Valami nincs velem rendben.
Ezt ugye mindig is tudtam. Kicsi gyermekkorom óta csodálkozom rá a világra sok esetben olyan dolgok miatt is amik másoknak természetesek. Nekem valahogy nem. És be kell látnom így hatvnasok évesen, hogy "általában az átlagnak" van igaza. És én nem esem ebbe a kategóriába. Rengeteget törtem már ezen a fejemet, de valahogy mindig csak olyan magyarázatok jutottak eszembe melyek csak nekem voltak természetesek, és érthetőek. Szerintem senki nem átlagos. Mindenki egyéniség, s a sok egyéniség tulajdonságait összeadva, ezt elosztva sokkal, kijön az átlag. Ami általában tőlem távol áll. Vagy azért, mert nem értek vele egyet, vagy azért mert kilök magából ez a közeg. És én nem is tiltakozom ez ellen a kiközösítés ellen. Sokáig nagyon is jól éreztem magam ebben a helyzetben. Csak ahogy múlik az idő, úgy lesz egyre fájdalmasabb ha olyanokban kell csalódnom akikhez természetesen kellene kötődnöm. Na nem panaszként mondom, de itt is az átlag győz fölöttem. Mert ezek a kötődések rendkívül rapszodikusak. Egyikre sem gondolhatok úgy, hogy az biztos pont. Hol velem, hol ellenem. Ez a tapasztalatom. Bár ez ugyan jelenthetné azt is, hogy hagyni kell csak a dolgokat folyni saját medrükben aztán kiegyenlítődnek mint minden a természetben, de mégis nagyon tud fájni amikor néha ráébredek, hogy akire bizton kellene számítanom, az rettenetesen ellenáll ennek. Mint mindennek, ennek is oka kell legyen. Többnyire én vagyok az, illetve eddigi életem során hozott döntéseim. Tudom. Éppen ezért fáj ha olyan valaki nem ért meg aki pedig jelentős oka volt döntéseim többségének.
Valami nincs rendben velem.
Soha nem gondoltam ugyanis, hogy azok akik messze elhatárolódnak tőlem, illetve mindennapjaimtól, mennyire érzékenyek "felelőtlen" döntéseimre. Én csak élem az életemet. És meglep amikor azok akik nem kívánnak ebben résztvenni mennyire átadják magukat indulataiknak amikor a saját sorsomat másként irányítom mint azt ők jónak látják. Csak remélni tudom, hogy mindez nem azért történik mert a saját terveiknek ellene van, hanem csupán aggódnak értem. Mert ha mégis, akkor minden fölösleges volt amit eddig fontosnak tartottam.
Valami nincs rendben velem.
Mert amíg én éppen e sorokat írtam, hárman is kerestek. És nem önös érdekből. Ha csak nekik nem érdekük, hogy nekem jó legyen. Úgy hogy nem is filozofálok tovább, mert akárhogy is de úgyis mindig arra lyukadok ki, hogy oly szép az élet! Még ha nem is mindig azokkal akikkel elterveztem, akikért minden marhaságra képes voltam, akik a rengeteg érthetetlen döntésem hátterében álltak-állnak, csak mert szeretem őket.
