2018. január 30., kedd

Egy behajtási kísérlet hangulatváltozásai


1.-





Feladó: Gábor Orbán <orbigabi@gmail.com>
Dátum: 2017. augusztus 17. 11:53
Tárgy: Tartozás?
Címzett: valsz@intrum.hu


Kedves Intrum!
Ma küldte át interneten egy házbeli megbízottam az önök tartozáskövetelő levelét.
Válaszom a következő:
A 2010-ben keletkezett adósságomat a fent említett uzsorás céggel, még abban az évben tisztáztam. Én ugyanis a teljes összeget visszafizettem oly módon, hogy a hitelközvetítő rabszolgájuk magánszámlájára utaltam. Ezt egy alkalommal személyesen is tisztáztam, amikor személyesen keresett meg egy rabszolgahajcsárjuk, aki a hitelkihelyező rabszolgákat hivatott molesztálni, és ellenőrizni. Minden dokumentumot másolatban átadtam neki, és azt követően a dolog részemről (állítólag részükről is) rendezve volt. Erről ott, és akkor mindkét fél részéről aláírt dokumentum is született.  Én több mint öt éve Észak-Írországban élek. Azóta hivatalos (iktatott, átvételkor aláírással igazolt ) követelést ettől a tolvajbandától nem kaptam, és a fennálló rendelkezések értelmében ez a követelés ilyen módon több okból is alaptalan. 
Tisztelettel megkérem Önöket, hogy ezt a dolgot tisztázzák a követelővel, mert nekem rendelkezésre állnak a bizonyítékok miszerint nincsen tartozásom feléjük, ennél fogva ha bárki ezen az alapon tőlem bármilyen összeget behajt-végrehajtat, akkor kénytelen leszek egy komoly összegű kártérítési keresetet beadni az illetékes bíróságnak, s az lényegesen magasabb összegről fog szólni az anyagi, és nem anyagi károk okán mint amennyiért Önöknek megérné engem ezzel a dologgal tovább zaklatni.
Kérem válaszom szíves tudomásulvételét e-mailben visszaigazolni!

Tisztelettel: 

2017/08/17    Omagh, Tyrone,  Észak-Írország
                      Orbán Gábor






2.-



Intrum Justitia valasz@intrum.hu

2017. 08. 18.
címzett: saját magam

Tisztelt Orbán Gábor!


Hivatkozva Társaságunkhoz 2017. augusztus 17-én érkezett elektronikus megkeresésére tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően (az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény – info tv. – 7.§ (3) bekezdése; a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 160-161. §) kizárólag az érintett ügyfél vagy az általa megfelelően meghatalmazott személy részére adhat érdemi tájékoztatást. Erre tekintettel kérjük, hogy az alábbi adatok megadásával azonosítsa magát, avagy csatolja meghatalmazását!

Beazonosításhoz szükséges adatok:

Név:

Anyja neve:

Születési hely, idő

Ügyiratszám:


Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a fenti adatok megadásával beazonosítja magát, Társaságunk az Ön ellenkező jelzéséig a fent megadott ügyiratszámmal nyilvántartott ügyben az e-mail címet, melyről levele érkezett, az Ön e-mail címének tekinti, és arra válaszul küldött elektronikus levelében érdemi tájékoztatást nyújt az ügyről. Tájékoztatjuk, hogy e-mail címét Társaságunk a követeléskezelési eljárás lefolytatásához fennálló jogos érdeke alapján, illetve arra tekintettel, hogy azt Ön adta meg, elérhetőségi adatként rendszerében rögzíti, és követeléskezelés céljából kezeli.

Tájékoztatjuk, hogy további elérhetőségi adatokat is megadhat, amelyeket – azok megadása esetén –Társaságunk az Ön hozzájárulása alapján az Önnel szemben fennálló követelés kezelése, az Ön tájékoztatása céljából kezel:

Telefonszám:

E-mail cím:

Lakcím:


Tájékoztatjuk, hogy az info törvény 14. § alapján bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezelésével kapcsolatban, kérheti adatai helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelés kivételével – kérheti adatai törlését és zárolását, hozzájárulását visszavonhatja, továbbá az Info törvény 21. § alapján tiltakozhat adatai kezelése ellen. Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a követeléskezeléshez mindenképpen szükséges, hozzájárulás alapján kezelt adatokat (beazonosításhoz szükséges személyes adatok, elérhetőségi adatok) a hozzájárulás visszavonását követően is kezeli a követeléskezeléshez kapcsolódóan fennálló jogos érdek alapján.





