Képek: Derry-Londonderry

Töltőre parkolva...

 Egy eladó templom. 

A hatodik

Vacsora után még öt palacsinta. Két lekváros, egy diós,  két mogyorókrémes. A hatodik már nem fér. Néz rám nagy szemekkel:
- Ezt elteszed nekem reggelre?
- El. De ha valaki megkívánja, nem mondhatom, hogy ne egye meg!
Mégis csak befért az a hatodik is.
Kilenc éves. Mi lesz, ha megnő?

Lelkiismeret-furdal-ás

A suli aznap is hatalmas zsongással telt meg. Egyre-másra érkeztek a gyerekek. Ki egyedül, ki szüleivel, ki meg barátaival, társaival érkezett.

Mindenki tele volt élménnyel amit már nagyon szeretett volna megosztani a többiekkel. Érthetõ, hiszen elsõ tanítási nap volt ez a téli szünet után.

És ez a téliszünet igazi téli szünet volt. Olyan tél volt, ami az öregek szerint csak minden hetedik évben fordul elõ. Fehér karácsony, rengeteg hó, szánkózás, korcsolyázás után, most meg elsõ nap a suliban.

Ahogy az aulába értünk, egyszercsak betömörült a sok gyerek, és nem lehetett tovább haladni. Nagy nehézség árán, kiváncsian furakodtam a lépcsõig, hogy láthassam, mi az oka a szokatlan felfordulásnak.

Mindenki izgatott volt.

- Hallottad? - kérdezte egyik barátom.

- Mit?

- Bezárják a sulit!!!

- ???

Semmit nem értettem. Csak hirtelen belém hasított a lelkiismeret furdalás!

Csak azért lehet!

A félelem nagyon nagy úr. És én hirtelen nagyon félni kezdtem. Mert egy iskolát csak nagyon komoly okkal lehet bezárni ám! És mi a barátaimmal adtunk ilyen okot...

Kb. két hete történt. Az utolsó szünet elõtti tanítási napon.

A fellocsolt udvaron korcsolyáztunk, mint általában délutánonként. Minden nap hat óráig volt erre lehetõségünk. S mert annak idején még volt rend az iskolákban, minden nap másik tanerõ volt megbízva a felügyeletünkkel.

Aznap "Tibi" volt az ügyeletes. Az új matektanár. Nemrég került  a suliba, és nem igazán lopta be magát a szívünkbe. Sem tantárgya, sem tenyérbemászó pökhendi arcberendezése nem tették szeretetreméltóvá.

És akkor délután négykor hirtelen bejelentette, hogy:

 "- Ma eddig tartott az élvezet kölkök! Dolgom van, vár a menyasszonyom!"

Úgy indultunk haza, mint akiket leforráztak. Tele voltunk indulattal, és ki nem tombolt energiával.

Talán ez tette, talán "jogos" sérelmünk, nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy kinek az ötlete volt.

Egyszercsak ott álltunk "Tibi" trabantja elõtt.

Hmm! Ezzel akar sietni!?

Hmm!

Heten voltunk mint a gonoszok. Járkáltunk a trabi körül mint egy prédára lelõ kutyafalka... 

Összenéztünk, s mindenki azonnal tudta, hogy mi a dolga. Aki figyelt bennünket, az csak azt láthatta, hogy egy csapat gyerek "támaszkodik" egy autón. Aztán futnak, ki merre lát. Hangos röhögéssel.

"Tibi" aznap nem ment a menyasszonyához. Legalábbis Trabival nem. Mert csak állt mellette, és sehogy nem értette, hogy hogyan került az a két platán a kocsi elé és mögé egy-egy centivel!

Nem vártuk meg a végkifejletet. Egy darabig még egy ház falának biztonságos takarásából, egymást taposva-lökdösve leselkedtünk, vártuk a hatást, de egy idõ múlva eluntuk a dolgot és egy "Ezt jól beraktuk a helyére!" felkiáltással hazaindultunk.

Nem is gondoltunk rá többet.  Csak most! Most jutott eszembe "hatalmas" bûnünk, most, hogy emiatt bezárják a sulit!!!?

És akkor szólásra emelkedett az igazgató bácsi:

- Kedves tanulók, Kedves egybegyûltek!

Ezennel bejelentem, hogy a téli szünetet egy héttel meghosszabbítom. Az ok: az iskola fûtésére nem áll rendelkezésünkre elegendõ tüzelõanyag.

Legközelebbi tanítási nap: Egy hét múlva hétfõn!

 Csak álltam, és forgott velem a világ. Lassan megértettem, hogy nem a mi "rosszaságunk" okán zárják be jobbsorsra érdemes tanintézményünket!

- HURRÁ! SZÉNSZÜNET!!! - ordítottam ahogy a torkomon kifért. És lélekszakadva rohantam hazafelé, boldogan, jobbra balra billegõ hátitáskám súlyát nem is érezve, hiszen várt rám a váratlan szabadság a tél összes örömével együtt!

