2018. február 9., péntek

Nincs is világ (Egy rémálom története)

Nincs is világ! Mi sem vagyunk. Minket is csak kitalálnak önjelölt istenek haragszom is érte! Bár nekik talán fontos de nekem csak teher ez az élet.

Meg aztán világ se nincsen a világon sehol nincs világ, és nincsenek benne csillagok, azok csakis a fejünkben égnek, akik nem tudják hogy mik azok azok is csak félnek
miközben gondolataikat eresztik szélnek.

Nekem ne mondjátok! Nincs is világ! Eddig ebben a hitben éltem, és féltem, mindentől ami túl van megismerhetőség határán. De ez az egész csak egy nagy átverés, egy rongyos kitaláció ami csak arra való mint politikusnak a nép mit kedve szerint megaláz és használ, csak a hatalomért...

De én tudom mert megmondta a Steve, hogy világ meg nincsen is! De akkor a Steve se nincsen, én se nem vagyok, csak  azt nem értem hogy akkor pedig aludni most miért nem tudok? Talán azért mert világ hiján én is csak egy világtalan vagyok?

2018. február 4., vasárnap

Csak egy betű. Még az ékezet is ugyanaz. De micsoda különbség!

Családok-csalódok

Sokáig abban a hitben ringattam magam, hogy az én családom sokkal jobb az átlagnál. Persze sok tekintetben ez igaz is volt. Felnőttkoromig például egyetlen veszekedést sem hallottam otthon. A dolgok mindig "megoldódtak" valahogy csendben, és rendben. Pedig három generáció élt együtt. Vagy talán éppen ezért?
Aztán amikor elértem a felnőttkort, akkor kezdődtek a meglepetések. Nem akarom kiadni a családomat, ezért nem részletezem most itt, de akkoriban sok dologról kiderült, hogy nem egészen olyan, mint ahogyan azt én addig hittem naivan. Persze bele is törődtem azonnal, hiszen a "család érdeke" mindig előbbrevaló mint az egyéné. Aztán azt is természetesnek találtam, hogy az egyének érdeke, és jogai is eltérőek lehetnek. Még azt is, hogy az enyémek kevesebbek, mivel én a kisebb vagyok, így azután ráérek én majd idejében... Na ezek az idők azonban a "helyzet" örökös változásaival kezdtek rendre elmaradni.
Mindegy! - gondoltam. Majd eljön az én időm is.
Meg kellett érnem egy bizonyos kort ahhoz, hogy rájöjjek, ezek a dolgok mindvégig irányítottak voltak. Nehezen fogtam fel, mert hát ugye egy rendes családban, egy szerető környezetben, egy szerető testvérrel megáldva nem lehet igazságtalanság ugye.

Pedig DE!

Aztán ebbe is beletörődtem. De az már kezd kicsit sok lenni, hogy mára már természetessé vált mindenki számára, hogy nekem kell alkalmazkodnom, mégis mindenki csak azt látja, hogy én mennyire nem...

Talán itt az ideje, hogy kezembe vegyem a saját sorsom irányítását, és ettől kezdve ne csak mások elvárásai szerint okozzak jelentős károkat magamnak. Nehéz lesz azt hiszem. Nekem, mert még sosem gyakoroltam, másoknak meg, mert aki egyszer megszokta, hogy mindig kizárólag az ő szisztémái érvényesülnek, azt lehet, megüti a guta, ha rájön, hogy ennek vége.
Aztán majd ismét híre megy a családban, hogy mennyire nem lehet rám számítani.
Mindegy! Megszoktam már.

Sokáig abban a hitben éltem... És nem is akarok másban. Mert aki hitet cserél, az barátokat is cseréljen ugye.
Márpedig a barátaimhoz ragaszkodom!

2018. január 31., szerda

üvegcserép

Ma ismét a természet játékszere voltam. Elsősorban az időjárás szórakozott velem megint. Egész délelőtt arra ment el, hogy nem tudott dönteni az időfőnök, hogy mit akar. Állandóan változott az időjárás. Záporeső, havas záporeső, hózápor, majd ismét a zápor. Amikor jöttem haza a városból délelőtt, alig tudtam befordulni az utcánkba, és ha valaki látta a mutatványt, akkor annak igazi drift élményben lehetett része. Csak úgy csaptuk a havat szanaszét mi ketten, a kocsim, és én.
Azután Belfastba gurultam, mert ott engem már várt egy angyal. Igaz, magyar szemészorvosnőnek álcázta magát, de azon felül, hogy nála jobb kezekben nem lehetne a szemem világa, azon felül ma is élmény volt a közelében lennem. Minden rezdülésemet értette, figyelmes volt, és nagyon kedves, olyan mint ha legalább évtizedek óta olyan jó barátok lennénk, amire semmi esély nincsen. Miután nagyon aprólékosan megvizsgált, közölte, hogy ma nincs még szükség a következő lézerkezelésre ami azért öröm, mert ezzel is kitolódik a végleges látásromlás (Tyíjnye ezt de szépen fogalmaztam most meg!) esélye. Aztán miután kijöttem a Mater Hospital kapuján, akkor vettem észre, hogy a viharos, és igencsak csapadékos időben rossz helyre parkoltam. Buszsávba persze. Nem csökkenti a felelősségemet az a tény, hogy az északírek nagy százaléka is ott parkol, annyira, hogy éppen csak találtam egy kis helyet, de most már az én kocsim volt az egyetlen szabályszegő. Na gondoltam, ne árválkodjon ott tovább, és éppen el akartam indulni vele, de megmakacsolta magát az ajtózár, és nem lehetett kinyitni. Bezárni igen, kinyitni nem.  Távirányító nincsen ehhez a típushoz, és manuálisan zárható szerkezet is csak az éppen munkamegtagadó példány van a kocsiban, a többinek "centrálzár" módjára kell követnie, amit meg is tesznek. Ha bezár, akkor mind bezár, Ha nem nyit ki, akkor egyik sem.... hogy a kánya csípje meg az ebadtát!
Persze ezt sem úszom meg könnyedén. Bőrig ázva vissza a kórházba, s az egyetlen magyarul jól  (de még milyen szépen) beszélő dokinénitől kértem segítséget, hátha tud valakit aki segíthet szorult helyzetemen, és szorult autómon. Végül kérésem meghallgatásra lelt, sőt, azonnal jelentkezett is egy idős bácsi ( legalább annyi idős mint én) hogy a barátja aki azért jött vele, hogy legyen aki hazafelé vezet, majd jól kinyitja nekem. Sokáig tanakodtunk, hogy mitévők legyünk, míg végre űgy döntöttem, hogy be kell törni a hátsó picike ablakot...
Addig én a kórház előterében leültem melegedni, és száradni kicsikét. Nagyon elesett benyomást kelthettem, mert pillanatok alatt előkerült az én kedves orvosom.(valaki szólt neki biztosan, hogy mámegin itt van az a magyar) Pont akkor érkezett meg a segítségem kezében egy hatalmas vassal, és kissé ijedt arccal közölte, hogy az ajtó nyitva, de sok az üvegcserép az ülésen. Alig győzött követni olyan sietősen indultam neki a világnak, de (cuki) még mindenképpen látni akarta, hogy a kulcsom indítja e az autót. Hatalmas kő esett le a szívéről amikor látta, hogy nem egy ellopandó autót törettem fel vele!
"Szóval így-így" Mondaná most a feleségem, de nem mondja.
Ezért aztán csendben nyugtázom, hogy ez a nap is eltelt.
Minden érdekesség nélkül persze.


2018. január 30., kedd

Egy behajtási kísérlet hangulatváltozásai


1.-





Feladó: Gábor Orbán <orbigabi@gmail.com>
Dátum: 2017. augusztus 17. 11:53
Tárgy: Tartozás?
Címzett: valsz@intrum.hu


Kedves Intrum!
Ma küldte át interneten egy házbeli megbízottam az önök tartozáskövetelő levelét.
Válaszom a következő:
A 2010-ben keletkezett adósságomat a fent említett uzsorás céggel, még abban az évben tisztáztam. Én ugyanis a teljes összeget visszafizettem oly módon, hogy a hitelközvetítő rabszolgájuk magánszámlájára utaltam. Ezt egy alkalommal személyesen is tisztáztam, amikor személyesen keresett meg egy rabszolgahajcsárjuk, aki a hitelkihelyező rabszolgákat hivatott molesztálni, és ellenőrizni. Minden dokumentumot másolatban átadtam neki, és azt követően a dolog részemről (állítólag részükről is) rendezve volt. Erről ott, és akkor mindkét fél részéről aláírt dokumentum is született.  Én több mint öt éve Észak-Írországban élek. Azóta hivatalos (iktatott, átvételkor aláírással igazolt ) követelést ettől a tolvajbandától nem kaptam, és a fennálló rendelkezések értelmében ez a követelés ilyen módon több okból is alaptalan. 
Tisztelettel megkérem Önöket, hogy ezt a dolgot tisztázzák a követelővel, mert nekem rendelkezésre állnak a bizonyítékok miszerint nincsen tartozásom feléjük, ennél fogva ha bárki ezen az alapon tőlem bármilyen összeget behajt-végrehajtat, akkor kénytelen leszek egy komoly összegű kártérítési keresetet beadni az illetékes bíróságnak, s az lényegesen magasabb összegről fog szólni az anyagi, és nem anyagi károk okán mint amennyiért Önöknek megérné engem ezzel a dologgal tovább zaklatni.
Kérem válaszom szíves tudomásulvételét e-mailben visszaigazolni!

