Válogatás: Jó illatot hoz a szél

Sun, 17 Jun 2012 09:41:55 0100

Kellemes nyáreste volt. Az egésznapi hőség után direkt jólesett az a kellemes, hűvös szellő, ami az erdő illatait hordozta magával a kutya felé. Nyugodtan feküdt. Felületes szemlélő talán azt is hihette volna, hogy alszik. De ez csak a látszat volt. A vizsla nagyon is éberen pihent.  Valami különös, valami nagyon izgató illatok keveredtek a levegőben. Volt valami ellenállhatatlan ezekben az illatokban. A kutya persze sohasem hallott még a hormonokról. Ő csak azt tudta, hogy ezen az estén neki mennie kell. Hogy hová, merre, az majd kiderül. A nap még magasan járt az égen amikor útnak indult. A kerítés drótja alatt úgy suhant át, mint ha az nem is lett volna ott. Orrát magasan tartva szívta magába az illatokat, és határozott ügetéssel haladt egyenesen a szagok irányába. Sorra hagyta maga mögött a házakat, udvarokat. Nem törődött senkivel, és semmivel, nem is hallotta talán a méltatlankodó kollégákat, akik nagyon nehezményezték a betolakodót. Ő csak ment az orra után. Közben olyan izgatottság vett rajta erőt, amit eddig még nem ismert. Néha megállt amikor egy hűvös fuvallat összezavarta egy pillanatra. Olyankor orrát a földre szögezve futott egy kis kört, majd egy kicsit nagyobb sugarút is, és hamar rátalált ismét a keresett irányra. Már kilométereket tett meg, már ismeretlen terepen ügetett, de észre sem vette. Az illatok egyre határozottabbak lettek, egyre erősebben vonzották. Hamarosan egy tisztás szélén találta magát. Leült, és figyelt. A tisztáson egy emeletes ház állt, előtte autók, az autók mellett asztalok, és padok. Emberek vacsoráztak ott. Nem messze az asztaloktól egy tűzrakón még gőzölgött valami finom étel egy bográcsban. Az emberek hangosak, jókedvűek voltak. Vidáman nevetgéltek, és sűrűn emelgették poharaikat is.
- Nem tudom mi van ezzel a döggel! - kiáltotta az egyik. - Két napja dögrováson van. Nem eszik, kedvetlen, és csak nyalogatja magát.
- Ugyan hagyd már! - csitította egy asszony. - Tudod! Ilyenkor mindenkinek más a hangulata.
- Milyenkor? - kérdezte a férfi, és nagyon furcsán vigyorgott asszonyára.
- Tudod te azt. - mondta a nő, és egy darab fát dobott a tűzre. Addig piszkálta, míg az ismét lángra nem kapott. A felszálló szikrák fényében tűnt csak fel, hogy már egészen beesteledett.
- Nekem egy kutya ne legyen nyűgös! - morogta a férfi, és kihúzta magát, mint aki most aztán jól megmondta a tutit.
- Majd pont te fogod megmondani neki, hogy hogyan érezheti magát szegény szuka!
A többiek zavartan nevetgéltek. Láthatóan mindenkinek megvolt a saját véleménye, de nem akartak belefolyni a beszélgetésbe.
Hamarosan a poharazás, vagy a friss mátrai levegő hatására, a társaság elálmosodott. Lassanként eltűntek a házban, a tisztáson nem maradt más, csak az ételmaradékok, meg a szuka...
A szuka!
A kutya feszülten figyelt. Már tudta, hogy megérkezett. Az a valami, ami olyan ellenállhatatlanul vonzotta, itt van! Amikor minden elcsendesedett, lassan egyre közelebb osont a szukához. Eleinte figyelt még minden apró neszre, de közelebb érve az inger olyan erős lett, hogy teljesen megfeledkezett mindenről. Megfeledkezett az óvatosságról, megfeledkezett az idegen környezetről, megfeledkezett a világról, és nem volt más a szívében mint a SZERELEM!
A szuka egy csinosnak mondott németjuhász keverék volt. Érdeklődve figyelte a vizsla közeledését. Igazából ő már akkor észrevette amikor még az a tisztás szélén lapult, és várta az alkalmas pillanatot. És ez a bizonyos pillanat most elérkezett. Hosszan szaglászták egymást. Mindketten egyre izgatottabbak lettek. Ha valaki most látta őket, azt is hihette, hogy táncolnak. Folyamatosan kerülgették egymást. Apró érintéseik olyan szemérmesek voltak, hogy az már szinte emberi. Bár bizonyos esetekben szerintem illő lenne néha megfordítva, ilyen helyzetekben találóan állatinak nevezni az emberek finom közeledését egymáshoz.
Aztán a vizsla egyszer csak azt tapasztalta, hogy a szuka nem lép el előle tovább. Olyan helyzetbe került, amikor már semmi más nem lehetett a következménye ennek a táncnak, mint egy hatalmas ölelés, és az egybeforrás, ami mint tudjuk a kutyáknál szó szerint értendő.
Forrtak, csak forrtak egybe még sokáig. Ez is egy tánc volt, de ez már sokkal inkább az utódnemzés ösztönös felvonása mint udvarlás. Aztán az elválás, elszabadulás öröme. Mindketten hosszan nyalogatták magukat, szinte észre sem vették, hogy mikor vált ismét érzékelhetővé körülöttük a világ.
Egy macskabagoly nyávogott a nagy tölgyfa alsó ágán mintha csak egy kisgyerek sírását utánozná. A vizsla ekkor már a tisztás széle felé ballagott. Még megállt egy pillanatra, visszafordulva válla fölött még jól megnézte magának "szíve hölgyét" aki éppen az ajtót kaparta bebocsájtást kérve, majd nekivágott az erdőnek, hosszú, kellemes ügetéssel róva a kilométereket.
Olyan magabiztosan követte hazafelé saját szagát az úton, mint ha mindig erre járt volna. Pedig! ...
Otthon határozott mozdulattal lökte be az ajtót. Egyenesen a helyére ment, felugrott a kanapéra, összegömbölyödött, és azonnal mély álom nyomta el..
Gazdi hallotta az ajtó nyikorgását. Álmosan csoszogott ki fogadni az érkezőt. Bezárta az ajtót, majd leült kutyája mellé, megsimogatta az alvó állatot, és csendesen mosolygott magában.
- Rendben van! Minden rendben van. - motyogta mielőtt visszabújt ágyába.
- Aludni kell. Még hosszú az éjszaka. Még a madarak is csöndben vannak. - húzta magára takaróját. Ismét csend uralkodott a házon. Bár a padláson a mogyorós pelék még rohangáltak egy kicsit, s egy kuvik is kereste még a kalandot az erdő szélén, lassan visszatért minden a megszokott kerékvágásba. A hold is megértően mosolygott le az égről a világra. Fényében, az egyre nyúló árnyékok mentén minden olyan békésnek tűnt. Néha még felvisított egy-egy rágcsáló, majd ők is elcsendesedtek az éjszaka vadászainak karmaiban.
Csak a vizsla rándult meg néha a kanapén. Olyankor aprókat vakkantott is.
Álmodott.
Azt álmodta, hogy olyan jó illatokat hoz a szél...