Azt 
már meg sem hallottam, hogy "az így elveszített hetet júniusban..."

Hol van az még!???

Akkor

amikor ellazulsz,

amikor elfelejted mindazt ami bánt,

amikor nem zavar senki, és semmi,

amikor viszonoztál egy mosolyt,

amikor elfogadod magad végre,

amikor minden mérgedet felhígítja az öröm mámora,

amikor legszívesebben átölelnéd az egész világot,

amikor nem szeretnél mást csak adni, adni...

akkor elmondhatod, hogy boldog az életed!

Feszkó

Gyerekkorom óta a szeptember nekem egyet jelent a feszültséggel. Ez egy megmagyarázhatatlan belső feszültség, ami minden évben szeptemberben tör rám. Látszólag ok nélkül. Egyik pillanatról a másikra felugrom a székről, és az a kényszerképzetem támad, hogy most valami sokkal fontosabb dolgom lenne, de én nem azt teszem éppen. Felugrom hát, elindulok, de aztán megtorpanok. Hova is indultam? Meg aztán miért is? Az utóbbi években egy kis magamban dünnyögés is kíséri a jelenséget, így aztán ha valaki lát ilyenkor, az joggal hihet rólam bármit.
Régen azzal magyaráztam ezt, hogy "Hát persze! Hisz megkezdődött az iskola, vissza kell állni a kényszerre." Aztán elmúltak az iskolás évek, de a szeptemberi feszkó megmaradt. Sőt! Idővel még erősödött is! Egy idő után leszoktam a magyarázatkeresésről. Szeptember jő, s feszkó kíséri. Annyira természetessé vált, hogy már biztosan hiányzott is volna ha elmarad, de ez az elmaradás maradt el.  És még jött hozzá egy tavaszi feszkószezon is. Most aztán már két évszakom is van ami feszültséget termel bennem. Ha áramforrás lennék, ez akár természetes, és hasznos is lehetne, de nem vagyok az.
Tehát tudomásul vettem, hogy ez van, ezt kell szeretni, és inkább nagyobb önvizsgálatot kezdeményeztem magamon. Ennek számos eredménye van, amiket viszont nem fogok itt közzétenni. Nem! Mondom, hogy nem! Nekem is kellenek titkok. Méghozzá saját titkok, amik ugye csak addig titkok, míg meg nem osztom...
Idén kicsit előbbre jött a feszkószezon. Most mennem kell!...

Esetek

Vannak esetek, amikor az ember megismerkedik valakivel akit szimpatikusnak talál, és később kiderül, hogy tévedett. És vannak olyan esetek is, amikor megismerkedsz valakikkel akik nagyon szimpatikusak neked, és ez később csak fokozódik. Na ma ilyen élményem volt.
Igen ma. Mert éjfél után kezdődött... :-)

Farmer

Barátnőm mesélte miközben az új autóját mutatta be nekem, hogy a régit teljesen összetörte egy hatalmas traktor.
- Hogyan történt? - kérdeztem, mire elmondta, hogy már régen ment a traktor mögött egy keskeny úton, szerette volna megelőzni. Aztán amikor egy hosszú széles egyenes szakaszhoz ért, kitette az irányjelzőt, és előzésbe fogott. Ám amikor a mezőgazdasági szállítóeszköz mellé ért, az hirtelen minden jelzés, és figyelmeztetés nélkül ráhúzta a kormányt. Persze nem tudott bekanyarodni. Alatta volt a kisautó, ill. ami megmaradt belőle.
-És történt valami személyi sérülés? - hüledeztem, de barátnőm elmondása szerint neki semmi (csodával határos módon) a farmernek meg csak az önérzete sérült. Hogy merte megelőzni Őt egy autó a saját birtoka határán?!
- Talán részeg volt? - érdeklődtem.
- Ááá. nem.
- Akkor?
- Csak FARMER. - volt a válasz, és egy széles, lemondó legyintéssel jelezte, hogy az illető reménytelen.
- Tiszta szerencse, hogy találkoztatok akkor! - mondtam. - Most legalább van egy új autód...
Egy pillanatig a tekintetemet kutatta, mint ha nem akart volna hinni a fülének, aztán meglátta a mosolyomat. Nevetésben tört ki. Mint később elmondta, a karambol óta első ízben...

Barna tinóru

Erős illatú, jellegzetes gomba. Egy "folyást" találtam belőle. Nem kifejezetten a kedvenc gombám, de hazahoztam csak mert már régen szedtem gombát. Nem nagyon kedvez a gombászkodásnak a farmereknek az a tulajdonsága, hogy minden talpalattnyi földet megművelnek rendesen. Ezt is egy parkban találtam, ahol véletlenül még csak birkát sem legeltetnek. Szép felületű ép gombák. Még látni is gyönyörűség.

Nyárutó

A nap még nem jutott el napi útján a legmagasabb pontra. Tizenegy felé járhatott az idő a szeptemberi nyárban amikor nagymama és unokája a stégre lépett. Az öreg jószág kicsit megingott lépteik alatt, majd egy halk reccsenéssel jelezte: "Öreg vagyok, de nem gyenge. Gyertek bátran!"

