2015

Baromi lassan, de ez is eljött! Ma van 2014 utolsó napja. Mindenkinek boldog új évet (azaz sok boldogságot az új évre is) kívánok!
Azt üzenem azoknak akik ezt itt most olvassák, hogy NAGYON FONTOSAK VAGYTOK NEKEM!
Szeretlek Benneteket!
Vén

Tojásdobálók

Mostanában a környékünkön is megjelentek a tojásdobálók. Így hívja őket a rendőrség jobb híján, hiszen a személyük egyenlőre találgatás tárgya.
Módszer:
Az autó halad célja felé, vezetője mit sem sejtve adja át magát az álmosító monotóniának. A motor halkan zümmög, a táj pedig mint egy film jön szembe vele. Semmi szokatlan. Illetve csak az a másik autó amelyik már harmadszor előzi meg, majd marad el mögötte kicsit. Most is éppen előz. És ebben a pillanatban a szélvédőn szétcsattan egy tojás. Szinte teljesen eltakarja a kilátást! Ablaktörlő surran, bár ne tette volna, mert ettől válik átláthatatlanná a kép egészen. Fék. A megállás pillanatában egy másik autó ütközik a kocsiba hátulról. Vezető kiszáll megnézni mi történt. Már éppen szabadkozna, hogy azért kellett ilyen hirtelen megállnia mert... amikor a hátsó autóból kiugrik három férfi, egyikük egy késsel hadonászva ordítozik az orra előtt, a másik kettő pedig a kocsi ajtajait feltépve egy pillanat alatt kipakol belőle mindent. Táskákat, kamerát, gps-t stb. majd visszaszállnak a saját autójukba, és mint akik jól végezték dolgukat, elhajtanak... Mitagadás, jól végezték. Nem maradt utánuk semmi a szélvédőn folydogáló masszán kívül. És a döbbenet. A sofőr egy darabig csak áll, nem is érti talán, hogy mi történt, majd amikor összeáll a kép, akkor kezdi megtisztítani a kocsit, megnyugtatni a feleségét, (akit annyira sokkolt a dolog, hogy kórházba került később) és elindult feljelentést tenni a legközelebbi rendőrségen.
A rendőrök hümmögve veszik fel a jegyzőkönyvet. Nem először találkoztak most ilyen esettel. Csak annyit tehetnek, hogy megindítják a nyomozást "ismeretlen tettes ellen", és tanácsokat adnak arra az esetre, hogy mi a teendő ilyen esetben: "Ha tojást dobnak a szélvédőnkre, soha ne indítsuk el az ablaktörlőt! Keressünk egy kis tiszta kilátást, és ne álljunk meg a következő benzinkútig, vagy rendőrségig!)
Amikor elmeséltem az esetet Olaszországban élő barátomnak, csak így reagált: " Oda is elért ez a módszer? Nálunk már évek óta ad ki közleményeket a rendőrség, hogy mit tegyünk ha..."
Tanulság:
Az ördög nem alszik! Tehát. Ha szembe jön velünk, vagy éppen megelőz valaki kialvatlan álmos szemekkel, tojással a kezében, akkor az valamilyen ördögi aljasságra készül, tehát azonnal tegyük ártalmatlanná. Pl. dobjunk rá egy bombát, szamurájkarddal vágjuk le a fejét, vagy csak egyszerűen kiáltsuk oda neki: "De barátom! Ez már csacsiság!" Ezen aztán úgy szétröhögi magát, hogy azalatt lesz alkalmunk elinalni...
Na kb. így...

Megmacskásodtam

Az ölembe bújik, dorombolni kezd

orrát arcomhoz nyomja

Ez a szeretet - gondolom

 s hallom, korog a gyomra.

A cica csak éhes ,

nekem túl nagy az ágy,

közelebb hozott minket 

egymáshoz a vágy.

Macska

Napforduló

Bár a meteorológiai tél (az északi féltekén) hivatalosan már december elsején elkezdődött, a csillagászati tél kezdete mindig a téli napforduló, ami ebben az évben december 22.-re esik. Egész pontosan három perccel átcsusszan 22.-re. Ettől a naptól kezdve június 21-ig egyre hosszabbak lesznek a nappalok. Persze nem kell örömmámorban úszni, hiszen ez eleinte alig észrevehető lesz, s csak később gyorsul fel. De a tudat! Az, hogy minden nap hosszabb lesz a nappal, több lesz a világos órák száma, az már eleve boldogsággal tölti el pici szívemet.
Ahogy a régiek mondták:  "Január, február, itt a nyár!"

