2019. október 27., vasárnap

vége a NYISZ-nek

Valaki igazán szólhatott volna a hólyagomnak, hogy ma később kelünk!
De ezek a dolgok nem az ember által kitalált rendszer szerint működnek ám!
- Mindent a maga idejében! - mintha ezt mondta volna habtestem ma hajnalban. És megkezdte napi működését. Mint minden nap eddig, és remélem, még néhány évtizedig folytatja is ezt a kedvtelését!
Mindig ugyabann az időben. Mint tegnap, és holnap. Ma mégis hoszabban kell elviselnem a mát. És a végén talán egy órával hamarabb fekszem neki az éjszakánk. Mégis ugyanakkor. Muris.
Állítólag ezzel a mulatsággal megspórolja Magyarország egy Kaposvár méretű város egy napi áramfogyasztását. Bár ahogyan az elvándorlás ütemét tapasztalom, lassan Szegedet kell emlegetnem e témában.  Pécs lakosságának jórésze már megérkezett. Haza. Ide.
De a lényeg, hogy ilyen káros gondolatai ne legyenek másoknak mint az ilyen hozzám hasonló haszontalanoknak. Inkább ezzel az időtologatással foglalkozzanak mint azzal, hogy hány az óra hajnal háromkor.
Az angol megoldotta ezt a kérdédst nyelvében eleve. Mindennek van ideje. Teaidő, pihenésidő, szavazásidő, alvásidő, ébredésidő, pisiidő. Így mondják errefelé. Kit érdekel, hogy ez mit jelent számokban! Ennyi előny legalább származott ebből a logikátlan nyelvből. Nem kell annyit gondolkozni! Minek? Inkább indulás a toalettbe, mielőtt a nagy gondolatok szégyenbehoznak!
Praktikus.
És most jöhet a TISZ!

FÉRFIAK

Egy FÉRFI legyen kemény!
De ne keménykedjen, mert attól csak modortalan bunkó lesz. Ez így igaz, ha jól értem a NŐKET. Hogy jól-e,azt nem tudhatom. De egyet velük igen!
És nem csak ebben.