Nagyi letelepedett egy horgászszékre, elrendezte maga körül a "kézimunkát". Stoppolásba fogott.. Ha már az időt unokája kíséretével múlatja, legalább hasznosan teljen. Elővette a vaksi villanykörtét, ráhúzott egy zoknit, s addig tologatta rajta, míg a lyuk teljes terjedelmében megmutatkozott. Akkor "stoppolni" kezdte. Nagy művészet volt ez akkoriban! Hiszen a zokni drága holmi volt, s a zoknik sajátja, hogy könnyen foszlanak. Pláne ha gyermek a viselőjük...  A gyerek eleinte kíváncsian nézte a műveletet, ahogy Nagyi görbe ujjai között a lyuk egyre kisebb lesz, majd ezt elunva elővette felszerelését, és halászni kezdett. A felszerelés egy kiszolgált szúnyoghálóból, és az azt tartó villás botból állt, valamint egy uborkásüveg amiben  reményei szerint a zsákmányt gyűjti majd. Lehasalt a stégen, fejét kissé félrefordította, és úgy kukucskált be az öreg deszkák árnyékán a víz alá. De nem látott semmit, ha csak azt a csillogást nem vesszük ahogy a réseken beszűrődő nap sugarai táncoltak a víz színén. Lassan-lassan megtalálta a helyes irányt, és hirtelen kitisztult a kép! Rengeteg apró halacska cikázott a keze alatt. Szinte kínálta magát az alkalom, hogy elkapjon egyet a sok közül, de tapasztalatból tudta már, hogy ez nem is olyan könnyű mint látszik. Nézte a botot, és azon törte a fejét, hogy amikor kiveszi a vízből, az egyenes. Amikor beledugja, a bot hirtelen megtörik, és egészen más irányba halad mint ahogy azt ő tervezete.
- Érdekes! - gondolta, majd igazított rajta, hogy egy kis csoport apró hal alá merítsen. Lassan, nagyon lassan mozdult., Szinte észrevehetetlen volt a mozdulat. Még a lélegzetét is visszatartotta nagy igyekezetében. Aztán... aztán egy gyors mozdulattal kiemelte a hálót! És lássatok csudát, a zsákmány ott ugrált a néhai szúnyoghálóban, ezer apró kis csillogó pénzecskét szórva szét! A kisfiú először talán jobban meg volt illetődve mint a halacska, de hamar úrrá lett izgatottságán, s egy gyors mozdulattal az üvegbe csúsztatta a kishalat, aki egyre lassulóbb tempóban úszkált körbe-körbe, majd belátván, hogy innen nem talál kiutat, megállt, és szinte farkasszemet nézett rabtartójával aki egy darabig gyönyörködött benne, majd lassan, óvatosan az üveget a vízbe mártotta. Addig merítette a víz alá míg a hal kiutat talált, s boldogan iramodott "testvérei" nyomába.

- Mi az fiam? - hallotta Nagyi hangját. Nem látta, de biztosan tudta, hogy mosoly kísérte ezt a kérdést.

- Kicsi volt még - morogta szinte csak magának. - Majd kifogom jövőre, ha megnő.

- Aha... - nyugtázta a nagymama, és újabb zoknit feszített a "stoppolófára".

A Nap ott fent az égen, mint ha ettől egy kicsit jobban sütött volna. Legalábbis a kisfiúnak nagy melege támadt. Ugyanakkor nagyon jó érzés kerítette hatalmába. Nem értette még, hogy miért, de az egész világ mosolygott rá. Mosolyogtak a vízre hajló nádszálak, mosolygott rá a nádirigó ahogy egy furcsán billegő szálba kapaszkodott éppen, mosolygott az a hatalmas pók is, ki az éjjel megrongálódott hálóját javítgatta stég alatti rejtekén, még a víz apró fodrai is mosolyogtak rá...

- Na gyere fiam! Ebből nem élünk meg! - szakította meg az ábrándozást Nagyi, és pakolászni kezdte a holmiját. 

- Meg aztán nagyapád is biztosan éhes már.

Még visszanéztek mielőtt a fűben kitaposott keskeny kis ösvényre léptek. De a stég üres volt. Nem hagytak hátra semmit  Csak egy gyönyörű délelőttöt ismét. Mint már annyiszor.

A lélek tükre

Nyisd ki Kedvesem szemed, 

emeld rám tekinteted!

Kérlek a szemembe nézz! 

Had lássak nyíltan beléd!

Látni akarom gondolataidat

mik úgy elbizonytalanítanak.

Nyisd ki Kedvesem szemed,

hadd lássam gyönyörű lelked!

Mit kéz nem foghat markába,

az szemedből sugárzik a világra.

Tudni akarom mi marja,

mi az mi lelkedet facsarja!

Nyisd ki Kedvesem szemed,

hadd szárítsam fel könnyedet!

