Ölelés

Ölelni kéne egy nagyot! 

Karjaimat szélesre tárva, keblemre húzni a világot. Benne a jókat, rosszakat, csúnyákat, és szépeket, tárgyakat, embereket, az állatokat, és a gondolatokat, mindenkit aki érdemes, és azt is aki érdemtelen.

Ölelni kéne egy önfeledtet! 

Visszaölelni a múltamat, magamhoz szorítani minden fontos emlékemet, s a jövő reményében a jelenembe ölelni minden szerettemet. Ölelni, hogy szavak nélkül is megértsenek.

Ölelni kéne egy jó nagyot! 

És belezuhanni ebbe a nagy ölelésbe. Elveszni benne boldogan, és elfelejteni minden bánatot. Felfedezni ismét a gyönyört, a régi szerelmeket kik mindent hátrahagyva itt hagytak engem. 

Ölelni kéne egy hatalmasat! 

Felnyalábolni azt a sok jót ami csak egy ilyen mozdulatban lehet, gyógyítani vele a menthetetleneket, segíteni a szegényeket (tudod, akik rászorulnak) és nem kérdezni, semmit csak hagyni, hogy meséljenek.

Ölelni kéne egy igazi boldogat! 

És felölelni egy titkos helyet, ahol igazán otthon érezhetem magam. Szeretni kéne. Benneteket. És érezni, hogy ez nektek is jó lehet. Szerető öleléssé kéne tenni a világot, hogy cselekedeteink értelmet nyerjenek!

Ölelni kéne! Csak úgy. Akár helyettetek.

Mindig, és mindenhol. És ha rám néztek, vagy akár csak gondoltok rám, ne jusson eszetekbe más csak az ölelés. És az, hogy erre még itt vagyok nektek.

Aki szeret benneteket. Ölel... és...

Nóta

Falu határában két szál aranyvessző

Babámat nyelte el a nagy sötét temető

Két szál aranyvesszőt már a szél sem fújja

A babám szíve sem dobban nekem újra

Kihalt utcákon egy kóbor kutya kószál

Szomorú a szívem amiért elhagytál

Szomorú a világ, szomorú az ég is

Szomorú a lelkem, megyek lassan én is.

Refr.

Szomorú a szívem, megyek lassan én is.

(De nyugi! Ez itt még nem a nóta vége! :-) )

Mese-mese mátka, nem éppen pillangós...

Volt egyszer egy sűrű, sötét, kerek rengeteg.
Ebben a rengetegben élt az Egészség.
Kisfiú elhatározta, hogy felkeresi, és tanácsot kér tőle,
hogy hogyan kell élni, és táplálkozni egészségesen,
Az erdő nagyon sűrű, hatalmas, és sötét volt.
Akármerre fordult kíváncsi szempárok meredtek rá
De Kisfiú nem félt. Tudta, hogy ebben az erdőben
az Élet ereje, az Egészség varázsa vár rá.

Ahogy haladt egyre beljebb, úgy érezte magát jobban, és jobban.

 Egyszercsak találkozott a C vitaminnal!

Te ki vagy, és mit csinálsz itt? - kérdezte tőle a C vitamin.

- Én a Kisfiú vagyok, és az Egészség varázsát keresem.

Na mosolygott erre egy nagyot a C vitamin! 

- Akkor éppen jó helyen jársz öcsém! - mondta nevetve, 

majd útbaigazította Kisfiút.

- Menj tovább ezen az ösvényen! Amikor már annyira

összeszűkül az erdő körülötted, hogy járni is nehezedre esik, akkor

 megérkezel oda,ahol az Egészség varázsa tanyázik. 

Megismered majd a helyet hatalmas csillogásáról! - mondta

majd tovább ment az ösvényen, vissza sem nézett.

Kisfiú ment, csak ment tovább. Három nap, 

és három éjjel ment egyfolytában megállás nélkül.

Akkor aztán elfáradt. Le akart ülni, hogy megpihenjen. Körülnézett, 

de nem talált alkalmas ülőhelyet sehol, bármennyire kereste is.

- No akkor itt pihenek le, ahol éppen állok! - gondolta, és leült a földre.

Azaz, csak leült volna, de nem bírt. Az erdő már olyan sűrű volt körülötte, hogy 

hiába engedte el magát, az ágak megtarották a testét álló helyzetében. 

No el is aludt azon nyomban úgy ahogy volt, 

és egy szempillantás alatt úgy kialudta magát, hogy csak na!

Hatalmas ragyogásra ébredt!

Most látta csak, hogy egy hatalmas márványterembem áll, 

s körülötte ott nyüzsgött mindenki aki az Egészség birodalmában élt!

Csak állt, és a szeme káprázott a nagy ragyogásban. Valaki hirtelen a 

kezébe adott egy linket.

majd ha hazaérsz, olvasd el amit ezen a linken találsz! 

Kisfiú nem tétlenkedett. Azonnal útnakindult, kezében a linket szorongatva.

