Néha azon töröm a fejem, hogy miért kerítünk akkora nagy feneket mindennek ami változik? Miért tartjuk nyilván a nevezetes időpontokat, eseményeket, és miért felejtjük el őket utána, ha akkor annyira fontosaknak éreztük őket, hogy néha még bele is akartunk halni egy kicsit? Hát nem sokkal egyszerűbb lenne, ha rögtön úgy fognánk fel minden ilyen "nevezetességet" hogy :
- Ez így természetes, lépjünk tovább!
De nem! Olykor annyira sajnáljuk magunkat, hogy képesek vagyunk teljesen hülyét is csinálni magunkból. Hisztivel, veszekedéssel, sokáig tartó csendes befeléfordulással, és felelőtlen "felejtési" akciókba sodródással.
Nekem mákom van. Mert már védett korban vagyok. Nem sok újat hozhat az élet. Csak azokat sajnálom kicsit, akikre még sok ilyen hatalmas indulatokat felkavaró élmény vár.
Szeeegééényeeek!
