésre) szóval a kis magánfalucska előtt elfogytak mögülem a kis zuhanóbombázók. Lelassítottam, óvatosan hátranéztem. Nem kellett volna! A vállamon ugyanis ott pihent egy aljas sunyi kis támadó, s csak erre a pillanatra várt. Körbezümmögött, lendületet vett, és úgy vágódott az arcomba, mint ha a fejemet akarta volna letaszítani nyakam trónjáról! Egyenesen az orrnyergembe döfte be fegyverét. Kicsit még rugózott rajta mint ha csak azt mondta volna:
- Nesze! Ezt akartad? Na akkor most megkaptad! - és egyszerűen elszállt. Én leültem az árokpartra, és arra gondoltam, hogy rendes esetben most sírnék csendesen. De ez most nem rendes eset, meg aztán a büdös kölkök még mindig (még csak most igazán!) ott hahotáznak széles jókedvüben a sárgarépa ültetvény közepében, ahol a soronkívüli előadásom elvarázsolta őket, szóval most nem lehet sírni! Tehát felálltam, ünnepélyesen meghajoltam a "nézősereg" felé, és hazavonultam mint győztes világmegmentő, aki áldozat is egyben.
Szegény Nagyi már a konyhaajtóban állva várt, mint mindig ha soron kívül hamarabb érkeztem a gyomorkorgásnál, és a sebeket kereste rajtam.
- Gyanús vagy nekem! - mondta, majd megforgatott, körbevizsgált.
- Mondtam én! - mormogta maga elé, pedig nem is mondta... és nagy lendülettel el is tűnt a helyiségben (Na most nagyképű voltam. A nevezetes "helyiség" ugyanis egy nádpadlókból megépített, és szépen bevakolt konyha volt az udvar végében, a kecskeól, és egyéb "helyiségek" szomszédságában) majd egy ecetes ronggyal tért vissza. Rányomta a homlokomra, mert akkor már nem lehetett látni a szúrás pontos helyét, még adott egy pirulát amit egy pohár vízzel le is öblítettem, majd lefektetett a szobámban.
- Aludd ki magad kisfiam! - hallottam még félálomban.
Amikor felébredtem furcsa volt, hogy bár kinyitom a szememet, az mégis csukva marad. A szemeim környéke ugyanis úgy bedagadt, hogy két ujjammal kellett egy kis rést nyitnom, ha látni is akartam valamit. Na nem ragozom tovább. A lényeg az, hogy a nyaralásom megszakadt pár napra, és a városban (otthon) pihentem a következő hétvégéig amikor édesanyám ismét ráért  levinni a Balcsira Nagyi szárnyai alá.
Ez a fotó a támadást követő harmadik napon készült, amikor még igaz ágyban, de már nem "életveszélyben" tengettem napjaimat miközben az egykori hatalmas pupszi csupán "mongoloid " jelleget adott arcomnak.
De ez már csak utóhatás volt.
Mint ahogy az is, hogy attól kezdve (máig is) mindig nagyon meggondoltam, hogy jó ötlet-e valóban hogy csak úgy előveszem férfidíszemet, és nem rendeltetésszerűen akarom használni.
Mert hát attól bizonyos esetekben bedagadhat az ember arca is akár.
És az fáj

2017. november 6., hétfő

Cérnametélt

A fotót a Netről plagizáltam


Bizony mondom Néktek: Nagy találmány a cérnametélt!
Mert azonkívül, hogy eszméletlen finom amikor egy vasárnapi (ünnepi) húslevest szürcsölgetve az életet élvezem, nagyon hatásosan megóv engem az elhízástól is!
Nagyapám egyszerűen csak pofalocsolónak nevezte amin nagymamám minden alkalommal megbotránkozott.
 - Na de Karcsi!- méltatlankodott állítólag, és jelentőségteljes pillantásokat vetett a jelenlévő kiskorú gyermekekre miközben megigazította fia ölében a szalvétát..
 Én is  szakáll, és bajusz birtokában, egyik kezemben kanállal másikban szalvétával fogyasztom. (Nyugi! Még sosem kevertem össze a mozdulatokat!)
Kifejezett kedvencem ez a tészta. Bizonyára sokkal ízletesebb, mivel több íz épül be a tésztába a főzés során ha ilyen hajszálnyi vékony. De a legnagyobb áldását azzal fejti ki, hogy amikor az ember mohón "bezabálná", hát ez a feladat egyszerűen lehetetlen. Mert csak lassan, módszeresen lehet megenni, különben lecsúszik a kanálról, és lehetetlenné válik kulturált elfogyasztása. Persze neveletlenek, és türelmetlenek, valamint az agyafúrt lusták előre összetörhetik apróra, esetleg kiihatják alóla a lét, s utána már... (Óh borzalom! Ilyenre gondolni is bűn!) de az először is nem ér, másodszor pedig már nem ugyanaz az élvezet mint amikor az ember a végére ér, és jólesően hátradől székében a további fogásokra várva.
Ezek jutottak eszembe ma reggel amikor más nem lévén itthon, egy finom levest főztem reggelire.
Víz, zöldégleveskocka, ételízesítő (biztos ami hótziher) két előre lefagyasztott húsgombóc (igen! rizzsel bizony) aztán sűrítésnek kiöblítettem a levével a lisztesdobozomat ezzel egyben elvégezve a hőkiegyenlítés fontos lépését is. Persze magyar vagyok, tehát erőspityu mindig van itthon, így az is került bele.
És igen nagy elégedettség fogott el az eredménytől miközben egy kanál-egy törlés módszerével teleettem magam a levessel.
Bizony! Mondom Néktek! Nagy találmány a cérnametélt!
(itt a smile helye)

2017. november 5., vasárnap

Ez is freeblogos


title>Az a hosszú bot

Mon, 24 Oct 2011 19:34:41 +0100

6298852

Lehettem vagy hároméves, már akkor is a női nem lelkes híve (vagyis bizonyára inkább a női igené, ez majd alább talán tisztázódik) amikor a szomszédék Babiját állítólag fizikailag bántalmaztam. Azért mondom, hogy állítólag, mert sem emlékeim nem maradtak az ügyről, sem pedig szemmel látható jelei az illető takaros kis fehércseléden. Pedig vagy tizenöt év elteltével volt alkalmam keresni rajta alaposan az egykori sérelmek nyomát, de azt nem találtam.

Nos mindenesetre azon a bizonyos 1955 októberi napon édesapámat munkából hazatérve az a hír várta, hogy az egyszem fia bántotta a szomszédék kislányát. Apám rendszerető, következetes, de emellett nagyon békés természetű ember volt. Maga elé állított, nagy szeretettel végignézett rajtam, majd kérdőre vont.

Valóban nem emlékszem a dologra, de szemtanúk egybehangzó véleménye szerint arra a kijelentésre miszerint: - "Majd szerzek egy olyan hosszú botot ami a hivatalból egészen hazáig elér!" - állítólag felcsillanó szemmel azt ragyogtam:

- " És az az enyém lesz?"

Apám, és a körülöttünk "fontos" teendőket éppen ellátó asszonyok erre viszont légzési zavarokkal kezdtek küzdeni intenzíven.

Mindebből én állítólag semmit sem vettem észre. Valószínűleg akkor már messze jártak gondolataim. Talán éppen azt tervezetem, hogy hogyan fog az a hosszú bot a hivatalból hazakerülni. És hogy elég erős leszek-e ahhoz, hogy felemeljem azt ha Babi megint olyan "ellentmondó" lesz.

Mondom: hároméves lehettem akkor. Tudatlan kis gyermek.

