2014. augusztus 9., szombat

A csoda

Valamikor hatalmas csoda volt számomra a rádiós kapcsolat. Amikor  munkahelyemre kerültem, szinte kitárult előttem a világ a szolgálati URH adóvevő segítségével. Hihetetlen volt az akkori technikai szint ismeretében, hogy milyen hatalmas távolságokat tud átölelni a rádió. Persze a mai kor fiataljai el sem tudják képzelni ezt. Nekik természetes a "mobil", természetes az internet, természetes, hogy ha bármi "fontosat" tapasztalnak, azt azonnal megoszthatják ha kell az egész világgal. Nekem akkoriban csoda volt, hogy száz kilométerről is állandó rádiókapcsolatunk van, hogy telexen (ki emleekszik meeg arra is?)  az egész világ elérhetővé vált... Később rádióamatőrként előbb a rövid, majd a hatalmas távolságok bűvöletében éltem. Sosem felejtem el az első (kis segítséggel) saját építésű modememet, melynek segítségével a "pakettrádiózás" örömei hevítettek. Első sikeres távkapcsolatom a sorban összekötött átjátszókapcsolatok révén Sanya, a békéscsabai amatőr barátom volt. Hihetetlen sikerélményt jelentett az akkor. Később beírtam nevemet e módon az amerikai űrkutatás emlékkönyvébe is. Ma mindehhez elegendő egy mobil hívás...
A kapcsolat. Minden fajtája fontos számomra. Kell! Kapcsolatok nélkül üressé válna az életem.
Ma már csak néha, nosztalgia miatt veszem elő a rádiómat. Már nem építek antennákat, nem kísérletezem velük deres háztetőkön. Ma már egy DX TV adás sem hoz lázba. A műholdak korát éljük.
Amíg rend van a világban...

Az írás : Szerelem!

Sajtot szeletelsz kis tálkába, meg almát. Kevéske olivabogyó mellé. Ezzel leülsz a gép mellé, és írni kezdesz. Az imént felhajtott whiskey (Uisce Beatha Eireannach)  megtette már a hatását. Gondolataid száguldanak. Jobban  is mint kellene. Szinte követni sem tudod őket olyan gyorsan törnek rád. De írod rendületlenül. Úgy ahogy eléd sodródnak, sorban mindet. Közben hol egy szelet sajt, hol alma. Szemelgetsz. Mindenből. Lassan rádsötétedik. Felkapcsolod a villanyt, és folytatod ahol abbahagytad egy pillanatra. Már megszűnt a világ. Senki, és semmi nem tud kizökkenteni. Hiszen közlendőd van! Azt pedig azonnal kell kiírnod magadból. Különben szétvet az indulat. Olyan csodás ez az állapot! Nem kell fogalmaznod, nem kell mindent átgondolnod, csak írod ahogy jön, és az pontosan úgy jó ahogy van. Meg is könnyebbülsz tőle. Már nem feszít, már nem fáj, már szinte mellékes. Amikor végül átolvasod, csak egy ismerős szöveget látsz. Hibákat javítasz, hiszen írás közben arra nem volt időd. Meglepően tárgyilagosan látod a leírtakat. Mint ha nem is te írtad volna. Olyan, mint egy régi barátnő, akire emlékszel még, de már nem tud befolyásolni ha felidézed mozdulatait, illatát...
Az írás: Szerelem!
Megoldás minden feszültségre, örömre, bánatra. Megoldás a bizonytalanságra, segít ha félsz az ismeretlentől, és bátorít, hogy ha legközelebb valami furcsa érzésed támad, van segítség.
Elfogy a táplálékod. Kezed az üres tálkát matatja, még lenyalod olivás ujjadat, felbontasz egy sört, hátradőlsz, és az elégedettség önt el.
Na nem azért mert jót, hanem csak mert írhattál megint.

Nyár

A szemközti ház vizes tetején csillog a napfény. Vibrál. Vakít, ahogy éppen a szemembe tükröz. Közben a fecskék izgatottan csivitelnek. "Kibeszélik" félelmeiket, és örömeiket. Talán éppen ötletelnek, hogy melyik farmon milyen a légyfelhozatal idén. Csak néhány kis gomolyfelhő araszol az égen.
Nyár van. És én arra gondolok, hogy hogyan lehetne mindezt konzerválni. Dobozba kellene zárni, aztán igény esetén a zordabb napokon kinyitni egyet-egyet, és szebb lenne azonnal a világ akár a tél közepén is hirtelen.
De a szemközti háztető csillogása az csak a pillanat sajátja. Megismételhetetlen. Mert csak most olyan kávéillatúan friss...