Valamikor a húszas éveim elején tévedésből bevonultattak katonának. Azért mondom, hogy tévedésből, mert ez körülbelül akkora tévedése volt az akkori rendszernek, mint ha a cincéreknek szobrot állítottak volna a hősök terén. Olyan messze állok én az uniformizálástól, mint Makó Bamakótól. Na de hagyjuk a szójátékokat, mert most aztán igazán komoly dolgokról akarok írni.
Voltatok már úgy, hogy amikor egy probléma megoldásán törtétek a fejeteket, először semmi nem jutott eszetekbe, de aztán hirtelen beugrott a MEGOLDÁS? Csak úgy. A hozzá vezető út nélkül. Nem? Pedig működik. Ha ugyanis az agynak vannak ismeretei (nevezzük ezt tapasztalatnak) akkor bizonyos esetekben nem szükséges lépésről lépésre a megoldást felgöngyölíteni. Elég ha az ember megbízik agyának képességeiben, és elhiszi annak válaszát a feltett kérdésre. Így jártam én például egy matek dolgozattal amikor a példa levezetése nélkül csak lekörmöltem a megoldást, kétszer aláhúztam, majd mint aki jól végezte a dolgát be is adtam úgy a cetlit. Kaptam is rá egy nagyszerű hármast! Tanár úr a következőképpen indokolta:
- "Kaptál rá fiam egy egyest, mert megmondtam ezerszer, hogy a levezetés nélküli eredmény az iskolában nem számít megoldásnak. Azt ugyanis elleshetted tudás nélkül bárkitől. És kaptál rá egy ötöst, mert a tied volt az osztályban az EGYETLEN HELYES megoldás, tehát nem másoltad. Átlagoltam. És nem érdekel, hogyan jöttél rá. Lehet, hogy az előző életedben már megoldottad ezt a feladatot valahol..."
Érdekes dolgok ezek, mert sok magyarázata nincs a dolgok ilyetén működésének, de annál több rájuk a bizonyíték, hogy mégis működnek.
Ugyanígy működik nálam az a "képesség" ami az emberek megítélésének első látásra történő elég komoly pontosságát adja Bár lehet, hogy ahhoz kell az én nagyfokú felelőtlenségem is amivel bátran ki is mondom az eredményt amit az agyam néhány másodperc alatt bevillantott. Többnyire magam is meglepődöm az eredményen. És érdekes módon minél furább dolgok villannak be nekem az előttem álló először látott emberről, annál inkább pontosak . Valószínűleg ezt bárki tudná produkálni, csak az emberek általában nem tudják, hogy képesek rá, ezért nem merik kipróbálni. Pedig ez is csak az agy korábbi ismereteinek egy szokatlan felhasználási módja. Bármilyen hihetetlen ugyanis, még a legbutább embernek is elképzelhetetlenül sok ismeret, tudás, tapasztalat raktározódik a tudatalattijában. Csak nem mindenki tudja, illetve meri ezt előbányászni. A komoly emberek nem kockáztatnak. Ők kizárólag a biztos tudásukra támaszkodnak, tehát csak azokra az emlékekre mire még emlékeznek spontán, így a tudatalattijukon még ha meg is lepődnek sokszor, nem mernek, nem akarnak rá támaszkodni.Talán a jóhírüket óvják, nem is tudom.
Ahogy múlnak az évek, magam is egyre több tapasztalatra teszek szert, de ez valahogy nálam fordítva működik. Mert míg korábban gondolkodás nélkül vállaltam ezt a tudást, mostanában egyre inkább törekszem a biztonságra. Pedig ma több a tapasztalatom mint fiatalon, mégis megfontoltabb lettem. Ha ez másoknál is így működik, akkor talán ebből ered az a népi megfigyelés, hogy az öregeké a bölcsesség. Tisztelet a kivételeknek akik idős koruk ellenére is fiatalosan gondolkoznak, bár éppen ezért őket a becsmérlő "infantilis" jelzővel illeti a többség.
Már fiatalkoromban, amikor a honvédségnél segédműtősként olyan dolgokat tapasztaltam meg amit mások általában hatvan-hetven év alatt, úgy éreztem, hogy átértékelődött bennem a világ minden fontossági sorrendje. A halál közelsége, az elmúlás testközelben történő megismerése hozta-e nem tudom, de azóta úgy érzem, hogy az idősekkel azonosan látom a világot. Csak akkoriban nem nagyon mertem "bölcselkedni" mert az visszataszító lehetett volna egy fiatalembertől. Ha viszont ma ugyanazokat az akkor szerzett tapasztalataimat osztom meg az ifjúsággal, senki nem tiltakozik ellene. Elfogadják. Ne adj Isten, még el is várják. Mert egy öregember "bölcsessége" tehát még ha más véleményen is vannak, elfogadják. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy talán nem kellett volna nekem a hetvenes évek elején olyan tapasztalatokat szereznem. Pedig akkor én csak úgy szívtam magamba az ismereteket! Azt hiszem.
Tehát lassan kezdek ráébredni, hogy a bölcsesség nem más, mint a fiatalon összegyűjtött tapasztalatok sokaságának nyílt, hogy ne mondjam: hebehurgya visszaszolgáltatása öregkorban.
Tehát az öregeké nem a bölcsesség, hanem a felejtés. Annak elfelejtése, hogy hogyan kellene körülbástyázni magunkat az értetlenek támadásaitól. Ezt a hebehurgyaságot sokan bátorságként tisztelik. Pedig ha majd ők is ebbe a korba kerülnek, rá fognak döbbenni maguk is, hogy az idős emberek csak két dolgot tudnak egyre nehezebben magukban tartani: A véleményüket, és a vizeletet...
Hál' Istennek, nekem az utóbbival semmi visszatartási problémám nincsen. Sőt!
Igazságtalan a természet. Mert miért is nincs az öregembereknek egy prosztataszerű szervük ami a kikotyogott meggondolatlan véleményeket lenne hivatott visszatartani?