Úgy sietett, hogy a szél csak úgy fütyült a hóna alatt!

Amint hazaért felkereste azt a weboldalt amire a link hivatkozott, 

és csak ÁMULT, csak ÁMULT, 

Azóta is ÁMUL, ha csak meg nem unta az ámulatot, és el nem aludt ágyacskájában.

De elaludt valószínűleg, mert aki arra jár ezt hallja mindig:

Phűű....phűű...phűű...

A világ rendje

Egy madár gubbaszt az antennán. Fázósan borzolja a tollát. Bele- belekap a szél, s olyankor erősebben markolja az alumíniumot. A hajnali köd harmatja csapódik ki mindenen. Csillog a világ az apró vízcseppektől. Csillognak a kopasz fák ágai, csillognak a háztetők, és csillog annak a kisteherautónak a lökhárítója is ami éppen most kanyarodik be a sarkon. A madár egykedvűen üldögél a szélben. Neki nem kellemetlen ez a nyirkos világ. Megszokta már.
Kis idő múlva mellételepszik egy másik, majd egy harmadik is. Talán csak mert társaságban gyorsabban megy az idő. Csak ülnek mint akik csak a végzetüket várják.
A végzet ebben az esetben egy kistestű sólyomféle képében érkezett. (Falco columbarius) Olyan hirtelen csapott le áldozatára, hogy megijedni sem volt ideje szerencsétlennek. Egy villanás, és a sólyom máris a harmadik ház fölött cipelte zsákmányát. Hanyagul, egy lábbal markolva lóbálta a levegőben, majd pillanatok alatt eltűnt vele a házak között. A többi madár csak nagy ritmuskéséssel kapott fel a levegőbe. Ijedten szárnyaltak a szélrózsa minden irányába, bár ijedségük már teljesen fölösleges volt. Talán fel sem fogták mi történt. Csak menekültek rémülten amilyen messze csak bírtak.
Nézem az üresenmaradt antennát. Árván hintázik a szélben, mígnem egy újabb kismadár száll le rá mit sem sejtve a világ gonoszságáról. Tollait a szél borzolja.
A Nap lassan bújik elő a felhők közül. Sugarai kíváncsian pásztázzák végig a világot, és mindent rendben találnak.
Mindent rendben találnak...

Értékek

Ilyenek voltunk, s mivé lettünk mi is? Ez a gondolat foglalkoztat mindig, ha ilyen képeket látok.
És látok benne még sok-sok szeretetet, sok reményt, sok-sok huncutságot.
Látom benne a folytatást, a küzdelmeket, és azt a lehetőséget, hogy ő a mi tapasztalataink alapján már nem bukdácsol olyan sokat fölöslegesen. Könnyebben veszi majd az akadályokat, kiegyensúlyozott környezetben, komoly felnőtté válik majd. Na persze ezt a komolyságot senki ne vegye komolyan, mert éppen elég ha a szülei komolyak. Talán éppen ezért remélhetem, hogy neki könnyű lesz olyan komollyá válnia, hogy közben megőrizheti gyermeki lelkét, humorát, huncutságát.  S ha így lesz, majd jól megtanítom, hogy mindezt hogyan viselje el. Hogyan viselje majd a barátok árulását, a nők vonzalmát, hogyan viselje kudarcait, s majd a megérdemelt sikereket. Hogyan maradjon Ember a szó igaz értelmében. Mert most, amikor itt alszik előttünk, és szépeket álmodik csendről, babusgatásról, ciciről, és mindenről ami később, sokkal később is nagy fontossággal bír majd az életben, most még olyan ártatlan. Olyan tiszta. Babaillatú, bűntelen, olyan irigylésre méltóan rengeteg lehetőséggel bíró, olyan törékeny, és mégis hatalmas. Hatalmas, hiszen övé a jövő! Övé lesz egyszer minden amiért mi már megküzdöttünk. Övé lesz őseink minden öröksége. Jók, és rosszak egyaránt. A mi dolgunk mindössze annyi, hogy segítsük nevelésében, hogy majd különbséget tudjon tenni mindezek között.  Hogy az érték érték legyen a szemében, s hogy értékrendjében azért a pénz is szerepet kaphasson majd. Persze csak a helyén.
Ilyenek voltunk, s mivé lettünk mi is?
Mennyi örömöt, s mennyi bánatot okoztunk szüleinknek, és szeretteinknek? Mennyi fölösleges kínlódás volt osztályrészünk, csak mert nem hallgattuk meg tanácsaikat? És lesz- e valaha olyan pillanat amikor mindezért nem furdal majd a lelkiismeret?
Vajon mennyit sikerült átadnunk örökségül gyermekeinknek? Vajon érzik-e, hogy amit kaptak az több mint a világ minden aranya? Mert mi ezt csak nagyon későn értettük meg. Csak remélhetjük, hogy mindezt még időben sikerült továbbadnunk gyermekeinknek,  És mire unokáink tudatába beépülnek tapasztalataink, addigra nyugodtan pihenhetünk meg egy csendes helyen, boldog álomba szenderülve. Mint ez a gyermek itt a képen.
A második unokám.

