2016. december 6., kedd

Amikor...


Amikor hatvannégy évesen hosszú idő után váratlanul lehetőséget kapsz munkára. Amikor hirtelen előtted áll a lehetőség, és te majd összecsinálod magad az izgalomtól. Mint amikor tizévesen első munkahelyedre siettél egy reggelen az Asztalos Szövetkezethez nyári munkára, és tele voltál bizonytalansággal, izgalommal, hisz nem tudtad mi vár ott rád. Amikor első nap balesetet szenvedsz, de oltári szerencsével megúszod, és egy pillanatig csak fekszel a földön, és csodálkozol, hogy semmi bajod nem történt, azután gyorsan felkelsz, és úgy teszel, mint ha semmi sem történt volna. Naná! Majd pont egy ilyen hülyeség miatt veszited el új állásodat, és végleg rádsütik: "Alkalmatlan vén hülye". Amikor még a humorodat is elveszited, csak nehogy a pénzkeresetedet veszitsd el. Amikor egy reggelen félve mész dolgozni, mert rossz érzésed van valamitől, de a nap folyamán kiderül, hogy nem kevesebb, de még több munka is várhat rád. Amikor minden órában hálával gondolsz barátaidra, akik megbiztak benned, és beajánlottak erre a munkára. Amikor elmúlt az első napok izomláza, s a harmadikon meghúzódott derekad is ismét munkára fogható nyögés nélkül. Amikor a fizikai gyűrődés egyre jobbanesik. Amikor azért fekszel le este korábban, hogy a reggel hamarabb jöjjön, és te indulhass ismét.
                                                             DOLGOZNI
Akkor érzed, hogy élsz. Még élsz. Még mindig élsz. Igazán.