Tisztelettel: 

2017/08/17    Omagh, Tyrone,  Észak-Írország
                      Orbán Gábor






2.-



Intrum Justitia valasz@intrum.hu

2017. 08. 18.
címzett: saját magam

Tisztelt Orbán Gábor!


Hivatkozva Társaságunkhoz 2017. augusztus 17-én érkezett elektronikus megkeresésére tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően (az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény – info tv. – 7.§ (3) bekezdése; a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 160-161. §) kizárólag az érintett ügyfél vagy az általa megfelelően meghatalmazott személy részére adhat érdemi tájékoztatást. Erre tekintettel kérjük, hogy az alábbi adatok megadásával azonosítsa magát, avagy csatolja meghatalmazását!

Beazonosításhoz szükséges adatok:

Név:

Anyja neve:

Születési hely, idő

Ügyiratszám:


Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a fenti adatok megadásával beazonosítja magát, Társaságunk az Ön ellenkező jelzéséig a fent megadott ügyiratszámmal nyilvántartott ügyben az e-mail címet, melyről levele érkezett, az Ön e-mail címének tekinti, és arra válaszul küldött elektronikus levelében érdemi tájékoztatást nyújt az ügyről. Tájékoztatjuk, hogy e-mail címét Társaságunk a követeléskezelési eljárás lefolytatásához fennálló jogos érdeke alapján, illetve arra tekintettel, hogy azt Ön adta meg, elérhetőségi adatként rendszerében rögzíti, és követeléskezelés céljából kezeli.

Tájékoztatjuk, hogy további elérhetőségi adatokat is megadhat, amelyeket – azok megadása esetén –Társaságunk az Ön hozzájárulása alapján az Önnel szemben fennálló követelés kezelése, az Ön tájékoztatása céljából kezel:

Telefonszám:

E-mail cím:

Lakcím:


Tájékoztatjuk, hogy az info törvény 14. § alapján bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezelésével kapcsolatban, kérheti adatai helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelés kivételével – kérheti adatai törlését és zárolását, hozzájárulását visszavonhatja, továbbá az Info törvény 21. § alapján tiltakozhat adatai kezelése ellen. Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a követeléskezeléshez mindenképpen szükséges, hozzájárulás alapján kezelt adatokat (beazonosításhoz szükséges személyes adatok, elérhetőségi adatok) a hozzájárulás visszavonását követően is kezeli a követeléskezeléshez kapcsolódóan fennálló jogos érdek alapján.





Tisztelt Követelődző Társaság!
Minden adatomat tudják, ismerik, és használják is, tehát beugrató e-mailjüket viccnek tekintem. Semmiféle további végrehajtási célú tevékenységüket nem ismerem el jogosnak. Az Önök által említett ügy régen rendezve lett. Ha nem lett volna, akkor a törvény szerinti elévülés miatt okafogyott az Önök mindenféle behajtási kezdeményezése. Amennyiben mégis meg akarnak rövidíteni akkor a már említett módon kénytelen leszek én is jogi útra terelni a dolgot, mert nem vagyok sem hajlandó, sem képes semmiféle további megrövidítésemhez asszisztálni. 
Még egyszer közlöm:

Nincs semmi olyan adósságom a fent említett uzsorás cég felé amire hivatkoznak!
Tisztelettel:
 Orbán Gábor

50 Mulnafye Road, Omagh, Tyrone, u.k.
BT790PG
007925109545
Anyám neve Tenczer Ibolya Ilona
Születtem 1952 09 22  Székesfehérvár
Jelenleg az a nyomorult nyugdíjnak nevezett összeg áll rendelkezésemre a megélhetésre ami az özvegyi nyugdíjjal együtt 53000 Ft. Ebből élek idekint. Szívességi lakáshasználóként. Azért vagyok itt, mert abbol az összegből otthon a rezsit sem tudom kifizetni. Csak a gyógyszereim 15-18 ezer Ft. havonta. Itt az egésségügyi ellátásom teljesen ingyenes, amit a Magyar állam Vállalt megtéríteni, mivel az EU minden magyar állampolgárnak is állja az ilyen költségeit, de otthon ez valahogy nem jut el az érintettekhez. Mivel itt élek, nem tudják elvonni, így nekem is ingyenes az egészségügy itt. Érdekes, hogy ha hazamennék, ott egy kibaszott forintot sem kapnék.
Ha Önök bármit elvonnak, azzal a halálos ítéletemet írják alá-
Tisztelettel:  Orbán Gábor 
 (ez az Orbán nem az az Orbán) 




3.-

Nem részletezem, a továbbiakban minden levelemre ugyanazt a választ kaptam, mint amikor az apa a hülye gyerekével próbál beszélni, de az mindenre csak azt mondja:  AAAALMA


Itt már csak az egyre eldurvuló hangnemű válaszaimat közlöm. Képzeljétek közéjük az ismét bemásolt régi szajkót.



RE: Tartozás? 832690002666 2017/74658; 2017/81963 - 832690003246


Gábor Orbán orbigabi@gmail.com

2017. 11. 28.
címzett: Orbán
Ez az előzmény...
---------- Továbbított üzenet ----------
Feladó: "Gábor Orbán" <orbigabi@gmail.com>
Dátum: 2017. okt. 2. 16:42
Tárgy: RE: Tartozás? 832690002666 2017/74658; 2017/81963 - 832690003246
Címzett: "panasz" <panasz@intrum.hu>
Másolatot kap: 

Tisztelt (?) Sanyargatóim!
Látom én, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét (a szemét).
Tehát két dolgot tehetek:
1.- Mindenféle szexuális programjavaslatokat tehetek (ki kinek a micsodáját stb.)
2.- Szarok rá.
Utóbbira szavazok: Jó munkát, jó szórakozást kívánok!

O G
Ügyiratszámok: 832690002666, 832690003246
Ügyiratszám az engedményezőnél: 1504000304427
Iktatószám: 2017/74658; 2017/81963

Tárgy: Tájékoztatás
2017. okt. 2. 16:30 ezt írta ("panasz" <panasz@intrum.hu>):
Engedményező: Provident Pénzügyi Zrt.

Tisztelt Orbán Gábor!

Köszönettel vettük megkeresését. Hivatkozva Társaságunkhoz 2017.09.06. napján érkezett elektronikus megkeresésére, az alábbiakról tájékoztatjuk.

Álláspontját rögzítettük, azonban leveleiben az Ön által sérelmezett eljárással kapcsolatban újabb olyan tényt vagy adatot nem hozott a tudomásunkra, amely az eddigi álláspontunkat megváltoztatná.

A Provident Pénzügyi Zrt. a 832690002666 ügy tárgyát képező követelést az Intrum Justitia Zrt-re engedményezte 2017.07.04. napján, ezért az engedményezés időpontjától számítva minden kötelezettségének és jogosultságának az Intrum Justitia Zrt. válik alanyává.