2017. november 1., szerda

national hibernation


Azon töröm a fejem, hogy egy új vállalkozást kellene indítanom a magyarság megsegítése érdekében. Ez egy igen hasznos tanfolyam lenne melynek keretében a jelentkezőket megtanítanám a nehéz idők gond nélküli átvészelésére. Egyszerű a történet. A mintát a barna, és fekete medvéknél már évezredek óta jól bevált módszerről másoltam.
A neve: Téli álom.
Először is a tanfolyamra jelentkezők (persze csak aki már befizette a díjakat rendesen) megtanulhatnák, hogy hogyan kell többrétegű bundát növeszteni. Ez igazából nem lesz nehéz, mert az elmúlt idők divatja miatt, amikor is mindenki csupaszra szőrtelenítette magát egy eszement idióta, és gusztustalan mánia miatt, aki most hirtelen abbahagyja ezt a hülye szokását, annak a rengeteg szőrtelenítés miatt a szervezete elkezdi eszméletlen tempóban megnövelni a testszőrtömegét, (itt vannak igen nagy előnyben a birkák, és a hozzájuk nagymértékben hasonló egyedek) tehát az első lépés adott. Ezután a hallgatók letanyáznak egy szép napos őszi időben egy halgazdaság közelében, és annyi halfejet zabálnak amennyit csak bírnak anélkül, hogy a nemzeti halőrök lebuktatnák őket. Ezzel olyan testzsír réteghez jutnak, ami elegendő a következő nehéz időszak átvészelésére. Barlangot keresniük már nem kell, hiszen "lakásaikból" már rég kilakoltatta őket néhány jótékony cég a kormány útmutatása, és irányítása segítségével. Tehát már mindenki megoldotta téli vackának kérdését barlangban, csatorna, és kábelalagútban, elhagyott nyaralókban, fásfészerekben stb.
És most jöhet a nagy mutatvány!
Medvemódra le kell csak lassítani a szívverést kb. percenkénti kettő-háromra, amivel rengeteg energiát meg lehet spórolni. Gondoljunk csak a mackók példájára! Így azután szinte csupa öröm, csupa szórakozás az a néhány hónap amit még ki kell bírniuk a következő választásokig.
Csak egy problémára nem találtam még megoldást. El nem tudom képzelni, hogy hogyan, és mivel lehet IDŐBEN felébreszteni, észhez téríteni a rengeteg mélyalvót hogy le ne késsék a kínálkozó alkalmat egy olyan élethez amiben már semmi szükség nem lesz e tanfolyamon tanult és elsajátított képességekre.
"Közelg" a március! Sietnem kell ezzel az új vállalkozással ha nem akarok élethosszig ebben a zord időben hibernálni...

2017. október 31., kedd

Freeblogból...


Halottak napján

Mon, 31 Oct 2011 20:29:43 +0000

6298848

A nap lemenőben volt amikor egy tétova alak a sír szélére tette kis csomagját. Felegyenesedett, sokáig kotorászott zsebében mire megtalálta a gyufát. A láng sercenve lobbant fel. Először a gyertya alját melengette, majd ezt a kissé olvadt végét szorította a betonra. Szellő legyintette a frissen gyúló lángot, mire az szinte azonnal ellobbant.

- Mindig ez van. - morogta.

- Minden évben, minden temetőben, minden síron pont akkor támad fel a szél amikor nem kellene. - lassan körülnézett. Valami szélfogót keresett, hogy az a láng legalább addig égjen míg ő látja elmenőben. Közben a szél ismét elcsendesedett, s az immár többedszer meggyújtott gyertya lángja végre lelkesen táncoltatott virágformájú árnyakat a márványon melyen nevek, évszámok, és jelzők vésetei látszottak.

- Besötétedett - gondolta a férfi. - Már majdnem vaksötét van.

Ebben a pillanatban gyúltak fel a temetői világítás fényei. A lámpák szépen sorban kezdtek először csak izzani, majd egy-egy bátortalan kísérlet után a fényük villódzni, később folyamatosan erősödve áradni kezdett a sírok között. A szomszédos sportpálya felől egy edző sípszava harsant. Távolabb egy induló autó törte meg a csendet. A csend! Tényleg! Emberünknek eddig fel sem tűnt, hogy mekkora csend van. Pedig ma rengetegen járnak a sírok között. Mindenhol mécsesek, virágok, koszorúk. A látogatók senkire nem nézve, lehajtott fejjel úgy mennek el egymás mellett, mintha zajtilalom lenne. Sehol egy hangos szó, sehol egy magáról megfeledkezett suhanc... Csak virágok, és fények. Ünnepi fények. Ma mindenki szereti a halottait. A férfi órájára nézett, tekintetét előbb a sorban legalsó feliratra, majd az égre emelte. Az égen milliónyi csillag ragyogott. Ahogy ott állt gondolatai egyre messzebbre szálltak. Szinte beleolvadt ebbe a messzeségbe. Egyre kisebbnek érezte magát, mintha zuhanna a semmibe a csillagok között száguldva maga is egyre közelebb az égiekhez... Talán nem is volt jelen abban a pillanatban.

Még lépett kettőt a betonfedél mellett, lesöpört egy frissen odahullott falevelet, megigazította utoljára a csokrot amit imént helyezett el a többi rengeteg virág közé, és nagyot sóhajtott. Mögötte egy idős hölgy tolta kerékpárját az ösvényen egy lámpa alatt éppen. Kormányán egy kosárban kiskerti kéziszerszámok. Kapácska, kicsi lapát amit talán unokájától "örökölt", s egy locsoló.

- Nekem is mennem kellene már - gondolta amint nézett hosszan utána. Kilépett az útra. Eleinte még hátratekintett néhányszor, majd felgyorsította lépteit, és a város felé vette az irányt.

Még járták néhányan a temetőt. Még szaporodtak a fények. Még azon a síron is sokáig lobogott a kis gyertya lángja. A feljövő hold fényében egyre élesebben rajzolódott ki egy felirat: Élt ötven évet.

A csillagok ragyogtak...



venember

2017. október 21., szombat

Minden nap


Eső után gomolyfelhők vígan szaladgálnak,
majd napsütés jön igazi, ideje a nyárnak,
s most az úton vöröshajú, szeplős lányok
rövid ujjú pólóban vidáman flangálnak"...

Jöjjön rád, és ne kapjál!

Háromszínű bunda, húsz karma szikrázik,
kandúrnak túl finom, cicalánynak látszik.
Kedvesen dorombol, mindig nagyon fázik,
szemem ha behunyom érzem: már hiányzik
amint önfeledten ölemen hintázik...



Nemigaz?

Merő okoskodás csupán minden amit az életről, szerelemről, vagy bármiről tudni vélünk. Ez mind elenyészően pici része a nagy EGÉSZnek. Mindaddig így is marad ez amíg legalább azt sikerül megfejteni hogy mi az, hogy Élet.
De ez egy ördögi kör. Ez a titok ugyanis "belülről" nem megfejthető. Tehát a megfejtéséhez előbb meg kellene halnunk. Úgy pedig nehéznek tűnik a dolog.

VAGY!
Vagy itt jöhet képbe a mesterséges intelligencia. (és itt most nem a politikusok lopott diplomamunkáira gondolok)
Az már megint érdekes kérdés, hogy ha ilyenformán sikerül megfejteni az ÉLET értelmét, azt emberi elmével képes lesz-e bárki megérteni.
Mindegy! Néhány áltudós, és politikus majd biztosan állítani fogja, hogy ők aztán bizony!
Javasolom, hogy amíg ez is el nem következik, addig mi egyszerű emberi lények minden ebbéli tudás, és okosság nélkül csak úgy egyszerűen ÉLJÜNK, szeressünk vagy legalábbis tegyünk meg bármit (amivel másoknak nem ártunk) a boldogságunkért!
Mást ennyike tudás birtokában nemigen tehetünk.
Nemigaz?

