2014. augusztus 12., kedd

Nyárutó

A nap még nem jutott el napi útján a legmagasabb pontra. Tizenegy felé járhatott az idő a szeptemberi nyárban amikor nagymama és unokája a stégre lépett. Az öreg jószág kicsit megingott lépteik alatt, majd egy halk reccsenéssel jelezte: "Öreg vagyok, de nem gyenge. Gyertek bátran!"
Nagyi letelepedett egy horgászszékre, elrendezte maga körül a "kézimunkát". Stoppolásba fogott.. Ha már az időt unokája kíséretével múlatja, legalább hasznosan teljen. Elővette a vaksi villanykörtét, ráhúzott egy zoknit, s addig tologatta rajta, míg a lyuk teljes terjedelmében megmutatkozott. Akkor "stoppolni" kezdte. Nagy művészet volt ez akkoriban! Hiszen a zokni drága holmi volt, s a zoknik sajátja, hogy könnyen foszlanak. Pláne ha gyermek a viselőjük...  A gyerek eleinte kíváncsian nézte a műveletet, ahogy Nagyi görbe ujjai között a lyuk egyre kisebb lesz, majd ezt elunva elővette felszerelését, és halászni kezdett. A felszerelés egy kiszolgált szúnyoghálóból, és az azt tartó villás botból állt, valamint egy uborkásüveg amiben  reményei szerint a zsákmányt gyűjti majd. Lehasalt a stégen, fejét kissé félrefordította, és úgy kukucskált be az öreg deszkák árnyékán a víz alá. De nem látott semmit, ha csak azt a csillogást nem vesszük ahogy a réseken beszűrődő nap sugarai táncoltak a víz színén. Lassan-lassan megtalálta a helyes irányt, és hirtelen kitisztult a kép! Rengeteg apró halacska cikázott a keze alatt. Szinte kínálta magát az alkalom, hogy elkapjon egyet a sok közül, de tapasztalatból tudta már, hogy ez nem is olyan könnyű mint látszik. Nézte a botot, és azon törte a fejét, hogy amikor kiveszi a vízből, az egyenes. Amikor beledugja, a bot hirtelen megtörik, és egészen más irányba halad mint ahogy azt ő tervezete.
- Érdekes! - gondolta, majd igazított rajta, hogy egy kis csoport apró hal alá merítsen. Lassan, nagyon lassan mozdult., Szinte észrevehetetlen volt a mozdulat. Még a lélegzetét is visszatartotta nagy igyekezetében. Aztán... aztán egy gyors mozdulattal kiemelte a hálót! És lássatok csudát, a zsákmány ott ugrált a néhai szúnyoghálóban, ezer apró kis csillogó pénzecskét szórva szét! A kisfiú először talán jobban meg volt illetődve mint a halacska, de hamar úrrá lett izgatottságán, s egy gyors mozdulattal az üvegbe csúsztatta a kishalat, aki egyre lassulóbb tempóban úszkált körbe-körbe, majd belátván, hogy innen nem talál kiutat, megállt, és szinte farkasszemet nézett rabtartójával aki egy darabig gyönyörködött benne, majd lassan, óvatosan az üveget a vízbe mártotta. Addig merítette a víz alá míg a hal kiutat talált, s boldogan iramodott "testvérei" nyomába.
- Mi az fiam? - hallotta Nagyi hangját. Nem látta, de biztosan tudta, hogy mosoly kísérte ezt a kérdést.
- Kicsi volt még - morogta szinte csak magának. - Majd kifogom jövőre, ha megnő.
- Aha... - nyugtázta a nagymama, és újabb zoknit feszített a "stoppolófára".
A Nap ott fent az égen, mint ha ettől egy kicsit jobban sütött volna. Legalábbis a kisfiúnak nagy melege támadt. Ugyanakkor nagyon jó érzés kerítette hatalmába. Nem értette még, hogy miért, de az egész világ mosolygott rá. Mosolyogtak a vízre hajló nádszálak, mosolygott rá a nádirigó ahogy egy furcsán billegő szálba kapaszkodott éppen, mosolygott az a hatalmas pók is, ki az éjjel megrongálódott hálóját javítgatta stég alatti rejtekén, még a víz apró fodrai is mosolyogtak rá...
- Na gyere fiam! Ebből nem élünk meg! - szakította meg az ábrándozást Nagyi, és pakolászni kezdte a holmiját. 
- Meg aztán nagyapád is biztosan éhes már.
Még visszanéztek mielőtt a fűben kitaposott keskeny kis ösvényre léptek. De a stég üres volt. Nem hagytak hátra semmit  Csak egy gyönyörű délelőttöt ismét. Mint már annyiszor.

6 megjegyzés:

  1. De szép Kék-tó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, de semmi köze a bejegyzéshez... :-(

      Törlés
  2. Ez olyan könnybelábadó_szemmel_olvasós bejegyzés. Szép. Köszi :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is lábadozott közben, mert hiszen a Nagyi most lenne 114 éves, pedig akkoriban milyen fiatal volt!

    VálaszTörlés
  4. Szeretem a meséidet olvasni.
    Szeretek aztán más nagyikra, unokákra emlékezni. Én is köszönöm. :o))

    VálaszTörlés
  5. Pont az a nagyszerű az olvasásban, hogy közben az ember a saját fantáziája, és tapasztalatai alapján egészíti ki a képet. És az csak az övé! Míg ha egy filmet nézünk, az a rendező variációja, és vagy tetszik, vagy nem, az már kész, megváltoztathatatlan...

    VálaszTörlés