Ismered?

Ismered azt az érzést amikor miközben megszokott tevékenységedet folytatod, a hátad egy pillanatban valami nyomást érez, s ez a nyomás pillanatok alatt éles szúrássá alakul?
Ez a változás olyan váratlan, hogy még egy gyors helyzetváltozással sem tudod enyhíteni a fájdalmat. A következő lépésben már nem is a fájdalom az ami uralkodik rajtad, hanem az ezzel járó közérzet az ami blokkol.
Egyre nehezebben veszed a levegőt. Próbálod kihúzni magad mint ha attól több levegő jutna a tüdődbe, de elárulom, nem hoz javulást. Azután egyfajta látásromlás jön, majd csőlátás. Ha szerencsés vagy, és .van a közeledben víz, akkor talán segít ha egy pohárral megiszol, de mi  van, ha vásárlás közben, épp a pénztárnál állsz sorban miközben a pénztáros szívélyesen elbeszélget az előtted állókkal, te pedig már azt a helyet keresed szemeddel ahová mindjárt leszédülhetsz?
Átfut a fejeden, hogy most azonnal kell valami megoldás. Pl. az, hogy ledobsz a kezedből mindent, és kiszaladsz az üzletből a friss levegőre...
Levegő! Az kell azonnal!
- Elnézést! Rosszul vagyok. Kiengedne kérem? - hallod a saját hangodat valahonnan távolból, miközben egy rakás árura dobod a bevásárlókosarat, és válaszra nem is várva átgázolsz a "tömegen" akik utadban állnak, és gyanakodva néznek rád. Segítségre nem számíthatsz, mert mire valakinek leesik, hogy mi a gond, te már valahol a gondolák alatt koppantod éppen a fejed valami reklámtábla állványába... Szóval kiszaladsz pár lépéssel az üzletből, és akkor észreveszel ott egy padot amit talán azok hozzátartózóinak raktak oda akik éppen bevásárolnak, de ez neked most kapóra jön. Épp az utolsó pillanatban nyúlsz el rajta mielőtt "villanyoltás" következett volna. Nagy lélegzetet veszel, sóhajtasz egyet, és megkönnyebbülve veszed tudomásul, hogy amint tehermentesítetted a gerincedet, a gond szinte elszállt. Szép a világ!
Kis idő elteltével már ismét állsz a sorban, és azt veszed számba éppen, hogy a félredobott kosaradban minden megvan-e amit a nagy futás előtt beleválogattál.
- Gerinc! - mondja a doktor. - Kell egy komolyabb kivizsgálás, és addig is azt ajánlom, hogy éljen "pihenő életmódot"! Tudja, sem idegesség, sem fizikai munka...
- Ja! Persze! - gondolod, miközben az eszed már valahol az elmaradt tennivalókon jár messze a valóságtól.
Ismered?
Hát sajnállak... 

Vége

Vége van az egyre hosszabbodó napok izgalmas időszakának. Most fél évig egyre csak rövidebbek lesznek a nappalok, és a hosszú unalmas éjszakák következnek. Már ma is másodperceket veszítettek a nappalok szerelmesei a tegnaphoz képest. De érdekes módon a nyár legszebb része ezután jön még.
Használjuk ki hát a meleg időket! Pihenjünk, nyaraljunk, élvezzük a semmittevést, élvezzük az egész évi munka eredményét, hogy utána újult erővel ugorhassunk bele a jól megfizetett munka örömeibe!
Addig mindenki igénye szerint napozzon, vitorlázzon, bulizzon, túrázzon, másszon sziklákra, és bármi eszébe jut, azt azonnal valósítsa meg!
Nosza!
Mire is várunk még?
Itt az idő. Most, vagy...

Sári

Azt mondják a tudósok, hogy a házasságban élők (esetleg párkapcsolatban) tovább élnek mint az egyedülállók. Tudósok eltérően magyarázzák a dolgot. Vannak akik azt vallják, hogy ez azért van, mert az embert nem hagyja ellustulni a párja. Tisztálkodás, táplálkozás, mozgás stb.  Baj esetén pedig orvoshoz zavarja, vagy bármi más módon biztosítja a dolgok normális úton tartását. Egy jó házastárs, élettárs, barát, barátnő esetében ez valószínűleg így is van. Nekem pedig itt van Sári.