Kérlek jobban bízz magadban,

a te erőd e bizalomban van!

Kedves nézz belém mélyen,

hosszan, őszinte szenvedéllyel.

Nyisd ki Kedvesem szemed,

engedd, hadd érintselek!

Fogd a kezem, s nézz a szemembe,

az én szívem téged így fogad be.

Míg tekinteted majd bennem kutat,

engedj minden bánatodnak utat!

A csoda

Valamikor hatalmas csoda volt számomra a rádiós kapcsolat. Amikor  munkahelyemre kerültem, szinte kitárult előttem a világ a szolgálati URH adóvevő segítségével. Hihetetlen volt az akkori technikai szint ismeretében, hogy milyen hatalmas távolságokat tud átölelni a rádió. Persze a mai kor fiataljai el sem tudják képzelni ezt. Nekik természetes a "mobil", természetes az internet, természetes, hogy ha bármi "fontosat" tapasztalnak, azt azonnal megoszthatják ha kell az egész világgal. Nekem akkoriban csoda volt, hogy száz kilométerről is állandó rádiókapcsolatunk van, hogy telexen (ki emleekszik meeg arra is?)  az egész világ elérhetővé vált... Később rádióamatőrként előbb a rövid, majd a hatalmas távolságok bűvöletében éltem. Sosem felejtem el az első (kis segítséggel) saját építésű modememet, melynek segítségével a "pakettrádiózás" örömei hevítettek. Első sikeres távkapcsolatom a sorban összekötött átjátszókapcsolatok révén Sanya, a békéscsabai amatőr barátom volt. Hihetetlen sikerélményt jelentett az akkor. Később beírtam nevemet e módon az amerikai űrkutatás emlékkönyvébe is. Ma mindehhez elegendő egy mobil hívás...
A kapcsolat. Minden fajtája fontos számomra. Kell! Kapcsolatok nélkül üressé válna az életem.
Ma már csak néha, nosztalgia miatt veszem elő a rádiómat. Már nem építek antennákat, nem kísérletezem velük deres háztetőkön. Ma már egy DX TV adás sem hoz lázba. A műholdak korát éljük.
Amíg rend van a világban...

Az írás : Szerelem!

Sajtot szeletelsz kis tálkába, meg almát. Kevéske olivabogyó mellé. Ezzel leülsz a gép mellé, és írni kezdesz. Az imént felhajtott whiskey (Uisce Beatha Eireannach)  megtette már a hatását. Gondolataid száguldanak. Jobban  is mint kellene. Szinte követni sem tudod őket olyan gyorsan törnek rád. De írod rendületlenül. Úgy ahogy eléd sodródnak, sorban mindet. Közben hol egy szelet sajt, hol alma. Szemelgetsz. Mindenből. Lassan rádsötétedik. Felkapcsolod a villanyt, és folytatod ahol abbahagytad egy pillanatra. Már megszűnt a világ. Senki, és semmi nem tud kizökkenteni. Hiszen közlendőd van! Azt pedig azonnal kell kiírnod magadból. Különben szétvet az indulat. Olyan csodás ez az állapot! Nem kell fogalmaznod, nem kell mindent átgondolnod, csak írod ahogy jön, és az pontosan úgy jó ahogy van. Meg is könnyebbülsz tőle. Már nem feszít, már nem fáj, már szinte mellékes. Amikor végül átolvasod, csak egy ismerős szöveget látsz. Hibákat javítasz, hiszen írás közben arra nem volt időd. Meglepően tárgyilagosan látod a leírtakat. Mint ha nem is te írtad volna. Olyan, mint egy régi barátnő, akire emlékszel még, de már nem tud befolyásolni ha felidézed mozdulatait, illatát...
Az írás: Szerelem!
Megoldás minden feszültségre, örömre, bánatra. Megoldás a bizonytalanságra, segít ha félsz az ismeretlentől, és bátorít, hogy ha legközelebb valami furcsa érzésed támad, van segítség.
Elfogy a táplálékod. Kezed az üres tálkát matatja, még lenyalod olivás ujjadat, felbontasz egy sört, hátradőlsz, és az elégedettség önt el.
Na nem azért mert jót, hanem csak mert írhattál megint.

Nyár

A szemközti ház vizes tetején csillog a napfény. Vibrál. Vakít, ahogy éppen a szemembe tükröz. Közben a fecskék izgatottan csivitelnek. "Kibeszélik" félelmeiket, és örömeiket. Talán éppen ötletelnek, hogy melyik farmon milyen a légyfelhozatal idén. Csak néhány kis gomolyfelhő araszol az égen.
Nyár van. És én arra gondolok, hogy hogyan lehetne mindezt konzerválni. Dobozba kellene zárni, aztán igény esetén a zordabb napokon kinyitni egyet-egyet, és szebb lenne azonnal a világ akár a tél közepén is hirtelen.
De a szemközti háztető csillogása az csak a pillanat sajátja. Megismételhetetlen. Mert csak most olyan kávéillatúan friss...