4.-


From: Gábor Orbán [mailto:orbigabi@gmail.com]
Sent: Monday, October 30, 2017 9:22 AM
To: panasz
Subject: RE: Tartozás? 832690002666_DPD_2017/109138 832690003246_DPD_2017/109147

T. Cím!
Javasolom, hogy az eddig használt nevüket sürgősen változtassák meg olyanra amely név tevékenységüket egyértelműsíti. Ajánlom pl. nemes egyszerűséggel a "CROCUTA" elnevezést.
Legmélyebb tisztelettel:





5.-

From: Gábor Orbán [mailto:orbigabi@gmail.com]
Sent: Tuesday, November 28, 2017 5:37 PM
To: Intrum Justitia
Subject: RE: Tartozás? 832690002666 - DPD_2017/121534; 8 832690003246 - DPD_2017/121537

Kedves I J!
Nem tudom, hogy mondjam, hogy megértsék?!
Azzal, hogy folyamatosan basztatnak, azzal nem érnek célt. Az önokhöz hasonló vérszopó társaságok erőszakossága miatt, valamint a regnáló hatalom eredményes tevékenysége miatt (amihez képest Önök Kiss Mihályok) én már öt éve külföldre kényszerültem éhhalált elkerülendő.
Bevétel nélküli önkéntes munkát végzek. 
Amennyiben a továbbiakban is zaklatni szeretnének munkavégzés helyett, úgy megtalálnak Észak-Írországban. Címem: 50 Mulnafye Road Omagh, Tyrone BT790PG
Pénzem nincs, jövőm szintén. De bármikor szívesen társalgok Önökkel az időjárásról.
További eredmênyes útonálló munkát kívánva:

Orbán Gábor

U.i. Ez nem az az Orbán.





6.-


 From: Gábor Orbán [mailto:orbigabi@gmail.com
Sent: Thursday, December 28, 2017 6:06 PM
To: panasz
Subject: Re: Tartozás? 832690002666 -_DPD_2017/130488, 832690003246 - DPD_2017/130490

Szeva!
Még mindig nem érted? Nem fizetek önként kétszer egy rohadék számlát! Hajtsák be azon a dolgozójukon aki lenyelte!
G



Ezeket a "leveleket" okulásul tettem ki. Igazából csak arra tettem kísérletet, hogy változik-e a "hivatal" hozzáállása ha udvarias, vagy ha bunkó módon közlöm velük, hogy nem értek egyet velük. 
Eredmény: Leszarják!

A további megkereséseikre nem reagálok.


2018. január 18., csütörtök

És itt szoktunk szeretkezni!

Mondta ezt nekem egyszer egy a fiatalságában boldog-öntudatlan gyönyörű teremtés, amint lakását bemutatva a hálóba pillantottam be éppen. Szemében olyan tűz lobbant a gondolatra, hogy elakadt a szavam. Csak néztem. Hol az ágyat, hol azt a felelőtlen csitri arcot. Hát nem tudja? Nem is sejti, hogy milyen érzéseket válthatnak ki szavai? Csak nagysokára léptem tovább. Arcomra közönyt erőltettem, bár tudom, ha erőltetem, nem mindig sikerül úgy mint ha természetesen ült volna ki rá az a bárgyú kifejezés.
Vizuális típus vagyok ugyanis. Kijelentésével egy olyan világba engedett bepillantani amiben nekem semmi keresnivalóm nem volt. És engem ezzel zavarba lehet hozni nagyon!
Olyan ez, mint amikor az ember magára ölt egy búvárruhát, felveszi a szemüveget, majd egy lassú mozdulattal siklani kezd egy kristálytiszta tengeren, arcát a víz alatt tartva feltárul előtte egy eddig ismeretlen, vagy egy már rég elfelejtett csodálatos világ. Csodaszép halacskák úszkálnak látszólag gondtalanul mindenfelé, a korallok ezer színben pompáznak, menedéket, és otthont adnak a kergetőző sokaságnak. S akkor ebből a sokadalomból egy, ki tudja miért, feléd fordul, és boldogan a szemedbe kacsint miközben azt mondja: És itt szoktunk szeretkezni!
És ettől hirtelen homály terül a vízalatti világra. Szemed előtt megjelenik Ő akivel ugyanígy kergetőztél, füledben a szíved dobbanásai mint kalapácsütés harsognak, elfogy a levegőd, de nem hogy nem törődsz vele, hanem egyenesen élvezed míg eggyé olvadsz kedveseddel megint, ismét ezredszer is ugyanúgy mint azelőtt, és mégis mindig másként. Szebben, önfeledtebben, természetesebben. Füledben visszhangzik a hangja: "szoktunk szeretkezni" és bámulod a filmet ami elvarázsol, pedig ha eszednél lennél, most nem magadat látnád ott abban a fantasztikus megismételhetetlen helyzetben szeretkezni, hanem tudnád, hogy ez csak egy mások számára már unalomig ismételt film amit ki tudja hányadszor játszanak le önmaguk örömére, a folytonosság fenntartására, az érzelmek újraélvezetére, s te csak véletlen, és vétlen szemlélője vagy ennek a pillanatnak.
Amikor ismét felbukkansz a víz alól, olyan ismerősen kapsz levegőért, majd nyugszol meg: "Kijöttem megint, és szép az élet"!
A halacska már messze jár valahol a korallok színorgiájában vegyül éppen hasonszőrűek társaságában...

Olyan hülye az agy! Nekem erről a szóról miért pont egy a hasán szőrős gorilla jut eszembe?
Tipikus férfi tulajdonság. A legszebb pillanatokat is a túl gyors kijózanodás követi. Azelőtt ilyenkor rágyújtottam az ágyban, majd kissé oldalt fordulva élveztem kedvesem csapzott látványát, és titokban mindig irigyeltem azt a huncut mosolyt ott a szája szögletében. 
De már egy ideje nem dohányzom.

2018. január 15., hétfő

Riolittufa

Ez az egykori vulkáni hamu, amiben megkövesedett a ki tudja mióta bezárva tartott kagylók, csigák és egyéb fossziliák, szóval mindenféle élőlények sok-sok maradványa, igazából mint falazóblokk, építőanyag került az udvarunkba. Amikor a ház felépült, maradt néhány amire már nem volt szükség.
Édesapámmal beszélgetve hetykén kijelentettem, hogy én szobrokat készítenék belőlük, mire ő egy elnyomott mosoly kíséretében megjegyezte:
- Arra én kíváncsi lennék!
- Rendben! Várom a megrendeléseket! Mi legyen az amiről lefejthetem a fölösleget? - kérdeztem enyhe (vagy tán nem is az) nagyképűséggel, hisz azelőtt még csak meg sem próbáltam faragni. Semmit. Nem, hogy követ...
- Na jó! - vette fel a kesztyűt apám - Akkor egy 7-8 éves forma copfos kislány daloljon elsőnek. Ha sikerül, majd beszélünk. - mondta, majd összeszedte horgászcuccait, és még mindig mosolyogva elindult a partra.
Amikor a horgászatból hazaért ez fogadta:


és egy halom kőtörmelék, és egy kőpormocskos-boldogan vigyorgó kamasz.
-Na? - kérdeztem büszkén, és vártam a hatást.
Apám körbejárta "művemet" , majd még néhányszor. Arca egyre inkább elkomorodott, majd megkérdezte:
- Ezt honnan szerezted?
- Egy kőben találtam. - feleltem a sokszor hallott "művészi" válasszal, és vártam a hatást.
- De de hogy találtad meg? - nézett rám apám még mindig erősen kételkedő tekintettel.
- Ezekkel -mutattam a kirojtosodtt öreg kalapácsra, és az egykori hidegvágóra amit vésőként fogtam munkára.
- Hm. Ehhez egy bicska is elég lett volna! - nyugtázta apám, gondolom azért, hogy vegyek vissza már végre abból az önelégült arcból ami nem akart lekopni a fejemről...
- És takaríts össze magad után!
Na ez volt az elismerés csúcsa számomra, mert ezzel tulajdonképpen elismerte, hogy hiszi, hogy ÉN készítettem ezt a nótázó kis copfost!
Aztán másnap olyan természetességgel rendelt egy "Tiborcot" aki éppen nagyon panaszkoddik, mint ha évek óta minden nap ez lett volna a rend mifelénk.



Persze tudom én, hogy nem nagy dolog, de tetszett az anyag. A faragás közben innen-onnan kikandikáló csigaházikók, kagylóhéjak, s az emiatt néha leeső tstrészek, amiknek hiányát nem lehetett másként pótolni, mint rögtönzött "újratervezéssel".

Tizenhat voltam. Enyém volt a világ minden ígérete. Csak jövőm volt, amibe még akkor minden belefért. Még tán a kőfaragás, szobrászat is.
De valójában talán nagymamámnak köszönhettem azt a vakmerőséget amivel úgy vágtam bele szinte mindenbe, hogy "Érzem, hogy ez nekem megy! Vagy legalábbis minden esély megvan rá" Ő egyszer ugyanis amikor rákérdeztem, hogy tud-e úszni, vagy kerékpározni, mert én azt még sosem láttam tőle? Azt felelte:
- Mittudomén kisfiam? Tán még az is lehet, hogy tudok! Sosem próbáltam...




Ez egy olyan jóslat eredménye amit azért faragtam kőbe, hogy lássam milyen leszek ha megöregszem. Persze ez csak egy karikatúra volt, és jól mulattam míg elkészült.