Sári a napokban azzal lepett meg, hogy mint kiváló diagnoszta, olyan dolgokra hívta fel a figyelmemet amik valóban nem tűrnek halasztást. Mióta jó idő okán többnyire nyitott ajtónál élek Sári mindig a közelemben tartózkodik. És mindenre reagál. A megszokott dolgokat örömmel morogja tudtomra. A szokatlanokat izgatott nyüszítéssel, szaglászással, orrának bökdösésével hozza tudomásomra. És mindent észre is vesz! Orbáncos elváltozást még időben a lábamon, sebeket a talpamon amiket már nem érzékelek, s ezért veszélyesek lehetnek. Legutóbbi cukros "megszaladásomat" is izgatottan követte, már jóval azelőtt, hogy "lebegni" kezdtem volna. Márpedig olyankor nem mindig tudom ösztönösen, hogy mi a teendőm. Ma már tudom, hogy ha kiskutyám ilyen jelzéseket ad, akkor azonnal vérnyomást, és cukorszintet kell mérnem. És eszerint tennem amit tennem kell. Azután ráérek Sárinak jutalomfalatokat, simogatást, és egyéb hálaadományokat juttatni. Mert megérdemli. Nem is kellenek ezért nekem tudósok! Nekem itt van Sári...

IP kamerák

Nézem a képernyőt. Minden szabadidőmben nézem. Egy idős asszonyt látok. Egyedül. A karosszékben ül, mellette az asztalon étel, távirányítók, egy üveg bor, és a süteményes doboz. Ő csak ül, és szemmel láthatóan nem köti le a TV. Csak háttérnek kell a gondolatait semlegesíteni. Időnként szóra nyílik a szája, de hang nem hagyja el. Talán a múltban jár éppen, talán csak az összezavarodott jelent boncolgatja, nem tudom.
Anyám. Az akinek létemet köszönhetem, akinek a világ legjobb testvérét köszönhetem, aki a valamikori erős asszonyból még megmaradt. Árnyék. Saját árnyéka.
Nézem a képernyőt. És látom, hogy az őt kiszolgálók milyen odaadóan gondozzák. Én meg csak nézem. A képernyőn. Messziről. Néha a tehetetlenség megőrjít.
 Nem őt sajnálom, hanem a tényt, hogy nem tehetek semmi hasznosat.
Nézem a képernyőt. Egy hálóinget látok belibegni a hálószoba ajtaján, majd az ajtó becsukódik.
Lepihent. Én meg nézem. Az üres szobát...

Az agyi dülmirigy totális hiánya szájmenést eredményez.