Falak

Van az úgy, hogy az ember elvan a saját világában. Ebbe a világba beletartozik sok ember, és sok dolog amik a hétköznapjait, és ünnepeit kitöltik. Boldog. Teszi a dolgát nap-mint nap, járja bejáratott útjait, és igyekszik megfelelni minden követelménynek. Még ha nehéz is.
Aztán egyszer amint befordulna egy olyan sarkon ahol mindeddig járni szokott, hirtelen egy falba ütközik. Puff! Ez fájt. Fájt, mert váratlan volt. Fájt, mert nem számított rá. Sőt! Kis idő múltán úgy érezte, hogy direkt neki építették oda. Emberünk eleinte csak a nyakát nyújtogatja, és megpróbál a fal mögé kukucskálni, de nem látja, hogy mi történt-történik odaát amiért ez a fal kinőtt a földből.
Ismeri a helyzetet. Valamikor ő is növesztett falakat. De mára már tisztán látja, hogy felesleges volt. Eredményesebb lehetett volna egyszerűen csak megbeszélni az okokat. Tisztább, becsületesebb. És célravezetőbb. De most értetlenül áll a fal előtt. Kérdései süket fülekre találnak. Tehát lassan megfordul, és elballag. Na nem messzire, de ezen a sarkon többé nem akar befordulni. Nincs miért.
Van az úgy, hogy az ember elvan a saját világában, aztán ez a világ változik hirtelen, és rádöbben, hogy eddig sem csak az övé volt. Mert világ csak egy van. Abban van el mindenki. Ugyanabból a világból hasít egy szeletet magának. Csak akkor találkozik másokkal, ha ugyanarra a szeletre kerülnek véletlenül. És ma már tudja, hogy labilis a világ. Nagyon kell vigyázni az egyensúlyokra, ha boldogan, nyugodtan szeretne élni.
Van az úgy, hogy az ember egyszer csak rájön, hogy nem is a világ változott meg. Csak ő látta, akarta látni másként a világot. És tudjuk, hogy amit keresünk, azt előbb-utóbb megtalálja a szemünk.
Óvatosabban kellene keresgélnünk a világban!

Variációk

Arcomat a szél fújja, fejem felett felhők tornyosulnak,

az óceán a bőrömbe bújik, gerincemen borzongás futkároz.
Csak bámulom minduntalan újra, hullámai mindjárt rám borulnak,

a vízpermet fejemre hullik, s én a világot ölelem át most...

Arcomat a szél fújja, fejem felett felhők tornyosulnak,

csak bámulom minduntalan újra, hullámai mindjárt rám borulnak.
Az óceán a bőrömbe bújik, gerincemen borzongás futkároz.

a vízpermet fejemre hullik, s én a világot ölelem át most...

Bevésődés

És eljött a pillanat, amikor az újszülött fiú mélyen anyja szemébe nézett, és megállapította magában, hogy:
" Na ő az akinek a hangját hallottam, éreztem hangulatát, aki táplált eddig is, s aki óvott mindentől. Ő az akire annyira kíváncsi voltam már! És most is itt van velem."

Miért?

A fontos napokon sosem tudom reggelig kialudni magamat. Négykor kidob az ágy...