Még ma is ott sorakoznak a terasz kőkorlátján. Talán unatkoznak, nem tudhatom. Nem beszélnek. Arcuk sem változik, hisz kőbe van vésve mint a törvények. (Vagy azok talán nem is annyira?) Mindenesetre békében elvannak egymással, meg néhány "selejttel" pl. egy fejvesztett anyával ki gyermekével ölében várja, hogy kiselejtezzék, de van még kő a kertben is ami kerékvetőként szolgál, és hátával védelmezi a kertet, hogy arról csússzon vissza az a kocsikerék ha eltévedt kissé. Na ők már egy fokkal keményebb vörös homokkőből akartak elkészülni, de épp véget ért a nyári szünet, s ezzel elveszítették esélyüket a készreformázásra.
Mert ugye ha egyszer elszáll az ihlet!?... :-)


2018. január 14., vasárnap

Kilencvenöt

Drága édesanyám ma betöltötte a 95. életévét. Boldog születésnapot kívánok anyukám!

2018. január 10., szerda

Áh! Majd máskor...

Nekifutottam az alvásnak. Ahogy ágyamon fekve eltávolodtam a világtól, egyre magasabb, egyre egyszerűbb szinten éreztem magam, ahonnan "lenézve" a földi élet olyan bonyolultnak látszott! A végtelenség fogalma bűvölt el ki tudja hányadszor már, amit pedig sosem lehet teljesen megismernünk. Mert hogy nincs vége ugye. És ez igaz minden dimenzióban, síkban, és időben egyaránt. Minden amit ismerünk, valamiféle rendszer, amit több kisebb rendszer alkot, s azokat is sok mégkisebb, majd megint rengeteg kisebb... és ennek nincs vége. Fölfelé ugyanez a séma. Minden, és mindenki része egy nagyobb rendszernek, azok nagyobbakat alkotnak, majd hatalmasabbakat... és ennek sincs vége. Azután az idő kérdése, ami inkább egyébként a történések kérdése, mert, hogy idő mint olyan nincs. Mikor kezdődött a világ története?  Jaaa?  És azelőtt mi volt?  És mikor lesz vége a világnak? A mi Tejútunk beleúszik majd az Androméda ködbe, s egy nagyobb rendszert fog alkotni. És azután? ...  Nincs vége semminek. És eleje sincs. És ami volt, az sincs már. Ami lesz, az meg még nincs. Ami van? Olyan rövid a "van" léte, hogy szinte azonnal a múltba vész, tehát jelentéktelen mivel az ugyebár már nincs.  Mit? Hogy a jövő miatt olyan fontos? Kinek? Lesz olyan egyáltalán? És én vagyok? vagy mi... leszek?
Áh! Majd máskor... Most inkább alszom. Mikor? Hát ebben a pillanatban, és ha van jövő, akkor még sok-sok pillanaton át valameddig. Talán... de ez sem biztos, mint ahogyan semmi sem az.. De ha semmi, akkor ez a kijelentésem sem, s akkor meg fölösleges okoskodás. Volt. Vagy mi... Lesz? Minél többet gondolkodom, annál inkább arra a következtetésre jutok, hogy semmi, és senki nincs...

Hagyjuk!

Talán ilyesmire gondolt Einstein papa amikor hosszas fejtörés után felsóhajtott: " Ezt hogyan fogom elmagyarázni az emberiségnek!?"

2018. január 8., hétfő

Fordulj vissza Istenem! Nem jó irányba állsz! Ha megfordulsz rögtön rámtalálsz!

Így hajnalban, egyedül az ágyamon jobb híján azon gondolkodom,
hogy az Istennek ugyan hány háta vagyon?

Mert az egyik mögött én lakom.
De úgy tudom, mások is ugyanúgy mint én,
Isten háta mögött laknak a világ közepén.

Valamit nem értek. Mert ha egy az Isten, s neki csak egy háta van
akkor hogyhogy egyedül heverek én itt az ágyamban?

2017. december 31., vasárnap

Itten van az évnek vége, teázhatunk egy jót végre!




De csak stílusosan!
Tudniillik a kisujj nem érhet a csészéhez. Ünnepi csészéhez ünnepi ujjmerevedés.

Mindenkinek boldog új esztendőt, 
sok barátot, kevés kellemetlenkedőt!

Alakuljanak kedvezően minden dolgaitok
ettől (is) legyetek nagyon boldogok!

Ezeket kívánom Nektek szeretettel én
Az Isten háta mögül: Vén



2017. december 17., vasárnap

Továbbra is

Lelkesedem a barátaimért.
 Bár annak idején a kertészeti iskolában volt szerencsém megismerni a melegház fogalmát, ez a mai ez nem ugyanaz. Akkor egybe kellett írni, és benne a meleget a szakszerűen a termőföld alá rázott trágyaréteg adta  bomlása során. Ez a mai abban áll, hogy elsősorban is külön kell írni, (ezt a külön-egybeírást azért hangsúlyozom annyira, mert manapság az emberek jószerivel teljesen elfelejtették, hogy más a jelentése ha hanyagul fogalmaznak) valamint estemben pl. újabban be kell tenni a tejet a hűtőbe ha jót akarok, mert ott hidegebb van mint eddig a konyhában, és az egész házban általában volt. Mindez köszönhető elsősorban a barátaimnak, akik tegnap például két szárnyait hátrahagyott inkognitós angyal képében feltöltötték a tartályaimat, és nemes egyszerűséggel működésre bírták a kazánomat ami pedig utoljára valamikor áprilisban szolgáltatott melegvizet a rendszernek. Igazából nem is annyira a meleg volt a fontos, hiszen  hozzá lehet szokni a hűvös ház fogalmához, hanem az, hogy azóta a levegő nyirkossága megszűnt, így nem ad táptalajt a továbbiakban az errefelé oly gyakori gombáknak. És ebben az esetben most nem az ehető nagygombákra gondoltam.
Szóval kívül-belül felmelegedtem. (nem félremagyarázni!) Kívül a testem, belül a lelkem ennyi gondoskodás láttán.
Csak győzzem majd meghálálni!

2017. december 13., szerda

nézőpont




hangoskodók között csendben meghúzódni
alacsonyabb barát mellett görnyedt háttal járni
tizennyolc kilencnél hirtelen leállni
csúnyácska leánynak őszintén bókolni
csacskákat türelemmel mindig meghallgatni
gyávától ijedten védelmet remélni
vénember mellett törődöttnek lenni
kisgyermek mellé ágyra kuporodni
onnan nézni fel rá, s óriásnak látni
puha párnák között álomba ringatni

a társaság tán kíméli ezután a hangját
felnősz ahhoz ki alulról néz fel rád
nem akarhat legyőzni egy igazi barát
s büszkén néz tükörbe az eddig elkerült lány
rájössz, hogy te sem vagy egy lenyűgöző bálvány
s a gyáva bátran nyújtja védelmező karját
az öreg is hálásan támaszkodik majd rád
óriás leszel ha kisgyermek karol át
mozdulatlan alszod az éjszakát át
és másnap reggel a nap is szebben süt rád











2017. december 8., péntek

A hála szavai

Nem szeretem személyes dolgaimat kitenni a NET-re. Legalábbis konkrét dolgokat semmiképpen nem. Ezért most is, amikor nagyon komoly okom van rá, elég csak annyi:
Barátaim! Szeretlek benneteket!

2017. december 6., szerda

Evidenciák

Hogy is van ez?
Ha ezer embert megkérdezek, hogy mire gondol amikor azt hallja, hogy szomjas, 999 arra gondol, hogy innia kell. Ha az éhezést említik, akkor a válasz az evés. Ha a fáradtságot, akkor pihenés. Folytathatnám, még a sort, de nem teszem. Mert ezek egyszerű kérdésekre adott egyszerű válaszok.
De! Mi a válasz ha a kérdés a pénz?
Nos itt kezdődnek a problémák kérem! Kíváncsi lennék a válaszokra. Lenne-e két egyforma legalább?
És azok közül legalább az egyik a MUNKA lenne?

2017. december 1., péntek

Egy régi interaktív novellakísérlet részei.