Karácsony a vízcsapból is

Egyre kevésbé szeretem a karácsonyi felhajtást. Azt mondják, ez a szeretet ünnepe. Persze! Meg a rátelepülő üzleté. Ráadásul ez tipikusan a giccs, és az ajándékozási kényszer ünnepe. Egyik sem a kedvencem. Miért kell nekem pont ezen a napon, ezen az EGY napon kinyilvánítani a szeretetemet? Ráadásul akármerre megyek, ott lihegnek a nyakamban az ilyenkor szokásos ingyenélők. Minden nagyobb üzletben elállják a kifelé menők útját a mikulássapkás kéregetők, akik egy "karaokigéppel" teszik hangsúlyosabbá igényeiket, és mindenkinek az orra alá dugják a kéregetés eszközeit, u.m. tányér, kiskosár, dobozka, nyitott tenyér stb. De legalább ne kornyikálnának! Rettenetes! Mindenhol ez a baromság! Karácsonyi énekek szólnak a rádióban, a benzinkúton, az áruházakban, az orvosi váróban, de még a kezelő helyiségben is. Felkavarodik a gyomrom ha hallom. Minden túlzást utálok. Persze régen amikor nekem is kicsi lányaim voltak, volt még benne izgalom is. A várakozás öröme, a meglepetés, a gyermekszemek boldog csillogása... De ma már hetekkel előbb felállítják a karácsonyfát, a kölkök benyújtják igényüket a meglepetésre, és ha nem azt kapják, akkor jön a hiszti. S ha már így van, akkor minek megvárni a szentestét az ajándékozással. Szóval ez a karácsony már nem az a karácsony. Nem szeretem. Lehet, hogy csak velem van baj?

Szemelgetés

Lézeres beavatkozás mindkét szemen. Kb. tíz perc alatt fájdalommentesen. Probléma kiküszöbölve, csak a cukorszintemre kellene jobban vigyáznom állítólag. Nem tehetek róla, ilyen kis édes vagyok na! 

Egy lépés előre

Ezt még a telefonnal ...

Ezután már ...

Szakad a hó

N.N.Á. után szabadosan:

Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,

Szomszéd söpör lent a hóban.

Szomszéd! Van-e eszed?

A munka csak árt neked!

Nem is söpörsz, araszolsz,

Hóesésben szarakodsz.

Csak fújod az orrodat,

Rozzant alkohollovag.

Jó ez neked? Tekergő!

Vár téged a temető!

Süt a nap

Csodálatos napsütés, semmi szél... Ez a mai nap meglepetése. És egyben el is gondolkoztam. Lassan itt az ideje, hogy behozzam a muskátlikat valami száraz, fagymentes helyre...

oldalak, jobb, bal, felek, egység, másság, különbség...

Olyan érdekes az anyanyelvünk. Amikor arról beszélünk, hogy valaki valakivel, vagy valaki ellen... akkor azt mondja: felek. Amikor arról beszél, hogy valakik valahol együtt sikert értek el, akkor azt mondja: Egység van a felek között. Most bárki legyinthet, hogy ezek csak szavak. De nem! Jó lenne végre elgondolkozni azon, hogy mire jutna mondjuk a testünk, ha csak az egyik felét ápolnánk, s ezért a másik fele elhalna. Az egész menne ettől tönkre. Nem csak egyik fele.
Így van ez az élet minden területén. Még a politikában is. Mert ha megfigyelitek, amikor a fél országnak jól megy a másik felét pedig elhanyagolják csak azért mert nem a "jó" oldalon áll, akkor az egész ország megy tönkre előbb-utóbb. És hiába reménykedik az eddig kiemelten támogatott fele, hogy addigra ő már olyan jól áll majd, hogy semmi baja nem történhet! Mert dehogynem! Sőt! Történni is fog. Pont az eddigi megosztottság miatt. És ennek rengeteg formája lesz majd. Mert nem lehet a "feleket" különválasztani. Jobb, és bal együtt egész! Ha csak a disznó felét akarom etetni, a másik feléből kolbászt készítek, akkor az a legkevesebb, hogy a maradék fele eldől majd az ólban.
Nem szabad végletesnek lenni az ítéletalkotásban sem. Mert mi történik, ha valaki az ellen"felét" becsmérli? Hát majd a végelszámoláskor azt fogják rá mondani, hogy nem az ő érdeme a siker, hiszen egy olyan "hitvány" ellenfél ellen nem volt valami nagy dolog győzni. Ha meg elbukik, akkor pláne szégyen egy ilyen gyengétől vereséget szenvedni. Inkább el kell ismerni a másik fél erősségeit. Sőt! Azokat átvenni sem szégyen. A cél nem mindegy. Az, hogy mire, és hogyan fogjuk majd alkalmazni a tanultakat.
Szóval "Lássátok feleim szümtükkel mik vogymuk!" Egy egész vagyunk. Egységet alkotunk. És ebbe az egységbe mindenféle másság is belefér. Akármekkora is a különbség. Ne egymás ellen, hanem egymásért cselekedjünk hát! Nem elég a jót akarni, de tenni, tenni kell. Vagy mi...

