Különös érzés amikor az embert szeretik. Eleinte hihetetlen. Aztán jön az a pillanat amikor úgy érzem: Ehhez könnyen hozzá tudnék szokni.
Lehet, hogy mindenkinek kicsit "el kellene mennie" ahhoz, hogy visszatérve hirtelen a szeretet övezze? Persze éreztem én azt előtte is, de most olyan jólesik! Minden barátom ott folytatta velem, ahol a dolog megszakadt. Semmi smúz, semmi máz, semmi magyarázkodás. Minden a természetes mederben folyik. Mint ha kitérő nem is lett volna. Még az utca emberei közül is engem választottak riportalanyul egyetemista fiatalok, akik egy reprezentációhoz kerestek alanyokat minden korosztályból. Valamelyikbe úgy látszik belefértem, de nem tudtak válaszolni (nem mertek) amikor kérdeztem, hogy melyikbe. A kérdés amit mindenkinek feltettek: "Hogyan érintette Önt a renszerváltás?"
Az első válaszom egy kérdés volt:
- Melyik?
- Háááát...
Aztán a mesémet hallgatva olyan jól szórakoztak, hogy azt sem vették észre, hogy már egy jóideje szerepcsere történt. Én kérdeztem, ők válaszoltak mindenre. Megjegyzem kiválóan látják a problémát. Bár az a kis koreai lány talán nem értett meg mindent, mert még angolul is hibásan válaszolt a magyar kérdésre, de mindent összevetve jól szórakoztam ismét. Mire a barátom - akire vártam - megérkezett a találkozónkra, hosszú felvétel készült egy diktafonnal. Vigyorgok amikor magam elé képzelem az arcaikat amint saját véleményeiket hallgatják vissza. Persze mindenre azt a választ adták amit szerettem volna, mert kérdezni ugyebár tudni kell... :-)
Aztán a barátommal (később az összessel) tényleg ott folytattuk ahol régen abbahagytuk egy percre. Ő az Armani öltönyét, én a kis sportos macinacimat viháncoltuk gyűröttre miközben a régi tábori emlékeinket elevenítettük fel a "börgerkingben". A felosztás is maradt, én kértem valamit, ő meg teljesített, sőt, túlteljesített már megint. Szóval senki nem változott semmit. Csak a járda lett hosszabb az évek során az Astoriától a Kálvin térig...
Persze jöttek az sms-ek sorban amint kiszagolták, hogy elérhető vagyok. Nálam boldogabb persze nincs is.
És anyukám. Ő korának megfelelően reagál mindenre. Rengeteget kérdez. Kíváncsi mint mindig is volt. Csak mostanában többször egymás után ugyanarra. Hiába! Ismétlés a tudás atyja! Vagy anyja! Vagy mi...
Szóval folyik a sör, a bor, és a homok az órában. Egyre kevesebb az időm amit ebben a környezetben szándékozom tölteni. Még vár rám egy osztálytalálkozó, vagyis inkább én várom nagyon. Aztán majd a nyáron...
Finom ez a kis badacsonyi olaszrizling. Úgy megered tőle az ember nyelve. Meg az ujja. Szóval értitek! (remélem nem félre!)
