2014. szeptember 10., szerda

Ne kácsongj mert fölesel!


Ujjait tarkóján összefonta, s székén hátradőlve a felhőket kémlelte, 
meg a szemközti dombon álló kíváncsi őzbakot.
De besiklott a képbe a plafon, s eltakart előle eget, bakot, és napot.
Egy pók egy legyet bűvölt éppen ki hálóján fennakadt, 
de szárnyai zümmögtetésén kívül annak 
a szórakoztatásra sok lehetősége már nem maradt.
Ő ütemesen billegett székén,
a rádió egy lágy dallamot burrogott, 
gondolatban a világot váltotta meg éppen 
mert ezzel a világnak már nagyon régen tartozott.
Az ütés a fejét érte s a hátát egészen,
teste mint nyárfalevél reszketett,
nem értette, a szék hogy került kezébe
amikor ő épp a gonosszal verekedett?
amikor kimászott alóla, 
a törött karfába kapaszkodott,
csak akkor kapott annyi levegőt, 
hogy nyöghessen egy jó nagyot:
- Reccs! - mondta, és a röhögés fogta el, 
anyja intelme jutott eszébe:
"Ne kácsongj a széken fiam
mert még egyszer fölesel!"





Filó

Rengeteget törtem már a fejem azon, hogy mi is az élet? Mert igen! Tudom. Az az élet, amikor egy élőlény él, mozog, táplálkozik, szaporodik, erőszakosan terjeszkedik, megöregszik, és meghal. És az a pillanat amikor "elszáll belőle a lélek" az valami megfoghatatlan. Mert mitől élt egy pillanattal azelőtt, és mitől nem él utána? Hallottam meséket, hogy a léleknek is van súlya, merthogy megmérték sokszor egy izolált mérőszobában, hogy amikor a haldokló megszűnt élni, az egész berendezés könnyebb lett egy kicsit, de legalábbis mérhetően, Lehet, hogy mese, de lehet akár igaz is, mindegy! Mi lehet az ami a különbséget adja élő, és halott között? Van-e egyáltalán élet? Vagy akár halál? Vajon nem élhet mondjuk akár egy hatalmas szikla is, csak valami általunk nem ismert lassú életformát? Nem lehetünk-e mi is az egész galaxisunkkal együtt mondjuk egy "mikroszkopikus" részecske egy hatalmas élőlény vérében, folyamatosan keringve. Ugyanakkor nem keringhet -e bennünk is akár megszámlálhatatlanul sok még fel nem fedezett apró méretű egyéb galaxis?...
Kérdések.
Válasz nincs. Mert attól a pillanattól amikor egy kérdésre választ találunk, az már nem kérdés többé, de soha nem jön el az az állapot amikor elfogynak a kérdéseink. Mert a világ végtelen. Sehol nincs vége. Mert ha volna, akkor mi lenne az után? Semmi? Az is valami! És annak a végén?  És ez a végtelenség igaz minden dimenzióban. Térben, időben, képzeletben, és a még senki által nem ismert dimenziókban is igaz lehet. Mert a végtelennek nincs vége. Vagy nem végtelen. Akkor meg kell, hogy legyen megszámlálhatatlan (végtelen sok) ilyen "nem végtelen" ami a végtelenségig követi egymást. És ha igaz a tér görbülete, a nagy elhajlás, akkor akár vissza is térhetnek e folyamatok önmagukba, s így lehetnek "végtelenek", de akkor is ott lesz rögtön mellettük a többi önmagába térő, mégpedig soha véget nem érő ismétlésben.
Én is folytathatnám ezt a kis eszmefuttatásomat akár élethosszig is, s a síron túli világban is a világ végéig, ami ugyebár nincsen is!
Élet.Van olyan egyáltalán?
Hm.
Az is csak egy olyan kitalált fogalom lehet mint az idő?
Pedig valami van.
"Csák neem áz igázi!"
Aludni kéne...