Ha tőlem is elfogadod kedves Gitta, az élet valóban szép szerintem. A rengeteg örömmel, sikerrel, csalódással együtt is. Sőt! Azokkal együtt igazán. Olyan ez mint ahogy a fény árnyék nélkül semmit sem ér. Akkor csak egy értelmetlen ragyogás lenne, és semmit nem látnánk az árnyék nélkül. Magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy amikor az életemnek olyan szakaszában járok amikor minden stimmel, akkor is fenntartom a gyanút, hogy ez sem tart örökké. És ha ebből ismét tanultam valamit, akkor a cslódás már nem is az. Inkább csak szomorúan tudomásulveszem, hogy sajnos megint tanultam valamit. Néha ez annyira bejön, hogy szinte sikernek könyvelem el, hogy már megint nem is csalódás aza csalódás, hiszen erre számítottam. Tudom, hogy ez gyenge vigasz, de miközben megszakad a szívem, már fel vagyok készülve a folytatásra. Mert az élet szép! :-)
Néhány évvel ezelőttig életigenlőként definiáltam magam. Biztos írtam már, hogy fontos dolgokban szerencsésnek tartottam magam, ha nem volt szerencsém, az mindig kiderült, hogy nem is volt fomntos. Azaz örültem az életnek, sikert, kudarcot bátran álltam, tanultam. Na, ez az életigenlés hagyott el, nem tudok örülni, viszont aggódni, gyanakodni magamra annál inkább. Most párom szólít a teendőim mellé, megyek is és köszönöm, hogy VAN!
Bocsánatot kellkérnem, de mostanában kissé hanyagoltam a blogomat. De most, bár a problémáim száma nem csökkent, egyszerűbb lett az életem, és így ismét rámjött az írhatnék. Csak most láttam a kommentjeiteket. Bocsi! Kincse! dehogyis bántottál meg! Egyrészt, mert engem akarattal is nehéz, de téged már ismerlek annyira, hogy tudjam, ez nem is a te formád. Minden véleményt örömmel fogadok. Azt a bejegyzést azért töröltem, mert nem is akartam megosztani. Az csak egy véletlen volt, hogy nyilvános lett egy rövid időre. Ti ráakadtatok szinte azonnal. És és későn töröltem. Vállalom minden sorát, bár egy része inkább csak a jelek alapján "megérzett" következtetés, ami ha nem migaz, akáér sértő is lehet. Nos ezért töroltem. Aztán privátban elküldtem az érintettnek, s igen heves indulatokat váltottam ki ezzel. Erről most ennyit! Azóta csend van, béke van és közben azon töröm a fejemet, hogy eddig mi is volt tulajdonképpen. De nem erőltetem a dolgot. Híres vagyok a türelmemről. Bár erről a lányaimnak biztosan más véleménye van, de ők csak a régi, fiatal énemre emlékeznek. :-) Gitta Kedves! Amimaz írásaimat illeti, szenvedélyes grafomán vagyok, és minden "b" betűs dologról írnom kell, kükönben szétvet az indulat. Ezért igazából sosem tudom magamat kontrollálni írás közben. Utólag meg már minek? Ezért marad benne az a sok hiba, elütés, szóismétlés, és minden amiből láthó, hogy ezek csak hétköznapi "naplóbejegyzések". Írtam, és rok másokat is, de azok meg egy blogon nem lennének érdekesek. Bár stilisztikailak biztosan korrektebbek. De azokat mással ellenőrizetem ha éppen kell. Nekem azokban is a mondanivaló a lényeges. Imádok mesélni. Boldoggá tesz. A többi "néma csend..."
Szerintem írok én eleget. Többek szerint túl sokat is. :-) De nem mindent osztok meg itt, vagy nem itt osztogatom az észt minden esetben. Mostanában az az érzésem, hogy valamit változtam rossz irányban, mert egyre többen bántódnak meg írásaim miatt. Néha érdekes dolgok is történnek emiatt. Pl a múltkor írtam valakiről, és két másik vette magára! :-) Elgondolkodtató. Tudom, nem kellene ezzel foglalkoznom, de nem szeretek embereket megbántani. (Elég ha ők bántanak engem. :-) ) Szerencsére kevés ellenségem van, s ők általában nem olvasnak. ...Semmit... Most is tele vagyok írnivalóval. Fezszeget is rendesen. De erről a régi kabaréjelenet jut eszembe: "Ha én egyszer kinyitom a számat! Ha én egyszer elkezdek beszélni!" :-)
10 megjegyzés:
Boldog új évet, hidd csak el, szép az élet :)
Kösz, hogy megerősítettél ebben! :-)
Ha jut még belőle, én is kérek egy megerősítést
Ha tőlem is elfogadod kedves Gitta, az élet valóban szép szerintem. A rengeteg örömmel, sikerrel, csalódással együtt is. Sőt! Azokkal együtt igazán. Olyan ez mint ahogy a fény árnyék nélkül semmit sem ér. Akkor csak egy értelmetlen ragyogás lenne, és semmit nem látnánk az árnyék nélkül. Magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy amikor az életemnek olyan szakaszában járok amikor minden stimmel, akkor is fenntartom a gyanút, hogy ez sem tart örökké. És ha ebből ismét tanultam valamit, akkor a cslódás már nem is az. Inkább csak szomorúan tudomásulveszem, hogy sajnos megint tanultam valamit. Néha ez annyira bejön, hogy szinte sikernek könyvelem el, hogy már megint nem is csalódás aza csalódás, hiszen erre számítottam. Tudom, hogy ez gyenge vigasz, de miközben megszakad a szívem, már fel vagyok készülve a folytatásra.
