Nem értelek. Hogyan tudsz még mindig szeretni? Hogyan tudsz elviselni máig,
pedig csak árnyéka vagyok akkori önmagamnak akit egykor megszerettél.
Negyvenkét év nagy idő. De elröppent mint ha sosem lett volna.
Mint ha sosem lett volna távolság. fájdalom, bánat, sosem hiányoztál volna,
Mint ha saját életünket külön nem is éltünk volna soha.
Tudom: csak az öröm számít. Csak a boldog pillanatok, napok, évek,
s a lehetőség, hogy örökké boldogok maradhatunk. Együtt.
Akkor is, ha nem vagy itt velem. Akkor is, ha fáj a bizonytalanság.
Mindig velem leszel! S én Veled míg hátán cipel a Föld,és azután is sokáig,
míg a nyomainkat fel nem zabálja az örökkévalóság.
De néha valóban nem értelek. Hogyan tudsz még mindig szeretni?
Engem...
Engem...