Valamikor a húszas éveim elején  tévedésből bevonultattak katonának. Azért mondom, hogy tévedésből, mert ez körülbelül akkora tévedése volt az akkori rendszernek, mint ha a cincéreknek szobrot állítottak volna a hősök terén. Olyan messze állok én az uniformizálástól, mint Makó Bamakótól. Na de hagyjuk a szójátékokat, mert most aztán igazán komoly dolgokról akarok írni.
Voltatok már úgy, hogy amikor egy probléma megoldásán törtétek a fejeteket, először semmi nem jutott eszetekbe, de aztán hirtelen beugrott a MEGOLDÁS?  Csak úgy. A hozzá vezető út nélkül. Nem? Pedig működik. Ha ugyanis az agynak vannak ismeretei (nevezzük ezt tapasztalatnak) akkor bizonyos esetekben nem szükséges lépésről lépésre a megoldást felgöngyölíteni. Elég ha az ember megbízik agyának képességeiben, és elhiszi annak válaszát a feltett kérdésre. Így jártam én például egy matek dolgozattal amikor a példa levezetése nélkül csak lekörmöltem a megoldást, kétszer aláhúztam, majd mint aki jól végezte a dolgát be is adtam úgy a cetlit. Kaptam is rá egy nagyszerű hármast! Tanár úr a következőképpen indokolta:
- "Kaptál rá fiam egy egyest, mert megmondtam ezerszer, hogy a levezetés nélküli eredmény az iskolában nem számít megoldásnak. Azt ugyanis elleshetted tudás nélkül bárkitől. És kaptál rá egy ötöst, mert a tied volt az osztályban az EGYETLEN HELYES megoldás, tehát nem másoltad. Átlagoltam. És nem érdekel, hogyan jöttél rá. Lehet, hogy az előző életedben már megoldottad ezt a feladatot valahol..."
Érdekes dolgok ezek, mert sok magyarázata nincs a dolgok ilyetén működésének, de annál több rájuk a bizonyíték, hogy mégis működnek.
Ugyanígy működik nálam az a "képesség" ami az emberek megítélésének első látásra történő elég komoly pontosságát adja Bár lehet, hogy ahhoz kell az én nagyfokú felelőtlenségem is amivel bátran ki is mondom az eredményt amit az agyam néhány másodperc alatt bevillantott. Többnyire magam is meglepődöm az eredményen. És érdekes módon minél furább dolgok villannak be nekem az előttem álló először látott emberről, annál inkább pontosak . Valószínűleg ezt bárki tudná produkálni, csak az emberek általában nem tudják, hogy képesek rá, ezért nem merik kipróbálni. Pedig ez is csak az agy korábbi ismereteinek egy szokatlan felhasználási módja. Bármilyen hihetetlen ugyanis, még a legbutább embernek is elképzelhetetlenül sok ismeret, tudás, tapasztalat raktározódik a tudatalattijában. Csak nem mindenki tudja, illetve meri ezt előbányászni. A komoly emberek nem kockáztatnak. Ők kizárólag a biztos tudásukra támaszkodnak, tehát csak azokra az emlékekre mire még emlékeznek spontán, így a tudatalattijukon még ha meg is lepődnek sokszor, nem mernek, nem akarnak rá támaszkodni.Talán a jóhírüket óvják, nem is tudom.
Ahogy múlnak az évek, magam is egyre több tapasztalatra teszek szert, de ez valahogy nálam fordítva működik. Mert míg korábban gondolkodás nélkül vállaltam ezt a tudást, mostanában egyre inkább törekszem a biztonságra. Pedig ma több a tapasztalatom mint fiatalon, mégis megfontoltabb lettem. Ha ez másoknál is így működik, akkor talán ebből ered az a népi megfigyelés, hogy az öregeké a bölcsesség. Tisztelet a kivételeknek akik idős koruk ellenére is fiatalosan gondolkoznak, bár éppen ezért őket a becsmérlő "infantilis" jelzővel illeti a többség.
Már fiatalkoromban, amikor a honvédségnél segédműtősként olyan dolgokat tapasztaltam meg amit mások általában hatvan-hetven év alatt, úgy éreztem, hogy átértékelődött bennem a világ minden fontossági sorrendje. A halál közelsége, az elmúlás testközelben történő megismerése hozta-e nem tudom, de azóta úgy érzem, hogy az idősekkel azonosan látom a világot. Csak akkoriban nem nagyon mertem "bölcselkedni" mert az visszataszító lehetett volna egy fiatalembertől. Ha viszont ma ugyanazokat az akkor szerzett tapasztalataimat osztom meg az ifjúsággal, senki nem tiltakozik ellene. Elfogadják. Ne adj Isten, még el is várják. Mert egy öregember "bölcsessége" tehát még ha más véleményen is vannak, elfogadják. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy talán nem kellett volna nekem a hetvenes évek elején olyan tapasztalatokat szereznem. Pedig akkor én csak úgy szívtam magamba az ismereteket! Azt hiszem.
Tehát lassan kezdek ráébredni, hogy a bölcsesség nem más, mint a fiatalon összegyűjtött tapasztalatok sokaságának nyílt, hogy ne mondjam: hebehurgya visszaszolgáltatása öregkorban.
Tehát az öregeké nem a bölcsesség, hanem a felejtés. Annak elfelejtése, hogy hogyan kellene körülbástyázni magunkat az értetlenek támadásaitól. Ezt a hebehurgyaságot sokan bátorságként tisztelik. Pedig ha majd ők is ebbe a korba kerülnek, rá fognak döbbenni maguk is, hogy az idős emberek csak két dolgot tudnak egyre nehezebben magukban tartani: A véleményüket, és a vizeletet...
Hál' Istennek, nekem az utóbbival semmi visszatartási problémám nincsen. Sőt!
Igazságtalan a természet. Mert miért is nincs az öregembereknek egy prosztataszerű szervük ami a kikotyogott meggondolatlan véleményeket lenne hivatott visszatartani?