Kicsi a világ

Valaha elképzelni sem tudtam, hogy egyszer bejárom a világot. Illetve annak egy kis részét, de mindenképpen többet mint amire akkoriban lehetősége volt egy átlag magyar embernek. Aztán tessék. Előbb csak a környékbeli országok, aztán egyre távolabbiak. És lassan már úgy barangolok Európában, mint ha az egész az otthonom lenne. És valóban! Mindenhol otthon érzem magam benne. Talán csak Magyarország az egyetlen, ahol azt éreztetik velem a hatóságok, hogy mindenhol inkább érezhetem magam otthon mint hazámban. Na megyek is amennyire a lehetőségeim engedik. Most legutóbb Skóciában jártam. Csodálatos tájak, csodálatos emberek. És persze az a whisky!
Csak kapkodtam a fejemet amikor ráébredtem, hogy ahol járok, nagy elődök éltek ott. A templomosoktól az antropozófusokig rengeteg ideológiának a szülőhelyén jártam. Pedig sosem készültem oda. Csak úgy jött egy lehetőség, és én éltem vele. Köszönet azoknak, aki ezt lehetővé tették nekem!

Mesevilág az október végi tavaszban. Csodás virágok, és az a máshol nem található puha, bársonyos gyep!
Szóval Skócia is a szívem csücske lett na!

Nem tudom , de jó nagyon

Talán a bőröd. Az az bársonyosan simuló, az az illatos, izgató... az a... tudod...
Talán idomaid, miket álmomban is markolok, s álmomat te is álmodod... tudod...
Talán, ahogy beléd kapaszkodom, s ahogy e kapaszkodást fogadod... tudod...
Talán az, hogy veled alszom el, s hogy veled ébredhetek gyűrött hajnalon... tudod...
Talán ez mind így együtt.  Hogy vagy nekem. S én lehetek neked... tudod...
Talán csak az ölelés. Te biztosan tudod. Jó vagy nekem. Én csak azt tudom...

Mindenhol jó...

átölelhetsz ha úgy adja kedved

ölelhetsz ha van hozzá merszed

nekem jó ha ölelhetlek

ha karod szorít, és megfojt melled

mindenhol jó, de legjobb benned!

Csak Neked írom:

Virtuálisan szorítom a kezedet. 

Virtuálisan ott vagyok Veled.

Virtuálisan osztom érzéseidet.

Valóságban is vagyok ne feledd!

SÉG

A hülyeség egysége:  SÉG

Nem SÉG SÉG.

Az már kétésges mint a:

Tegnapelőtt-KI

Tegnap-KI

Ma-JOM

Holnap KI?

Ne próbáld megérteni! Fölösleges. Olyan ez mint a házasság. Ha sőre nem sikerült, sodikra sem fog...

Próba

Amikor azt hallod, hogy nagy bánat érte, 

amikor elszenved egy súlyos tragédiát, 

akkor ha magadba nézel megtudhatod, 

hogy ellenséged volt-e vagy igazából egy megtévedt barát,

aki csak épp a kritikában érezte eddig jobban magát.

Mert ha nem érint most mélyen a dolog, 

esetleg a káröröm feszíti szégyenletesen melledet,

akkor tudhatod, az a másik mily keveset jelentett neked. 

Ám ha tehetetlen dühöt érzel, hogy nincs módod segíteni rajta, 

ha neked hasonlóan fáj az ő bánatának súlya, 

akkor tudd: barátod az ki eddig csak próbára tett. 

S hogy ezt kiálltad, azt csak remélheted.

