2014. január 12., vasárnap

Válogatós: Furfang


Mon, 09 Aug 2010 08:02:57 +0100

5258975


Gondoltam, kiáztatom a lábam egy kicsit. Komótosan hozzákészülődtem. Lavór, forróvíz, illatos izé, vállamon törülköző. Beballagtam a szettel a nappaliba, félretoltam a kisasztalt, hogy a lavór beférjen alá loccsanás nélkül.
Mielőtt beleléptem végiggondoltam, mindent előkészítettem-e az aktushoz. Aztán abban a pillanatban, amikor  a forróvíz mindkét lábamat odaadóan simogatni kezdte, eszembe jutott a PAPUCS!
Kisunokám a mellettem levő fotelben éppen a nap nagy eseményeit rendezte gondolataiban. Legalábbis erre lehetett következtetni tekintetéből, amikor megszólítottam:
- Kata! Szívem! Légyszíves hozd ide nekem a szobámból a papucsomat! Elfelejtetettem idekészíteni.
Ösztönösen ugrott volna, de a másodperc egy töredéke alatt visszahőkölt. Erőt vett rajta valami fura hatalom. Nem tudom mi lehet, dac, lustaság, vagy csak pillanatnyi ötlet. Mindenesetre arcára erőltetett egy valami nagyon megható kifejezést, amit egyszóval csak úgy tudnék jellemezni, hogy "világfájdalom".
Lassan fölemelte tekintetét, a szemem mellé nézett valahová messze mögém a távolba, s homlokát szigorúan ráncolva megszólalt:
- Én ide pihenni jöttem! - Majd hosszasan nézni kezdett egy legyet, a kezében fordítva tartott távcsővel. Mint ha ott sem lennék.
De ott voltam. Papucs nélkül.
Komoly erőfeszítésembe került, hogy ki ne törjön belőlem a nevetés.
Csak ültem, és néztem Őt. Míg egyszercsak óvatosan rám emelte tekintetét, egy pillanatra elgondolkodott, majd egy nagyot sóhajtva (milyen kegyetlen ez a világ!) elvonszolta magát a szobám felé.
A légy már a szomszéd falu felé járhatott, mire Kata visszatért. De akkor már tánclépésben, csillogó szemmel, kezében papucsommal.
- Tessék Papi! - tette elém. S a következő percben már a teraszon kergette a cicákat önfeledten.
Egy darabig még üldögéltem, élveztem a lábvíz áldásos hatását, és azon gondolkoztam, hogy kegyes velem a sors.
Mindenem megvan.


venember

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése