Péntek óta beköltözött a házba a nosztalgia. Méghozzá egy kisiskolás volt osztálytársnőm személyében. Mint borult égből egy kislányos mosoly, úgy kavart fel bennem szebbnél gyönyörűbb emlékeket. Különösen érdekes volt egymás gyermekkori élményeit újraélni, hiszen akkoriban szinte semmi kapcsolatunk nem volt egymással. Ő volt a szememben a megközelíthetetlen szépség, így aztán nem is próbáltam még csak beszélgetni sem vele hét hosszú éven át. Kisfiú voltam akkor még. Nagyfiú koromban más utakon jártam. Ma a vénemberség-boldog felhőtlen felelőtlenségében pedig olyan jólesik az őszinteség! Csak a napok múlnak gyorsan sajnos. Ma utazik haza Itáliába itthagyva nekem egy nem kis darabot gyermekkorunk ízéből. Jó volt nagyon felidézni a múltat. Hol mosolyok, hol hangos nevetés, hol pedig könnyek között. Köszönöm!