Hirtelen nagy rajongás, és következményei

Egyszer csak rádtalál. Egyre többször hív, beszélgettek. Kikéri a véleményedet. Mindenről. Beavat a terveibe. Szinte már kellemetlen a közvetlensége. De azért hízelgő. Napjaid részévé válik.
Ismeritek ezt az érzést?
Itt kell kihátrálni, mert az ilyen felületes rajongás általában hirtelen átfordul ellenségeskedéssé. Ha semmit sem teszel akkor is. Elég hozzá egy harmadik, aki egy rossz megjegyzést tesz amikor rólad áradozik.
Aztán a kezdeti rajongás átmegy gyanakvásba. Mindig mindent kétkedve fogad. Később már a segítséged sem kell neki. Még megjátssza a jóbarátot, de a mosolya már nem őszinte. Arcára fagy a félelem, hisz magából indul ki, és minden pillanatban azt várja, hogy valamit ártasz neki. Pedig...
Nem tehetsz ez ellen semmit. Mert nem egy szinten álltok.
Idő kell ahhoz, hogy rádöbbenjen, tévedett.
Sok idő. De akkor már ez az egész nem számít.
Csak annyi a hasznod az egészből, hogy legközelebb óvatosabb leszel. Ha elég okos vagy.
De nagyon nehéz ellenállni a hízelgésnek. :-)

No komment

Egy tizenhetedik századi vihar pusztításának eredménye.

 

Szerelő

Amikor a harmadik határidőmódosítást közölte velem, megígértem neki, hogy ha ez sem lesz a végleges, akkor beleülök az ő autójába, és azzal fogok járni míg az enyém el nem készül.
Azt mondta, hogy ugyan neki nincs csereautója, de van egy Renaultja a barátnőjének.
Most ott tartunk, hogy kezdem unni a Megane-t. Mondtam is a mesternek:
- Mit szól a barátnőd?
- Azt hiszed kérdeztem én? - húzta meg a vállát, mint ha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. És nem fogy (fagy) le a mosoly az arcáról.
Állítólag holnap végre visszacseréljük a járgányokat. Ezt most mondta telefonon.
Igaz, ezt a mondatot már tegnap sem először hallottam tőle.
Na majmellátjuk!

Nyúl Úr hazatért.

Azaz, ezekben a percekben tér haza. Frissen kitakarított ketrecében, egy fél fej saláta társaságában utazik. Gazdája egész úton figyeli. Tekintetével is óvja. Kölcsönös a szeretet. Megismerte Nyúl Úr azonnal, hisz hagyta magát simogatni. Pedig az nálam nem volt a napi program része. Ha felé nyúltam, elhúzódott. Szemérmes - gondoltam - és békét hagytam neki a simogatással. Nem mindenki szereti az érintést. Na ezentúl pedig lesz benne része!

Nyúl Úr hazatért.

Őrület

Régóta figyelem, hogy az emberek mekkora ma marhaságokra képesek a csordaszellem, más néven a divatőrületek követése során.  Lehet az öltözködés (vetkőzés) étkezési szokások, sport, életmód vagy bármi egyéb tevékenység.

Minden hóbort valami tudományos (áltudományos) magyarázattal kezdődik. Aztán ahogy szaporodik a követők száma, úgy válik egyre inkább "valósággá". A különböző őrülethullámok meghatározott időnként követik egymást, így aztán szinte biztos, hogy senki nem marad ki belőle. Ki ne hallott volna a vegetáriánus életmódról, a zsírok háttérbe szorításáról a margarinok javára, a különböző "térjünk vissza a természethez" mozgalmakról, a rohamosan terjedő "diétákról", egészséges életmódokról? Ahogy jobban szemügyre vesszük, az látható csak biztosan, hogy valamennyi őrület biztosan megmondja nekünk a "tutit". Csalhatatlanul állítja mindenféle tudományos vizsgálattal alátámasztva, hogy NEKEM mi a jó! És igyekszik ennek megfelelően bűntudatot kelteni bennem, ha esetleg mégsem követem. Nos ebben igen hasonlóak a nagy vallásokhoz. Csak a nagy vallások nem is próbáltak tudományra hivatkozni. Egyszerűen kijelentették, hogy így - és így akarja az Úr. Mi pedig hittük. Okosabb volt ez, mert mint tudjuk, a tudás végleges. (Na ez is egy nagy ellentmondás.) És mégis, a nagy vallások igen hosszú idő alatt alakultak olyanná, hogy a hívőik számára hasznos, hiteles útmutatást tudjanak nyújtani a túléléshez. De ezek az őrületek, nem lesznek nagy vallások. Legalábbis remélem. Hiszen gondoljunk csak bele! Egytől egyig mindről kiderült (kiderül) hogy hamis, átgondolatlan, vagy üzleti szélhámosság. A legújabb a klímaváltozás különféle magyarázása. Hiszen a globális felmelegedés egy óriási üzleti lehetőség (is egyben) a hiszékeny emberek zsebeinek megkönnyítésére.