Komák

Sat, 17 Apr 2010 21:09:28 +0100

4959345

Poros úton zötyög a kocsi. Két fáradt ló ballag előtte. A saroglyában két zsák búza utazik végzete felé. Ketten ülnek a bakon is. A kocsis, és az unalom. Hosszú az út a malomig. Mert a malom a szomszéd faluban van. Igaz, van otthun is egy, de annak annyi a dolga, hogy senkit nem tud már fogadni a mai szép napon. Most is valami idegennek fog őrülni.
- Hát igen! - sóhajt fel kocsisunk, s kalapját feljebb tolja az ustor nyelivel a feje búbján. - Senki sem lehet próféta a saját hazájában!
A tarló lassan úszik egyre hátrébb a tájban. A nap igen kurta árnyékot produkál. Mozdulatlan minden. Csak a kányák kiátoznak  egy távoli fa körül. Valami gyilkost üldöznek éppen.
Emberünk előveszi tarisznyáját, kibontja a kendőt, és jóízűen falatozni kezd. Ráér. Van ideje enni míg odaér. Közben szemben az úton egy másik szekér tűnik fel.
- Ösmerősek a lovak. - mondja csak úgy maga elé a kocsis ahogy egyre közelebb ér.
- Már láttam űket valahun!
Két büszke tartású herélt egy újszerű kocsit húz. - Nicsak! A komám! - eszmél kocsisunk.
- 'Napot Komám! - üdvözli, majd bicskáját le sem téve belemarkol a szárba. - HŐŐŐ! Na! Az anyád keservit! Hán ájjá mán meg Beeetyááár!
- Há mén Komám? - kérdi, miközben kiváncsi tekintete a másik kocsi rakományát kémleli.
- Csak ide Istvánba. Őrültetni.
- Oszt mié nem otthun?
- Há mer az emménk valami gyüttmentnek őrül ma. - feleli a koma.
- Érdekes. Emménk is! - lepődik meg a kocsis, majd enged a száron. - Na gyűű te Beeetyááár! Uccu!
- No álgyisten! - int a kalapja felé amint a kocsi nekicsikordul a rögöknek.
- Kendet is Komám! - jön a válasz elhalóan, mert elvész a kerekek zajában, a kocsi zörgésében, a patkódobogásban.
A Nap mosolyogva néz le rájuk.
- Mennek a komák a malomba őröltetni.  Hogy nem egybe? Na és?  Jó komák? Attól még lehetnek!
Körülbelül ezt gondolhatja a Nap, ha tud egyáltalán gondolkodni. Bár valószínű, hogy tud, mert olyan melegséget ont magából, amilyent csak egy érzőszívű, gondolkodó Nap képes azokra akiket igencsak szeret.


venember

83617



-

Malomban

Fri, 18 May 2007 15:23:28 +0100

4960794

Falu szélin áll a malom már vagy háromszáz éve. Ott áll a Csobogó patak fölött, és szorgalmasan dolgozik mindenki teljes megelégedésére. Mondom mindenkiére. Merthogy az járja errefelé, hogy aki elébb bejelentkezik, annak őrülnek elébb. S ez így is van rendjén. Ez alól csak akkor tesznek kivételt, ha valaki olyan magot akar felönteni, ami után nagytakarítás dukál. Ilyenkor az efféléket összegyűjti a molnár egy külön napra, és akkorra lajstromolja be űket.
De most nem erről van szó. A minap történt, hogy a szomszéd faluból izent Lajoska a húgával, hogy hozná a búzát, mer otthun má teli a sor, és bizony ő már nem fér bele.
- Mondd meg neki Maris, hogy gyűjjék nyugodtan. Szerdán delelőre itt legyék!
Maris hozza- viszi a híreket a két falu között, de néha még a városba is beszalajtják ügyintézni.
Lajoska már délelőtt elvégzett otthon, majd felpakolta búzáját a kocsira. Nagy nap lesz ez! Mindig nagy nap az amikor elhagyja a faluhatárt, de ma még különlegesebb nap lesz. Ma mutatja meg a világnak új kocsiját amit a héten vett a füredi vásárban!
- Hogy bámújja majd a világ! - gondolja, miközben a szerszámot igazgatja lovain. Kétszer is körbejárja őket. Ma nem lehet kifogás semmiben. Ezért a parádés szerszámmal fogott be.
- Hogy a sárga irigység fogja mardusni űket! - vigyorodik el kajánul. - Hadd lássanak csudát!
Lassan fordult ki a főutcára. Nem sietett. Megvárja a malom, hiszen megüzente a molnár.  Büszkén húzta ki magát a bakon, megpödörintette bajuszát, és szeme sarkából figyelte a népet. Úgy érezte, mindenki őt nézi.
Csak a határban lazított kicsit a tartásán. Meghúzta a kislapost, és vidáman szemlélte a világot.
Fenn a magasban fecskék cikáztak. A nap hétágra sütött. Olyan igazi sziporkázó nyári nap volt ez a mai. Sehol egy felhőfoszlány. Néha egy kis forgószél törte meg a hőséget amint felkapta a tarló porát, és csak vitte-vitte játékosan.
- De nicsak! Ki gyün amott szembe éppen? - kapta fel a fejét Lajoska. - Gyuri az! Na ezt most mingyá megüti a guta, ha meglátja, hogy én vettem meg előle a vásár legszebb kocsiját!
Aztán pár felületes mondatot váltottak, de Lajoska nem is figyelt igazán. Csak a mellét dagasztotta a nagy büszkeség.
- Há mikó lessz ennek illyen kocsija két illyen szíp lúval? - gondolta s a lovak közé csapott.


venember

2017. november 22., szerda

Antivegán indiai orvoslás csodái

Az meg milyen amikor egy eredetileg indiai orvos hosszas kérdezgetés után azt javasolja, hogy egyek húst! Minél többet, leginkább sertést, annak is az ízletes (zsírosabb) részeit.
Elgondolkoztam ezen. Mert ugyebár köztudomású, hogy India arról híres, hogy lakosainak többsége a tehenet dísznek tartja mint mi a virágokat, a virágokat, meg mindenféle növényi részeket pedig váza helyett a kajában látják szívesen. Sőt! Azok maga a KAJA!  Indiában. Meg a Ganges szent vizét isszák, abban mosnak, fürdenek, szemetelnek, temetik el félig elégetett szeretteik hamvait, (már amit nem a keselyűkkel etetnek föl. Mert, hogy azok is szent állatok) és még mindenből ki is gyógyulnak ettől. Van olyan fontcsíkos szentember aki már évek óta nem evett semmit, csak meditál a parton, majd amikor megéhezik, iszik a folyó vizéből, és ennyi! Tartalmas lehet már az a szent víz! Akár egy jó Bajai Halászlé. Ami pedig neve ellenére nem a halászból készül.
Ezek után egyáltalán nem vagyok meglepve, hogy kimondhatatlan nevű sötét tekintetű szimpatikus doktorom a megváltó sertéshúsevésre buzdít. Mivel én nem vagyok járatos az indiai nyelvjárkálásokban, valamint ő sem ismeri az ezerarcú magyar nyelvet, az angol meg egyikőnknek sem jött a cucliból, hát csak úgy nagyjából értettem a magyarázatot. Szerinte ha továbbra is kevés húst fogyasztok, akkor a természetes vízigényem lecsökken, ettől a vérem mennyisége az elegendő alatt tanyázik, és akkor a véremnek az ő nyomása fölött elveszítem a kontrollt. Már ha volt nekem olyan egyáltalán.
De legalább ő magyarázattal szolgált! Ugyanis itt az UK-ban a dokik nem szeretnek magyarázkodni a betegeknek. Ez van, ezt kell tenned.
- Miért? Mert én ezt mondtam!
Aztán az emberfia csak abban reménykedhet, hogy legalább a doki tudja, hogy mit miért mond.
 Az indiai orvosok egyébként szuper jók! Mint ember is nagyon empatikus, és szimpatikus, meg mindenfélepatikus a hozzáállásuk, a gyógyulásról alkotott véleményük meg egyenesen csodálatos! Ezek után semmin nem csodálkozom. Pl. egy elég komoly lábműtét után másnap az operáló orvos egyszer meglátogatott a kórteremben, leszedte (nem leszedette!) a kötéseket, hümmögés helyett bezavart a fürdőszobába (ami itt van minden egyszemélyes kórteremhez saját) és azt mondta:
- Tusolj le! - majd elképedésemet látva mosolyogva megjegyezte, hogy jól értettem. Beálltam hát a zuhany alá, és nagyon jól éreztem magam ettől. A lé pedig - akár a Ganges vize - végigcsorgott a testemen, a sebemen, és miután a tusfürdőnek java távozott, megtörölköztem (a sebemet is) és visszafeküdtem ágyamba. Az addig ott várakozó türelmes doki pedig bekukucskált a sípcsontomig, és azt mondta:
- Megmarad. - és akkor már mindketten vigyorogtunk. Ettől meg a szeplős nurse is még jobban elvörösödött.
Szóval most ez a másik indián doki amikor a húsevésre buzdított, már meg sem lepődtem. Csak arra gondoltam, hogy ennek a módszernek az lehet a lényege, hogy minden gyógyít ami jólesik. Mindegy!
Az a lényeg, hogy a rántotthús-pörkölt-cigánypecsenye-natúrszelet diéta bevált.
Kösz, JÓL VAGYOK!

