2017. június 14., szerda

IP kamerák

Nézem a képernyőt. Minden szabadidőmben nézem. Egy idős asszonyt látok. Egyedül. A karosszékben ül, mellette az asztalon étel, távirányítók, egy üveg bor, és a süteményes doboz. Ő csak ül, és szemmel láthatóan nem köti le a TV. Csak háttérnek kell a gondolatait semlegesíteni. Időnként szóra nyílik a szája, de hang nem hagyja el. Talán a múltban jár éppen, talán csak az összezavarodott jelent boncolgatja, nem tudom.
Anyám. Az akinek létemet köszönhetem, akinek a világ legjobb testvérét köszönhetem, aki a valamikori erős asszonyból még megmaradt. Árnyék. Saját árnyéka.
Nézem a képernyőt. És látom, hogy az őt kiszolgálók milyen odaadóan gondozzák. Én meg csak nézem. A képernyőn. Messziről. Néha a tehetetlenség megőrjít.
 Nem őt sajnálom, hanem a tényt, hogy nem tehetek semmi hasznosat.
Nézem a képernyőt. Egy hálóinget látok belibegni a hálószoba ajtaján, majd az ajtó becsukódik.
Lepihent. Én meg nézem. Az üres szobát...

2 megjegyzés:

  1. Az utóbbi napok (vagy tán már hetek is) termései szerintem kicsit őszies (borús) hangulatúak, és nagyon szuggesztívek. Mindegyikre tudnék válaszolni, de egyfelől mostanában mintha nem igazán igényelné, talán nem is olvassa, másfelől, ha nem tudok a témákban jó híreket, akkor inkább ne! Az olvasással nem álltam le!

    VálaszTörlés
  2. Igaz, hogy ha írok az elsősorban az írási kényszerem következménye, (bánat-öröm okozza) és nem az olvasók befolyásolása a célom. Viszont minden vélemény nagyon jólesik. Jó, és rossz egyaránt, mert a kontroll talán normális keretek közé szorít, és erre-valljuk be- néha szükségem is van. Tehát a véleményeket, hozzászólásokat köszönettel fogadom.

    VálaszTörlés