Mert az élet szép! :-)
Néhány évvel ezelőttig életigenlőként definiáltam magam. Biztos írtam már, hogy fontos dolgokban szerencsésnek tartottam magam, ha nem volt szerencsém, az mindig kiderült, hogy nem is volt fomntos. Azaz örültem az életnek, sikert, kudarcot bátran álltam, tanultam. Na, ez az életigenlés hagyott el, nem tudok örülni, viszont aggódni, gyanakodni magamra annál inkább. Most párom szólít a teendőim mellé, megyek is és köszönöm, hogy VAN!
Remélem nem bántottalak meg a törölt posztodnál?
Elég régóta ismerem a blogod, és szívesen olvasom.
Bocsánatot kellkérnem, de mostanában kissé hanyagoltam a blogomat. De most, bár a problémáim száma nem csökkent, egyszerűbb lett az életem, és így ismét rámjött az írhatnék. Csak most láttam a kommentjeiteket. Bocsi! Kincse! dehogyis bántottál meg! Egyrészt, mert engem akarattal is nehéz, de téged már ismerlek annyira, hogy tudjam, ez nem is a te formád. Minden véleményt örömmel fogadok.
Azt a bejegyzést azért töröltem, mert nem is akartam megosztani. Az csak egy véletlen volt, hogy nyilvános lett egy rövid időre. Ti ráakadtatok szinte azonnal. És és későn töröltem. Vállalom minden sorát, bár egy része inkább csak a jelek alapján "megérzett" következtetés, ami ha nem migaz, akáér sértő is lehet. Nos ezért töroltem. Aztán privátban elküldtem az érintettnek, s igen heves indulatokat váltottam ki ezzel. Erről most ennyit! Azóta csend van, béke van és közben azon töröm a fejemet, hogy eddig mi is volt tulajdonképpen. De nem erőltetem a dolgot. Híres vagyok a türelmemről. Bár erről a lányaimnak biztosan más véleménye van, de ők csak a régi, fiatal énemre emlékeznek. :-)
Gitta Kedves! Amimaz írásaimat illeti, szenvedélyes grafomán vagyok, és minden "b" betűs dologról írnom kell, kükönben szétvet az indulat. Ezért igazából sosem tudom magamat kontrollálni írás közben. Utólag meg már minek? Ezért marad benne az a sok hiba, elütés, szóismétlés, és minden amiből láthó, hogy ezek csak hétköznapi "naplóbejegyzések". Írtam, és rok másokat is, de azok meg egy blogon nem lennének érdekesek. Bár stilisztikailak biztosan korrektebbek. De azokat mással ellenőrizetem ha éppen kell. Nekem azokban is a mondanivaló a lényeges. Imádok mesélni. Boldoggá tesz.
A többi "néma csend..."
A "b" betűs dolgok: Bánat, boldogság, balgaság, bűn-büntetés,bűnhődés, i tak dalse...
Örülök neki, hogy válaszoltál, és nincs baj velem.
Szerintem írhatnál sűrűbben, hiszen grafomán vagy, és ráadásul sokakat érdekel :)
Szerintem írok én eleget. Többek szerint túl sokat is. :-) De nem mindent osztok meg itt, vagy nem itt osztogatom az észt minden esetben. Mostanában az az érzésem, hogy valamit változtam rossz irányban, mert egyre többen bántódnak meg írásaim miatt. Néha érdekes dolgok is történnek emiatt. Pl a múltkor írtam valakiről, és két másik vette magára! :-) Elgondolkodtató.
Tudom, nem kellene ezzel foglalkoznom, de nem szeretek embereket megbántani. (Elég ha ők bántanak engem. :-) ) Szerencsére kevés ellenségem van, s ők általában nem olvasnak. ...Semmit...
Most is tele vagyok írnivalóval. Fezszeget is rendesen. De erről a régi kabaréjelenet jut eszembe: "Ha én egyszer kinyitom a számat! Ha én egyszer elkezdek beszélni!" :-)
Megjegyzés küldése