2017. október 9., hétfő

Amiért élni érdemes

Ma kaptam egy páciensem feleségétől. Szülinapomra küldte, de valamiért ma érkezett meg. Elérzékenyültem tőle. Nem csak a sugárzó hálaérzés, de a közölt hír miatt is.
Szóval a levélke név nélkül:

"Annyi mindent szeretnék neked mondani!
Elsősorban, hogy  legyen gyönyörű napod ma!
E nap energiája adjon neked erőt az élet nehéz pillanataiban és boldogsággal árasszon el emléke, amikor szükségét érzed!
Más: István teljesen meggyógyult, szerintem ő nincs tisztában azzal, hogy ezt NEKED KÖSZÖNHETI!
Csuda Csoda Ember vagy te!♡
Én szeretném megköszönni neked tudásodat, gondoskodásodat, figyelmességedet!
ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG!"

2017. október 4., szerda

Táskák

Ma jogosítványhoz készíttettem képeket. Nem kellett volna megnéznem az eredményt! Na mermikó a tükörbe téved a tekintetem, akkor szemüveg nélkül látom a homályt. Most meg szemüveggel sem lett élesebb a kép...

2017. szeptember 29., péntek

WIFI ha nincsen

Nincs wifim! Az egy olyan valami, hogy ha nem fizetik, akkor nem van.

De VAN A SZOMSZÉDNAK!!! :-)

2017. szeptember 17., vasárnap

Here again

Mielőtt még valaki rosszra gondolna, csak arról értekezem, hogy ismét itt vagyok a szigeten. És ez nem egy fesztiválsziget! Bár ha azt tekintem, hogy este óta egy reptér  csarnokában üldögélek (dőlöngélek, kábulok, és alvásról álmodozom) akkor pedig igenis fesztiválban érzem magam a sok kétéves méretű, de hároméves kölök zsivajában, akik szülői beleegyezéssel (biztatással) csinálják a fesztivált. Sosem hittem, hogy éjszakánként mennyi ember kényszerül ilyen helyen várni a gépét. Leülni sincs hely leginkább, s még egy sor hajléktalan (magyarok is) is beszivárog a melegre. Onnan lehet őket felismerni, hogy időnként helyet változtatnak. Talán azért, hogy ne legyenek feltűnők a reptéri rendőröknek. Pedig azok nem is foglalkoznak velük. Egy darabig én is a kígyózó padokon próbáltam aludni, de nem ment. Hiába! Még nincs benne elég tapasztalatom. Aztán bedöntöttem egy bögre forró csokoládét, ettől melegem lett, és nem bírtam elaludni. Szóval most írok, és közben figyelem a lézengőket. Szóval here again, tehát megint itthon vagyok. Na nem a lakásomban, de legalább szigeten belül.
Régen akkor éreztem ezt az "itthon vagyok" érzést, amikor hosszabb (több mint kétórás) távollét után visszaértem az imádott Mátrába. Ahogy a kocsi emelkedni kezdett az úttal, tüdőmet megtöltötte a friss erdőillat, és belőlem kiszakadt egy nagy megkönnyebbült sóhaj: ITTHON vagyok!
Most ugyanezt éreztem amikor a megszokott bizonytalansággal tette le a gépet egy cipóképű, majd mire a terminálba értem, már ismerősként mosolyogtak rám az emberek. De később betűrtem az ingemet, és azóta egy mosoly sincsen!
Szóval itthon vagyok ismét! Sehol a tolakodók, lökdösődők, szitkozódók. Igaz, most nem Budapestről jöttem, hanem megszakítottam utamat Londonban, ezért csak néhány honfitársam emlékeztet hazámra a viselkedésével, és túlzás nélkül állítom, már a látványával is.
Csak otthonhagyott szeretteim hiányoznak.
Megint...

2017. augusztus 17., csütörtök

Pánik?

Bizony! A nőknél is van ám kapuzárási pánik! A  férfiaknál ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy józan eszüket félretéve, mindent egy lapra téve fel teljes gőzzel HÓDÍTANAK. Legalábbis mindent elkövetnek, hogy bizonygassák környezetüknek, hogy ők még képesek a női szíveket (és egyéb alkatrészeiket) magukévá tenni, hisz ők még egyáltalán nem olyan vének, mint ahogy az látszik. Erről már sokan írtak, így én most nem ezt a csontot rágom tovább. Én ma a NŐI kapuzárási pánikra tértnék ki inkább.
Érdekes módon ez nem annyira szembetűnő mint férfitáérsaim hirtelen meghülyülése. (meg persze az enyém is) A nők egy ideig el vannak még foglalva a férfiaktól rájuk maradt nyűgök (rezsi, ingatlan, gyerekek felnevelése, munkahelyi problémák, leterheltség, kimerültség, és minden ami mostanra egyedül az ő nyakukba szakadt) menedzselésével. Aztán amikor rádöbbennek, hogy egyedül nem megy, elkezdenek először csak finoman, később egyre vadabbul, és megfontolatlanabbul TÁRSAT keresni. Ellentétben a férfiakkal akik elsősorban csak numerákra, később ápolónőre vadásznak, a nőknek a TÁRS léte, ölelése, szerethetősége, egyszóval a lelkiek a fontosabbak. Persze nagyon sok nőnek az anyagiak is lelki terheknek számítanak...
Egy kapuzárás előtt (alatt) álló nő tehát nem a hirteelenjött szingliség kiélésével van elfoglalva, hanem leginkább azt a szép kapcsolatot szeretné végre megvalósítani amit azELSŐvel szerettek volna, de a SORS közbeszólt.
Nem vesznek tudomást arról, hogy MINDIG A NŐ VÁLASZT, és a férfi hiszi ezt magáról jobb esetekben. Így azután ha egy kapcsolat közönybe, haragba, unalomba fullad, annak az ő rossz válaszása az oka elsősorban. Ezzel persze nem akarom a férfiak válláról levenni a felelősség terhét, de lássuk be: A férfiakat is a NŐK nevelték. Olyanra amilyenre... Így aztán sok anya egészen másképpen oroszlán ha a lányáról, és másképpen ha az agyonbabusgatott fiacskájáról van szó.
Amikor tehát Még nem öregen, de már nem is fiatalon egy nő elkezd társra vágyakozni, ezt nevezzük női kapuzárási pániknak. Ugyanis ugyanaz a motiváció mint a pasiknál: TÁRSAT LEVADÁSZNI AMÍG ELÉGGÉ KAPÓS A CSALI...
Külön kasztot alkotnak azok a pasik akik ezeket a (valljuk be) sérülékeny nőket használják. Ki. Mert a felkínált örömök a lusta férfitársadalomban akkor is kapósak, ha ezzel együtt járnak olyan kellemetlenségek mint pl. más apák gyermekeinek nevelése, eltartása, elviselése, és a nők állandó összehasonlítgatása az elsővel, illetve előzőekkel.
Olyan szövevény ez, amiben nem lehet eléggé okosnak lenni. És valljuk be ezt is: Nem is kellene itt okoskodni!
Szerény véleményem szerint először mindenki nézzen magába, és próbáljon meg tanulni a múltban elkövetett saját hibákból! Vagy talán még jobb, ha a másokéból tanulva már előre felkészül a később esedékes borzalmakra mint pl. válás, vagyonmegosztás, láthatás stb.
És itt a vége a női kapuzárási pániknak.
Akárhonnam is vizsgálom a dolgot mindig ugyanoda lyukadok ki ugyanis:
Egyszer kell jól választani! Azután pedig elég csak mindent elkövetni, hogy ezt a jó választásunkat meg is tudjuk tartani, és szeretettel, türelemmel, önzetlenséggel, összefogással, figyelemmel, és rengeteg kompromisszummal még jobbá tegyük. Akkor "dolgoztunk jól", ha eljutunk arra a szintre, hogy minden erőnkkel meg akarjuk tartani ŐT halálunkig.
Hiszen minden további csak gyenge mása lehet fiatalkori álmainknak.
Hiszen jól választottunk...