Nem semmi dolog

Nem semmi dolog kétszeres nagyapának lenni!
Már az első unokám is maga a boldogság. Minden vonzatával együtt. A születése körüli bonyodalmaktól kezdve a közel tízéves nagylányságig eltelt idő minden történése megerősítette bennem az érzést: Boldog vagyok.
Boldoggá tesz a tudat, hogy részem lehetett benne. És itt nem csak a felmenőségem "jelentőségére" gondolok, hanem arra a rengeteg apró, vagy nagyobb élményre amik közelebb hoztak minket egymáshoz. Unokát a nagyapjához, apát a lányához-vejéhez, s annak családjához.
Legszebb pillanataim azok melyekben felidézem a kicsi karok ölelését amint a nyakamba csimpaszkodik, és fülembe súgja: "Papi!" Olyankor kap értelmet minden ami idáig vezetett. És alig várom hogy újra érinthessem, újra a közelemben érezhessem, és újra elhihessem, hogy ez örökké tart...
És most megérkezett a második. De csak sorban az. Mert bármilyen furcsa is, semmivel nem kisebb az öröm, a szeretet foka, csak egészen más. Más történet, más emberek, más érzés, de semmivel nem kisebb. Ez is úgy indult mint az első. Nem sima eset volt. Rengeteg fájdalom, szenvedés, szeretet, várakozás előzte meg. De végül mindent kárpótolt az érkezése. Könnyen született. Már ha lehet ilyen jelzőt használni egy születésre. Őt ugyan erről nem faggatta még senki, de elnézve  gyönyörű vonásait, kisimult arcát, formás testét, olyan nagyon nem szenvedte meg azt az utat az anyaméhből a nagybetűsbe. És most itt van! Nyugodt baba. Eszik, alszik, néha kommunikál kicsit, mosolyt varázsol az arcokra, szóval teszi a dolgát ahogy illik. Van!
Szóval nem semmi dolog kétszeres nagyapának lenni, én mondom! Egészen más mint apának lenni volt amikor lányaim érkeztek. Egészen más. Másként szép, és másként nehéz. Olyan ez mint amikor valakit a magasban látok egy veszélyes ponton állni. Elfog a félelem, és szeretnék a helyében lenni, mert ha én állok ott, az nem félelmetes nekem. Amikor én voltam AZ APA, akkor enyém volt az öröm, és enyém a szülői felelősség is. Most "csak" az öröm az enyém. Minden felelősség nélkül. Pedig de szívesen venném le a majd ezután következő sok terhet, felelősséget a szülők válláról! Hiszen nekem már van ebben tapasztalatom. De azután azzal nyugtatom magam, hogy most ők következnek. Ezek a nehézségek majd nekik teszik széppé az életet. Még ha kemény is lesz olykor. Ez az élet rendje. Nekem, a "Papinak" pedig marad a kibic szerepe. És csak remélhetem, hogy hamarosan eljön az az idő is amikor majd a kisebbik is a fülembe súgja titkait. Lesz még olyan amikor csak ketten leszünk, és én megtaníthatom minden "csibészségre". Mert igazából ez a "Papik" sorsa, szerepe az unokák életében. Olyan ismereteket, olyan szeretetet adni az unokáknak, amiket csak tőlük kaphat meg "az a gyerek"
Nos ezért mondom: Nem semmi dolog kétszeres nagyapának lenni!

Máté

Jan. 22.-én 20-15-kor 3640 g súllyal, 60 cm testhosszal megszületett Máté, a második unokám.

Boldog vagyok.

Medvebőr

Míg golyód nem lyuggatta, 

s lábad nem taposta szőrét,

míg tetemét  kutyád nem ugatta

ne áruld a málnavadász bőrét!

Ha  trófeáddal hencegni szeretnél,

fogj inkább egy bálnát,

Ez a medve nem a te szerencséd 

ha előre ittad áldomását!

hajnal

Ez az a hajnal amikor minden évben felébredek korán. Csak bámulom a plafont, s külvilág neszeire próbálok visszaaludni, de nem sikerül. Nem sikerül, mert ezen a hajnalon minden évben fokozottan törnek fel az emlékek. Újraélem gondolatban azt az igazán hosszú, és szép időszakot, azokat a felülírhatatlan pillanatokat, és mindent amit Tőle kaptam. Szeretetet, szerelmet, támogatást, összetartozást, hitet, reményt, családot...
Ezeken a hajnali töprengéseken úgy érzem, nem érdemeltem ennyi jót. Foglalkoztat a kérdés: Vajon Ő mit kapott tőlem "cserébe"? Aztán általában azzal áltatom magam, hogy nem maradtak elvarratlan szálak, hogy nem maradt érzelmi adósság, s hogy nincs miért bocsánatot kérnem tőle most már, amikor amúgy is lehetetlen lenne. Csak azt bánom, hogy életében talán nem elégszer köszöntem meg mindazt a sok jót amit kaptam Tőle.
Gondolataimra a plafon szokott reagálni. Árnyak, később fények suhannak át a szobán. Bizonytalan eredetűek. Sok esetben nem is tudom, valóság-e vagy csak a képzeletem játéka. Talán azok a fények térnek vissza ilyenkor a szobám falán, amiket akkor, azon a hajnalon nem is tudtam felfogni. Egy autó állt be az udvarba. Mentősök beszédfoszlányait hallom, érzem ahogy a hideg futkároz a hátamon, ahogy minden idegszálam tiltakozik a valóság ellen, de hiába.
Valaki azzal vigasztalt akkor, hogy majd az idő segít.
Ki kell ábrándítsalak benneteket! Az érzések nem múlnak el soha! Sem a szeretet, sem a hála, sem a fájdalom.
De jól van ez így. Ezektől lettünk azok akik vagyunk. Belénk épültek.
Csak a fények, árnyak gyarapodtak, s gyarapodnak azóta is szüntelen azon a " hajnali plafonon". Felsorakoznak oda az azóta egyre erősödő új valóság villanásai, Amikért, akikért érdemes maradni. Érdemes folytatni. Szeretteim. Anyám, lányaim, unoká(i)m, és mindenki aki szeret, és akiket szerethetek.
Ez a hajnal semmiben nem különbözik a többitől. Talán másnak nem is mond semmit. De nekem segít ébren tartanom emlékeimet.
Aztán felkel a Nap.

Valami ötlet?

Kinek van esetleg valami ötlete, hogyan lehet megélni 

ma Magyarországon havi 19995 Ft-ból?