Élmény

Gyönyörű érzés, Ismerem.

Egy jégkocka a nyelveden.

jókor jó helyen...

Szivárvány alatt

Stalika

Amikor a találkozót megbeszéltük, éppen otthon volt. Hétvégi eltávot, kimenőt kapott a gyógyintézetből, s a család örömeit élvezete. Időpontot is egyeztettünk. Ezután már nem is zavartam, hisz úgyis találkozunk, s akkor majd mindent jól kipletykálunk ahogy kell...

Aztán a megbeszélt nap előtt felhívtam, de senki nem vette fel a telefont. Később sms-t írtam, hogy holnap mennék. Nagysokára jött a válasz:

"JÓ"

Aztán visszahívott. Hangja nagyon furcsa volt. Gyenge, de határozott. Olyan "megfázós". Mondta a szoba számát, hogy hol kell majd keresnem. 

- Mit hozzak Stalika? Mire van szükséged?

- Nekem már semmire. Csak gyere! - mondta - majd hozzátette:

- Mégis: Hozz nekem limonádét. Olyan igazit. Olyan csavarósat...

Amikor beléptem az ajtón, kis résnyire nyitotta a szemét, majd könnyes mosolyra derült (a könnyek a fény miatt jöttek csak...) és ölelésre tárta karjait. Istenem! Azok a karok! Mindenféle csövekkel ékítve...

Hosszan és örömmel ölelt. Ma már tudom: búcsúzott...

Majd első szavával rögtön faggatott: 

- Hogy van a lábad? - kérdezte. Istenem! Még most is a más gondja nyomja szívét? 

- Leér a földig valamennyi.- válaszoltam.

- Komolyabban kellene venni. - suttogta, és mosolygott rendületlenül.

Leültem az ágya mellé. Valami idétlenséggel próbáltam elütni zavaromat.

- Legutóbb jobb helyen buliztunk.

- Most ez a legjobb nekem. - mondta.- Hidd el! Ez már a VÉGSTÁDIUM!

Sokáig nem tudtam megszólalni ezután. A limonádét kitettem az asztalkára, mellé egy szatyorban némi édességet, (addig nem sejtettem, hogy semmiféle táplálékot nem vesz már magához) meg egy pici üveg "sajátfőzésűt" olyan egy kortynyit "az útra"...

- Jó lesz a Papának. mosolyodott el ezen.  (Hülyén éreztem magam)

- Sz. volt már ma? - kérdeztem.

- Most ment haza nemrég. Minden nap jön... Most "Útont" várom. Bármelyik percben itt lehet.

Amikor megcsörrent egyik telefonja, kezét nem nagyon tudta mozdítani, így én kerestem meg, vettem fel, és adtam a kezébe. Hát igen! A család! Minden percét kontrollálták. Ahogy az egy jó családhoz illik. 

Később csak ültem az ágya mellett, és fogtam a kezét. Mesélt. Szinte minden közös ismerősünkről volt pár kedves szava. A felsorolás most már valóban búcsúzásnak tetszett. Ettől elkönnyeztem magam. Mindig ez van, ha tehetetlen vagyok. És akkor, ott nagyon tehetetlen voltam.

- Nem sírunk! - adta ki a parancsot.

- Te nem is - mondtam - de nekem köll...

- Hát akkor bőgj, ha kedved tartja!

De nem akartam. Simogattam a kezét. Olyan aszott, száraz kis keze volt, mint Nagyinak mielőtt ő is elindult az útra. Még a színe, s tapintása is az volt. 

És akkor pár mondattal összefoglalta a lényeget. Hogy itt az idő. Nem kérte, nem engedte a szenvedéshosszabbító beavatkozásokat. Ha menni kell, akkor emelt fővel megy. És nem könyörög, nem "kicsinyeskedik". Tudomásul veszi, sőt tudja, hogy így a legjobb.

- Mindenkinek. - tette hozzá csendesen. És megszorította a kezemet.
- Üzensz valamit ennek a rohadt világnak? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Óvatosan rohadjanak... - mosolyogta.

- Isten Veled Stalika! - súgtam a fülébe. - Köszönök mindent. Majd vigyázz rám onnan föntről is!

- Vigyázol te magadra! De ha nem, hát majd figyellek...- s ezzel elengedte a kezemet, és belekapaszkodott a párnájába. Törékeny testéből csak arca, és a két felemelt keze látszott ki a takaró alól. 