2017. augusztus 15., kedd

Enapi kéretlen jótanácsom:


Ha miközben következő áldozatodra vadászol azt veszed észre, hogy nem vesz észre, azt tanácsolom: 
Mondj le róla! 
(Mielőtt végelegesn, és visszafordíthatatlanul megszégyenülsz. 
Mert megszégyenülsz!)

2017. augusztus 14., hétfő

A rendszeres székletürítés



"A rendszeres székletürítés nagyon fontos az egészség megőrzésének érdekében!"

Bizony mondom Néktek!
Fontos. Méghozzá minden értelemben. Mert sajnos sokan vannak akik csak "szarnak rá" s ezért felborul az emésztésük, ami mint tudjuk minden betegség melegágya.
Másrészt viszont érdemes megvizsgálni ezt a "szarok rá" technológiát amennyiben éppen a minket érintő macerákról (pl. politika, irigység, féltékenységből elkövetett aljas támadások, vagy csak saját jelentéktelenségünk bántanak) van szó. Mert ez is egy védekezési forma. Sokan hiszik, hogy ha nem vesznek tudomást dolgokról, akkor azok nincsenek is. Struccpolitika. Mert bizony, hogy vannak! Tehát ebben az értelemben az a bizonyos székletürítés nem éppen a testi-lelki egészségünk megőrzését támogatja felülről lefelé célzatosan.
Szóval Kedveseim! Igyekezzetek kialakítani a napi rendszeres székletürítési szokásaitokat! És ettől a hagyománytól ne hagyjátok eltéríteni magatokat!
Egészségetekre!

2017. augusztus 12., szombat

Bocsánat!

Itt kérek mindenkitől bocsánatot akinek a hozzászólása egy figyelmetlenségem miatt az utóbbi időben nem kerülhetett nyilvánosságra. Ígérem (ha ez számít valamit) hogy a jövőben nem fordul elő!

Szeretlek!

A szó amit legnehezebb kimondani: SZERETLEK
Ez az amit ha jobban átgondolunk, könnyen megijedhetünk tőle. Minél többet gonolkodunk rajta, annál valószínűtlenebb, hogy csak úgy kimondjuk. Pedig ez az a szó ami összetartja a világot.

A szó amit legkönnyebben csepülünk azzal, hogy érdemtelenekre pazaroljuk: SZERETLEK
Ez az az érzés amire mindannyian vágyunk, amit mindannyian elvárunk feltételek nélkül, és amit csak hatalmas önmarcangolások útjan osztunk meg bárkivel is.

A szó amit legfontosabb lenne őszintén kezelni: SZERETLEK
A szó, és az érzés mindig CSAK annyit ér, amennyire e két dolog összhangban áll egymással.

Mindezek után talán hiteles lehet, ha most kimondom: SZERETLEK!  Igen. Téged, aki most e sorokat olvasod. Pusztán azért, mert itt vagy, azért, mert érdeklődsz, azért mert VAGY!
Nekem...



2017. július 31., hétfő

Ezt olvastam

"Ez a VB 170.000.000.000,- Ft-ba került. Ha a fényes eredményt nézzük, Magyarország itthon 2 db arany, 5 db ezüst és 2 db bronz érmével a 9. helyen zárt, vagyis 1 db érme 18.000.000.000,- Ft-ot kóstált."
Ha ez igaz!!! :-(

2017. július 30., vasárnap

A zember csak úgy belenő a világba. Aztán felcseperedik, és szerelmes is lesz. Mindig.
És mindig kettőbe is egyszerre legalább. Mert a zélet szép! Aztán több igazit is talál. Ezekből lemorzsolódik néhány a zévek múltával, s így marad csak kettő. De hazánkban nem szabad ám kettővel egyidőben házasságban élni, ezért (meg mittudomén miért még) a zember marad egyiknél, és össze is köti a zéletét vele. Egy zéletet egy zéletre. Vagyis a két zéletet egy zéletre.  De valóban csak az egyikre. Majd amikor nem ő választ, hanem helyette a zélet, akkor rádöbben, hogy mekkora szerencséje is van neki, hogy maradt lehetősége újra (ismét) a boldogságra.
Aztán a zélet úgy alakul, hogy akaratán kívül a zember messzire kerül szeretteitől, és mások megsegítését tartja fontosabbanak egy ideig (vagy tovább is, de itt akadályokba ütközik) és egyedül marad a messze távolban.
Vagyis nem egészen, mert igaz barátokra, és rengeteg jószándékú zemberre lel.
A zember egyre többször ül viszont esténként bambán a Tv előtt, és miközben belealszik az izgalmas műsorba, utolsó gondolatai mindig ott járnak ahol neki kellene lennie éppen.
Ahol neki kellene lennie éppen...
Ahol neki kellene lennie éppen...


2017. július 27., csütörtök

A sültgalamb


Matematikailag ha egy galamb nagyon gyorsan, nagyon magasról lezuhan az égből, akkor a teste annyira felmelegedhet, hogy akár meg is sülhet mire leér az őt az égből lepottyanni várakozók tömegeihez. Tehát elméletileg a sok semmirekellő léhűtő aki egész nap csak a sültgalambot várja a szájába hullani türelmesen, mondom: elméletileg, akár nem is tekinthető lusta dögnek, hanem sokkal minkább csak energiahatékony módját választotta a megélhetésnek.
Gyakorlatilag pedig, de ezt inkább nem írom most le...
Már csak azért sem, mert most tulajdonképpen én is ugyanezt teszem. Bár én inkább horgászmódszernek nevezem tevékenységemet ami abból áll, hogy feladtam néhány hirdetést, és most sültgalambra várok. Ahogy a hirdetésem kommentjeit nézem, már sül az a galamb...
Ha viszont azt nézzük, hogy azt az autót próbálom eladni amivel enyhén szólva is jól rászedtek, akkor inkább akarok hinni a magyar mondásnak miszerint: " Amíg lószar van, veréb is van!"
Sülgalamb, vagy sültveréb? Madár-madár. Nem mindegy?
Matematikailag...

2017. július 17., hétfő

Hétfő

Süt a nap ezerrel. Már tizenkilenc fokra szökkent épp a higanyszál a hőmérőben. Festés lesz. Mert a barátnál nincs munka. Szerintem vagy rájött, hogy ez nem kifizetődő neki (bár a semminél többet nem kértem tőle sem) vagy csak olvasta a "Vasárnap" című örökérvényűmet tegnap.
Szóval marad a festés. De azért nem jár pénz ha kérném sem. Ma már csak az a kérdés maradt nyitott, hogy holnap miből fizetem ki a tolmácsot a bíróságon, és hogy holnapután miből fogok elutazni Belfastba a kórházba szemészeti kivizsgálásra (vagy beavatkozásra is egyben) mert az ingyenutazás ami jár nekem is buszra, az nem megoldás, hiszen egyszerűen nem érem el vele az appointmentemet.
Mindegy! Festek. Hitler is így kezdte. Még van remény!
A francba! mindig megéhezem ha a péz jut eszembe. Az evés megnyugtat.
Vagy nem.
De a nap az süt!  Ezerrel.

