A csontomban érzem a háborút. Itt ólálkodik minden szívdobbanásban, minden cselekedetben, gondolatban, félelmeimben, és minél inkább akarom elhessegetni annál inkább erősödik a meggyőződésem, hogy hamarosan háború lesz ismét a világban. Olyan igazi, olyan harmadik típusú.
Persze valószínűleg csak kevesen fogják majd észrevenni. Azok a kevesek akik túlélik. Mert senki ne áltassa magát abban a hitben, hogy hadüzenet lesz, meg a lakosságot felkészítik, meg, hogy kardok, puskák, ágyúk, lövészárkok, seregek, vonulások, harcok, rommá döntött világok... azaz azok lesznek. A szerencsésebbje egy villanással túl is lesz mindenen. Nekik már az utolsó étkezés utáni emésztéssel sem lesz gondjuk. Velük együtt illan el a semmibe minden ami valaha is voltak. És valóban ez a szerencse számukra. Nem kell túlélniük. Nem kell lábadozni, elmélkedni, gyászolni, nem lesz több nehézségük senkivel, és semmivel. Szépen sorba állnak majd az Úr előtt, és míg rájuk nem kerül a sor, azon törik majd a fejüket, hogy miként adjanak számot evilági dolgaikról. Persze nem kellene. Az Úr amúgy is tud mindent. Hisz az Ő akarata érvényesül mindenben. Születésben, halálban, szerelemben, békében, háborúban, igazságban, hazugságban, hogy a nehezebb példákat most ne is említsem.
A kevés egészségben túlélő pedig lassan elkezdi majd betölteni az űrt amit az elillantak hagytak maguk után. Minden kezdődik majd előröl. Sokezer éven át csak tisztulgatnak majd a gének, addig divatos lesz a négykézláb, a fáramászás, és a világ lassú megismerése. Ez utóbbi egyre gyorsul, hisz tudjuk, a tudás felhalmozódik. Aztán beszélni kezdenek, majd írni is, és feltalálnak mindenféle kütyüt újra, (persze azt hiszik majd, hogy elsőként) és a világuralom látszólagos elérése után exponenciális görbe mintájára a fejlődést odáig viszik, hogy ismét a civilizáció magas fokán találják magukat.
És akkor:
Akkor már nem is marad nekik hátra más mint kitalálni az egészséges étkezést!
Mindezt a csontomban érzem.
Persze valószínűleg csak kevesen fogják majd észrevenni. Azok a kevesek akik túlélik. Mert senki ne áltassa magát abban a hitben, hogy hadüzenet lesz, meg a lakosságot felkészítik, meg, hogy kardok, puskák, ágyúk, lövészárkok, seregek, vonulások, harcok, rommá döntött világok... azaz azok lesznek. A szerencsésebbje egy villanással túl is lesz mindenen. Nekik már az utolsó étkezés utáni emésztéssel sem lesz gondjuk. Velük együtt illan el a semmibe minden ami valaha is voltak. És valóban ez a szerencse számukra. Nem kell túlélniük. Nem kell lábadozni, elmélkedni, gyászolni, nem lesz több nehézségük senkivel, és semmivel. Szépen sorba állnak majd az Úr előtt, és míg rájuk nem kerül a sor, azon törik majd a fejüket, hogy miként adjanak számot evilági dolgaikról. Persze nem kellene. Az Úr amúgy is tud mindent. Hisz az Ő akarata érvényesül mindenben. Születésben, halálban, szerelemben, békében, háborúban, igazságban, hazugságban, hogy a nehezebb példákat most ne is említsem.
A kevés egészségben túlélő pedig lassan elkezdi majd betölteni az űrt amit az elillantak hagytak maguk után. Minden kezdődik majd előröl. Sokezer éven át csak tisztulgatnak majd a gének, addig divatos lesz a négykézláb, a fáramászás, és a világ lassú megismerése. Ez utóbbi egyre gyorsul, hisz tudjuk, a tudás felhalmozódik. Aztán beszélni kezdenek, majd írni is, és feltalálnak mindenféle kütyüt újra, (persze azt hiszik majd, hogy elsőként) és a világuralom látszólagos elérése után exponenciális görbe mintájára a fejlődést odáig viszik, hogy ismét a civilizáció magas fokán találják magukat.
És akkor:
Akkor már nem is marad nekik hátra más mint kitalálni az egészséges étkezést!
Mindezt a csontomban érzem.