Mint aki felröppenni készül éppen.

És ma felröppent. 

Egy kicsit

Ma egy kicsit felnéztem az égre.

Talán Téged kerestelek, nem tudom.

Csak a felhőket láttam, régi barátokat.

Tejszínhab gomolyokat, játékos cumulusokat.

Aztán elmaradt a jel a tévécsatornából,

és hatalmas zápor mosott el mindent.

Ma egy kicsit felnéztem az égre.

A felhők takartak el, vagy az idő, nem tudom.

Akárhogy meresztettem két szemem, Téged nem láttalak.

Csak a nyakam sajdult meg ismét amint az eget kutattam.

A tévé sustorgására tértem magamhoz. Üres képernyővel szemeztem, 

s ez megnyugtatott. Teljesen kijózanodtam.

Ma egy kicsit felnéztem az égre.

 Árvának és egészen jelentéktelennek éreztem magamat. 

Mint egy fél pár papucs az ágy alatt.

Nem találtam mást, csak a hiányodat.

Nem akarok ma semmit az éjtől, 

mint Rólad álmodni a takaróm alatt.

Nyárutó

Nagyon más

Nagyon más az otthon, és az itthon fogalma manapság. Ha valaki nekem nem is olyan régen azt mondta volna, hogy egyszer türelmetlenül fogom várni, hogy egy másik országba "haza" mehessek, akkor azt nagyon furcsán bámultam volna meg. És mégis eljött ez a pillanat. 

Hát persze, hogy rengeteg barát, rokon, és egyéb kívánatosság ragasztana "otthonra", de sajnos ugyanekkor sokkal több az ellenkező előjelű inger. Nem akarom hosszan sorolni, hogy miért volt Magyarországon furcsa, szorongató érzésem. Mindenesetre elég az hozzá, hogy amint leszállt a gép velem ideiglenes "itthonomban", azonnal az a kellemes nyugalom töltött el, ami régen csak kishazámba érve szokott elbódítani mámorosan. Szóval beszálltunk Dócival a kocsiba, és még két órát utaztunk, de ezt már nem utazásként, csak hazai kirándulásként éltem meg. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen még egy országot kellett elérnünk. Nos elértük. 

Semmi változás. Az emberek az utcán is, a boltban is, a hivatalban is, és általában mindenütt kiegyensúlyozottak, mosolygósak. A közlekedők továbbra sem tolakodnak. (néha egy-egy hazánkfia) Az időjárás is a megszokott. Mindennap jut minden évszakból egy kicsi. 

És ez így van jól. Nagyon jól. 

Már az sem idegesít, hogy a leendő nyugdíjam özvegyi kiegészítéssel sem fogja elérni a nyolcvanezret majd jövő tavasszal amikor kegyeskednek folyósítani. Már az sem izgat, hogy ennek a felét eleve le fogják vonni mindenféle jogcímen, csak hogy nekem se legyen jobb a helyzetem mint annyi más polgártársamnak. Már semmi nem idegesít. Itt a NYUGALOM ölel magához. És innen nézve nem is gondolok arra (nem merek) hogy amikor egyszer haza fogok telepedni, akkor mi a fészkes fenéből fogok éhenhalni 

Szóval átéltem a fogalomváltást, és átértékelődött bennem az "itthon-otthon" fogalma.

Most megpróbálok türelmes lenni. Akkor talán még megérem, hogy otthon ismét otthonosan érezhessem magamat. Lehet, hogy naiv vagyok?