2017. július 16., vasárnap

Vasárnap

Abban a képtelen helyzetben vagy amikor már régen a nyugdíjat kellene élvezned, de mégis kénytelen vagy dolgozni a fennmaradásért. Ezért örömmel veszed amikor egy barátod munkát ígér neked szabadsága idejére, mivel neki is dolgoznia kell, hogy elég legyen az kevés. A munka kerti tevékenység. Minden ami egy kert felújításához tartozik. A dandárját barátod végzi, mert te már messze nem bírod úgy erővel, ezért érzed, hogy igazából csak a támogatásod a célja, nem a munka megosztása. Az csak eszköz ehhez. Tehát teszed amit kell. Otthon éppen a házat fested át, de az a képtelen helyzet adódott, hogy mindkét tevékenységhez szép időre van szükség, ezért súlyoznod kell. Első a kertimunka. Nem csalódhat benned a barátod, mert akkor később még ennyire sem számíthatsz. És egyébként is! Hogy néznél az emberek szemébe ha azt látnák, hogy nem bírod erővel. Aztán szerencséd akad. Nem hozzák a homokot a betonhoz, ezért van egy napsütéses napod a festéshez. Nosza!
És akkor rá kell jönnöd, hogy eddig végtelennek hitt energiáid igenis végesek. Ezért idő előtt elmosod az ecseteket, és az egyéb eszközeidet, és nagy sóhajtással átadod magadat a pihenésnek.
Ajtó, ablak tárva van. Így fűtesz. Beengeded a 18 fokot. Tombol a nyár!
Ülsz a fotelben a Tv előtt amikor érzed, hogy kutyád nedves orra a kezedet lökdösi. Tehát pofáját két kezedbe fogod, és butaságokat suttogsz a fülébe. Ő persze boldog ettől, és szorosan hozzád dörgölődzik. Finom, puha a szőre. Szép kutya. És a TIÉD!
Főzni kéne valami ebédet...

2017. július 13., csütörtök

Előtte-utána

Csuka volt az Istenadta, illetve Jani aki Istennek gondolta magát miközben légszomjhalálra ítélte a kifogott csukát. Aztán nekem adta további feldolgozásra. Ez lett belőle:

előtte


utána

Hát ez lett, és ennyi maradt belőle.

2017. július 11., kedd

?

Eleresztem ezt a lufit, benne kérdésekkel.
Az miért van, hogy nincs?
Az miért van, hogy van, ha nincs is?
És miért van a nincs, és miért nincs a van?
Felszállt.
Arra indult ahol Ő van.
Vagyis ...izé... nincs...vagy valahogy így...

2017. július 10., hétfő

dinnyegomba




 Nem mai a mese. Akkor történt amikor még dinnye volt a dinnye, gomba volt a gomba, és minden egyértelmű volt úgy általában. Kis családom otthon tette a dolgát, mi pedig pénzt kerestünk erdőn-mezőn Beknkógyuri barátommal, mert azt akkoriban a munkehelyünkön nemigen osztogatták oly bőkezűen, s a lányok bizony akkoriban is sokba kerültek. 
Hirtelen jött a tavasz. A nagy melegben, egy csapadékos hét után a Hortobágyon vadásztunk kamillavirágra, de helyette rengeteg gombát találtunk. Hatalmas szíki csiperkékkel (agaricus bernardii) raktuk tele a kocsit. Csomagtartót, utasteret mennyezetig, de még a hosszú tetőcsomagtartóra felkötözött kamillarostát  is felpúpoztuk a hatalmas kinyílott gombafejekkel. Annyi volt a gomba, hogy ropogott a kerék alatt a fűben amerre jártunk, de már több nem fért a puttonyba. Elindultunk tehát, és kezdetét vette az értékesítési szakasz. Lépésben hajtottunk az utakon, hogy a menetszél el ne sodorja a fölösleget a tetőről. Egy emeletes turistabusz kis híján fel is borult amikor utasai hirtelen mind egyoldalra tódultak a ritka látvány miatt. 
Lassan lassan felértünk a Mátrába, és hirtelen ötlettől vezérelve (ez mindig beválik) minden kisfaluban úgy árultuk portékánkat, mint ahogy ősszel a kisebbségi, viszont eladók a dinnyét szokták. Lassan hajtottunk végig az utcákon, én pedig tölcsért formáltam kezeimből, és az ablakon kilógva  ordítottam:
- Dinnye! Dinnye! -  Persze ez májusban a kapuhoz vonzotta a kertben gyomlálókat, s akkor megkérdeztem:
- Na? Dinnye! Kell gomba?
 Persze sosem állítottam le a motort...
Szép, boldog idők voltak. Volt sok gomba akkoriban. Meg otthon a lányok. 
Na meg az a sok dinnye...

2017. július 6., csütörtök

statisztika te csodás!

Valahogy belenéztem a statisztikába a minap, és leesett az állam. Na nem a Magyar Állam, csak az arcom alfele a csodálkozástól. Mert az baromi jólesik hogy vannak hűséges olvasóim, akik megtisztelnek azzal, hogy időnként kíváncsiak arra, hogy mire is gondolok. Én is szoktam olvasgatni másokat, hisz ez a dolog kellemesebb része. Információkat cserélni szabadon. De tegnap az lazította el a rágóizmaimat, hogy egy akaratlan kattintás rámutatott, hogy olyan valaki olvas rendszeresen, aki egy ideje már feljebb költözött néhány szinttel, és eddigi tudomásom szerint onnan tartja szemmel ezt a gyarló világot. Mégpedig igen nagy figyelemmel. Csakhogy ezt a figyelmet ennek a földi, hétköznapi statisztikának nem volna szabad látnia.  S ha már látja is, közzétennie valóban nem ésszerű. Szóval minden ésszerűséget félretéve a statisztika arról adott tanúbizonyságot, hogy a barátság örök, és a jótékony földi elmúlás sem lehet akadálya a kíváncsiságnak. Egyszóval olyan látogatója akadt a blogomnak, aki tulajdonképpen nincsen is. Illetve van, de nem itt e földi világban. Hiányzik is rendesen. Hallom a hangját egy-egy hülye megjegyzésem után amint kendőzetlen őszinte véleményével úgy döngöl a földbe, ahogy azt senki más nem tudja.
Örömmel kattintottam a blog címére, és rá kellett ébrednem, hogy Nem a szellemvilág szórakozik velem, hanem igen nagy valószínűséggel csak valaki földi hozzátartozója kíváncsi a fejleményekre, és azok okozóira.
Korai volt tehát az örömöm amit akkor éreztem amikor megláttam, ki matat a blogomon. (Na ezt a korai örömöt kérem nem félreérteni!)
Csak egyet nem értek. Miért nem a saját blogját küldi felderítésre az akit a kíváncsiság ennyire hajt?
Nagy örömmel fogadnám az érdeklődését! Üzenem: Szeretettel fogadom ha jön saját néven is.
Addig is kellemes olvasgatást!

Barátság

Jó is az!
Különösen amikor érzed barátaid törődését akkor is amikor éppen ritkábban vagy elérhető. Olyankor melegség önti el a lelkedet, és csak állsz, és azon töröd a fejed, hogy ezt ugyan mivel érdemelted ki?
Érdekes, hogy éles helyzetben az egyébként eddig jóbarátnak mutatkozók nagy százaléka eltűnik, mint az a bizonyos szürke szamár a ködben.
De valahogy mindig maradnak barátaid. Vagy lesznek a semmiből újak, És te nem is érted, hol voltak "ezek" eddig?
És persze érzed, hogy ők is számítanak rád!
Jó is az!

2017. június 27., kedd

Ismered?