Ennyi...

Meteorológiai jelentés

Eső mosta az éjjeli tájat,

szél szárítja a reggeli világot.

Csak egy ittfelejtett pocsolyán

csillan a téli Nap tétován...

Anyácska

Talán nem is emlékszel már, milyen volt amikor Te voltál olyan édes "Kismaszat".

Az volt a legszebb kapcsolat amikor marokra fogtad egy ujjamat,

és úgy sétáltunk kéz a kézben, belefeledkezve a boldogságba egészen.

Talán nem is emlékszel már, milyen volt amikor arcod kipirulva

első igaz szerelmedről meséltél szinte dalolva.

Még a lábad is reszketett a boldogságtól, s én a háttérbe olvadtam e ragyogástól.

Talán nem is emlékszel már, milyen volt, hisz mindez már olyan távol,

egészen más képed van ma már arról a rég letűnt világról.

Anyácskád az égből óvja minden lépted,  így segít boldog anyává lenni Téged.

2015

Baromi lassan, de ez is eljött! Ma van 2014 utolsó napja. Mindenkinek boldog új évet (azaz sok boldogságot az új évre is) kívánok!
Azt üzenem azoknak akik ezt itt most olvassák, hogy NAGYON FONTOSAK VAGYTOK NEKEM!
Szeretlek Benneteket!
Vén

Tojásdobálók

Mostanában a környékünkön is megjelentek a tojásdobálók. Így hívja őket a rendőrség jobb híján, hiszen a személyük egyenlőre találgatás tárgya.
Módszer:
Az autó halad célja felé, vezetője mit sem sejtve adja át magát az álmosító monotóniának. A motor halkan zümmög, a táj pedig mint egy film jön szembe vele. Semmi szokatlan. Illetve csak az a másik autó amelyik már harmadszor előzi meg, majd marad el mögötte kicsit. Most is éppen előz. És ebben a pillanatban a szélvédőn szétcsattan egy tojás. Szinte teljesen eltakarja a kilátást! Ablaktörlő surran, bár ne tette volna, mert ettől válik átláthatatlanná a kép egészen. Fék. A megállás pillanatában egy másik autó ütközik a kocsiba hátulról. Vezető kiszáll megnézni mi történt. Már éppen szabadkozna, hogy azért kellett ilyen hirtelen megállnia mert... amikor a hátsó autóból kiugrik három férfi, egyikük egy késsel hadonászva ordítozik az orra előtt, a másik kettő pedig a kocsi ajtajait feltépve egy pillanat alatt kipakol belőle mindent. Táskákat, kamerát, gps-t stb. majd visszaszállnak a saját autójukba, és mint akik jól végezték dolgukat, elhajtanak... Mitagadás, jól végezték. Nem maradt utánuk semmi a szélvédőn folydogáló masszán kívül. És a döbbenet. A sofőr egy darabig csak áll, nem is érti talán, hogy mi történt, majd amikor összeáll a kép, akkor kezdi megtisztítani a kocsit, megnyugtatni a feleségét, (akit annyira sokkolt a dolog, hogy kórházba került később) és elindult feljelentést tenni a legközelebbi rendőrségen.
A rendőrök hümmögve veszik fel a jegyzőkönyvet. Nem először találkoztak most ilyen esettel. Csak annyit tehetnek, hogy megindítják a nyomozást "ismeretlen tettes ellen", és tanácsokat adnak arra az esetre, hogy mi a teendő ilyen esetben: "Ha tojást dobnak a szélvédőnkre, soha ne indítsuk el az ablaktörlőt! Keressünk egy kis tiszta kilátást, és ne álljunk meg a következő benzinkútig, vagy rendőrségig!)
Amikor elmeséltem az esetet Olaszországban élő barátomnak, csak így reagált: " Oda is elért ez a módszer? Nálunk már évek óta ad ki közleményeket a rendőrség, hogy mit tegyünk ha..."
Tanulság:
Az ördög nem alszik! Tehát. Ha szembe jön velünk, vagy éppen megelőz valaki kialvatlan álmos szemekkel, tojással a kezében, akkor az valamilyen ördögi aljasságra készül, tehát azonnal tegyük ártalmatlanná. Pl. dobjunk rá egy bombát, szamurájkarddal vágjuk le a fejét, vagy csak egyszerűen kiáltsuk oda neki: "De barátom! Ez már csacsiság!" Ezen aztán úgy szétröhögi magát, hogy azalatt lesz alkalmunk elinalni...
Na kb. így...

Megmacskásodtam

Az ölembe bújik, dorombolni kezd

orrát arcomhoz nyomja

Ez a szeretet - gondolom

 s hallom, korog a gyomra.

A cica csak éhes ,

nekem túl nagy az ágy,

közelebb hozott minket 

egymáshoz a vágy.

