2014. szeptember 25., csütörtök

Nagyon más

Nagyon más az otthon, és az itthon fogalma manapság. Ha valaki nekem nem is olyan régen azt mondta volna, hogy egyszer türelmetlenül fogom várni, hogy egy másik országba "haza" mehessek, akkor azt nagyon furcsán bámultam volna meg. És mégis eljött ez a pillanat. 
Hát persze, hogy rengeteg barát, rokon, és egyéb kívánatosság ragasztana "otthonra", de sajnos ugyanekkor sokkal több az ellenkező előjelű inger. Nem akarom hosszan sorolni, hogy miért volt Magyarországon furcsa, szorongató érzésem. Mindenesetre elég az hozzá, hogy amint leszállt a gép velem ideiglenes "itthonomban", azonnal az a kellemes nyugalom töltött el, ami régen csak kishazámba érve szokott elbódítani mámorosan. Szóval beszálltunk Dócival a kocsiba, és még két órát utaztunk, de ezt már nem utazásként, csak hazai kirándulásként éltem meg. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen még egy országot kellett elérnünk. Nos elértük. 
Semmi változás. Az emberek az utcán is, a boltban is, a hivatalban is, és általában mindenütt kiegyensúlyozottak, mosolygósak. A közlekedők továbbra sem tolakodnak. (néha egy-egy hazánkfia) Az időjárás is a megszokott. Mindennap jut minden évszakból egy kicsi. 
És ez így van jól. Nagyon jól. 
Már az sem idegesít, hogy a leendő nyugdíjam özvegyi kiegészítéssel sem fogja elérni a nyolcvanezret majd jövő tavasszal amikor kegyeskednek folyósítani. Már az sem izgat, hogy ennek a felét eleve le fogják vonni mindenféle jogcímen, csak hogy nekem se legyen jobb a helyzetem mint annyi más polgártársamnak. Már semmi nem idegesít. Itt a NYUGALOM ölel magához. És innen nézve nem is gondolok arra (nem merek) hogy amikor egyszer haza fogok telepedni, akkor mi a fészkes fenéből fogok éhenhalni 
Szóval átéltem a fogalomváltást, és átértékelődött bennem az "itthon-otthon" fogalma.
Most megpróbálok türelmes lenni. Akkor talán még megérem, hogy otthon ismét otthonosan érezhessem magamat. Lehet, hogy naiv vagyok?

11 megjegyzés:

Györgyi írta...

Az is lehet, hogy igazi vándor vagy. Olyan aki szeret úton lenni.

Kavics írta...

Lehet...
Ismerem az érzést otthon-itthon vonatkozásban és be kell valljam, hogy vannak emberek-helyzetek, akik/amik könnyebbé teszik, hogy ne kellejn hánykolódnom e két világ között, hogy hol érzem magam otthonosabban. Minden rosszban van valami jó is. Tényleg, minden rosszban...?
Minden esetre a türelem az jó! (amíg el nem fogy)

Bértrollnok írta...

Testvérem ! Nem minden a nyugodt kiegyensúlyozott élet,persze gondolom nem csak önszántadból vagy ott.
Ez jutott az eszembe Tompa Mihálytól:

Pedig te élsz. Élj is, barátom, boldogan!
Erős légy, ha mégis a bánat megrohan;
Mert hosszu hervadás emészti azt a fát,
Melyet nagy korában tesznek más földbe át.

Szép Napokat! Bértrollnokod

chanson írta...

Lehet... vagy ittál valami, ami megárthatott. :-)
Nem tudom, mikor lesz az, hogy újra otthon érezhetjük magunkat a saját hazánkban, sőt talán mondhatom, a saját házunkban... A bizonytalanságban sosem érzi jól magát az ember.

Vénember írta...

Szeretek. Ha az utamat magam választhatom.

Vénember írta...

Semmi sem tart örökké. A diktatúrák pláne nem. Erre gondolva nem túl nehéz viselet a türelem.

Vénember írta...

Nem a nyugalmat kerestem, hanem megoldást. Amit otthon levágnának, azt itt inkább meggyógyítják. És nem azt nézik, hogy mennyi van a zsebedben... A vers nagyon tetszik! Eddig nem ismertem. Köszönöm!

Vénember írta...

Egy biztos: Semmi sem biztos... Akkor hogy is van ez? :-)

Kavics írta...

:-)

J. írta...

A szegénységnek is vannak előnyei:
https://www.facebook.com/humorpont.hu/photos/a.232430333599137.1073741831.232419976933506/349959875179515/?type=1&theater

Vénember írta...

Ez ugyebár nem az eból a ház előtt? :-)