Fene tudja miért, de vonz a nagy víz. Ma ismét teleszívtam a tüdőmet friss óceáni levegővel. Közel háromnegyed órán át hallgattam a víz zúgását. morajlását, ami szinte átmosta az agyamat, és új erőt adott. Hazafelé a kocsiban videóra vettem ahogy egy hatalmas "özönvízen" vágunk keresztül. Jó hosszan elnyelte a víz az utat, és teljesen olyan érzés volt mint ha csónakáztunk volna. Sajnos itthon vettem észre, hogy megtelt memória miatt csak az első pár értéktelen másodpercet sikerült megörökítenem, amin a kocsi belseje, és a lábam a sztár. De valahogy van egy olyan érzésem, hogy erre senki nem kíváncsi. Mert a lábam is akkor lehetne talán hírértékű, ha már nem lenne., De egyenlőre még van nekem. Kettő is! Így nem maradt más hátra, mint feltenni azt a fotót amit a nagyjából egy éve készített "fejképem" helyén ismételtem meg ma. Nem sok a változás. Az óceán öble változatlanul káprázatos, a föveny nedves, mászkál benne mindenféle aprójószág, a hullámok "vernek", és nem mondhatom, hogy nagyon melegem lett volna. De ismét volt egy gyönyörű szép napom!