2017. november 19., vasárnap

Nyomás

Fölébredsz. Elég sokáig tart míg úgy érzed, hogy tested visszanyeri életképességét. kimászol az ágyból. Kitántorgogsz. No nem Amerikáig, csak a konyhába. Beteszel egy bögre tejet a mikróba, majd meglátogatod a fürdőszobát. Na jó! Persze, hogy ott van a WC is! Visszafelé kikészíted a konyhapultra a kávés, és a cukros bügyögét. Ez utóbbi olyan igazi gusztustalan műanyag cukortartó. Áttetsző henger a tetején egy nem túl stabil rondasárga csavaros tetővel. Trükkös a cucc. Mert ha megfogod rendesen, nem nyílik. Tulajdonképpen ujjaid nyomására megszorul, így csak akkor nyílik, ha szorítás helyett ráteszed a tenyeredet, és azzal tekered ki.
De most valami nincs rendben. Megszédülsz. Egy kicsit megkapaszkodsz, és ezzel leejted a sárga tetőt ami begurul a pult és a hűtő közé. Mire kipiszkálod a felmosó nyelével, szédülésed erősebb lesz picit. 
- Enni kellene gyorsan valamit! - gondolod, és rákapcsolsz.
- Vagy inkább inni? - és gyorsan hozzákezdesz a kávékészítéshez. Már a cukrot is nehezen  teszed a bögrébe. Olyan félkanálnyit kétszer is mellészórsz.
- Mindegy - gondolod - az éppen egy egész.
De a befejezéshez már nem marad időd. Rosszullét lesz urrá rajtad hirtelen ezért csapot-és papot hátrahagyva a szoba felé veszed az irányt. 
- Mi lehet ez? Vérnyomás? Vagy inkább a cukor.? - közben lesöpörsz mindent  ami utadba kerül. Mint egy részeg állat. A TV-t később 180 fokkal elforgatva találod...
- De rohadt messze van az az ágy! mormogod csak úgy magadban, aztán szemeddel a pohár vizet keresed az asztalon, de ÜRES! 
- Basszus! - zuhansz az ágyra, de akkor már öklendezel a szédüléstől. Valami elfogadható pózt keresel, de állandóan arra gondolsz, hogy ébren kell maradnod. De ha nem is, akkor ne hányd össze a szobát, mert ha valaki rádtalál... ciki.
Lenyúlsz az ágy mellé., és szerencséd van: az éjjelre odakészített vizedből találsz még egy kortynyit a pohárban. Kicsit jobb lesz tőle, de így is el kell telnie egy időnek, mire újra talpraállsz, hogy reggelit készíts magadnak. 
Gyorsan lenyelsz egy szelet kenyeret, befejezed a KV kavargatását, és szó szerint magadba döntöd.
Takarodó!
Aztán várod, hogy mi lesz.
Nézed a plafont. Már nem forog. Hányingered nem múlik, de valahogy úrrá leszel rajta.
-  Nyugi! -biztatod magad, de ettől még nem javul a helyzet. Előkaparod a műszereidet. Cukor rendben. Nyomás: 218/112
Na akkor beveszed a gyógyszereket. Negyedóránként méred, és veszed be az újabb adagokat, de nem csökken. 200 alá nem hajlandó lemenni.
Itt tartasz most.
Az ágy mellé készíted a laptopodat, meg egy műanyag tálat. 
Talán megnyugtat az írás.
Talán...

2017. november 12., vasárnap

Fájó utóhatás



Jó gyerek voltam na! Soha semmi rosszat nem tettem...szándékosan. Annál többet persze csupa jóakaratból. Egyszer úgy kb. 1961-ben a Balaton mellett barátaimmal játszottunk. Éppen olyan világmegmentőset. Amilyet máskor is szoktunk. De adódott a kérdés azonnal, hogy mi, vagy ki ellen mentsük meg aznap, amikor a közelünkben csak Ezer néni tartózkodott éppen, két gigászi zsíroskenyér, és néhány beígért hatalmas pofon kíséretében, mert az anyai gondoskodás nála bizony nem ért véget gyermekei testi táplálásánál, hanem óriási erőket igyekezett bevetni állandóan, hogy ha már eddig nevelgette őket, hát maradjanak meg legalább nagykorúságukig. Akkor majd szabadon rendelkezhetnek életükkel, és akár el is követhetnek veszélyes dolgokat. Majd. Akkor.  Még meg is nősülhetnek ha teljesen elmegy az eszük, de előtte mindenképpen mosakodjanak meg!
- Most viszont ne piszkáljátok azt a darázsfészket, mert ha bevadulnak, nem lesznek egyedül! Én is kiosztok néhány hatalmas pofont! - mosolyogta, majd beszaladt a konyhába még egy kenyeret ledarabolni amikor meglátta, hogy én is ott vagyok.
Mi meg összenéztünk: Igen! Megvan! A darazsak támadásától mentünk ma világot! Azzal neki is fogtunk azonnal. Peti egy jókora botot nyomott a kezembe:
- Neked még van szabad kezed, kezdd te!
Nos ha már így szabad kezet kaptam, még megpróbáltam bátortalanul megjegyezni, hogy talán inkább vízzel locsoljuk le őket.
- Látsz te itt valahol vizet? - kérdezte barátom majd megjegyezte: - Ha akarod le is pisilheted azt a nyomorult fészket!
Logikusnak tűnt a gondolat amit azonnal tettek is követtek. Én főcsővezetővé avanzsáltam, Laci, és Peti pedig úgy mulatott mint hajdan a nagyurak a Kabaret-ban, amikor asztalaik takarásából élvezték a női szépség áldásait. De akkoriban én ezt még nem tudhattam. Azt viszont igen, hogy nem a világ, hanem én szorulok hamarosan megmentésre, mert darazsaink igencsak felbolydultak a nem várt csapadék hatására, majd azonnal támadásba is lendültek. Én persze hanyatt-homlok menekültem árkon-bokron át, a darazsak utánam, a barátok közben a fűben hemperegtek a röhögéstől, hogy majd elejtették a kenyereiket. És én csak futottam, futottam, majd azt vettem észre, hogy a Bondor Irénke néni házainál (Mindenféle házacskákat épített telkére, mert abból élt nyaranta, hogy kiadta őket nyaralóknak. Télen meg állítólag extraméretű melltartókat varrt megrendelésre) szóval a kis magánfalucska előtt elfogytak mögülem a kis zuhanóbombázók. Lelassítottam, óvatosan hátranéztem. Nem kellett volna! A vállamon ugyanis ott pihent egy aljas sunyi kis támadó, s csak erre a pillanatra várt. Körbezümmögött, lendületet vett, és úgy vágódott az arcomba, mint ha a fejemet akarta volna letaszítani nyakam trónjáról! Egyenesen az orrnyergembe döfte be fegyverét. Kicsit még rugózott rajta mint ha csak azt mondta volna:
- Nesze! Ezt akartad? Na akkor most megkaptad! - és egyszerűen elszállt. Én leültem az árokpartra, és arra gondoltam, hogy rendes esetben most sírnék csendesen. De ez most nem rendes eset, meg aztán a büdös kölkök még mindig (még csak most igazán!) ott hahotáznak széles jókedvüben a sárgarépa ültetvény közepében, ahol a soronkívüli előadásom elvarázsolta őket, szóval most nem lehet sírni! Tehát felálltam, ünnepélyesen meghajoltam a "nézősereg" felé, és hazavonultam mint győztes világmegmentő, aki áldozat is egyben.
Szegény Nagyi már a konyhaajtóban állva várt, mint mindig ha soron kívül hamarabb érkeztem a gyomorkorgásnál, és a sebeket kereste rajtam.
- Gyanús vagy nekem! - mondta, majd megforgatott, körbevizsgált.
- Mondtam én! - mormogta maga elé, pedig nem is mondta... és nagy lendülettel el is tűnt a helyiségben (Na most nagyképű voltam. A nevezetes "helyiség" ugyanis egy nádpadlókból megépített, és szépen bevakolt konyha volt az udvar végében, a kecskeól, és egyéb "helyiségek" szomszédságában) majd egy ecetes ronggyal tért vissza. Rányomta a homlokomra, mert akkor már nem lehetett látni a szúrás pontos helyét, még adott egy pirulát amit egy pohár vízzel le is öblítettem, majd lefektetett a szobámban.
- Aludd ki magad kisfiam! - hallottam még félálomban.
Amikor felébredtem furcsa volt, hogy bár kinyitom a szememet, az mégis csukva marad. A szemeim környéke ugyanis úgy bedagadt, hogy két ujjammal kellett egy kis rést nyitnom, ha látni is akartam valamit. Na nem ragozom tovább. A lényeg az, hogy a nyaralásom megszakadt pár napra, és a városban (otthon) pihentem a következő hétvégéig amikor édesanyám ismét ráért  levinni a Balcsira Nagyi szárnyai alá.
Ez a fotó a támadást követő harmadik napon készült, amikor még igaz ágyban, de már nem "életveszélyben" tengettem napjaimat miközben az egykori hatalmas pupszi csupán "mongoloid " jelleget adott arcomnak.
De ez már csak utóhatás volt.
Mint ahogy az is, hogy attól kezdve (máig is) mindig nagyon meggondoltam, hogy jó ötlet-e valóban hogy csak úgy előveszem férfidíszemet, és nem rendeltetésszerűen akarom használni.
Mert hát attól bizonyos esetekben bedagadhat az ember arca is akár.
És az fáj

