2014. február 12., szerda

Világok

Nézelődtem Mártinál. Miközben ő a többi ember világáról gondolkodott, (Megetettem a kis dögöt. Mindig megetetem) nekem a feltett videóról eszembe jutott ismét mint annyiszor, hogy ha ezeket a hatalmas hegységeket, csúcsokat, ormokat nézem, mindig azt látom, hogy olyanok mint egy fa metszete. Rengeteg réteg, rengeteg eltemetett, majd valami okból ismét napvilágra kerülő emlék. Nézem, és egészen picinek, jelentéktelennek érzem magam. Na nem a hegyek méretei miatt, hanem azért, mert ezeket a töredezett, kopott, semmibe meredő csúcsokat nézve szinte látom magam előtt azt az "egészet" amiből egykor kiemelkedtek, s ezáltal ők is csak egy olyan kis "pici" részeivé váltak. Mennyi csodája van a világnak amit neNa megyek, és mégegyszer benézek a hegyekre, s közben kedvenc együttesem zenéjével együtt lebegek a térben ősidők maradványaival...
Aztán MUNKÁRA!m is sejthetünk! És akkor még bolygónkat el sem hagytuk. Ne is gondoljunk most bele! Nem érdemes. Inkább térjünk vissza a mi kis világunkba, törődjünk saját kis problémáinkkal, és akkor a lelkünk megnyugszik talán. Ha fel volt egyáltalán zaklatva.

6 megjegyzés:

  1. Sajnos nem ismerem Mártit, de etetni rendszeresen odajárok.... :)

    VálaszTörlés
  2. Ha ismernéd szeretnéd. Sajnálhatod, hogy nem ismered! :-)

    VálaszTörlés
  3. Ezek után még lelkesebben etetek... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan! A kis dög nem hízékony! :-)

      Törlés
  4. Jól él a kis hörcsög. Mindannyian etetjük. Vajon hány kiló lehet már?

    VálaszTörlés
  5. Lassan golyóérett súlyban lesz, de rá nem várhat ez a sors!

    VálaszTörlés