De erről majd egyszer később, bővebben.

Addig figyelek tovább. És hol mosolygok, hol felháborodom, hol pedig egyenesen szörnyülködöm.

Nyúl Úr

Nyúl Úr csak átmenetileg lakótársam. Csak addig lakik nálam, amíg a gazdija haza nem jön a nagy külföldi nyaralásból. Addig én gondozom. Ő meg engem...

Mert valójában mindkettőnknek szüksége van a másikra. Én a logisztikában vagyok otthon, ő pedig a lelki megerősítésben. Én etetem-itatom, ő meg kedves hozzám, követ mindenhová, és ezzel levesz a lábamról teljesen. Bejáratos a lakásba is, bár az ő kéglije az udvaron áll. Egy luxus nyúlketrecről beszélünk, amiben mindenféle etető, önitató berendezések, meg a "nyúlWC" van. Ez a bázis. Itt él ha nem vagyok itthon, vagy éjszakánként, és ide menekül amikor a madarak hirtelen elhallgatnak, mert egy gyanús árnyék kering a magasban. Ide vonul félre amikor könnyít magán, és általában véve minden tevékenysége itt kezdődik, és ér véget.  Innen indul portyázni, és mint jó házőrző, megszaglássza az érkezők lábát, járőrözik a kerítés, és a kapu belső oldalán. Minden zajra felfigyel, s ilyenkor égnek merednek az amúgy "normális" állapotában lefelé fittyedő fülei is. Mivel közel- s távolban nincs fajtársa, asszimilálódott a helyi kutyaközöségbe, és elkezdett alkalmazkodni, majd hasonlítani a kutyákhoz. Mára olyan igazi házőrző "vérnyúllá" fejlődött! Jaj annak aki be merészel lépni a territóriumára! Az meg lesz jól szagolva!!!

Most, miközben e sorokat vetem laptopra, a hátam mögé osont, és a sarkamat szaglászta. (nem aludt el azonnal) Aztán a krákogásom hatására úgy iramodott kifelé, hogy a karmai szikrát hánytak a nagy sietségben az előszobában, s a küszöbön, ahogy a konyhán át az udvarra igyekezett.

"Gyáva nyúl!" - gondolhatná most bárki.

De Nyúl Úr nem gyáva!

Csak fürge no...

Mostanában felvetődött az a kérdés, hogy lehet-e élni Nyúl Úr nélkül? S ha  minden igaz akkor igen. Talán egy "Nyúl Hölgy" jelenléte segít majd  magányomon. S akkor majd előbb utóbb a mélyhűtőm is megtelik finom nyuszihússal.

Mert szaporák ám mint a nyulak!

Giant's causeway

 Óriások útja. Gyönyörű hely. A megtelt parkoló mellett megnyitott mezőn állnak a kocsik. A partra lemenni csak a jegy megvásárlása után lehetséges, nyitvatartási időben. Igénybe vehetők még a kisbuszok is, de sétálni jobb. 

 A hely gyönyörű. Tulajdonképpen ugyanolyan bazaltoszlopok mint amik Badacsony, és az Őrsi hegység oldalában láthatók, csak több nagyságrenddel nagyobb tömegben. És itt az oszlopok "fél lábbal" az Atlanti Óceánban állnak.

 Túristák tömegei özönlenek minden évszakban. Olaszok, magyarok, spanyolok, lengyelek, litvánok, és távolkeletiek tömegesen. Kezükben a bérelhető idegenvezető kütyüvel sétálnak mindenfelé amerre a szem ellát. És messzire ellát, hiszen a hely hatalmas. De a lényeg viszonylag kevés sétával is elérhető. A többnyire hatszögletű bazalt kövekkel "kirakott" felületen tántorog mindenki. Felmásznak minden elérhető, és szinte elérhetetlen helyre, mint ha azt a régi nemzeti hőst akarnák követni aki valaha egyszer leugrott a hegytetőről (szikláról), hogy az ellenség csapdájára figyelmeztessen tettével. 

Aki egyszer ezt látja, az nem felejti el. Állítólag.

Telihold

Nem hagy elaludni a telihold fénye, 

de uzsonnához hangos horkanással ébredek ...

Időjárás

Nézem az időjárási térképet. Így egy kicsit bele tudom magam képzelni szeretteim helyzetébe.
 Nálam 15 fok van, és esik az eső.
 Budapest 18 fok,
 Prato 26,
 Dubai 42 fok... Ödike!!! Meg fogsz főni a saját levedben! Ki ne menj a házból! (küldd mindenért a lányokat... :-)  )

Közrabszolga mutyi II.

