Családok-csalódok
Sokáig abban a hitben ringattam magam, hogy az én családom sokkal jobb az átlagnál. Persze sok tekintetben ez igaz is volt. Felnőttkoromig például egyetlen veszekedést sem hallottam otthon. A dolgok mindig "megoldódtak" valahogy csendben, és rendben. Pedig három generáció élt együtt. Vagy talán éppen ezért?
Aztán amikor elértem a felnőttkort, akkor kezdődtek a meglepetések. Nem akarom kiadni a családomat, ezért nem részletezem most itt, de akkoriban sok dologról kiderült, hogy nem egészen olyan, mint ahogyan azt én addig hittem naivan. Persze bele is törődtem azonnal, hiszen a "család érdeke" mindig előbbrevaló mint az egyéné. Aztán azt is természetesnek találtam, hogy az egyének érdeke, és jogai is eltérőek lehetnek. Még azt is, hogy az enyémek kevesebbek, mivel én a kisebb vagyok, így azután ráérek én majd idejében... Na ezek az idők azonban a "helyzet" örökös változásaival kezdtek rendre elmaradni.
Mindegy! - gondoltam. Majd eljön az én időm is.
Meg kellett érnem egy bizonyos kort ahhoz, hogy rájöjjek, ezek a dolgok mindvégig irányítottak voltak. Nehezen fogtam fel, mert hát ugye egy rendes családban, egy szerető környezetben, egy szerető testvérrel megáldva nem lehet igazságtalanság ugye.
Pedig DE!
Aztán ebbe is beletörődtem. De az már kezd kicsit sok lenni, hogy mára már természetessé vált mindenki számára, hogy nekem kell alkalmazkodnom, mégis mindenki csak azt látja, hogy én mennyire nem...
Talán itt az ideje, hogy kezembe vegyem a saját sorsom irányítását, és ettől kezdve ne csak mások elvárásai szerint okozzak jelentős károkat magamnak. Nehéz lesz azt hiszem. Nekem, mert még sosem gyakoroltam, másoknak meg, mert aki egyszer megszokta, hogy mindig kizárólag az ő szisztémái érvényesülnek, azt lehet, megüti a guta, ha rájön, hogy ennek vége.
Aztán majd ismét híre megy a családban, hogy mennyire nem lehet rám számítani.
Mindegy! Megszoktam már.
Sokáig abban a hitben éltem... És nem is akarok másban. Mert aki hitet cserél, az barátokat is cseréljen ugye.
Márpedig a barátaimhoz ragaszkodom!
Sokáig abban a hitben ringattam magam, hogy az én családom sokkal jobb az átlagnál. Persze sok tekintetben ez igaz is volt. Felnőttkoromig például egyetlen veszekedést sem hallottam otthon. A dolgok mindig "megoldódtak" valahogy csendben, és rendben. Pedig három generáció élt együtt. Vagy talán éppen ezért?
Aztán amikor elértem a felnőttkort, akkor kezdődtek a meglepetések. Nem akarom kiadni a családomat, ezért nem részletezem most itt, de akkoriban sok dologról kiderült, hogy nem egészen olyan, mint ahogyan azt én addig hittem naivan. Persze bele is törődtem azonnal, hiszen a "család érdeke" mindig előbbrevaló mint az egyéné. Aztán azt is természetesnek találtam, hogy az egyének érdeke, és jogai is eltérőek lehetnek. Még azt is, hogy az enyémek kevesebbek, mivel én a kisebb vagyok, így azután ráérek én majd idejében... Na ezek az idők azonban a "helyzet" örökös változásaival kezdtek rendre elmaradni.
Mindegy! - gondoltam. Majd eljön az én időm is.
Meg kellett érnem egy bizonyos kort ahhoz, hogy rájöjjek, ezek a dolgok mindvégig irányítottak voltak. Nehezen fogtam fel, mert hát ugye egy rendes családban, egy szerető környezetben, egy szerető testvérrel megáldva nem lehet igazságtalanság ugye.
Pedig DE!
Aztán ebbe is beletörődtem. De az már kezd kicsit sok lenni, hogy mára már természetessé vált mindenki számára, hogy nekem kell alkalmazkodnom, mégis mindenki csak azt látja, hogy én mennyire nem...
Talán itt az ideje, hogy kezembe vegyem a saját sorsom irányítását, és ettől kezdve ne csak mások elvárásai szerint okozzak jelentős károkat magamnak. Nehéz lesz azt hiszem. Nekem, mert még sosem gyakoroltam, másoknak meg, mert aki egyszer megszokta, hogy mindig kizárólag az ő szisztémái érvényesülnek, azt lehet, megüti a guta, ha rájön, hogy ennek vége.
Aztán majd ismét híre megy a családban, hogy mennyire nem lehet rám számítani.
Mindegy! Megszoktam már.
Sokáig abban a hitben éltem... És nem is akarok másban. Mert aki hitet cserél, az barátokat is cseréljen ugye.
Márpedig a barátaimhoz ragaszkodom!