Válogatás: Sort álltunk egy sort miatt

Thu, 14 Jun 2012 21:17:42  0100



A férfi bágyadtan ült a zöld furgon volánja mögött. A délutáni csúcs dugójában állt már hosszú percek óta. Gondolatban talán már otthon járt, ahol ki tudja hány évtizede várja minden este az asszony meleg vacsorával, Este meccs is lesz... A sort Hófehér volt. Volt benne valami szűzies, ahogy átbillegett a furgon előtt. Óvatosan tekergett az álló autók között, nehogy bepiszkolja valamelyik véletlenül. A sofőr tekintete előbb felélénkült, hosszan követte a sortot, amit egyébként egy kifejezetten csinos, fiatalka leány viselt kacéran. Majd egyszerre csak lemondóan legyintett egyet a levegőbe, és látszólag unottan elfordult az ellenkező irányba. Ekkor találkozott a pillantásunk. Nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyogjam magam a látványon. A pasi ettől határozottan zavarba jött, mint egy kisfiú, akit rajtakapnak, hogy meglesi a tanítónéni melleit, amint az mélyen lehajolva magyaráz neki. Rákvörös arccal fordult el, de csapdába esett, mert ott megint a sortot látta, ha akarta ha nem, hiszen a lányka elakadt a forgatagban, és sehogy nem tudott tovább billegni formás lábain. Emberünk előtt ekkor hirtelen megindult a forgalom. Ő egyesbe kapcsolt, vagy talán zavarában ezt elvétette, és harmadikba, mindenesetre lefulladt a kocsi. Lehajtott fejjel, vörös arccal indított idegesen újra, s amikor ez sikerült neki, néhányan megtapsolták a járdán. Zavarodottan rám nézett, és ekkor megtörtént a csoda! Elnevette magát! Először csak egy kicsit, majd olyan hahotába tört ki, hogy az indulással még egy zöldet kellett várnia. Nevetve mutogatott a lány felé, s nekem jelezte két kezével gömböt formázva, hogy miben is állt a problémája... Mire a Kolossy térről a Lajos utcára fordultunk egymás mellett párhuzamosan, már régi barátoknak számítottunk. Azt hiszem. Hát igen! Az a sort! Az valóban tudott valamit!