Angol? Baromság!

Idétlen a "logikája" az angol nyelvnek. Míg a magyarban egy-egy szó általában egy dolgot jelent, az angolban ha mondanak egy szót, sosem lehet biztosan tudni, hogy mire is gondolnak konkrétan. Minden szónak van ugyanis sokféle jelentése. Ezért aztán ha valamit hallasz, ne értsd azonnal! Várd meg, hogy a közlő milyen környezetbe teszi, majd azután értelmezd. Például ha valaki a következő szavakat egymás után vizsgálja, azt veszi észre, hogy ugyanazt is jelentik, meg mást is. Szóval ember legyen a talpán, hogy ha valaki biztosat akar tudni angolul.

hajó     craft     jártasság     proficiency     előmenetel     progress     haladás     advancement     előléptetés     felírás      inspiration     dedication    

Van persze ennek előnye is. Az írek például igencsak összefüggéstelenül sorolnak hangokat egymás után, és mégis értik egymást. A nonverbális kommunikáció ilyen "nyelvi" környezetben kifejlődik mint a vak emberek denevérlátása.
Mostanában én is folyékonyan adom elő. Legnagyobb meglepetésemre  a beszélgetéseim akadálymentesek azóta.

Mobil konyha, avagy a készülő lángosos

Mégy rengeteg apró dolog hiányzik. Pl padló, és falburkolat... De majd! :-)

Már egy éve kellett volna elkészülnie ennek a projektnek, de csak most kezd alakulni. Ezer okom is van, hogy miért tartott ez ilyen sokáig, de csak egyet említek: Lustaság.
Most azonban élvezem, hogy ezalatt az egy esztendő alatt lassanként szinte mindent összehordtam hozzá. Anyag, szerszám, elképzelés, és minden van. Így aztán könnyű dolgozni!
Régen (otthon magyarba') ha bármibe belekezdtem, először a szerszámokat kellett vagy javítanom, vagy elkészítenem ha haladni akartam. Egyik foltozás hozta a másikat, mert ugye kellett olyan is amivel a javítgatást elkezdhettem volna. Na ezt nem is fejtem ki jobban, mert borsódzik a hátam ha rá gondolok. Lényeg, hogy csak nagyon ritkán tudtam bármit is befejezni. Lányaim mondogatták is, hogy olyan "szalmaláng" módon élek. Hát ja! Annyiból, ott csak úgy voltam képes.
Na nem mint ha most milliárdos lennék. (az egy másik hasonnevű) Viszont itt a körülmények olyanok, hogy még a kevésből is könnyebb.
Szóval most az van, hogy egy használt (retro) német lakókocsit alakítok át utazó konyhává. Terveim szerint ezzel kirándulni, nyaralni, dolgozni egyaránt lehet majd. A kocsi egyharmada lakórész marad, ahol két személy kényelmesen elfér. Ha szükséges, persze lesznek pótágyak is trükkös módon. Szóval a használt "caravan"-ba beépítek egy szintén használt konyhabútort, lesznek benne tűzhelyek, mikró, olajsütők, hűtő, és fagyasztó, mosogató, kézmosó, grillsütő, lábosok, fazekak, és még sok-sok minden ami egy konyhában kell, hogy legyen. Van benne gázfűtés, most készül az elektromosság, és általában minden szabad percemre jut valami tennivaló. A lakórészben egy ülőgarnitúra van négy személyre ami ággyá alakítható praktikusan pár mozdulattal.
Ja! És van benne rengeteg mocsok. Mert magam után ugyan minden nap kisöprök, de ennyi. Csutakra, sikamikára, csilivilire még nem futotta. Majd, ha minden a helyén lesz, és működik. Majd akkor. Tehát most még nem is szívesen teszem fel a netre a képeket amik munkafázisonként készültek. Talán egyet majd, de az még egyáltalán nem lesz jellemző a majdani csodamobilkonyhára!
Na mára ennyi. Folyt köv.

