Imádom amikor gyerekek minden átmenet nélkül mesélni kezdenek, s végül ugyanolyan váratlanul ismét szótlanságba burkolóznak. Pl.:
"A múltkor építettem két bázist az út egyik oldalán meg a másik oldalán egymással szembe. Az egyik volt a német a másik meg az orosz meg a lengyel. Én az orosz meg a lengyel voltam. És hogy melyik nyert hát azt nem tudom mert anya szólt hogy be kéne jönni az udvarról hogy a kutyám is kimehessen. Aztán mire kimentem addigra már a bázisaim meg elolvadtak..."
Erről eszembejutott egy régi hasonló amikor óvodás kislány ebéd közben mesélni kezdett:
"Tegnap apukám nagyon csúnyán beszélt anyukámmal, meg még a haját is meg akarta húzni, de meggondolta magát. Pedig anyukám nem is csinált most semmit csak nagyon be volt rúgva."
Végül szintén egy óvodás meséje, és története:
"Ma a "tezsvérem" hozott oviba, mert anyukám fekszik. A konyhában. És nagyon véres"
Óvónéni azonnal érdeklődött a szomszéd iskolában ahová a "tezsvér" járt. Ő egész délelőtt egy szót sem szólt. Rákérdeztek, mire elmesélte, hogy apuka az istállóban lóg.
- Mit csinál?
- Hát csak lóg. Nem mozog.
Rendőr, mentő rohanás... Késő. Apa negyvenkilenc késszúrással elhallgattatta anyát, majd ellátta az állatokat, és fölakasztotta magát.
A gyerekek meg csak próbálják megérteni a világot. És néha megszólalnak váratlanul. Szerencsére legtöbbször semmi komoly...
1 megjegyzés:
Jajjj! - szakadt ki belőlem egy nagy sóhajtás.
Igen, mi felnőttek, sokszor el sem tudjuk képzelni, hogy mi zajlik le a kisgyermekekben. Mármint azok a felnőttek, akiknek volt szerencséjük normális családban felnőni.
Azért a probléma mentesen felnövő felnőtt is tudja, hogy mennyi tragédia van a világban. Sajnos!
Megjegyzés küldése