Az a baj a világgal, hogy mi magunk is a részesei vagyunk. A mindig éppen aktuális intelligencia, (ha van egyáltalán olyan) jelenleg a Földön éppen saját véleménye alapján ez most az emberiség, kisajátítja azt a státuszt, miszerint mindenben az ő döntése, tevékenysége, hatása a legfontosabb.
Pedig DEHOGY!
Viszont mi emberek hajlandók vagyunk e hatalmas tévedésünk szerint uralmunk alá hajtani a világot.
Képesek persze nem, de ez a hajlandóság mindenekfölött meghatározza egész életünket. És természetersen mindenben eszerint ítélünk, félretéve minden más érdeket. Csak az a fontos, ami nekünk (embereknek) fontos. Ennek tükrében látjuk a természet különböző folyamatait is, és ennek tükrében hisszük magunkról, hogy a világnak elengedhetetlen szüksége van ránk.
Pedig DEHOGY!
Olyan rövidlátóak vagyunk, hogy képesek vagyunk magunkat is becsapni. Például azzal, hogy minden folyamatot csakis az emberiség érdekei szerint ítélünk meg. Tudomást sem veszünk arról, hogy a földi létnek is csak egy egészen jelentéktelen, elhanyagolhatóan rövid pillanatában vagyunk jelen, és ez (sajnos, vagy hál' Istennek) ugyanilyen, ha nem rövidebb ideig lesz még így a jövőben. De attól még a Föld, s a Világ még (emberi léptékben) nagyon hosszú ideig, gyakorlatilag a homályba vesző végtelenségig létezni fog. (Ha volt valaha egyáltalán)
Nélkülünk.
És köszöni szépen, nagyon jól meglesz nélkülünk is!
El kellene jutnunk arra a végkövetkeztetésre, hogy jelentéktelenek vagyunk. Tulajdonképpen isteni kegyelemként kaptunk lehetőséget a létezésre. Ezt természetesen ki-ki a saját hite, tudása, vallása stb. alapján döntheti el, de a lényegen ez sem változtat.
Semmit.
Ami fontos az az, hogy ittlétünket hogyan tehetjük MINDENKI (és itt most nem csak az emberekre gondolok) számára hasznosabbá, elviselhetőbbé, kellemesebbé. Tudom, hogy ha a lehetetlenségig összefognánk, és leküzdve a vágyat, hogy minden a saját érdekeink szerint legyen jó másnak is, és így megvalósulhatna az OPTIMALITÁS minden tekintetben, akkor is csak egy bizonyos meghatározott ideig lehetne fenntartható helyzetünk. Mert a Világ az egy FOLYAMAT. Nem egy állandó valami amibe vagy beilleszkedünk, vagy nem, és akkor az végleges.
Tulajdonképpen ha jól meggondoljuk a VILÁG nincs is. Mert ami eddig volt ebben a folyamatban, az már elmúlt, tehát nincsen. Ami ezután következik az pedig még nincsen, tehát az sem biztos, hogy lesz valaha. A kettő között lenne a VAN, de az egy meghatározhatatlanul rövid pillanat, ami a folyamat egy elméleti része csupán, tehát nem a VALÓSÁG!
Lehetőség csupán amit Istentől (?) kaptunk.
Mi tudatlanok pedig nem fogjuk fel ennek a fontosságát. Emberi korlátoltság minden amit mi a "TUDOMÁNY" néven emlegetünk. Minden "biztos tudás" csak valami vágyunk tükrözésének magyarázata, és ha jól belegondolunk, teljesen fölösleges, hiszen attól, hogy "bizonygatjuk" tudásunkat, attól még ugyanolyan "jelentéktelen" részei vagyunk, és maradunk az EGÉSZNEK mint előtte talán.
És itt van a lényeg.
Részei vagyunk valaminek. És ez csodálatos dolog. Ezt értékelnünk kellene, ezt meg kellene becsülnünk minden esetben! Egyformán fontos, vagy ha másként nézzük, egyformán jelentéktelen részei vagyunk az EGÉSZNEK! És ha a folyamatot tekintjük, akkor ez ugyanúgy jelent lehetőséget, mint kötelességet. Ha szeretnénk, hogy egyszer majd mások is úgy érezzék, hogy többek lettek általunk, (már megint micsoda önző eltévelyedés!) akkor eszerint próbáljunk meg élni a saját lehetőségeink alapján úgy, hogy minél kevesebb kárt okozzunk a VILÁGNAK!