Kalandok

Egy hét alatt körbejártam az országot. Nem álruhában mint Mátyás, hanem csak úgy utcaiban. Legelőször kedvenc dokinénimmel találkoztam, aki viszont sokkal több is nekem. Rokon. Olyan igazi fajta. Túl sok időnk nem volt pletykálni, hiszen rendelt éppen, de már ez is felemelő volt. Aztán ismét találkoztam a kisiskolás osztálytársaimmal. Pár nappal előbb volt az osztálytalálkozó amire nem tudtam elmenni, ezért voltak olyan aranyosak, hogy egy étteremben ismét összejöttek. Nem mondom, hogy a kedvemért, de én voltam hozzá az apropó. összetartó, imádnivaló társaság! Jól eltöltöttünk együtt egy estét megint. Alig várom a következő alkalmat!
Azután Szegeden jártam. Először egy régebben megbeszélt találkozó Stalikával. Őt egy szanatóriumban találtam. Gyenge volt, és halkszavú. Egy darabig ültem az ágya mellett, és hallgattam őt. Fogtam a kezét. És később beszéd nélkül is folytattuk a "társalgást". Kicsit zavartak ebben a könnyeim. De még azokon át is láttam azt a hibátlan mosolyt, amivel a világot szemléli.
Később Fityekéknél bogarásztam emlékeim között. Na ők olyan barátok, amilyenből minden rendes embernek járna élete folyamán legalább egy. Szerencsés vagyok. Nekem több is van ilyen.
Aztán Dóri. Őt a "hónom alá kaptam", és meg sem álltam vele a Balatonig, ahol előbb ismét régi jó barátokkal "ütköztünk", majd édesanyámnál kötöttünk ki.
És itt vagyunk még napokig.
Így leírva nem valami nagy kalandnak tűnnek. Mégis, átélve ezeket, azt mondhatom, hogy jó nekem. Nagyon jó.
Részletesebben talán később, akkor már név nélkül is visszatérek ezekre a történetekre. Mert feszítenek. Nem bírom sokáig magamban tartani őket.
Reszkessetek!

Szégyen

Szégyen az, ha valaki nem úgy teljesít mint ahogyan az elvárható lenne.
Szégyen az, ha valaki nem ismeri, vagy csak egyszerűen áthágja az erkölcsi normákat.
Szégyen az, ha hibáinkra, vétkeinkre fény derül, és azt nem vállaljuk, sőt megpróbáljuk elkenni.
Szégyen az, ha mások hibáit észrevéve nem is próbálunk meg tenni semmit, hogy segítsünk rajtuk.
Szégyen az, ha hallgatunk, mert gyávák vagyunk, és tehetetlenek, pedig a sorsunk függ tőle.
Szégyen, és gyalázat,  ha egy egész nép kussol miközben éppen szétlopják fejük fölül az országot, ellopják jövőjüket, és meggyalázzák jelenüket  a nép felkent vezetői cinikus nyilvánosságban.
Egy egész ország úszik ma ebben a szégyenben.

Csend van bennem. Az a megmagyarázhatatlan csend amit csak igazán mély érzelmek tudnak generálni.

Vannak szófordulataink melyek könnyedén dobálóznak az élet-halál fogalmával.
Ma új értelmet kapott  a lelkemben az élet fogalma.
Mert láttam, öleltem, hallgattam, fogtam a kezét, és megsemmisültem tőle. Nem voltam képes uralkodni a könnyeimen. Pedig felvidítani mentem...
- Nem sírunk! - suttogta átszellemült mosollyal arcán miközben majd elveszett a párnái között. Csak feküdt ott csukott szemmel, és sorra vette szeretteit, barátait. Mindhez fűzött egy-egy kedves megjegyzést. És mindenkinek kijárt egy kedves mosoly, grimasz, fintor, és mindezt valami olyan angyali kedvességgel tette, hogy nem tudtam nem elbőgni magamat mint mindig, ha valami áthághatatlan akadály megállított. A tehetetlenség, a frusztráció robbant bennem. És a kérdések, melyekre soha nem lehet választ kapni.
Valami vigasztalót akartam suttogni, valami biztatót akartam kinyögni, de nem vagyok benne biztos, hogy akár egyetlen hang is elhagyta a torkomat.
Nem tehettem egyebet, visszavonultam.
Amikor beültem a kocsiba, csendre vágytam, de a rádió beleordított a csendembe amikor elfordítottam a kulcsot
- I will miss you! - üvöltötte valami felkapott kis sztárocska...
Igen.
Nekem nagyon...

Pocómocó...

Lehet, hogy hiányos ismeretekkel neveltem gyermekemet. Hát milyen egy apa vagyok én? Valahogy kimaradt az intelmekből, hogy a görögdinnyét nem egészben kell lenyelni!  :-)

Ne kácsongj mert fölesel!

Ujjait tarkóján összefonta, s székén hátradőlve a felhőket kémlelte, 

meg a szemközti dombon álló kíváncsi őzbakot.

De besiklott a képbe a plafon, s eltakart előle eget, bakot, és napot.

Egy pók egy legyet bűvölt éppen ki hálóján fennakadt, 

de szárnyai zümmögtetésén kívül annak 

a szórakoztatásra sok lehetősége már nem maradt.