Macska

Napforduló

Bár a meteorológiai tél (az északi féltekén) hivatalosan már december elsején elkezdődött, a csillagászati tél kezdete mindig a téli napforduló, ami ebben az évben december 22.-re esik. Egész pontosan három perccel átcsusszan 22.-re. Ettől a naptól kezdve június 21-ig egyre hosszabbak lesznek a nappalok. Persze nem kell örömmámorban úszni, hiszen ez eleinte alig észrevehető lesz, s csak később gyorsul fel. De a tudat! Az, hogy minden nap hosszabb lesz a nappal, több lesz a világos órák száma, az már eleve boldogsággal tölti el pici szívemet.
Ahogy a régiek mondták:  "Január, február, itt a nyár!"

Karácsony a vízcsapból is

Egyre kevésbé szeretem a karácsonyi felhajtást. Azt mondják, ez a szeretet ünnepe. Persze! Meg a rátelepülő üzleté. Ráadásul ez tipikusan a giccs, és az ajándékozási kényszer ünnepe. Egyik sem a kedvencem. Miért kell nekem pont ezen a napon, ezen az EGY napon kinyilvánítani a szeretetemet? Ráadásul akármerre megyek, ott lihegnek a nyakamban az ilyenkor szokásos ingyenélők. Minden nagyobb üzletben elállják a kifelé menők útját a mikulássapkás kéregetők, akik egy "karaokigéppel" teszik hangsúlyosabbá igényeiket, és mindenkinek az orra alá dugják a kéregetés eszközeit, u.m. tányér, kiskosár, dobozka, nyitott tenyér stb. De legalább ne kornyikálnának! Rettenetes! Mindenhol ez a baromság! Karácsonyi énekek szólnak a rádióban, a benzinkúton, az áruházakban, az orvosi váróban, de még a kezelő helyiségben is. Felkavarodik a gyomrom ha hallom. Minden túlzást utálok. Persze régen amikor nekem is kicsi lányaim voltak, volt még benne izgalom is. A várakozás öröme, a meglepetés, a gyermekszemek boldog csillogása... De ma már hetekkel előbb felállítják a karácsonyfát, a kölkök benyújtják igényüket a meglepetésre, és ha nem azt kapják, akkor jön a hiszti. S ha már így van, akkor minek megvárni a szentestét az ajándékozással. Szóval ez a karácsony már nem az a karácsony. Nem szeretem. Lehet, hogy csak velem van baj?

Szemelgetés

Lézeres beavatkozás mindkét szemen. Kb. tíz perc alatt fájdalommentesen. Probléma kiküszöbölve, csak a cukorszintemre kellene jobban vigyáznom állítólag. Nem tehetek róla, ilyen kis édes vagyok na! 

Egy lépés előre

Ezt még a telefonnal ...

Ezután már ...

Szakad a hó

N.N.Á. után szabadosan:

Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,

Szomszéd söpör lent a hóban.

Szomszéd! Van-e eszed?

A munka csak árt neked!

Nem is söpörsz, araszolsz,

Hóesésben szarakodsz.

Csak fújod az orrodat,

Rozzant alkohollovag.

Jó ez neked? Tekergő!

Vár téged a temető!

Süt a nap

Csodálatos napsütés, semmi szél... Ez a mai nap meglepetése. És egyben el is gondolkoztam. Lassan itt az ideje, hogy behozzam a muskátlikat valami száraz, fagymentes helyre...

oldalak, jobb, bal, felek, egység, másság, különbség...

Olyan érdekes az anyanyelvünk. Amikor arról beszélünk, hogy valaki valakivel, vagy valaki ellen... akkor azt mondja: felek. Amikor arról beszél, hogy valakik valahol együtt sikert értek el, akkor azt mondja: Egység van a felek között. Most bárki legyinthet, hogy ezek csak szavak. De nem! Jó lenne végre elgondolkozni azon, hogy mire jutna mondjuk a testünk, ha csak az egyik felét ápolnánk, s ezért a másik fele elhalna. Az egész menne ettől tönkre. Nem csak egyik fele.
Így van ez az élet minden területén. Még a politikában is. Mert ha megfigyelitek, amikor a fél országnak jól megy a másik felét pedig elhanyagolják csak azért mert nem a "jó" oldalon áll, akkor az egész ország megy tönkre előbb-utóbb. És hiába reménykedik az eddig kiemelten támogatott fele, hogy addigra ő már olyan jól áll majd, hogy semmi baja nem történhet! Mert dehogynem! Sőt! Történni is fog. Pont az eddigi megosztottság miatt. És ennek rengeteg formája lesz majd. Mert nem lehet a "feleket" különválasztani. Jobb, és bal együtt egész! Ha csak a disznó felét akarom etetni, a másik feléből kolbászt készítek, akkor az a legkevesebb, hogy a maradék fele eldől majd az ólban.
Nem szabad végletesnek lenni az ítéletalkotásban sem. Mert mi történik, ha valaki az ellen"felét" becsmérli? Hát majd a végelszámoláskor azt fogják rá mondani, hogy nem az ő érdeme a siker, hiszen egy olyan "hitvány" ellenfél ellen nem volt valami nagy dolog győzni. Ha meg elbukik, akkor pláne szégyen egy ilyen gyengétől vereséget szenvedni. Inkább el kell ismerni a másik fél erősségeit. Sőt! Azokat átvenni sem szégyen. A cél nem mindegy. Az, hogy mire, és hogyan fogjuk majd alkalmazni a tanultakat.
Szóval "Lássátok feleim szümtükkel mik vogymuk!" Egy egész vagyunk. Egységet alkotunk. És ebbe az egységbe mindenféle másság is belefér. Akármekkora is a különbség. Ne egymás ellen, hanem egymásért cselekedjünk hát! Nem elég a jót akarni, de tenni, tenni kell. Vagy mi...