Tisztelt Követelődző Társaság!
Minden adatomat tudják, ismerik, és használják is, tehát beugrató e-mailjüket viccnek tekintem. Semmiféle további végrehajtási célú tevékenységüket nem ismerem el jogosnak. Az Önök által említett ügy régen rendezve lett. Ha nem lett volna, akkor a törvény szerinti elévülés miatt okafogyott az Önök mindenféle behajtási kezdeményezése. Amennyiben mégis meg akarnak rövidíteni akkor a már említett módon kénytelen leszek én is jogi útra terelni a dolgot, mert nem vagyok sem hajlandó, sem képes semmiféle további megrövidítésemhez asszisztálni. 
Még egyszer közlöm:

Nincs semmi olyan adósságom a fent említett uzsorás cég felé amire hivatkoznak!
Tisztelettel:
 Orbán Gábor

50 Mulnafye Road, Omagh, Tyrone, u.k.
BT790PG
007925109545
Anyám neve Tenczer Ibolya Ilona
Születtem 1952 09 22  Székesfehérvár
Jelenleg az a nyomorult nyugdíjnak nevezett összeg áll rendelkezésemre a megélhetésre ami az özvegyi nyugdíjjal együtt 53000 Ft. Ebből élek idekint. Szívességi lakáshasználóként. Azért vagyok itt, mert abbol az összegből otthon a rezsit sem tudom kifizetni. Csak a gyógyszereim 15-18 ezer Ft. havonta. Itt az egésségügyi ellátásom teljesen ingyenes, amit a Magyar állam Vállalt megtéríteni, mivel az EU minden magyar állampolgárnak is állja az ilyen költségeit, de otthon ez valahogy nem jut el az érintettekhez. Mivel itt élek, nem tudják elvonni, így nekem is ingyenes az egészségügy itt. Érdekes, hogy ha hazamennék, ott egy kibaszott forintot sem kapnék.
Ha Önök bármit elvonnak, azzal a halálos ítéletemet írják alá-
Tisztelettel:  Orbán Gábor 
 (ez az Orbán nem az az Orbán) 




3.-

Nem részletezem, a továbbiakban minden levelemre ugyanazt a választ kaptam, mint amikor az apa a hülye gyerekével próbál beszélni, de az mindenre csak azt mondja:  AAAALMA


Itt már csak az egyre eldurvuló hangnemű válaszaimat közlöm. Képzeljétek közéjük az ismét bemásolt régi szajkót.



RE: Tartozás? 832690002666 2017/74658; 2017/81963 - 832690003246


Gábor Orbán orbigabi@gmail.com

2017. 11. 28.
címzett: Orbán
Ez az előzmény...
---------- Továbbított üzenet ----------
Feladó: "Gábor Orbán" <orbigabi@gmail.com>
Dátum: 2017. okt. 2. 16:42
Tárgy: RE: Tartozás? 832690002666 2017/74658; 2017/81963 - 832690003246
Címzett: "panasz" <panasz@intrum.hu>
Másolatot kap: 

Tisztelt (?) Sanyargatóim!
Látom én, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét (a szemét).
Tehát két dolgot tehetek:
1.- Mindenféle szexuális programjavaslatokat tehetek (ki kinek a micsodáját stb.)
2.- Szarok rá.
Utóbbira szavazok: Jó munkát, jó szórakozást kívánok!

O G
Ügyiratszámok: 832690002666, 832690003246
Ügyiratszám az engedményezőnél: 1504000304427
Iktatószám: 2017/74658; 2017/81963

Tárgy: Tájékoztatás
2017. okt. 2. 16:30 ezt írta ("panasz" <panasz@intrum.hu>):
Engedményező: Provident Pénzügyi Zrt.

Tisztelt Orbán Gábor!