Ő ütemesen billegett székén,

a rádió egy lágy dallamot burrogott, 

gondolatban a világot váltotta meg éppen 

mert ezzel a világnak már nagyon régen tartozott.

Az ütés a fejét érte s a hátát egészen,

teste mint nyárfalevél reszketett,

nem értette, a szék hogy került kezébe

amikor ő épp a gonosszal verekedett?

S amikor kimászott alóla, 

a törött karfába kapaszkodott,

csak akkor kapott annyi levegőt, 

hogy nyöghessen egy jó nagyot:
- Reccs! - mondta, és a röhögés fogta el, 

anyja intelme jutott eszébe:

"Ne kácsongj a széken fiam, 

mert még egyszer fölesel!"

Filó

Rengeteget törtem már a fejem azon, hogy mi is az élet? Mert igen! Tudom. Az az élet, amikor egy élőlény él, mozog, táplálkozik, szaporodik, erőszakosan terjeszkedik, megöregszik, és meghal. És az a pillanat amikor "elszáll belőle a lélek" az valami megfoghatatlan. Mert mitől élt egy pillanattal azelőtt, és mitől nem él utána? Hallottam meséket, hogy a léleknek is van súlya, merthogy megmérték sokszor egy izolált mérőszobában, hogy amikor a haldokló megszűnt élni, az egész berendezés könnyebb lett egy kicsit, de legalábbis mérhetően, Lehet, hogy mese, de lehet akár igaz is, mindegy! Mi lehet az ami a különbséget adja élő, és halott között? Van-e egyáltalán élet? Vagy akár halál? Vajon nem élhet mondjuk akár egy hatalmas szikla is, csak valami általunk nem ismert lassú életformát? Nem lehetünk-e mi is az egész galaxisunkkal együtt mondjuk egy "mikroszkopikus" részecske egy hatalmas élőlény vérében, folyamatosan keringve. Ugyanakkor nem keringhet -e bennünk is akár megszámlálhatatlanul sok még fel nem fedezett apró méretű egyéb galaxis?...
Kérdések.
Válasz nincs. Mert attól a pillanattól amikor egy kérdésre választ találunk, az már nem kérdés többé, de soha nem jön el az az állapot amikor elfogynak a kérdéseink. Mert a világ végtelen. Sehol nincs vége. Mert ha volna, akkor mi lenne az után? Semmi? Az is valami! És annak a végén?  És ez a végtelenség igaz minden dimenzióban. Térben, időben, képzeletben, és a még senki által nem ismert dimenziókban is igaz lehet. Mert a végtelennek nincs vége. Vagy nem végtelen. Akkor meg kell, hogy legyen megszámlálhatatlan (végtelen sok) ilyen "nem végtelen" ami a végtelenségig követi egymást. És ha igaz a tér görbülete, a nagy elhajlás, akkor akár vissza is térhetnek e folyamatok önmagukba, s így lehetnek "végtelenek", de akkor is ott lesz rögtön mellettük a többi önmagába térő, mégpedig soha véget nem érő ismétlésben.
Én is folytathatnám ezt a kis eszmefuttatásomat akár élethosszig is, s a síron túli világban is a világ végéig, ami ugyebár nincsen is!
Élet.Van olyan egyáltalán?
Hm.
Az is csak egy olyan kitalált fogalom lehet mint az idő?
Pedig valami van.
"Csák neem áz igázi!"
Aludni kéne...

Kérdések

Nem értelek. Hogyan tudsz még mindig szeretni? Hogyan tudsz elviselni máig, 

pedig csak árnyéka vagyok akkori önmagamnak akit egykor megszerettél. 

Negyvenkét év nagy idő. De elröppent mint ha sosem lett volna. 

Mint ha sosem lett volna távolság. fájdalom, bánat, sosem hiányoztál volna,

Mint ha saját életünket külön nem is éltünk volna soha.

Tudom: csak az öröm számít. Csak a boldog pillanatok, napok, évek, 

s a lehetőség, hogy örökké boldogok maradhatunk. Együtt. 

Akkor is, ha nem vagy itt velem. Akkor is, ha fáj a bizonytalanság.

Mindig velem leszel! S én Veled míg hátán cipel a Föld,és azután is sokáig, 

míg a nyomainkat fel nem zabálja az örökkévalóság.

De néha valóban nem értelek. Hogyan tudsz még mindig szeretni?
Engem...

Képek: Derry-Londonderry

Töltőre parkolva...

 Egy eladó templom.