Minden változik

Most, hogy a tavasz nagy részét otthon töltöttem, rengeteg dolog tűnt fel, ami öt évvel ezelőtt még nem, vagy nem így volt.  Például rengeteg olyan, többnyire nagyon apró rovar, minipók, atka stb. hemzseg mindenfelé, amikkel azelőtt nem találkoztam. Megterítettem egy asztalt a szabadban, s percek alatt láttam legalább tízféle élőlényt a terítőn amikhez azelőtt max Itáliában volt szerencsém.
Meteorológus barátom (R A) jut eszembe, aki még a disszertációját is a klímaváltozásról írja, hogy ezek is mind az ő álláspontját látszanak megerősíteni, miszerint az éghajlat melegszik "rohamosan".
És valóban! Minden jel szerint erről van szó. Véleményünk nem is ebben különbözik, mindössze abban, hogy én vitatom az emberi tényező mértékét a dologban.
De ezek az apró dögök megérkeztek!
Vagy az új szemüvegemmel látok jobban? Vagy csak érzéki csalódás vett rajtam erőt a friss pálinka minősítése után?
Nem tudom. De jó volt otthon lenni kicsit. Jó volt a kertben matatni, jó volt friss cseresznyét szedni, és eszegetni, jó volt a családommal a teraszon ebédelni egy hosszú asztal mellett, jó volt az árnyékban szundítani ebéd után a hintaágyon, jó volt a német állampolgár ukránmagyar freskócsajjal a macskaőrületéről négy nyelven vitatkozni, És jó volt ismét tücsökzenére elaludni, illatokkal teli friss balatoni levegővel teleszívni a tüdőmet... és sorolhatnám még. De nem teszem. Mert amikor visszajöttem, rájöttem, hogy legalább annyi jó van itt is, választott világomban.
Az élet szép!
Pedig minden változik...

The Big Bang, avagy Kvantumgravitáció, végtelen, galaxis, univerzum, szingularitás, és hasonló jelentéktelenségek

Hogy is van ez?
Ha a gravitáció egyenlő a tömegvonzással, akkor hogyan fordulhat elő, hogy az univerzum tágul? Nem összemennie kellene ennek fényében?
Jó, tudom vannak magyarázatok (mindenre) amik elmagyarázzák a nagy bumm elméletét miszerint az ősrobbanás ereje feszíti szét az univerzumot azzal a kezdő lendülettel amit a robbanás ereje adott az anyagnak indulási energiaként. Rendben! De tudjuk, hogy az anyag nem tiszta vákuumban utazik, (olyan sincsen a jelenlegi tudásunk szerint) tehát a "kilőtt" anyagnak előbb-utóbb lassulnia kell. Azután kiegyenlítődik ez a kezdeti erő ami a robbanásból ered az őt lassító ellenerővel, majd az veszi át a hatalmat az anyag helyett, és az univerzum elkezd összeomolni, míg egyszercsak belezuhan mondjuk egy fekete lyukba.
Namármost ezt ujabb "ős"robbanásnak kell követnie, s a történet egy ciklikus folyamat részévé válik.
 Mivel ez csak elhanyagolhatóan icipici részén történik a NAGY EGÉSZ-nek, rengeteg (végtelen) sok fekete lyuk, és kb. ugyanannyi ősrobbanás volt, van, és lesz, valószínűleg hasonló folyamatok mennek végbe MINDENÜTT.
Mi az a mindenütt? Hát ezt sem lehet megmagyarázni néhány mondatban, de a végtelen fogalmát is csak megközelítően pontos definíciókkal illethetjük. És ahhoz is hozzá kell tenni, hogy jelen tudásunk szerint, vagy azt, hogy emberi ésszel, stb.
Azt tudjuk, hogy a MINDEN egységekből áll. Idő, tér, és minden vonatkozásban. Sok hasonló kisebb egység alkot egy nagyobbat, sok nagyobb alkot egy mégnagyobbat, sok mégnagyobb egység alkot egy hatalmasat stb. stb. stb. minden irányban, térben, és időben egyaránt. Tehát a térnek sehol nincs se eleje, se vége. Vagy ha igen, akkor az valami olyasmi amiről még csak fogalmunk sincsen. Mert valamiből jött, és valamibe távozik. (Ha már van. De ez sem biztos, mint ahogy a biztos sem biztos csak ha rendőr az illető) És eddig még nem tudjuk meghatározni, hogy ezek a pontok hol is vannak.
Az idő pedig mint olyan nem is létezik. Minden ami volt az a múlt, (volt) minden ami lesz, az a jövő (de nincs!) és e kettő között kellene lennie egy jelennek, (ami megintcsak nincs) amit szintén lehetetlen meghatározni. Tehát ami biztosnak tűnik az "idő"vel kapcsolatban mindössze annyi, hogy voltak bizonyos dolgok a világban amiket mi egyszerű ostoba emberi eszünk szerint valamiféle folyamatszerűségbe helyeztünk csak azért, hogy valami gyenge magyarázatot adhassunk létükre. Vagy nemlétükre... Kb. ez az idő mint végtelen fogalma, amit eddig úgy hittem, hogy olyan folyamat ami előtt is volt valami, ami van, és ami lesz majd talán ha...

