Még!

Csak hallgatlak rendületlenül, és abban rménykedem, hogy sosem fogy el mondanivalód.
Csak hallgatlak kitartóan, és közben elkalandoznak gondolataim.
Látlak lelki szemeimmel ahogy pőrén állsz egy hűvös helyiségben ahová a hőség elől menekültél, és füledhez szorítod a telefont. Hallom izgalmas suttogásodat, és élvezettel nyugtázom visszafogott kuncogásaidat. Vajon kinek nem kellene ezeket most meghallani? Pedig semmi titkos nincs benne. Hacsak féktelen gondolataim ki nem hallatszanak...
Megfeledkezem magmról, és megfeledkezem arról, hogy ki is vagy Te tulajdonképpen.
És arról is, hogy ki nem is vagyok én már egy ideje...
Te vagy AZ elmulasztott lehetőség. Az amely sosem is volt, de talán lehetett volna. És ha már igen, akkor miért is nem volt ez realitás annak idején?
Csak hallom gyönyörű hangodat miből átsugárzik a csintalanság, s beleborzongok.
Oly kevesen ütötték meg velem ezt a hangot! És ők azok voltak akik mindent jelentettek nekem!
És TUDOM, hogy te is tudod, hogy ez csak egy játék. És pont ettől olyan szép.
Csak hallgatlak, és nem tudok betelni Veled.
Mondj még valamit kérlek!
Csak egy kicsit!
Mééég!