Ismered azt az érzést amikor miközben megszokott tevékenységedet folytatod, a hátad egy pillanatban valami nyomást érez, s ez a nyomás pillanatok alatt éles szúrássá alakul?
Ez a változás olyan váratlan, hogy még egy gyors helyzetváltozással sem tudod enyhíteni a fájdalmat. A következő lépésben már nem is a fájdalom az ami uralkodik rajtad, hanem az ezzel járó közérzet az ami blokkol.
Egyre nehezebben veszed a levegőt. Próbálod kihúzni magad mint ha attól több levegő jutna a tüdődbe, de elárulom, nem hoz javulást. Azután egyfajta látásromlás jön, majd csőlátás. Ha szerencsés vagy, és .van a közeledben víz, akkor talán segít ha egy pohárral megiszol, de mi  van, ha vásárlás közben, épp a pénztárnál állsz sorban miközben a pénztáros szívélyesen elbeszélget az előtted állókkal, te pedig már azt a helyet keresed szemeddel ahová mindjárt leszédülhetsz?
Átfut a fejeden, hogy most azonnal kell valami megoldás. Pl. az, hogy ledobsz a kezedből mindent, és kiszaladsz az üzletből a friss levegőre...
Levegő! Az kell azonnal!
- Elnézést! Rosszul vagyok. Kiengedne kérem? - hallod a saját hangodat valahonnan távolból, miközben egy rakás árura dobod a bevásárlókosarat, és válaszra nem is várva átgázolsz a "tömegen" akik utadban állnak, és gyanakodva néznek rád. Segítségre nem számíthatsz, mert mire valakinek leesik, hogy mi a gond, te már valahol a gondolák alatt koppantod éppen a fejed valami reklámtábla állványába... Szóval kiszaladsz pár lépéssel az üzletből, és akkor észreveszel ott egy padot amit talán azok hozzátartózóinak raktak oda akik éppen bevásárolnak, de ez neked most kapóra jön. Épp az utolsó pillanatban nyúlsz el rajta mielőtt "villanyoltás" következett volna. Nagy lélegzetet veszel, sóhajtasz egyet, és megkönnyebbülve veszed tudomásul, hogy amint tehermentesítetted a gerincedet, a gond szinte elszállt. Szép a világ!
Kis idő elteltével már ismét állsz a sorban, és azt veszed számba éppen, hogy a félredobott kosaradban minden megvan-e amit a nagy futás előtt beleválogattál.
- Gerinc! - mondja a doktor. - Kell egy komolyabb kivizsgálás, és addig is azt ajánlom, hogy éljen "pihenő életmódot"! Tudja, sem idegesség, sem fizikai munka...
- Ja! Persze! - gondolod, miközben az eszed már valahol az elmaradt tennivalókon jár messze a valóságtól.
Ismered?
Hát sajnállak... 

2017. június 22., csütörtök

Vége

Vége van az egyre hosszabbodó napok izgalmas időszakának. Most fél évig egyre csak rövidebbek lesznek a nappalok, és a hosszú unalmas éjszakák következnek. Már ma is másodperceket veszítettek a nappalok szerelmesei a tegnaphoz képest. De érdekes módon a nyár legszebb része ezután jön még.
Használjuk ki hát a meleg időket! Pihenjünk, nyaraljunk, élvezzük a semmittevést, élvezzük az egész évi munka eredményét, hogy utána újult erővel ugorhassunk bele a jól megfizetett munka örömeibe!
Addig mindenki igénye szerint napozzon, vitorlázzon, bulizzon, túrázzon, másszon sziklákra, és bármi eszébe jut, azt azonnal valósítsa meg!
Nosza!
Mire is várunk még?
Itt az idő. Most, vagy...

2017. június 18., vasárnap

Sári



Azt mondják a tudósok, hogy a házasságban élők (esetleg párkapcsolatban) tovább élnek mint az egyedülállók. Tudósok eltérően magyarázzák a dolgot. Vannak akik azt vallják, hogy ez azért van, mert az embert nem hagyja ellustulni a párja. Tisztálkodás, táplálkozás, mozgás stb.  Baj esetén pedig orvoshoz zavarja, vagy bármi más módon biztosítja a dolgok normális úton tartását. Egy jó házastárs, élettárs, barát, barátnő esetében ez valószínűleg így is van. Nekem pedig itt van Sári.
Sári a napokban azzal lepett meg, hogy mint kiváló diagnoszta, olyan dolgokra hívta fel a figyelmemet amik valóban nem tűrnek halasztást. Mióta jó idő okán többnyire nyitott ajtónál élek Sári mindig a közelemben tartózkodik. És mindenre reagál. A megszokott dolgokat örömmel morogja tudtomra. A szokatlanokat izgatott nyüszítéssel, szaglászással, orrának bökdösésével hozza tudomásomra. És mindent észre is vesz! Orbáncos elváltozást még időben a lábamon, sebeket a talpamon amiket már nem érzékelek, s ezért veszélyesek lehetnek. Legutóbbi cukros "megszaladásomat" is izgatottan követte, már jóval azelőtt, hogy "lebegni" kezdtem volna. Márpedig olyankor nem mindig tudom ösztönösen, hogy mi a teendőm. Ma már tudom, hogy ha kiskutyám ilyen jelzéseket ad, akkor azonnal vérnyomást, és cukorszintet kell mérnem. És eszerint tennem amit tennem kell. Azután ráérek Sárinak jutalomfalatokat, simogatást, és egyéb hálaadományokat juttatni. Mert megérdemli. Nem is kellenek ezért nekem tudósok! Nekem itt van Sári...


2017. június 14., szerda

IP kamerák

Nézem a képernyőt. Minden szabadidőmben nézem. Egy idős asszonyt látok. Egyedül. A karosszékben ül, mellette az asztalon étel, távirányítók, egy üveg bor, és a süteményes doboz. Ő csak ül, és szemmel láthatóan nem köti le a TV. Csak háttérnek kell a gondolatait semlegesíteni. Időnként szóra nyílik a szája, de hang nem hagyja el. Talán a múltban jár éppen, talán csak az összezavarodott jelent boncolgatja, nem tudom.
Anyám. Az akinek létemet köszönhetem, akinek a világ legjobb testvérét köszönhetem, aki a valamikori erős asszonyból még megmaradt. Árnyék. Saját árnyéka.
Nézem a képernyőt. És látom, hogy az őt kiszolgálók milyen odaadóan gondozzák. Én meg csak nézem. A képernyőn. Messziről. Néha a tehetetlenség megőrjít.
 Nem őt sajnálom, hanem a tényt, hogy nem tehetek semmi hasznosat.
Nézem a képernyőt. Egy hálóinget látok belibegni a hálószoba ajtaján, majd az ajtó becsukódik.
Lepihent. Én meg nézem. Az üres szobát...

Az agyi dülmirigy totális hiánya szájmenést eredményez.