Egyre gyakrabban kínoznak hasonló kérdések. Persze már nagyon régen, de akkor még tudtam magamról, hogy mindent tudok. Azután észrevettem néha, hogy vannak lyukak a tudásomban. Később rájöttem, hogy vannak akik sokkal többet tudnak nálam. Ma már csak azt tudom, hogy ezek sokkal többen vannak, és fiatalabbak nálam.
Amit fent leírtam az tulajdonképpen csak mint kiindulópont szerepel gondolataim között esténként amikor ágyamban fekszem, és egyetlen társam a magány. Meg odakint az éjszakában mélabúsan éneklő fülemüle, és rengeteg apróbb-nagyobb zajkeltő lény.
Ha valaki eddig jutott az olvasásban, az látja, hogy még a problémafelvetésem is erősen hiányos, de ne kívánjátok, hogy belemenjek minden mellékúti gondolatmenet kifejtésébe, mert akkor valamikor csak kiderül, hogy mennyire fölöslegesen töltöm a drága "IDŐ-met" ilyen gondolatokra.
És ettől nagyon elszomorodnátok.
Azt pedig nem szeretném!

libraryes.ni

Ma a szokasos evi rendszeres karbantartas miatt nincs aram otthon egesz nap. Ezert aztan itt ulok a varosi konyvtarban, es addig maradok is amig mindent el nem rendezek amihez internet kell. Itt nagy hagyomanya van a konyvtari, internetkavezoi kommunikacionak. Most is legalabb negyvenen kopogunk a billentyuzeteken. A magyr billentyu hianyzik ugyan, de minden masban kifejezetten magas szinvonalu a kiszolgalas. Ha valaki tagja a konyvtarnak, akkor az internetet ingyen hasznalhatja. A parkolo hasznalata is ingyenes. Csak a kavehoz kell nemi aproval hozzajarulni, de ez ertheto egy automata eseteban. Az mar a helyi mentalitast tukrozi, hogy kanal, cukor, tej, nem az automata mellett van, hanem a konyvtarostol kell koldulni. Itt az olvasoszobaban az emeletrol olyan agynyikorgas szeru hang jon, hogy a fiatalabbak mind osszemosolyognak rajta. Kulonoskeppen amikor ritmust valt, s belead apait-anyait. Mi oregebbek mar nem ertjuk ezeket a mosolyokat. Nem kell ezen derulni! Olyan termeszetes dolog ez! Nalunk is ilyen ha az emeleten takaritanak na!
Szoval varosi konyvtar!
Nem utoljara jarok itt sem. (igaz, nem is eloszor)
Kar, hogy whiskey nem van...