Köszönettel vettük megkeresését. Hivatkozva Társaságunkhoz 2017.09.06. napján érkezett elektronikus megkeresésére, az alábbiakról tájékoztatjuk.

Álláspontját rögzítettük, azonban leveleiben az Ön által sérelmezett eljárással kapcsolatban újabb olyan tényt vagy adatot nem hozott a tudomásunkra, amely az eddigi álláspontunkat megváltoztatná.

A Provident Pénzügyi Zrt. a 832690002666 ügy tárgyát képező követelést az Intrum Justitia Zrt-re engedményezte 2017.07.04. napján, ezért az engedményezés időpontjától számítva minden kötelezettségének és jogosultságának az Intrum Justitia Zrt. válik alanyává.



4.-


From: Gábor Orbán [mailto:orbigabi@gmail.com]
Sent: Monday, October 30, 2017 9:22 AM
To: panasz
Subject: RE: Tartozás? 832690002666_DPD_2017/109138 832690003246_DPD_2017/109147

T. Cím!
Javasolom, hogy az eddig használt nevüket sürgősen változtassák meg olyanra amely név tevékenységüket egyértelműsíti. Ajánlom pl. nemes egyszerűséggel a "CROCUTA" elnevezést.
Legmélyebb tisztelettel:





5.-

From: Gábor Orbán [mailto:orbigabi@gmail.com]
Sent: Tuesday, November 28, 2017 5:37 PM
To: Intrum Justitia
Subject: RE: Tartozás? 832690002666 - DPD_2017/121534; 8 832690003246 - DPD_2017/121537

Kedves I J!
Nem tudom, hogy mondjam, hogy megértsék?!
Azzal, hogy folyamatosan basztatnak, azzal nem érnek célt. Az önokhöz hasonló vérszopó társaságok erőszakossága miatt, valamint a regnáló hatalom eredményes tevékenysége miatt (amihez képest Önök Kiss Mihályok) én már öt éve külföldre kényszerültem éhhalált elkerülendő.
Bevétel nélküli önkéntes munkát végzek. 
Amennyiben a továbbiakban is zaklatni szeretnének munkavégzés helyett, úgy megtalálnak Észak-Írországban. Címem: 50 Mulnafye Road Omagh, Tyrone BT790PG
Pénzem nincs, jövőm szintén. De bármikor szívesen társalgok Önökkel az időjárásról.
További eredmênyes útonálló munkát kívánva:

Orbán Gábor

U.i. Ez nem az az Orbán.





6.-


 From: Gábor Orbán [mailto:orbigabi@gmail.com
Sent: Thursday, December 28, 2017 6:06 PM
To: panasz
Subject: Re: Tartozás? 832690002666 -_DPD_2017/130488, 832690003246 - DPD_2017/130490

Szeva!
Még mindig nem érted? Nem fizetek önként kétszer egy rohadék számlát! Hajtsák be azon a dolgozójukon aki lenyelte!
G



Ezeket a "leveleket" okulásul tettem ki. Igazából csak arra tettem kísérletet, hogy változik-e a "hivatal" hozzáállása ha udvarias, vagy ha bunkó módon közlöm velük, hogy nem értek egyet velük. 
Eredmény: Leszarják!

A további megkereséseikre nem reagálok.


2 megjegyzés:

Margit Halpern írta...

Kész agyrém, de nem csodálkozom

Vénember írta...

Tulajdonképpen ez az a Magyarország ami számomra élhetetlen. Természetesen nem a követelés, büntetgetések, molesztálás a fő ok. Közrejátszik a hatalom cinikussága, az "ellenzék" teszetoszasága, a médiák, valamint a közbeszéd tervezett lezüllesztése, az emberek egymás ellen uszítása, és a kilátástalanság. Arról nem is beszélek, hogy mit kapok mindig a nevemért!
Sajnos mindez előre jól látható volt, mint ahogyan a mostani hatalom viharos távozása is az. Nagyon sajnálom, hogy nem sok reményem lehet egy ismét rendezett Magyarország élvezetére. Ahhoz kellene még egy teknősbékaélet. Na ez az igazi agyrém. Ezek a kis közjátékok inkább már csak szórakozás, hogy ha már mindegy, akkor legalább ne legyen unalmas az élet.