Hajnal volt. Az az igazi tavaszi hajnal, amikor az ember ha beleszagol a levegőbe, olyan boldogság fogja el, amit csak egy szóval lehet jellemezni: Életszeretet
De nem csak az emberek érzik ezt ilyenkor. Minden élőlény a megújulással van elfoglalva, ki a maga csendes növényi módján, ki intenzívebben. Élet, udvarlás, szerelem: TAVASZ!
Bogár - túl a nagy változáson - ami nem csak két lábának elvesztését, de eddigi életének lezárását is jelentette, csendesen,és kíváncsian feküdt vackán. Figyelte az új illatokat, az új hangokat, és ismerkedett új helyzetével.
Azelőtt, ott kint a tanyán, nem volt más "kolléga" anyja elvesztése óta. Ott a madarak, tücskök, és milliónyi egyéb kis élet vette őt körül. És természetesen a GAZDA, valamint a birkák, de utóbbiak inkább csak munkatársak mint játszótársak voltak. És a FELADAT.
Azt a feladatot már jól ismerte. És most itt pihen kis házában a diófa alatt. A birkák hamarosan megkezdik napjukat, (nélküle) s valahol egy távoli legelőn lépkednek sűrűn összetömörülve, egy lépés - egy rágás. Megint lépés, megint rágás. Fogy a legelő, telik a bendő.
De Bogárnak ez már csak a távoli múlt. Bár szívesen gondol vissza, mégis most itt, ebben az új világban, van valami a levegőben. Valami szokatlan. Valami izgató, amit eddig még soha nem tapasztalt. És ezt az izgalmat a kollégák hangja kezdte feltámasztani benne.
Eleinte válaszolt is mindegyiknek. Hosszan elnyújtva vonyította bele az éjszakába, hogy - Itt vagyok! Én is itt vagyok! Halljátok?
De nem érkezett válasz. Inkább csak szórványos ugatások visszhangzottak, csak úgy bele az éjszakába. Nem neki, mindenkinek. Csak úgy általában.
A mai éjjelen azonban ezek a hangok megváltoztak. Egyre személyesebbek lettek. Egyre közelebbről, s erősebben közölték: "ITT VAN! ÉRZITEK TI IS?"
Bogár nem tudta mit kellene éreznie, de határozottan más lett a világ ezektől a hangoktól. Egyre több kutyacsapat vonult végig a ház mögött, s olyankor csodálatos illatokat szállított felé a szellő. A SZERELEM illatát.
Bár sebei már begyógyultak, még mindig nehezen mozdult vackáról. Csak komoly indokkal szánta rá magát, hogy akár csak pár lépésre is eltávolodjon lakásától, ahol annyi szeretetet és gondoskodást lelt új életében. De ma valami láthatatlan erő talpra állította. Kilépett hát a hold árnyékából. Kilépett, és rögtön le is feküdt. Érdekes, új élmény volt így a két bal lábán járni. Vagy haladt, vagy feküdt. És minél gyorsabban haladt, annál magabiztosabb lett. Ezért aztán hol szaladt, hol meg csak "lepihent" váratlanul. Most egyenesen az úton érkező csapat elé sietett. Olyan lendülettel tette ezt, hogy az egyébként semmivel (a szerelmen kívül) sem törődő hatalmas komondor is meglepődött a hirtelen támadt konkurenciától. És Bogár egy csapásra beépült a Szeredi utca kutyatársadalmába. Órákig csatangolt a csapattal aminek élén egy igen csinos kis szuka kellette magát. Mögötte meg minduntalan össze-összeverekedtek az "ifjak".
Csak Bogár nem verekedett senkivel. Egyszerűen csak azért, mert ahhoz nem lett volna elég a két láb. Így aztán egy idő után - szinte érthetetlenül - de kettesben maradt szíve új választottjával. Talán az ösztön segítette, talán csak támaszkodni szeretett volna, de mire a többi kan utolérte őket, már hat lábon álltak... És csak várták a szabadulás kellemes örömét.
A kollégák még egy darabig kerülgették őket, még próbálkoztak egy kicsit, de talán a kis szuka haragos morgása, vagy éppen a reménytelenség okán, lassanként apadni kezdett a létszám. Szétszéledtek.
Az ébredő Nap már vackán találta Bogárt. Édesen aludt házikójában. Néha meg- megrándult álmában. Ki tudja miféle gyönyörű álmot látott éppen velőscsonttal, kis szukával, egyéb örömökkel tűzdelve? Csak sokkal később került elő onnan, amikor az új GAZDI megkondította kis láboskáját, ami hajdan egyszerűen csak a "rántásos" nevet viselte.
Hosszan nyújtózott, hempergett a porban. Nagyi leguggolt hozzá, beletúrt bozontos bundájába, és csak mintegy magának mondva megjegyezte:
- Most már megmaradsz. A mi kutyánk lettél.
Szemével a távolba révedt. Ki tudja mit látott ott. Egy össze-vissza kavargó kutyafalkát az úton, vagy a levegőben cikázó fecskék raját, vagy a szódást, aki éppen befordult az utcába, vagy egyszerűen a saját fiatalságát - tavaszát.
Ma valahogy a Nap is kedvesebben mosolygott le Bogárra. Mintha csak azt mondta volna:
- Hazatértél? Becsüld meg magad új otthonodban!
De Bogárnak nem kellett ehhez biztatás. Tanulta új környezetét, és élvezte az ÉLETET.
