Karcsi barátom szokta volt mondogatni, hogy:
"Barátom barátja, aki csak addig volt a barátom amíg részegek voltunk"
De ő ezt "csak úgy" mondta mindig. Valószínűleg azért, hogy ne legyen olyan nagy csönd. Vagy azért, hogy ő is megossza véleményét a társasággal, főleg amikor egydül volt. Hogy kire gondolt közben, azt sosem lehetett tudni, mert olyankor csak egy merengő pillantást eresztett meg az istálló mennyezete felé, majd egyet hümmögött, és folytatta tevékenységét a tehenekkel.
- Ez valami fejési dolog lehet - mondta egyszer a felesége mosolyogva. -
Nos ma nekem is fejhetnékem támadt amikor a barátság jutott eszembe. Na nem a Karcsi féle, mert az olyan igazi, olyan örök barátság. Annak nem tudott végetveni sem idő, sem távolság. Az bármelyik pillanatban ott folytatódik ahol, és amikor úgy hozza a sors. Mintha szünet sosem lett volna közben. Mintha krülményeink soha semmit nem változtak volna. Mintha semmi új dolog nem is történt volna az elmúlt évtizedek során.
Szóval a barátság.
Most itt azokra gondolok akik látszólag igazi barátsággal fogadták közeledésemet. Akik között sosem éreztem, hogy egy másik világból jöttem. Akikkel családban érezhettem magam. Akiket megszerettem. Akikre akkor is számíthattam amikor a sorsom nehezebbre fordult, s akik rám is számíthattak bármikor.
Aztán valószínűleg a kommunikáció (hiánya) a ludas, de egyszercsak azt vettem észre, hogy eltűntek. Se kérdés, se magyarázat.
"Ukmukfuk"
Igazán sajnálom!
Őket...
De az igazi Barátaim maradtak. Sőt szaporodnak ismét. Pedig velük sosem kellett innom.
"Barátom barátja, aki csak addig volt a barátom amíg részegek voltunk"
De ő ezt "csak úgy" mondta mindig. Valószínűleg azért, hogy ne legyen olyan nagy csönd. Vagy azért, hogy ő is megossza véleményét a társasággal, főleg amikor egydül volt. Hogy kire gondolt közben, azt sosem lehetett tudni, mert olyankor csak egy merengő pillantást eresztett meg az istálló mennyezete felé, majd egyet hümmögött, és folytatta tevékenységét a tehenekkel.
- Ez valami fejési dolog lehet - mondta egyszer a felesége mosolyogva. -
Nos ma nekem is fejhetnékem támadt amikor a barátság jutott eszembe. Na nem a Karcsi féle, mert az olyan igazi, olyan örök barátság. Annak nem tudott végetveni sem idő, sem távolság. Az bármelyik pillanatban ott folytatódik ahol, és amikor úgy hozza a sors. Mintha szünet sosem lett volna közben. Mintha krülményeink soha semmit nem változtak volna. Mintha semmi új dolog nem is történt volna az elmúlt évtizedek során.
Szóval a barátság.
Most itt azokra gondolok akik látszólag igazi barátsággal fogadták közeledésemet. Akik között sosem éreztem, hogy egy másik világból jöttem. Akikkel családban érezhettem magam. Akiket megszerettem. Akikre akkor is számíthattam amikor a sorsom nehezebbre fordult, s akik rám is számíthattak bármikor.
Aztán valószínűleg a kommunikáció (hiánya) a ludas, de egyszercsak azt vettem észre, hogy eltűntek. Se kérdés, se magyarázat.
"Ukmukfuk"
Igazán sajnálom!
Őket...
De az igazi Barátaim maradtak. Sőt szaporodnak ismét. Pedig velük sosem kellett innom.