2017. november 6., hétfő

Cérnametélt

A fotót a Netről plagizáltam


Bizony mondom Néktek: Nagy találmány a cérnametélt!
Mert azonkívül, hogy eszméletlen finom amikor egy vasárnapi (ünnepi) húslevest szürcsölgetve az életet élvezem, nagyon hatásosan megóv engem az elhízástól is!
Nagyapám egyszerűen csak pofalocsolónak nevezte amin nagymamám minden alkalommal megbotránkozott.
 - Na de Karcsi!- méltatlankodott állítólag, és jelentőségteljes pillantásokat vetett a jelenlévő kiskorú gyermekekre miközben megigazította fia ölében a szalvétát..
 Én is  szakáll, és bajusz birtokában, egyik kezemben kanállal másikban szalvétával fogyasztom. (Nyugi! Még sosem kevertem össze a mozdulatokat!)
Kifejezett kedvencem ez a tészta. Bizonyára sokkal ízletesebb, mivel több íz épül be a tésztába a főzés során ha ilyen hajszálnyi vékony. De a legnagyobb áldását azzal fejti ki, hogy amikor az ember mohón "bezabálná", hát ez a feladat egyszerűen lehetetlen. Mert csak lassan, módszeresen lehet megenni, különben lecsúszik a kanálról, és lehetetlenné válik kulturált elfogyasztása. Persze neveletlenek, és türelmetlenek, valamint az agyafúrt lusták előre összetörhetik apróra, esetleg kiihatják alóla a lét, s utána már... (Óh borzalom! Ilyenre gondolni is bűn!) de az először is nem ér, másodszor pedig már nem ugyanaz az élvezet mint amikor az ember a végére ér, és jólesően hátradől székében a további fogásokra várva.
Ezek jutottak eszembe ma reggel amikor más nem lévén itthon, egy finom levest főztem reggelire.
Víz, zöldégleveskocka, ételízesítő (biztos ami hótziher) két előre lefagyasztott húsgombóc (igen! rizzsel bizony) aztán sűrítésnek kiöblítettem a levével a lisztesdobozomat ezzel egyben elvégezve a hőkiegyenlítés fontos lépését is. Persze magyar vagyok, tehát erőspityu mindig van itthon, így az is került bele.
És igen nagy elégedettség fogott el az eredménytől miközben egy kanál-egy törlés módszerével teleettem magam a levessel.
Bizony! Mondom Néktek! Nagy találmány a cérnametélt!
(itt a smile helye)

2017. november 5., vasárnap

Ez is freeblogos


title>Az a hosszú bot

Mon, 24 Oct 2011 19:34:41 +0100

6298852

Lehettem vagy hároméves, már akkor is a női nem lelkes híve (vagyis bizonyára inkább a női igené, ez majd alább talán tisztázódik) amikor a szomszédék Babiját állítólag fizikailag bántalmaztam. Azért mondom, hogy állítólag, mert sem emlékeim nem maradtak az ügyről, sem pedig szemmel látható jelei az illető takaros kis fehércseléden. Pedig vagy tizenöt év elteltével volt alkalmam keresni rajta alaposan az egykori sérelmek nyomát, de azt nem találtam.

Nos mindenesetre azon a bizonyos 1955 októberi napon édesapámat munkából hazatérve az a hír várta, hogy az egyszem fia bántotta a szomszédék kislányát. Apám rendszerető, következetes, de emellett nagyon békés természetű ember volt. Maga elé állított, nagy szeretettel végignézett rajtam, majd kérdőre vont.

Valóban nem emlékszem a dologra, de szemtanúk egybehangzó véleménye szerint arra a kijelentésre miszerint: - "Majd szerzek egy olyan hosszú botot ami a hivatalból egészen hazáig elér!" - állítólag felcsillanó szemmel azt ragyogtam:

- " És az az enyém lesz?"

Apám, és a körülöttünk "fontos" teendőket éppen ellátó asszonyok erre viszont légzési zavarokkal kezdtek küzdeni intenzíven.

Mindebből én állítólag semmit sem vettem észre. Valószínűleg akkor már messze jártak gondolataim. Talán éppen azt tervezetem, hogy hogyan fog az a hosszú bot a hivatalból hazakerülni. És hogy elég erős leszek-e ahhoz, hogy felemeljem azt ha Babi megint olyan "ellentmondó" lesz.

Mondom: hároméves lehettem akkor. Tudatlan kis gyermek.

2017. november 1., szerda

national hibernation


Azon töröm a fejem, hogy egy új vállalkozást kellene indítanom a magyarság megsegítése érdekében. Ez egy igen hasznos tanfolyam lenne melynek keretében a jelentkezőket megtanítanám a nehéz idők gond nélküli átvészelésére. Egyszerű a történet. A mintát a barna, és fekete medvéknél már évezredek óta jól bevált módszerről másoltam.
A neve: Téli álom.
Először is a tanfolyamra jelentkezők (persze csak aki már befizette a díjakat rendesen) megtanulhatnák, hogy hogyan kell többrétegű bundát növeszteni. Ez igazából nem lesz nehéz, mert az elmúlt idők divatja miatt, amikor is mindenki csupaszra szőrtelenítette magát egy eszement idióta, és gusztustalan mánia miatt, aki most hirtelen abbahagyja ezt a hülye szokását, annak a rengeteg szőrtelenítés miatt a szervezete elkezdi eszméletlen tempóban megnövelni a testszőrtömegét, (itt vannak igen nagy előnyben a birkák, és a hozzájuk nagymértékben hasonló egyedek) tehát az első lépés adott. Ezután a hallgatók letanyáznak egy szép napos őszi időben egy halgazdaság közelében, és annyi halfejet zabálnak amennyit csak bírnak anélkül, hogy a nemzeti halőrök lebuktatnák őket. Ezzel olyan testzsír réteghez jutnak, ami elegendő a következő nehéz időszak átvészelésére. Barlangot keresniük már nem kell, hiszen "lakásaikból" már rég kilakoltatta őket néhány jótékony cég a kormány útmutatása, és irányítása segítségével. Tehát már mindenki megoldotta téli vackának kérdését barlangban, csatorna, és kábelalagútban, elhagyott nyaralókban, fásfészerekben stb.
És most jöhet a nagy mutatvány!
Medvemódra le kell csak lassítani a szívverést kb. percenkénti kettő-háromra, amivel rengeteg energiát meg lehet spórolni. Gondoljunk csak a mackók példájára! Így azután szinte csupa öröm, csupa szórakozás az a néhány hónap amit még ki kell bírniuk a következő választásokig.
Csak egy problémára nem találtam még megoldást. El nem tudom képzelni, hogy hogyan, és mivel lehet IDŐBEN felébreszteni, észhez téríteni a rengeteg mélyalvót hogy le ne késsék a kínálkozó alkalmat egy olyan élethez amiben már semmi szükség nem lesz e tanfolyamon tanult és elsajátított képességekre.
"Közelg" a március! Sietnem kell ezzel az új vállalkozással ha nem akarok élethosszig ebben a zord időben hibernálni...

2017. október 31., kedd

Freeblogból...


Halottak napján

Mon, 31 Oct 2011 20:29:43 +0000

6298848

A nap lemenőben volt amikor egy tétova alak a sír szélére tette kis csomagját. Felegyenesedett, sokáig kotorászott zsebében mire megtalálta a gyufát. A láng sercenve lobbant fel. Először a gyertya alját melengette, majd ezt a kissé olvadt végét szorította a betonra. Szellő legyintette a frissen gyúló lángot, mire az szinte azonnal ellobbant.

