2015. február 8., vasárnap

Értékek


Ilyenek voltunk, s mivé lettünk mi is? Ez a gondolat foglalkoztat mindig, ha ilyen képeket látok.
És látok benne még sok-sok szeretetet, sok reményt, sok-sok huncutságot.
Látom benne a folytatást, a küzdelmeket, és azt a lehetőséget, hogy ő a mi tapasztalataink alapján már nem bukdácsol olyan sokat fölöslegesen. Könnyebben veszi majd az akadályokat, kiegyensúlyozott környezetben, komoly felnőtté válik majd. Na persze ezt a komolyságot senki ne vegye komolyan, mert éppen elég ha a szülei komolyak. Talán éppen ezért remélhetem, hogy neki könnyű lesz olyan komollyá válnia, hogy közben megőrizheti gyermeki lelkét, humorát, huncutságát.  S ha így lesz, majd jól megtanítom, hogy mindezt hogyan viselje el. Hogyan viselje majd a barátok árulását, a nők vonzalmát, hogyan viselje kudarcait, s majd a megérdemelt sikereket. Hogyan maradjon Ember a szó igaz értelmében. Mert most, amikor itt alszik előttünk, és szépeket álmodik csendről, babusgatásról, ciciről, és mindenről ami később, sokkal később is nagy fontossággal bír majd az életben, most még olyan ártatlan. Olyan tiszta. Babaillatú, bűntelen, olyan irigylésre méltóan rengeteg lehetőséggel bíró, olyan törékeny, és mégis hatalmas. Hatalmas, hiszen övé a jövő! Övé lesz egyszer minden amiért mi már megküzdöttünk. Övé lesz őseink minden öröksége. Jók, és rosszak egyaránt. A mi dolgunk mindössze annyi, hogy segítsük nevelésében, hogy majd különbséget tudjon tenni mindezek között.  Hogy az érték érték legyen a szemében, s hogy értékrendjében azért a pénz is szerepet kaphasson majd. Persze csak a helyén.
Ilyenek voltunk, s mivé lettünk mi is?
Mennyi örömöt, s mennyi bánatot okoztunk szüleinknek, és szeretteinknek? Mennyi fölösleges kínlódás volt osztályrészünk, csak mert nem hallgattuk meg tanácsaikat? És lesz- e valaha olyan pillanat amikor mindezért nem furdal majd a lelkiismeret?
Vajon mennyit sikerült átadnunk örökségül gyermekeinknek? Vajon érzik-e, hogy amit kaptak az több mint a világ minden aranya? Mert mi ezt csak nagyon későn értettük meg. Csak remélhetjük, hogy mindezt még időben sikerült továbbadnunk gyermekeinknek,  És mire unokáink tudatába beépülnek tapasztalataink, addigra nyugodtan pihenhetünk meg egy csendes helyen, boldog álomba szenderülve. Mint ez a gyermek itt a képen.
A második unokám.

3 megjegyzés:

  1. A mi szüleink, nagyszüleink is ezt szerették volna, de nem hiszem, hogy könnyebben vettük az akadályokat emiatt. Minden ilyen édes, ártatlan babának meg kell harcolnia a maga dolgait, még ha a szívünk szakad is értük.

    VálaszTörlés
  2. De reménykednünk azért még szabad! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sőt! Mi szülők mind ezt tesszük. :-)

      Törlés