Kicsi a világ

Valaha elképzelni sem tudtam, hogy egyszer bejárom a világot. Illetve annak egy kis részét, de mindenképpen többet mint amire akkoriban lehetősége volt egy átlag magyar embernek. Aztán tessék. Előbb csak a környékbeli országok, aztán egyre távolabbiak. És lassan már úgy barangolok Európában, mint ha az egész az otthonom lenne. És valóban! Mindenhol otthon érzem magam benne. Talán csak Magyarország az egyetlen, ahol azt éreztetik velem a hatóságok, hogy mindenhol inkább érezhetem magam otthon mint hazámban. Na megyek is amennyire a lehetőségeim engedik. Most legutóbb Skóciában jártam. Csodálatos tájak, csodálatos emberek. És persze az a whisky!
Csak kapkodtam a fejemet amikor ráébredtem, hogy ahol járok, nagy elődök éltek ott. A templomosoktól az antropozófusokig rengeteg ideológiának a szülőhelyén jártam. Pedig sosem készültem oda. Csak úgy jött egy lehetőség, és én éltem vele. Köszönet azoknak, aki ezt lehetővé tették nekem!

Mesevilág az október végi tavaszban. Csodás virágok, és az a máshol nem található puha, bársonyos gyep!
Szóval Skócia is a szívem csücske lett na!

Nem tudom , de jó nagyon

Talán a bőröd. Az az bársonyosan simuló, az az illatos, izgató... az a... tudod...
Talán idomaid, miket álmomban is markolok, s álmomat te is álmodod... tudod...
Talán, ahogy beléd kapaszkodom, s ahogy e kapaszkodást fogadod... tudod...
Talán az, hogy veled alszom el, s hogy veled ébredhetek gyűrött hajnalon... tudod...
Talán ez mind így együtt.  Hogy vagy nekem. S én lehetek neked... tudod...
Talán csak az ölelés. Te biztosan tudod. Jó vagy nekem. Én csak azt tudom...

Mindenhol jó...

átölelhetsz ha úgy adja kedved

ölelhetsz ha van hozzá merszed

nekem jó ha ölelhetlek

ha karod szorít, és megfojt melled

mindenhol jó, de legjobb benned!

Csak Neked írom:

Virtuálisan szorítom a kezedet. 

Virtuálisan ott vagyok Veled.

Virtuálisan osztom érzéseidet.

Valóságban is vagyok ne feledd!

SÉG

A hülyeség egysége:  SÉG

Nem SÉG SÉG.

Az már kétésges mint a:

Tegnapelőtt-KI

Tegnap-KI

Ma-JOM

Holnap KI?

Ne próbáld megérteni! Fölösleges. Olyan ez mint a házasság. Ha sőre nem sikerült, sodikra sem fog...

Próba

Amikor azt hallod, hogy nagy bánat érte, 

amikor elszenved egy súlyos tragédiát, 

akkor ha magadba nézel megtudhatod, 

hogy ellenséged volt-e vagy igazából egy megtévedt barát,

aki csak épp a kritikában érezte eddig jobban magát.

Mert ha nem érint most mélyen a dolog, 

esetleg a káröröm feszíti szégyenletesen melledet,

akkor tudhatod, az a másik mily keveset jelentett neked. 

Ám ha tehetetlen dühöt érzel, hogy nincs módod segíteni rajta, 

ha neked hasonlóan fáj az ő bánatának súlya, 

akkor tudd: barátod az ki eddig csak próbára tett. 

S hogy ezt kiálltad, azt csak remélheted.

Élmény

Gyönyörű érzés, Ismerem.

Egy jégkocka a nyelveden.

jókor jó helyen...

Szivárvány alatt

Stalika

Amikor a találkozót megbeszéltük, éppen otthon volt. Hétvégi eltávot, kimenőt kapott a gyógyintézetből, s a család örömeit élvezete. Időpontot is egyeztettünk. Ezután már nem is zavartam, hisz úgyis találkozunk, s akkor majd mindent jól kipletykálunk ahogy kell...

