Minden ami visszajött...
Lehettem vagy hároméves, már akkor is a női nem lelkes híve (vagyis bizonyára inkább a női igené, ez majd alább talán tisztázódik) amikor a szomszédék Babiját állítólag fizikailag bántalmaztam. Azért mondom, hogy állítólag, mert sem emlékeim nem maradtak az ügyről, sem pedig szemmel látható jelei az illető takaros kis fehércseléden. Pedig vagy tizenöt év elteltével volt alkalmam keresni rajta alaposan az egykori sérelmek nyomát, de azt nem találtam.
Nos mindenesetre azon a bizonyos 1955 októberi napon édesapámat munkából hazatérve az a hír várta, hogy az egyszem fia bántotta a szomszédék kislányát. Apám rendszerető, következetes, de emellett nagyon békés természetű ember volt. Maga elé állított, nagy szeretettel végignézett rajtam, majd kérdőre vont.
Valóban nem emlékszem a dologra, de szemtanúk egybehangzó véleménye szerint arra a kijelentésre miszerint: - "Majd szerzek egy olyan hosszú botot ami a hivatalból egészen hazáig elér!" - állítólag felcsillanó szemmel azt ragyogtam:
- " És az az enyém lesz?"
Apám, és a körülöttünk "fontos" teendőket éppen ellátó asszonyok erre viszont légzési zavarokkal kezdtek küzdeni intenzíven.
Mindebből én állítólag semmit sem vettem észre. Valószínűleg akkor már messze jártak gondolataim. Talán éppen azt tervezetem, hogy hogyan fog az a hosszú bot a hivatalból hazakerülni. És hogy elég erős leszek-e ahhoz, hogy felemeljem azt ha Babi megint olyan "ellentmondó" lesz.
Mondom: hároméves lehettem akkor. Tudatlan kis gyermek.
A nap lemenőben volt amikor egy tétova alak a sír szélére tette kis csomagját. Felegyenesedett, sokáig kotorászott zsebében mire megtalálta a gyufát. A láng sercenve lobbant fel. Először a gyertya alját melengette, majd ezt a kissé olvadt végét szorította a betonra. Szellő legyintette a frissen gyúló lángot, mire az szinte azonnal ellobbant.
- Mindig ez van. - morogta.
- Minden évben, minden temetőben, minden síron pont akkor támad fel a szél amikor nem kellene. - lassan körülnézett. Valami szélfogót keresett, hogy az a láng legalább addig égjen míg ő látja elmenőben. Közben a szél ismét elcsendesedett, s az immár többedszer meggyújtott gyertya lángja végre lelkesen táncoltatott virágformájú árnyakat a márványon melyen nevek, évszámok, és jelzők vésetei látszottak.
- Besötétedett - gondolta a férfi. - Már majdnem vaksötét van.
Ebben a pillanatban gyúltak fel a temetői világítás fényei. A lámpák szépen sorban kezdtek először csak izzani, majd egy-egy bátortalan kísérlet után a fényük villódzni, később folyamatosan erősödve áradni kezdett a sírok között. A szomszédos sportpálya felől egy edző sípszava harsant. Távolabb egy induló autó törte meg a csendet. A csend! Tényleg! Emberünknek eddig fel sem tűnt, hogy mekkora csend van. Pedig ma rengetegen járnak a sírok között. Mindenhol mécsesek, virágok, koszorúk. A látogatók senkire nem nézve, lehajtott fejjel úgy mennek el egymás mellett, mintha zajtilalom lenne. Sehol egy hangos szó, sehol egy magáról megfeledkezett suhanc... Csak virágok, és fények. Ünnepi fények. Ma mindenki szereti a halottait. A férfi órájára nézett, tekintetét előbb a sorban legalsó feliratra, majd az égre emelte. Az égen milliónyi csillag ragyogott. Ahogy ott állt gondolatai egyre messzebbre szálltak. Szinte beleolvadt ebbe a messzeségbe. Egyre kisebbnek érezte magát, mintha zuhanna a semmibe a csillagok között száguldva maga is egyre közelebb az égiekhez... Talán nem is volt jelen abban a pillanatban.
Még lépett kettőt a betonfedél mellett, lesöpört egy frissen odahullott falevelet, megigazította utoljára a csokrot amit imént helyezett el a többi rengeteg virág közé, és nagyot sóhajtott. Mögötte egy idős hölgy tolta kerékpárját az ösvényen egy lámpa alatt éppen. Kormányán egy kosárban kiskerti kéziszerszámok. Kapácska, kicsi lapát amit talán unokájától "örökölt", s egy locsoló.
- Nekem is mennem kellene már - gondolta amint nézett hosszan utána. Kilépett az útra. Eleinte még hátratekintett néhányszor, majd felgyorsította lépteit, és a város felé vette az irányt.
Még járták néhányan a temetőt. Még szaporodtak a fények. Még azon a síron is sokáig lobogott a kis gyertya lángja. A feljövő hold fényében egyre élesebben rajzolódott ki egy felirat: Élt ötven évet.
A csillagok ragyogtak...