Valamikor a húszas éveim elején  tévedésből bevonultattak katonának. Azért mondom, hogy tévedésből, mert ez körülbelül akkora tévedése volt az akkori rendszernek, mint ha a cincéreknek szobrot állítottak volna a hősök terén. Olyan messze állok én az uniformizálástól, mint Makó Bamakótól. Na de hagyjuk a szójátékokat, mert most aztán igazán komoly dolgokról akarok írni.
Voltatok már úgy, hogy amikor egy probléma megoldásán törtétek a fejeteket, először semmi nem jutott eszetekbe, de aztán hirtelen beugrott a MEGOLDÁS?  Csak úgy. A hozzá vezető út nélkül. Nem? Pedig működik. Ha ugyanis az agynak vannak ismeretei (nevezzük ezt tapasztalatnak) akkor bizonyos esetekben nem szükséges lépésről lépésre a megoldást felgöngyölíteni. Elég ha az ember megbízik agyának képességeiben, és elhiszi annak válaszát a feltett kérdésre. Így jártam én például egy matek dolgozattal amikor a példa levezetése nélkül csak lekörmöltem a megoldást, kétszer aláhúztam, majd mint aki jól végezte a dolgát be is adtam úgy a cetlit. Kaptam is rá egy nagyszerű hármast! Tanár úr a következőképpen indokolta:
- "Kaptál rá fiam egy egyest, mert megmondtam ezerszer, hogy a levezetés nélküli eredmény az iskolában nem számít megoldásnak. Azt ugyanis elleshetted tudás nélkül bárkitől. És kaptál rá egy ötöst, mert a tied volt az osztályban az EGYETLEN HELYES megoldás, tehát nem másoltad. Átlagoltam. És nem érdekel, hogyan jöttél rá. Lehet, hogy az előző életedben már megoldottad ezt a feladatot valahol..."
Érdekes dolgok ezek, mert sok magyarázata nincs a dolgok ilyetén működésének, de annál több rájuk a bizonyíték, hogy mégis működnek.
Ugyanígy működik nálam az a "képesség" ami az emberek megítélésének első látásra történő elég komoly pontosságát adja Bár lehet, hogy ahhoz kell az én nagyfokú felelőtlenségem is amivel bátran ki is mondom az eredményt amit az agyam néhány másodperc alatt bevillantott. Többnyire magam is meglepődöm az eredményen. És érdekes módon minél furább dolgok villannak be nekem az előttem álló először látott emberről, annál inkább pontosak . Valószínűleg ezt bárki tudná produkálni, csak az emberek általában nem tudják, hogy képesek rá, ezért nem merik kipróbálni. Pedig ez is csak az agy korábbi ismereteinek egy szokatlan felhasználási módja. Bármilyen hihetetlen ugyanis, még a legbutább embernek is elképzelhetetlenül sok ismeret, tudás, tapasztalat raktározódik a tudatalattijában. Csak nem mindenki tudja, illetve meri ezt előbányászni. A komoly emberek nem kockáztatnak. Ők kizárólag a biztos tudásukra támaszkodnak, tehát csak azokra az emlékekre mire még emlékeznek spontán, így a tudatalattijukon még ha meg is lepődnek sokszor, nem mernek, nem akarnak rá támaszkodni.Talán a jóhírüket óvják, nem is tudom.
Ahogy múlnak az évek, magam is egyre több tapasztalatra teszek szert, de ez valahogy nálam fordítva működik. Mert míg korábban gondolkodás nélkül vállaltam ezt a tudást, mostanában egyre inkább törekszem a biztonságra. Pedig ma több a tapasztalatom mint fiatalon, mégis megfontoltabb lettem. Ha ez másoknál is így működik, akkor talán ebből ered az a népi megfigyelés, hogy az öregeké a bölcsesség. Tisztelet a kivételeknek akik idős koruk ellenére is fiatalosan gondolkoznak, bár éppen ezért őket a becsmérlő "infantilis" jelzővel illeti a többség.
Már fiatalkoromban, amikor a honvédségnél segédműtősként olyan dolgokat tapasztaltam meg amit mások általában hatvan-hetven év alatt, úgy éreztem, hogy átértékelődött bennem a világ minden fontossági sorrendje. A halál közelsége, az elmúlás testközelben történő megismerése hozta-e nem tudom, de azóta úgy érzem, hogy az idősekkel azonosan látom a világot. Csak akkoriban nem nagyon mertem "bölcselkedni" mert az visszataszító lehetett volna egy fiatalembertől. Ha viszont ma ugyanazokat az akkor szerzett tapasztalataimat osztom meg az ifjúsággal, senki nem tiltakozik ellene. Elfogadják. Ne adj Isten, még el is várják. Mert egy öregember "bölcsessége" tehát még ha más véleményen is vannak, elfogadják. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy talán nem kellett volna nekem a hetvenes évek elején olyan tapasztalatokat szereznem. Pedig akkor én csak úgy szívtam magamba az ismereteket! Azt hiszem.
Tehát lassan kezdek ráébredni, hogy a bölcsesség nem más, mint a fiatalon összegyűjtött tapasztalatok sokaságának nyílt, hogy ne mondjam: hebehurgya visszaszolgáltatása öregkorban.
Tehát az öregeké nem a bölcsesség, hanem a felejtés. Annak elfelejtése, hogy hogyan kellene körülbástyázni magunkat az értetlenek támadásaitól. Ezt a hebehurgyaságot sokan bátorságként tisztelik. Pedig ha majd ők is ebbe a korba kerülnek, rá fognak döbbenni maguk is, hogy az idős emberek csak két dolgot tudnak egyre nehezebben magukban tartani: A véleményüket, és a vizeletet...
Hál' Istennek, nekem az utóbbival semmi visszatartási problémám nincsen. Sőt!
Igazságtalan a természet. Mert miért is nincs az öregembereknek egy prosztataszerű szervük ami a kikotyogott meggondolatlan véleményeket lenne hivatott visszatartani?

2017. június 13., kedd

Angol? Baromság!

Idétlen a "logikája" az angol nyelvnek. Míg a magyarban egy-egy szó általában egy dolgot jelent, az angolban ha mondanak egy szót, sosem lehet biztosan tudni, hogy mire is gondolnak konkrétan. Minden szónak van ugyanis sokféle jelentése. Ezért aztán ha valamit hallasz, ne értsd azonnal! Várd meg, hogy a közlő milyen környezetbe teszi, majd azután értelmezd. Például ha valaki a következő szavakat egymás után vizsgálja, azt veszi észre, hogy ugyanazt is jelentik, meg mást is. Szóval ember legyen a talpán, hogy ha valaki biztosat akar tudni angolul.

hajó     craft     jártasság     proficiency     előmenetel     progress     haladás     advancement     előléptetés     felírás      inspiration     dedication    

Van persze ennek előnye is. Az írek például igencsak összefüggéstelenül sorolnak hangokat egymás után, és mégis értik egymást. A nonverbális kommunikáció ilyen "nyelvi" környezetben kifejlődik mint a vak emberek denevérlátása.
Mostanában én is folyékonyan adom elő. Legnagyobb meglepetésemre  a beszélgetéseim akadálymentesek azóta.



2017. június 9., péntek

Mobil konyha, avagy a készülő lángosos









Mégy rengeteg apró dolog hiányzik. Pl padló, és falburkolat... De majd! :-)



Már egy éve kellett volna elkészülnie ennek a projektnek, de csak most kezd alakulni. Ezer okom is van, hogy miért tartott ez ilyen sokáig, de csak egyet említek: Lustaság.
Most azonban élvezem, hogy ezalatt az egy esztendő alatt lassanként szinte mindent összehordtam hozzá. Anyag, szerszám, elképzelés, és minden van. Így aztán könnyű dolgozni!
Régen (otthon magyarba') ha bármibe belekezdtem, először a szerszámokat kellett vagy javítanom, vagy elkészítenem ha haladni akartam. Egyik foltozás hozta a másikat, mert ugye kellett olyan is amivel a javítgatást elkezdhettem volna. Na ezt nem is fejtem ki jobban, mert borsódzik a hátam ha rá gondolok. Lényeg, hogy csak nagyon ritkán tudtam bármit is befejezni. Lányaim mondogatták is, hogy olyan "szalmaláng" módon élek. Hát ja! Annyiból, ott csak úgy voltam képes.
Na nem mint ha most milliárdos lennék. (az egy másik hasonnevű) Viszont itt a körülmények olyanok, hogy még a kevésből is könnyebb.
Szóval most az van, hogy egy használt (retro) német lakókocsit alakítok át utazó konyhává. Terveim szerint ezzel kirándulni, nyaralni, dolgozni egyaránt lehet majd. A kocsi egyharmada lakórész marad, ahol két személy kényelmesen elfér. Ha szükséges, persze lesznek pótágyak is trükkös módon. Szóval a használt "caravan"-ba beépítek egy szintén használt konyhabútort, lesznek benne tűzhelyek, mikró, olajsütők, hűtő, és fagyasztó, mosogató, kézmosó, grillsütő, lábosok, fazekak, és még sok-sok minden ami egy konyhában kell, hogy legyen. Van benne gázfűtés, most készül az elektromosság, és általában minden szabad percemre jut valami tennivaló. A lakórészben egy ülőgarnitúra van négy személyre ami ággyá alakítható praktikusan pár mozdulattal.
Ja! És van benne rengeteg mocsok. Mert magam után ugyan minden nap kisöprök, de ennyi. Csutakra, sikamikára, csilivilire még nem futotta. Majd, ha minden a helyén lesz, és működik. Majd akkor. Tehát most még nem is szívesen teszem fel a netre a képeket amik munkafázisonként készültek. Talán egyet majd, de az még egyáltalán nem lesz jellemző a majdani csodamobilkonyhára!
Na mára ennyi. Folyt köv.