Aztán a megbeszélt nap előtt felhívtam, de senki nem vette fel a telefont. Később sms-t írtam, hogy holnap mennék. Nagysokára jött a válasz:

"JÓ"

Aztán visszahívott. Hangja nagyon furcsa volt. Gyenge, de határozott. Olyan "megfázós". Mondta a szoba számát, hogy hol kell majd keresnem. 

- Mit hozzak Stalika? Mire van szükséged?

- Nekem már semmire. Csak gyere! - mondta - majd hozzátette:

- Mégis: Hozz nekem limonádét. Olyan igazit. Olyan csavarósat...

Amikor beléptem az ajtón, kis résnyire nyitotta a szemét, majd könnyes mosolyra derült (a könnyek a fény miatt jöttek csak...) és ölelésre tárta karjait. Istenem! Azok a karok! Mindenféle csövekkel ékítve...

Hosszan és örömmel ölelt. Ma már tudom: búcsúzott...

Majd első szavával rögtön faggatott: 

- Hogy van a lábad? - kérdezte. Istenem! Még most is a más gondja nyomja szívét? 

- Leér a földig valamennyi.- válaszoltam.

- Komolyabban kellene venni. - suttogta, és mosolygott rendületlenül.

Leültem az ágya mellé. Valami idétlenséggel próbáltam elütni zavaromat.

- Legutóbb jobb helyen buliztunk.

- Most ez a legjobb nekem. - mondta.- Hidd el! Ez már a VÉGSTÁDIUM!

Sokáig nem tudtam megszólalni ezután. A limonádét kitettem az asztalkára, mellé egy szatyorban némi édességet, (addig nem sejtettem, hogy semmiféle táplálékot nem vesz már magához) meg egy pici üveg "sajátfőzésűt" olyan egy kortynyit "az útra"...

- Jó lesz a Papának. mosolyodott el ezen.  (Hülyén éreztem magam)

- Sz. volt már ma? - kérdeztem.

- Most ment haza nemrég. Minden nap jön... Most "Útont" várom. Bármelyik percben itt lehet.

Amikor megcsörrent egyik telefonja, kezét nem nagyon tudta mozdítani, így én kerestem meg, vettem fel, és adtam a kezébe. Hát igen! A család! Minden percét kontrollálták. Ahogy az egy jó családhoz illik. 

Később csak ültem az ágya mellett, és fogtam a kezét. Mesélt. Szinte minden közös ismerősünkről volt pár kedves szava. A felsorolás most már valóban búcsúzásnak tetszett. Ettől elkönnyeztem magam. Mindig ez van, ha tehetetlen vagyok. És akkor, ott nagyon tehetetlen voltam.

- Nem sírunk! - adta ki a parancsot.

- Te nem is - mondtam - de nekem köll...

- Hát akkor bőgj, ha kedved tartja!

De nem akartam. Simogattam a kezét. Olyan aszott, száraz kis keze volt, mint Nagyinak mielőtt ő is elindult az útra. Még a színe, s tapintása is az volt. 

És akkor pár mondattal összefoglalta a lényeget. Hogy itt az idő. Nem kérte, nem engedte a szenvedéshosszabbító beavatkozásokat. Ha menni kell, akkor emelt fővel megy. És nem könyörög, nem "kicsinyeskedik". Tudomásul veszi, sőt tudja, hogy így a legjobb.

- Mindenkinek. - tette hozzá csendesen. És megszorította a kezemet.
- Üzensz valamit ennek a rohadt világnak? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Óvatosan rohadjanak... - mosolyogta.

- Isten Veled Stalika! - súgtam a fülébe. - Köszönök mindent. Majd vigyázz rám onnan föntről is!

- Vigyázol te magadra! De ha nem, hát majd figyellek...- s ezzel elengedte a kezemet, és belekapaszkodott a párnájába. Törékeny testéből csak arca, és a két felemelt keze látszott ki a takaró alól. 

Mint aki felröppenni készül éppen.

És ma felröppent. 

Egy kicsit

Ma egy kicsit felnéztem az égre.

Talán Téged kerestelek, nem tudom.

Csak a felhőket láttam, régi barátokat.

Tejszínhab gomolyokat, játékos cumulusokat.

Aztán elmaradt a jel a tévécsatornából,

és hatalmas zápor mosott el mindent.

Ma egy kicsit felnéztem az égre.

A felhők takartak el, vagy az idő, nem tudom.

Akárhogy meresztettem két szemem, Téged nem láttalak.

Csak a nyakam sajdult meg ismét amint az eget kutattam.

A tévé sustorgására tértem magamhoz. Üres képernyővel szemeztem, 

s ez megnyugtatott. Teljesen kijózanodtam.

Ma egy kicsit felnéztem az égre.

 Árvának és egészen jelentéktelennek éreztem magamat. 

Mint egy fél pár papucs az ágy alatt.

Nem találtam mást, csak a hiányodat.

Nem akarok ma semmit az éjtől, 

mint Rólad álmodni a takaróm alatt.

Nyárutó