Álmodom?

     derekát átkarolva csókomat nyakába lehelem 

     szívem ijedten vergődik bordáim védelmében

     valami likvid izé homályosítja tekintetem

     félek bevallani: fájón hiányzik  ez a szerelem

Megszakított kivizsgálás.

Engem itt mindenáron meg akarnak gyógyítani!
Ez egyébként jó hír, de néha nem értem, hogy mi okból.
Ma egy terheléses szívvizsgálatra hívtak meg sok szeretettel. Fel is hívták a figyelmemet, hogy vigyek megfelelő lábbelit a futógéphez. No ha a gép fut, akkor jó - gondoltam, mert futni én biztosan nem tudok. De mindegy! Kellemes meglepetésként régi jóismerőst egy nagyszerű tolmácsot is hívtak mellém.
A vizsgálat a szokásos eljárás szerint kezdődött. Kikérdeztek sokféle dologról, csak arról nem, hogy valaha volt-e a szívemmel problémám. Elmondták, hogy mi vár rám a várhatóan kilenc perc alatt, aztán kérdezték, hogy van-e valami kérdésem. Na az nincs. De mesélnék.
Jó. - mondták, és én meséltem nekik a régi problémáimról, a gyermekkorom óta meglévőkről, aztán a két kisebb infarktusomról. (amiknek nem sok nyoma maradt sem papíron, sem a belsőségeim között) meg arról, hogy ezek a gondok egyszercsak megszűntek. Na erre gyorsan csináltak egy hatalmas EKG géppel valami vizslatást, aláírattak egy mindenbe beleegyező nyilatkozatot, (tanúnak ott volt a tolmács) s ennek birtokában most már felelősség terhe nélkül megnyugodva nekiálltunk a nagy futásnak!
Előbb bemutatta egy nővér, hogy hogyan kellene nekem is, azután helyet cseréltünk, és elkezdődött az andalgás! Röhejesen nézhettem ki  a testemről lógó madzagokkal amint megpróbáltam járni. Eleinte még csak ment is valahogyan, de akkor az egyik nővérke észrevette, hogy a kütyünek (ami a derekamon lógott) öve lecsúszott kissé, és megigazította. Nem kellett volna! Mert amíg nem figyeltek én a nadrágom korcát alácsúsztattam finoman, s így az tartotta rajtam a nevezetes ruhadarabot. Addig. Azután pedig én a saját kezeimmel felváltva, attól függően, hogy melyik oldalon csusszant meg jobban. Ja és egy plusz kezet éreztem a derekamon is ami tartotta a nacit.
Közben persze nem bírtam megállni sem a lábamon rendesen, sem a röhögést, amitől a testtartásom olyan igazi vénemberes pózba csavarodott úgy, hogy nem győztek utánam kapkodni szegények. Minden tiszteletem a tolmácslányé mert ő volt az egyetlen aki bízott benne, hogy végig tudom csinálni a mutatványt. Bár utólag bevallotta, hogy ő is megingott néha ebbéli hitében. Igyekeztem is rendesen! Azután kicsit gyorsítottak a járdán, ettől én harminc centivel hátrébb kezdtem szaporázni a lépéseimet, de így sem nézhettem ki valami fenomenálisan mert rám is szóltak többször, hogy húzzam ki magam, emeljem fel a fejemet. Mondtam én, hogy ha nem látom emelt fővel a talajt, akkor nincs egyensúlyom a polineuropátiám miatt, de hiába. Nos szaladgáltam tovább igény szerint (legalábbis én azt hittem) de egyre ijedtebb hangok, és tekintetek kereszttüzében találtam magam. Nővérke 1  diktálta az adatokat folyamatosan amit a monitoron látott. Nővérke 2 egyre rémültebben kérdezte, hogy jól vagyok-e? - Igen- mondtam. - Még futnék néhány kört.
De a kezdeti vérnyomásom (155/90) hirtelen elkezdett süllyedni (!) Előbb csak azt hallottam, hogy 140 / 65, azután 115 / 51, majd hirtelen leállt a szalag! Állítólag leesett a nyomás bennem 103 / 45 re! Nem tudom mond-e ez valakinek valamit, de a kis ijedt nővérkék azonnal leparancsoltak a gépről, végigfektettek egy vizsgálóágyon, és nagyon feszülten érdeklődtek az életjeleim iránt. Gondosan párnát tömtek a fejem alá amin megint mosolyogtam egy sort, mert ha a félelmeik beigazolódtak volna, akkor azt a párnát a fejem alól a lábaim alá kellett volna rendezni gyorsan.  Hiába mondtam, hogy kutya bajom, hogy ki sem izzadtam, alig lihegtem, és a pulzusom is csökkent, Nem kergettek tovább, tehát a futásnak itt volt vége.
A vizsgálat olyan hirtelen ért véget, hogy szinte az ingemet is alig tudtam begombolni, mert nagyon szabadulni akartak tőlem. Földbegyökerezett lábakkal bámultak, hogy élek, felkelek, és JÁROK! Miközben kifelé baktattam a tolmáccsal beszélgetve, vigyorogva az ijedtségükön, még utánam is szóltak, hogy ha Dr. Hamed ismét ilyen vizsgálatot rendel nekem, akkor mondjam meg, hogy ne hozzájuk küldjön, hisz van erre más, egyszerűbb módszer is. Gondolom máshol.
Tudtam én, hogy szarul nézhetek ki, mert Budapesten, és az egész országban minden buszsofőr, minden ellenőr, (de még vonatkalauz is akadt) aki csak rám pillantott, csak intett a fejével hogy hova üljek, és egy sem kért jegyet a vén szarostól. Erre azért nem vagyok büszke egészen, mert még nem vagyok ingyenutazó korban. Az is elgondolkoztató, hogy mindenhol a hetvenes - nyolcvanas hölgyek elegyedtek szóba velem nagy mosolygásokkal. Igazán kedvesek voltak! Nincs is ezzel semmi baj, csak valahogy a kis fiatalka ötvenes fruskák kerülték a tekintetemet. (smile helye)
Nem felejtem el soha azt a nézést amit a két nővérke eresztett utánam. Az volt az arcukra írva, hogy : " - Hála Istennek, nem idebent halt meg!"
De lehet, hogy még látjuk egymást, mert hát itt engem mindenáron meg akarnak gyógyítani...