2017. június 8., csütörtök

Minden változik

Most, hogy a tavasz nagy részét otthon töltöttem, rengeteg dolog tűnt fel, ami öt évvel ezelőtt még nem, vagy nem így volt.  Például rengeteg olyan, többnyire nagyon apró rovar, minipók, atka stb. hemzseg mindenfelé, amikkel azelőtt nem találkoztam. Megterítettem egy asztalt a szabadban, s percek alatt láttam legalább tízféle élőlényt a terítőn amikhez azelőtt max Itáliában volt szerencsém.
Meteorológus barátom (R A) jut eszembe, aki még a disszertációját is a klímaváltozásról írja, hogy ezek is mind az ő álláspontját látszanak megerősíteni, miszerint az éghajlat melegszik "rohamosan".
És valóban! Minden jel szerint erről van szó. Véleményünk nem is ebben különbözik, mindössze abban, hogy én vitatom az emberi tényező mértékét a dologban.
De ezek az apró dögök megérkeztek!
Vagy az új szemüvegemmel látok jobban? Vagy csak érzéki csalódás vett rajtam erőt a friss pálinka minősítése után?
Nem tudom. De jó volt otthon lenni kicsit. Jó volt a kertben matatni, jó volt friss cseresznyét szedni, és eszegetni, jó volt a családommal a teraszon ebédelni egy hosszú asztal mellett, jó volt az árnyékban szundítani ebéd után a hintaágyon, jó volt a német állampolgár ukránmagyar freskócsajjal a macskaőrületéről négy nyelven vitatkozni, És jó volt ismét tücsökzenére elaludni, illatokkal teli friss balatoni levegővel teleszívni a tüdőmet... és sorolhatnám még. De nem teszem. Mert amikor visszajöttem, rájöttem, hogy legalább annyi jó van itt is, választott világomban.
Az élet szép!
Pedig minden változik...

The Big Bang, avagy Kvantumgravitáció, végtelen, galaxis, univerzum, szingularitás, és hasonló jelentéktelenségek

Hogy is van ez?
Ha a gravitáció egyenlő a tömegvonzással, akkor hogyan fordulhat elő, hogy az univerzum tágul? Nem összemennie kellene ennek fényében?
Jó, tudom vannak magyarázatok (mindenre) amik elmagyarázzák a nagy bumm elméletét miszerint az ősrobbanás ereje feszíti szét az univerzumot azzal a kezdő lendülettel amit a robbanás ereje adott az anyagnak indulási energiaként. Rendben! De tudjuk, hogy az anyag nem tiszta vákuumban utazik, (olyan sincsen a jelenlegi tudásunk szerint) tehát a "kilőtt" anyagnak előbb-utóbb lassulnia kell. Azután kiegyenlítődik ez a kezdeti erő ami a robbanásból ered az őt lassító ellenerővel, majd az veszi át a hatalmat az anyag helyett, és az univerzum elkezd összeomolni, míg egyszercsak belezuhan mondjuk egy fekete lyukba.
Namármost ezt ujabb "ős"robbanásnak kell követnie, s a történet egy ciklikus folyamat részévé válik.
 Mivel ez csak elhanyagolhatóan icipici részén történik a NAGY EGÉSZ-nek, rengeteg (végtelen) sok fekete lyuk, és kb. ugyanannyi ősrobbanás volt, van, és lesz, valószínűleg hasonló folyamatok mennek végbe MINDENÜTT.
Mi az a mindenütt? Hát ezt sem lehet megmagyarázni néhány mondatban, de a végtelen fogalmát is csak megközelítően pontos definíciókkal illethetjük. És ahhoz is hozzá kell tenni, hogy jelen tudásunk szerint, vagy azt, hogy emberi ésszel, stb.
Azt tudjuk, hogy a MINDEN egységekből áll. Idő, tér, és minden vonatkozásban. Sok hasonló kisebb egység alkot egy nagyobbat, sok nagyobb alkot egy mégnagyobbat, sok mégnagyobb egység alkot egy hatalmasat stb. stb. stb. minden irányban, térben, és időben egyaránt. Tehát a térnek sehol nincs se eleje, se vége. Vagy ha igen, akkor az valami olyasmi amiről még csak fogalmunk sincsen. Mert valamiből jött, és valamibe távozik. (Ha már van. De ez sem biztos, mint ahogy a biztos sem biztos csak ha rendőr az illető) És eddig még nem tudjuk meghatározni, hogy ezek a pontok hol is vannak.
Az idő pedig mint olyan nem is létezik. Minden ami volt az a múlt, (volt) minden ami lesz, az a jövő (de nincs!) és e kettő között kellene lennie egy jelennek, (ami megintcsak nincs) amit szintén lehetetlen meghatározni. Tehát ami biztosnak tűnik az "idő"vel kapcsolatban mindössze annyi, hogy voltak bizonyos dolgok a világban amiket mi egyszerű ostoba emberi eszünk szerint valamiféle folyamatszerűségbe helyeztünk csak azért, hogy valami gyenge magyarázatot adhassunk létükre. Vagy nemlétükre... Kb. ez az idő mint végtelen fogalma, amit eddig úgy hittem, hogy olyan folyamat ami előtt is volt valami, ami van, és ami lesz majd talán ha...

Egyre gyakrabban kínoznak hasonló kérdések. Persze már nagyon régen, de akkor még tudtam magamról, hogy mindent tudok. Azután észrevettem néha, hogy vannak lyukak a tudásomban. Később rájöttem, hogy vannak akik sokkal többet tudnak nálam. Ma már csak azt tudom, hogy ezek sokkal többen vannak, és fiatalabbak nálam.
Amit fent leírtam az tulajdonképpen csak mint kiindulópont szerepel gondolataim között esténként amikor ágyamban fekszem, és egyetlen társam a magány. Meg odakint az éjszakában mélabúsan éneklő fülemüle, és rengeteg apróbb-nagyobb zajkeltő lény.
Ha valaki eddig jutott az olvasásban, az látja, hogy még a problémafelvetésem is erősen hiányos, de ne kívánjátok, hogy belemenjek minden mellékúti gondolatmenet kifejtésébe, mert akkor valamikor csak kiderül, hogy mennyire fölöslegesen töltöm a drága "IDŐ-met" ilyen gondolatokra.
És ettől nagyon elszomorodnátok.
Azt pedig nem szeretném!

2017. június 6., kedd

libraryes.ni

Ma a szokasos evi rendszeres karbantartas miatt nincs aram otthon egesz nap. Ezert aztan itt ulok a varosi konyvtarban, es addig maradok is amig mindent el nem rendezek amihez internet kell. Itt nagy hagyomanya van a konyvtari, internetkavezoi kommunikacionak. Most is legalabb negyvenen kopogunk a billentyuzeteken. A magyr billentyu hianyzik ugyan, de minden masban kifejezetten magas szinvonalu a kiszolgalas. Ha valaki tagja a konyvtarnak, akkor az internetet ingyen hasznalhatja. A parkolo hasznalata is ingyenes. Csak a kavehoz kell nemi aproval hozzajarulni, de ez ertheto egy automata eseteban. Az mar a helyi mentalitast tukrozi, hogy kanal, cukor, tej, nem az automata mellett van, hanem a konyvtarostol kell koldulni. Itt az olvasoszobaban az emeletrol olyan agynyikorgas szeru hang jon, hogy a fiatalabbak mind osszemosolyognak rajta. Kulonoskeppen amikor ritmust valt, s belead apait-anyait. Mi oregebbek mar nem ertjuk ezeket a mosolyokat. Nem kell ezen derulni! Olyan termeszetes dolog ez! Nalunk is ilyen ha az emeleten takaritanak na!
Szoval varosi konyvtar!
Nem utoljara jarok itt sem. (igaz, nem is eloszor)
Kar, hogy whiskey nem van...