S azután megírtuk a CV-inket.

Jól odaültünk a számítógépekhez. Kis segítséggel be is tudtuk őket kapcsolni. Aztán mindenféle belépési izéket irkáltunk bele, majd egyszercsak lám: Ott virított a Word!

S ha már ott volt, nem volt menekvés, be kellet írnunk mindenféle adatot, meg izét, amit éppen most tanultunk meg, hogy nagyonelengedhetetlen ha munkát akar valaki kapni. Miután ezzel is megvoltam belém bújt a kisördög, (ha már eddig is nem lakott bennem) és egy barátomtól tanult szlogent odabiggyesztettem a lap aljára. Ezt az ő édesapjának tanította meg annak idején Kanadában valami tréfás kedvű vihoronc. Így szól:

- I'm lazy, you're crazy, please give me a job!

Tanárnéni mindenki CV-jét átvizsgálta, és ha kellett javaslatokat tett a javításra. Az enyémnél eleinte csak bólogatott, néha még helyeslően ingatta is a fejét, aztán... Kibuggyant belőle a nevetés, és kijelentette, hogy erre ő adna nekem munkát!

- Hol van? - kérdeztem, de sokáig nem tudott ismét megszólalni...

Na most akkor mi is lesz a dolgom?   :-)

Angol (как тебя зовут?)

Úgy tanulunk, hogy nem tanulunk. Eszméletlen! Egy idő után a teljesen kezdőként bekerülő "hallgató" is megszólalt, és ma már beszélgetett. És mivel senki nem beszél közülünk litvánul, hát angolul szólalt meg. Az meg hab a tortán, hogy meg is értettük egymást. (oroszul)

- Nu Sto vaprósz? - kérdezte halkan, hogy senki meg ne hallja. Körülnéztem, és láttam, hogy minden szempár figyel minket.

- What's your last name? - mondtam el hangosan. Másodszor is. Elvégre angol nyelvtanfolyamon vagyunk vagy mi.  Aztán odasúgtam: - Kaktyibjázavút? (mert azért mégiscsak jó, ha van némi közös múlt is...) 

-  Kihúzta magát, és érthető angolsággal eldalolta az amúgy igencsak kacifántosan muzikális nevét:

- Antonasz Jankanauszkasz! - és olyan megkönnyebbüléssel nézett körül, hogy szinte hallottam a legördülő kövek zaját.

Szóval kifejezetten jól haladunk.

Most mondjátok meg! Hát nem csupa öröm az élet?