Jönni kellett

Csodálatos hely Magyarország! Hosszú hetekig újra élveztem minden szépségét, finomságát. Önfeledten lubickoltam a gyermekkorban megszokott gyönyörűségekben, mint pl. a házikenyér, szalonna, hagyma kombó, vagy a frissen szedett gyümölcsök, zöldségek íze. Felidézett bennem nagyon sok szép emléket a forró port elverő zápor illata, barátok, rokonok kedvessége, a Balaton magábaölelő valósága, Budapest fáradhatatlan zsongása, az éjszakai autóbuszok fáradt ellenőrei, a muskátlis ablakok a hetediken... a táj, ami megismételhetetlen, mint a tájak úgy általában. Végigjártam néhány helyet amihez már régen nem volt szerencsém, és egyre jobban tetszett az ország: a Hazám.
Csak számolni ne tanítottak volna meg soha! Mert ha belegondoltam, hogy mibe kerülne nekem a saját környezetemben élni ismét, hát elszoruló szívvel mondtam ki a végeredményt:  Annyi nekem talán sosem lesz többé. Tehát nem is áltattam magam tovább, hanem időm lejártával felkerekedtem, (mint a szűzlány szeme a nászéjszakán) és hazaröppentem otthonról. Be kell vallanom, már nagyon hiányzott az itthonom. A nagy forróság után a kellemesen hűvös ház, a kutyám örömteli csaholása, a szomjas virágaim, a kifőzésre váró cefrém, és a befizetésre váró csekkjeim... illetve azok nem annyira talán.
Csodálatos hely Észak-Írország!
És csodálatos hely talán az egész világ, ahol helyet szorítanak nekem a barátok, ahol olyan kedvesen fogadnak mint az éjjel engem, ahol kislányos izgalommal várom, hogy mikor mehetek ismét haza...
Most addig itt lubickolok kicsit.