És a fejlemények.
Ahogy vártam:
XY bement a hivatalba. Elmesélte a dolgot. Szörnyülködtek rajta nagyon, együttéreztek vele maximálisan, és megnyugtatták, hogy ez a munkaadó részéről egyoldalú szerződésbontás. Ebből neki semmi hátránya nem lesz, csak sajnos most akkor nincs munkája. Semmit nem szóltak arról, hogy az érvényes szerződés alapján...
Ráadásul elbúcsúztak azzal, hogy ha lesz valami új lehetőség, akkor értesíteni fogják. Most sem kapott írást a történtekről, tehát várható, hogy később majd kap egy papírt arról, hogy mivel Ő BONTOTT SZERZŐDÉST sajnos a jövőben nem áll módjukban segíteni neki.
Visszament hát a munkahelyére a holmijáért, ahol a képviselő "úr" cinikusan megjegyezte:
- Tudtam, hogy maga nem akar dolgozni!
De legalább már nem tegezte!

Közmunka-mutyi. A rabszolgatartás modern módja Magyarországon 2014-ben

X Y értesítést kapott a munkaügyiből, hogy találtak neki megfelelő állást. Boldogan kereste fel a hivatalt, és szóban azonnal meg is egyeztek. Portás lesz abban a középiskolában ahol annak idején tanult. Nem kap túl magas fizetést, de az a Hetvenkilencezer Ft. napi nyolc órai munkáért nem is olyan rossz a semmihez képest. És persze csak egy műszakban, heti öt nap, a hétvégék szabadok, és már a leendő szabadság mennyiségében, idejében is megegyeztek.

Nagy várakozással vette fel a munkát. Két hetet dolgozott, már beilleszkedett, megszokta, megszerette a környezetet amikor utólag megérkezett a szerződés írásos példánya. Elhűlve tapasztalta, hogy ő egy közmunkás. Ugyanazért a munkáért amiért mások Százhúszezer Forintot kapnak, ő csak Ötvenhétezret fog keresni. A munkahelye pedig azonnal megváltozik. Ezt az öltönyös főnök közölte vele. Ezentúl más helyeken kell dolgoznia, három műszakban, napi tizenkét órán át ugyanezért a megalázó "fizetségért" , és ne is álmodjon szabad hétvégékről!

X Y feltett egy kérdést. Válaszul a KÉPVISELŐ ÚR lenézően kérdőre vonta a harmincas éveinek közepét taposó férfit: "Mi van fiam? Még húzod is a szádat? Inkább örülnél, hogy munkát adok!" X Y jólnevelt ember, halkan, tisztességtudóan kérte a főnököt, hogy legyen olyan kedves, ne tegezze. Beszéljen vele ugyanolyan tisztelettel mint ahogyan azt ő tette. Érdekesség, hogy az iskola igazgatónője kezét tördelve mentegetőzött, hogy ő erről az egész dologról semmit sem tudott.

X Y Holnap elmegy a hivatalba, és megkérdezi, hogy ott tudtak-e erről a szokásról, ahogyan a közmunkásokat beszerzik, és kihasználják?

Sajnos előre sejtem a választ. 

Mindez Békéscsabán történt a Kereskedelmi, és Vendéglátóipari 

Szakközépiskolában. 2014. július 2.-án. A főnök országgyűlési képviselő. 

És szerintem rabszolgatartó kisiparos...

Paleo vagy amit akartok.

Emberek! Ne ragadjuk ki a részleteket az egészből! Főleg ne akkor, amikor valami "nemes" cél érdekében tesszük. Mert a részletek önmagukban félrevezetőek lehetnek.
Mindig rossz érzésem támadt amikor valami "szent cél" érdekében bizonyos csoportok akciókat indítottak. Például a zöldek mindenféle csoportjai amikor figyelemfelkeltés címén hatalmas marhaságokat műveltek. Nem is az nem tetszett amikor bizonyos helyeken tárgyakhoz láncolódtak, vagy járművek elé feküdtek, esetleg bűzbombákkal küzdöttek a bálnahalászat ellen. Bár a módszerek eleve nevetségesek, kicsinyesek, és fölöslegesek voltak, de a legnagyobb bűnük mégis az, hogy látszólag nagy igazságok mentén, a tényleges fontosságokkal nem törődve tették mindezt. Mert hát valljuk be, hogy az úton fekvők csak a meglévő híveiknek tetszően cselekedtek, és minden "normálisan" gondolkodóból pont szándékaikkal ellentétes hatást váltottak ki. Összeszedték őket, és eltávolították a tüntetőket. A bálnákat pedig maximum büdösebb hajókról vadásszák azóta is.
Eleve fölösleges célokért küzdenek ezek a szerencsétlen megtévesztettek. Egyetlen mentségük a jószándék lehetne, de mint tudjuk, a pokolba vezető út mindenképpen a pokolba vezet.
Legújabb hülyesége az emberi pihent agynak a "PALEO" étrend.
Egyre inkább terjedőben van az a tévhit, hogy a kőkorszaki emberek étrendje a mai kor emberét megmentheti mindenféle civilizációs ártalomtól.  És valóban, ha a részleteket nézzük önmagukban, akkor fel lehet állítani mindenféle törvényt ami ezt igazolja. Ne fogyassz tejet! Ne egyél gabonát! Ne egyél hüvelyeseket, mert kilyukasztják a beleidet, és különben is mérgezőek! Hosszan sorolhatnám még, hogy mit ne együnk. De érdekes, hogy a hús, a zsír, a sajt(?) fogyasztása ajánlott, sok zöldség kíséretében. A nézet állításai szerint a kőkorszaki ember ezért nem szenvedett magas vérnyomás, cukorbetegség, kóros elhízás stb. stb. betegségekben.
Ugyanakkor megfeledkeznek a lényegről.
Hol vegyek én manapság pl. mammuthúst? Hogy gyilkoljam le őket egészséges testmozgás kíséretében, ha nem is léteznek? Ha nem fejek meg állatokat, kinek a tejéből készüljön a sajt amit ehetek? Hol éljek, ha nem akarom követni a civilizáció adta lehetőségeket? Hol van erre megfelelő még lakatlan barlang melynek ablakán(!) nem ömlik be a sok benzingőz? Tovább is van, kérdezzek még?
A sok okos megfeledkezik pl. arról, hogy a kőkorszaki ember átlagos életkora jóval alacsonyabb volt mint mai korunk emberéé. Nem értek rá megbetegedni. Mire cukorbetegek lehettek volna szerencsétlenek, addigra rég felfalta őket egy medve, vagy megfagytak, eltették egymást láb alól, vagy egyszerűen csak éhenhaltak.
Engem nem nyugtat meg az a tudat, hogy addig csak egészségesen táplálkoztak...
Kedves PALEO-sok!
Gondolkodjatok!
De ne beszéljetek ZÖLDSÉGEKET!