Válogatás: Szajkó

Fri, 18 May 2012 15:15:59  0100


Ennek a kedves, bolondos jószágnak Garrulus Vieill. Nem összetévesztendő a Gryllusz Vilivel!)ismét gyarapodott a repertoárja. A ház hangjai, az autók kürtje, és a villanykapcsoló után ismét rendesen meglepett. De nem csak engem. Az előbb arra lettem figyelmes, hogy a kiscicák anyjukat hívják. Jellegzetes, ismerős cincogás. Kamilla azonnal ugrott is, majd hirtelen megtorpant. A nyávogás ugyanis kintről jött. A kiscicák meg még sosem jártak a házon kívül. Most éppen az igazak álmát aludták az íróasztal mellett. Csak úgy egyik pillanatról a másikra, játék közben dőltek el a fáradtságtól. És édesen szunyáltak. Kamilla a nagy sietségben kis híján átesett rajtuk. De a cincogás csak folytatódott. Kinéztem az ablakon, s a sejtésem beigazolódott. Az egyik fán ott ült a SZAJKÓ. Nevezhetjük akár Mátyásmadárnak is, de akkor is ott ült. És nyávogott. Amint kiléptem elröppent. Gondolom ment a szomszédokhoz tanulni a veszekedés hangját... Kamilla, és kölykei pedig megvannak. Hol esznek, hol pisilnek, hol játszanak. De többnyire az igazak álmát alusszák. És nem is sejtik, hogy közben egy fa tetején nyávognak!

Válogatás: Pillanatkép

10 May 2012 21:42:21 +0100



A folyosóról behallatszik K-bácsi amint a szokásos "MHŐŐŐVÉRKE! Fhááázok! " monológját gyakorolja. Betegtársaim már nem is hallják, annyira megszokottá vált. Mindenki a saját bajával van elfoglalva. Ki a  beteg lábával, ki a torkával, ki pedig mind a hét lábaujjával. És persze a hirtelen megélénkülő nővérkerajzással. Fekszem az ágyon. Lábamon ott díszeleg a tegnapi kötés. Hamarosan nagyvizit. Addigra ezt le kellene fejteni. Belibeg az osztály legtüneményesebb nővérkéje. (olyan húsz kiló a vasággyal együtt, de ilyen gyönyörű vaságyat én még nem láttam!)  Mindjárt lebontom a lábát! - közli. Mire én:
- Talán elég lenne a kötést...
Jelentős pillanat volt, ahogy megakadt a lendülete, de aztán a válla fölött visszanézett, és a tekintete azt mondta: " Na megállj! Lesz ennek még böjtje!"
Kis idő múltán, miután a lábamat immár szabadon körbelengte a kellemes koranyári huzat, G A "kolléga" tette fel gyönyörű szemű nővérkének a kérdést emígyen:
- Nővérke! Engem is leápol?- Nővérke rámkacsint, és csak annyit válaszol: - Csak a lábát kedves beteg!- majd felém villan: "Tanulok ám!"
És a szobába beköltözött a boldog elégedettség. A betegek senyvedtek, a nővérek robotoltak, az orvosok... Tényleg! Őket nem is láttam! Csak a folyosó egy távolabbi zugából szólt ütemesen unalomig K-bácsi, Miszerint:
- HŐŐŐVÉÉÉRKEEE! Mőőővééérkeee! Éhhes vagyooook!- Mővééérke! Beszartaaaam! Bocsááánat!
- Hőőővérke! Hány óóra vaaan?
Szóval az élet folyt tovább megszokott medrében.

Brokkoli Te csodás!

Tegnap megpároltam a brokkolit fűszeres lében. Aztán leszűrtem, és hagytam kihűlni. Ma reggelig a hűtőben várta a sorsát.
Ma egy tepsiben összeraktam a következőket:
Hajában főtt burgonya szeletelve a tepsi kikent aljára. Erre egy réteg rizs. (mind a burgonyát, mind a rizst csak kb. 90 %-ig főztem meg. A brokkoli is ugyanilyen készültségű.)
Erre egy réteg húsmassza.(Pulykadarálthús hagymán fűszerekkel puhára főzve) Ebbe beleszurkáltam a brokkoli rózsákat, majd ezek közé a maradék főttkrumplit bedobáltam. Az egészet leöntöttem egy sűrű, de még folyós besamellel amibe jó sok sajtot olvasztottam előzőleg. Betoltam a sütőbe, és most várom, hogy mi lesz belőle.
Hát ez lett.