- Mindig ez van. - morogta.

- Minden évben, minden temetőben, minden síron pont akkor támad fel a szél amikor nem kellene. - lassan körülnézett. Valami szélfogót keresett, hogy az a láng legalább addig égjen míg ő látja elmenőben. Közben a szél ismét elcsendesedett, s az immár többedszer meggyújtott gyertya lángja végre lelkesen táncoltatott virágformájú árnyakat a márványon melyen nevek, évszámok, és jelzők vésetei látszottak.

- Besötétedett - gondolta a férfi. - Már majdnem vaksötét van.

Ebben a pillanatban gyúltak fel a temetői világítás fényei. A lámpák szépen sorban kezdtek először csak izzani, majd egy-egy bátortalan kísérlet után a fényük villódzni, később folyamatosan erősödve áradni kezdett a sírok között. A szomszédos sportpálya felől egy edző sípszava harsant. Távolabb egy induló autó törte meg a csendet. A csend! Tényleg! Emberünknek eddig fel sem tűnt, hogy mekkora csend van. Pedig ma rengetegen járnak a sírok között. Mindenhol mécsesek, virágok, koszorúk. A látogatók senkire nem nézve, lehajtott fejjel úgy mennek el egymás mellett, mintha zajtilalom lenne. Sehol egy hangos szó, sehol egy magáról megfeledkezett suhanc... Csak virágok, és fények. Ünnepi fények. Ma mindenki szereti a halottait. A férfi órájára nézett, tekintetét előbb a sorban legalsó feliratra, majd az égre emelte. Az égen milliónyi csillag ragyogott. Ahogy ott állt gondolatai egyre messzebbre szálltak. Szinte beleolvadt ebbe a messzeségbe. Egyre kisebbnek érezte magát, mintha zuhanna a semmibe a csillagok között száguldva maga is egyre közelebb az égiekhez... Talán nem is volt jelen abban a pillanatban.

Még lépett kettőt a betonfedél mellett, lesöpört egy frissen odahullott falevelet, megigazította utoljára a csokrot amit imént helyezett el a többi rengeteg virág közé, és nagyot sóhajtott. Mögötte egy idős hölgy tolta kerékpárját az ösvényen egy lámpa alatt éppen. Kormányán egy kosárban kiskerti kéziszerszámok. Kapácska, kicsi lapát amit talán unokájától "örökölt", s egy locsoló.

- Nekem is mennem kellene már - gondolta amint nézett hosszan utána. Kilépett az útra. Eleinte még hátratekintett néhányszor, majd felgyorsította lépteit, és a város felé vette az irányt.

Még járták néhányan a temetőt. Még szaporodtak a fények. Még azon a síron is sokáig lobogott a kis gyertya lángja. A feljövő hold fényében egyre élesebben rajzolódott ki egy felirat: Élt ötven évet.

A csillagok ragyogtak...



venember

2017. október 21., szombat

Minden nap


Eső után gomolyfelhők vígan szaladgálnak,
majd napsütés jön igazi, ideje a nyárnak,
s most az úton vöröshajú, szeplős lányok
rövid ujjú pólóban vidáman flangálnak"...

Jöjjön rád, és ne kapjál!

Háromszínű bunda, húsz karma szikrázik,
kandúrnak túl finom, cicalánynak látszik.
Kedvesen dorombol, mindig nagyon fázik,
szemem ha behunyom érzem: már hiányzik
amint önfeledten ölemen hintázik...



Nemigaz?

Merő okoskodás csupán minden amit az életről, szerelemről, vagy bármiről tudni vélünk. Ez mind elenyészően pici része a nagy EGÉSZnek. Mindaddig így is marad ez amíg legalább azt sikerül megfejteni hogy mi az, hogy Élet.
De ez egy ördögi kör. Ez a titok ugyanis "belülről" nem megfejthető. Tehát a megfejtéséhez előbb meg kellene halnunk. Úgy pedig nehéznek tűnik a dolog.

VAGY!
Vagy itt jöhet képbe a mesterséges intelligencia. (és itt most nem a politikusok lopott diplomamunkáira gondolok)
Az már megint érdekes kérdés, hogy ha ilyenformán sikerül megfejteni az ÉLET értelmét, azt emberi elmével képes lesz-e bárki megérteni.
Mindegy! Néhány áltudós, és politikus majd biztosan állítani fogja, hogy ők aztán bizony!
Javasolom, hogy amíg ez is el nem következik, addig mi egyszerű emberi lények minden ebbéli tudás, és okosság nélkül csak úgy egyszerűen ÉLJÜNK, szeressünk vagy legalábbis tegyünk meg bármit (amivel másoknak nem ártunk) a boldogságunkért!
Mást ennyike tudás birtokában nemigen tehetünk.
Nemigaz?

2017. október 9., hétfő

Amiért élni érdemes

Ma kaptam egy páciensem feleségétől. Szülinapomra küldte, de valamiért ma érkezett meg. Elérzékenyültem tőle. Nem csak a sugárzó hálaérzés, de a közölt hír miatt is.
Szóval a levélke név nélkül:

"Annyi mindent szeretnék neked mondani!
Elsősorban, hogy  legyen gyönyörű napod ma!
E nap energiája adjon neked erőt az élet nehéz pillanataiban és boldogsággal árasszon el emléke, amikor szükségét érzed!
Más: István teljesen meggyógyult, szerintem ő nincs tisztában azzal, hogy ezt NEKED KÖSZÖNHETI!
Csuda Csoda Ember vagy te!♡
Én szeretném megköszönni neked tudásodat, gondoskodásodat, figyelmességedet!
ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG!"

2017. október 4., szerda

Táskák

Ma jogosítványhoz készíttettem képeket. Nem kellett volna megnéznem az eredményt! Na mermikó a tükörbe téved a tekintetem, akkor szemüveg nélkül látom a homályt. Most meg szemüveggel sem lett élesebb a kép...

2017. szeptember 29., péntek

WIFI ha nincsen

Nincs wifim! Az egy olyan valami, hogy ha nem fizetik, akkor nem van.

De VAN A SZOMSZÉDNAK!!! :-)

2017. szeptember 17., vasárnap

Here again

Mielőtt még valaki rosszra gondolna, csak arról értekezem, hogy ismét itt vagyok a szigeten. És ez nem egy fesztiválsziget! Bár ha azt tekintem, hogy este óta egy reptér  csarnokában üldögélek (dőlöngélek, kábulok, és alvásról álmodozom) akkor pedig igenis fesztiválban érzem magam a sok kétéves méretű, de hároméves kölök zsivajában, akik szülői beleegyezéssel (biztatással) csinálják a fesztivált. Sosem hittem, hogy éjszakánként mennyi ember kényszerül ilyen helyen várni a gépét. Leülni sincs hely leginkább, s még egy sor hajléktalan (magyarok is) is beszivárog a melegre. Onnan lehet őket felismerni, hogy időnként helyet változtatnak. Talán azért, hogy ne legyenek feltűnők a reptéri rendőröknek. Pedig azok nem is foglalkoznak velük. Egy darabig én is a kígyózó padokon próbáltam aludni, de nem ment. Hiába! Még nincs benne elég tapasztalatom. Aztán bedöntöttem egy bögre forró csokoládét, ettől melegem lett, és nem bírtam elaludni. Szóval most írok, és közben figyelem a lézengőket. Szóval here again, tehát megint itthon vagyok. Na nem a lakásomban, de legalább szigeten belül.
Régen akkor éreztem ezt az "itthon vagyok" érzést, amikor hosszabb (több mint kétórás) távollét után visszaértem az imádott Mátrába. Ahogy a kocsi emelkedni kezdett az úttal, tüdőmet megtöltötte a friss erdőillat, és belőlem kiszakadt egy nagy megkönnyebbült sóhaj: ITTHON vagyok!
Most ugyanezt éreztem amikor a megszokott bizonytalansággal tette le a gépet egy cipóképű, majd mire a terminálba értem, már ismerősként mosolyogtak rám az emberek. De később betűrtem az ingemet, és azóta egy mosoly sincsen!
Szóval itthon vagyok ismét! Sehol a tolakodók, lökdösődők, szitkozódók. Igaz, most nem Budapestről jöttem, hanem megszakítottam utamat Londonban, ezért csak néhány honfitársam emlékeztet hazámra a viselkedésével, és túlzás nélkül állítom, már a látványával is.
Csak otthonhagyott szeretteim hiányoznak.
Megint...