Szülinap volt ma

Ennek örömére minden a szülinapos kedvére történt. Kirándultunk. Egyenesen egy távoli helység gyorséttermébe, ahol a szülinapos dönthette el, hogy ki mellett ül, mit eszik, hogyan eszik, (erre nagyon jók az ilyen helyek, mert senki nem botránkozik meg semmin) és mennyit...

Na ezután mentünk  igazából kirándulni. Szebbnél gyönyörűbb (ismerős) helyeken jártunk. 

Azután hazajöttünk, nyulat költöztettünk, és hasonló bohóságokat műveltünk.

Jó nap volt ez a mai. (is)

 A szülinapossal a romok fölött

Két kölökkel

 Egy kölökkel

Csak a kölkök

Ja! Majd elfelejtettem! Anya is ott volt ám, csak ő fotózott... :-)

Gondolatok

Esténként amikor lefekszem, akármilyen fáradt vagyok is a gondolataim kergetik egymást fejemben. Érdekes de ezek a gondolatok nem súlyos problémák megoldásáról, nem határozott dolgokról mesélnek, hanem olyan az egész mint ha ki akarnának szaladni elmémből, s előtte még tesznek egy kört. Vagy kettőt mielőtt rámborul a plafon.  Aztán hajnalban ébredés alatt, meg közben, és kicsit utána is (de szeretem ezt a folyamatot) amikor a külvilág hangjai, illatai betolakodnak szobám nyitott ablakán, a gondolatok is új életre kelnek. Már nem az estiek. Ezek teljesen mások. Tele vannak várakozással, kérdésekkel, tervekkel. Ezek már az új nap gondolatai. És ilyenkor még mind a helyére is kerül. Én pedig közben élvezem az alvás, és az ébrenlét határán adódó lustaságot. A másik oldalamra fordulok, és igyekszem visszaaludni picit. Hisz annyi időm van még a felkelésig!

De többnyire már nem hagynak. 

A madárzajok, az illatok, és a gondolataim...

Szeretnek engem ott fönt biztosan

Már szinte különleges, hogy a kedvemért mindig szép az idő amikor hozzám barát érkezik. Amikor egy hétre, akkor addig, amikor négy napra, akkor pedig addig süt a nap folyamatosan. Mióta egyedül maradtam a gondolataimmal, egyfolytában esik. Mossa az ablakomat helyettem. Legalább tiszta lesz mire megint rámnyitja valaki az ajtót...

Napok

Péntek óta beköltözött a házba  a nosztalgia. Méghozzá egy kisiskolás volt osztálytársnőm személyében. Mint borult égből egy kislányos mosoly, úgy kavart fel bennem szebbnél gyönyörűbb emlékeket. Különösen érdekes volt egymás gyermekkori élményeit újraélni, hiszen akkoriban szinte semmi kapcsolatunk nem volt egymással. Ő volt a szememben a megközelíthetetlen szépség, így aztán nem is próbáltam még csak beszélgetni sem vele hét hosszú éven át. Kisfiú voltam akkor még. Nagyfiú koromban más utakon jártam. Ma a vénemberség-boldog felhőtlen felelőtlenségében pedig olyan jólesik az őszinteség! Csak a napok múlnak gyorsan sajnos. Ma utazik haza Itáliába itthagyva nekem egy nem kis darabot gyermekkorunk ízéből. Jó volt nagyon felidézni a múltat. Hol mosolyok, hol hangos nevetés, hol pedig könnyek között. Köszönöm!