Megvalósíthatatlan álom.
Pedig DEHOGY!
Viszont mi emberek hajlandók vagyunk e hatalmas tévedésünk szerint uralmunk alá hajtani a világot.
Képesek persze nem, de ez a hajlandóság mindenekfölött meghatározza egész életünket. És természetersen mindenben eszerint ítélünk, félretéve minden más érdeket. Csak az a fontos, ami nekünk (embereknek) fontos. Ennek tükrében látjuk a természet különböző folyamatait is, és ennek tükrében hisszük magunkról, hogy a világnak elengedhetetlen szüksége van ránk.
Pedig DEHOGY!
Olyan rövidlátóak vagyunk, hogy képesek vagyunk magunkat is becsapni. Például azzal, hogy minden folyamatot csakis az emberiség érdekei szerint ítélünk meg. Tudomást sem veszünk arról, hogy a földi létnek is csak egy egészen jelentéktelen, elhanyagolhatóan rövid pillanatában vagyunk jelen, és ez (sajnos, vagy hál' Istennek) ugyanilyen, ha nem rövidebb ideig lesz még így a jövőben. De attól még a Föld, s a Világ még (emberi léptékben) nagyon hosszú ideig, gyakorlatilag a homályba vesző végtelenségig létezni fog. (Ha volt valaha egyáltalán)
Nélkülünk.
És köszöni szépen, nagyon jól meglesz nélkülünk is!
El kellene jutnunk arra a végkövetkeztetésre, hogy jelentéktelenek vagyunk. Tulajdonképpen isteni kegyelemként kaptunk lehetőséget a létezésre. Ezt természetesen ki-ki a saját hite, tudása, vallása stb. alapján döntheti el, de a lényegen ez sem változtat.
Semmit.
Ami fontos az az, hogy ittlétünket hogyan tehetjük MINDENKI (és itt most nem csak az emberekre gondolok) számára hasznosabbá, elviselhetőbbé, kellemesebbé. Tudom, hogy ha a lehetetlenségig összefognánk, és leküzdve a vágyat, hogy minden a saját érdekeink szerint legyen jó másnak is, és így megvalósulhatna az OPTIMALITÁS minden tekintetben, akkor is csak egy bizonyos meghatározott ideig lehetne fenntartható helyzetünk. Mert a Világ az egy FOLYAMAT. Nem egy állandó valami amibe vagy beilleszkedünk, vagy nem, és akkor az végleges.
Tulajdonképpen ha jól meggondoljuk a VILÁG nincs is. Mert ami eddig volt ebben a folyamatban, az már elmúlt, tehát nincsen. Ami ezután következik az pedig még nincsen, tehát az sem biztos, hogy lesz valaha. A kettő között lenne a VAN, de az egy meghatározhatatlanul rövid pillanat, ami a folyamat egy elméleti része csupán, tehát nem a VALÓSÁG!
Lehetőség csupán amit Istentől (?) kaptunk.
Mi tudatlanok pedig nem fogjuk fel ennek a fontosságát. Emberi korlátoltság minden amit mi a "TUDOMÁNY" néven emlegetünk. Minden "biztos tudás" csak valami vágyunk tükrözésének magyarázata, és ha jól belegondolunk, teljesen fölösleges, hiszen attól, hogy "bizonygatjuk" tudásunkat, attól még ugyanolyan "jelentéktelen" részei vagyunk, és maradunk az EGÉSZNEK mint előtte talán.
És itt van a lényeg.
Részei vagyunk valaminek. És ez csodálatos dolog. Ezt értékelnünk kellene, ezt meg kellene becsülnünk minden esetben! Egyformán fontos, vagy ha másként nézzük, egyformán jelentéktelen részei vagyunk az EGÉSZNEK! És ha a folyamatot tekintjük, akkor ez ugyanúgy jelent lehetőséget, mint kötelességet. Ha szeretnénk, hogy egyszer majd mások is úgy érezzék, hogy többek lettek általunk, (már megint micsoda önző eltévelyedés!) akkor eszerint próbáljunk meg élni a saját lehetőségeink alapján úgy, hogy minél kevesebb kárt okozzunk a VILÁGNAK!
Megvalósíthatatlan álom.
