2020. március 1., vasárnap

A lélek ismeretének tükrében munkálódó furdancs

Régebben úgy gondoltam, hogy nekem két-három igazi barátom van, a többi haver. De ahogy megyeget az idő, egyre inkább azt látom, hogy az én haverjaim igazi barátok. Pedig vannak akikkel már évtizedek óta nem találkoztam személyesen, mégis azt tapasztalom, hogy igazibb barátaim nem is lehetnének náluk. Akikkel ritkán "ütközünk" azok között egyre több a "néma", akik nem nagyon éreztetik jelenlétüket az életemben, de akaratlanul is jönnek a jelzéseik, hogy nem felejtettek el, s ez nekem annyit jelent, hogy minden látszat ellenére nem veszítettem el barátságukat, csak már nem akarunk mindenáron a másik nyakában lógni. De azért tudjuk, hogy szükség esetén mincs változás. És sokszor pont ez a barátság legbiztosabb formája. A barátság vagy van, vagy nincs. Nem kell állandóan bizonygatni, mert az gyanús lesz hamar. Nekem viszonylag kevés olyan barátom van aki kicsit elfordult tőlem, s általában saját magukkal nincsenek rendben. 
Többen hitték pl. azt, hogy megbántottak, s ezért kerültek kicsit, de aztán talán eszükbejutott, hogy engem nem tud megbántani az akit szeretek. ( Nem röhög! Nem azért, mert aztán már nem szeretem!) Aztán biztosan vannak akik megbántódtak valamilyen cselekedetem miatt, de idővel rá kell jönniük, hogy nem szándékos, főleg nem ellenük szóló dolog volt, és az is lehet, hogy csak félreértés. 
Ha valaki jelenleg is ebben a hitben van, annak itt üzenem, hogy:
 "NE HARAGUDJ RÁM! SZERETLEK!"
Egyébként pedig ahogy múlnak az évek, úgy ritkulnak soraink. Jó lenne ha nem lenne rá szükség, de végül még akár egymásra is szorulhatunk!
Ha másért nem, hát, hogy legyen kire megsértődni...
Rendben? 
Na azért kedves velem együtt butuló, vénülő BARÁTAIM!

Nincsenek megjegyzések: