Az este korom sötétben ballagtam hazafelé. Azaz nem nagyon lehet ballagásnak nevezni azt a bolyongást amit a cudar időben produkáltam. A viharos szél minduntalan alámkapott, lökdösött, s időnként akkorákat dobott rajtam, hogy néha többet tartózkodtam a levegőben mint a szilárd talajon. De nagynehezen hazaértem egyszercsak.
A kapuban jártam éppen, amikor szembetaláltam magam valakivel. Meglepődtem, mert tudomásom szerint ebben a késői órában ha én nem otthon voltam, akkor a tanyának üresnek kellett volna lennie. De szemmel láthatóan nem az volt. Igyekeztem jobban szemügyre venni késői látogatómat, de beletelt egy kis időbe mire kitöröltem szememből a vizet amit a szél eső formájában volt szíves belehordani. De amint kicsit tisztult a kép, nagyot dobbant a szívem, és majdnem összecsináltam magam. Egy termetes barnamedve állt eőttem, és kiváncsian méregetett. Lassan, nagyon lassan elkezdtem hátrálni. Eszembe jutott a régi tanítás, hogy hangosan kell ilyen esetben beszélni, akkor a medve általában azt hiszi, hogy nem vagyok egyedül, és továbbáll. Tehát megköszörültem a torkomat, és belefogtam. Persze rögtön a tanmese kitalálójának a kedves édesanyja jutott eszembe, mert nem készített fel engem arra, hogy ugyan ilyenkor nem a torka szűkül össze az emberfiának, hanem inkább az alfele, és mégis nehéz megszólalni. Én ott akkor nem tudtam kinyögni semmit egy pillanatig. Az alfelemmel pedig pont fordítva jártam, hiszen szinte minden erőmmel azt kellett összeszorítanom, hogy nehogy sz...égyenben maradjak ha túlélem esetleg ezt a találkozást.
Inkább elkezdtem beszélgetni a szőrmókkal eképpen:
- Szevasz te Állat! - de semmi válasz. - Mi a fenét keresel te itt az én tanyámon? - ismét semmi válasz. Csak áll előttem, és bambán bámul valahová a cipőm orra elé. - Felbátorodtam ettől, és lazára vettem a figurát.
- Süket-e vagyol-e te? - förmedtem rá, mire lassan rám emelte a tekintetét, és szemmel láthatóan elcsodálkozott, De én addigra már olyan bátorra merevedtem, hogy megalázó szemtelenséggel lehordtam szerencsétlent, méztolvaj anyukáját emlegettem, meg az összes szégyentelen ősét akik a világra nemzették a fajtáját, szóval efféle csacskaságokkal szórakoztattam, de semmi hatás!
Odáig merészkedtem, hogy egyszerúen legyávatehetetleneztem, mire belenézett a szemembe két hatalmas szomorú szemével, és aszondta:
- Ne cseszegessél mán! K..vára fárat vagyok!
- Akkor aludjál! - vágtam rá zavaromban, hátat fordítottam neki, és eliszkoltam a ház felé.
Az jutott eszembe, hogy remélem, most nem fog akadni a zárban a kulcs, ha elérek egyáltalán élve odáig.
Barnamedvék kergetődzésére eszméltem. De ezek nagyon szelidek voltak. Szerelmesen kergetőztek, birkóztak. A narrátor meg is jegyezte, hogy ez maciéknál így szokás itt az orosz vadonban...
-
A kapuban jártam éppen, amikor szembetaláltam magam valakivel. Meglepődtem, mert tudomásom szerint ebben a késői órában ha én nem otthon voltam, akkor a tanyának üresnek kellett volna lennie. De szemmel láthatóan nem az volt. Igyekeztem jobban szemügyre venni késői látogatómat, de beletelt egy kis időbe mire kitöröltem szememből a vizet amit a szél eső formájában volt szíves belehordani. De amint kicsit tisztult a kép, nagyot dobbant a szívem, és majdnem összecsináltam magam. Egy termetes barnamedve állt eőttem, és kiváncsian méregetett. Lassan, nagyon lassan elkezdtem hátrálni. Eszembe jutott a régi tanítás, hogy hangosan kell ilyen esetben beszélni, akkor a medve általában azt hiszi, hogy nem vagyok egyedül, és továbbáll. Tehát megköszörültem a torkomat, és belefogtam. Persze rögtön a tanmese kitalálójának a kedves édesanyja jutott eszembe, mert nem készített fel engem arra, hogy ugyan ilyenkor nem a torka szűkül össze az emberfiának, hanem inkább az alfele, és mégis nehéz megszólalni. Én ott akkor nem tudtam kinyögni semmit egy pillanatig. Az alfelemmel pedig pont fordítva jártam, hiszen szinte minden erőmmel azt kellett összeszorítanom, hogy nehogy sz...égyenben maradjak ha túlélem esetleg ezt a találkozást.
Inkább elkezdtem beszélgetni a szőrmókkal eképpen:
- Szevasz te Állat! - de semmi válasz. - Mi a fenét keresel te itt az én tanyámon? - ismét semmi válasz. Csak áll előttem, és bambán bámul valahová a cipőm orra elé. - Felbátorodtam ettől, és lazára vettem a figurát.
- Süket-e vagyol-e te? - förmedtem rá, mire lassan rám emelte a tekintetét, és szemmel láthatóan elcsodálkozott, De én addigra már olyan bátorra merevedtem, hogy megalázó szemtelenséggel lehordtam szerencsétlent, méztolvaj anyukáját emlegettem, meg az összes szégyentelen ősét akik a világra nemzették a fajtáját, szóval efféle csacskaságokkal szórakoztattam, de semmi hatás!
Odáig merészkedtem, hogy egyszerúen legyávatehetetleneztem, mire belenézett a szemembe két hatalmas szomorú szemével, és aszondta:
- Ne cseszegessél mán! K..vára fárat vagyok!
- Akkor aludjál! - vágtam rá zavaromban, hátat fordítottam neki, és eliszkoltam a ház felé.
Az jutott eszembe, hogy remélem, most nem fog akadni a zárban a kulcs, ha elérek egyáltalán élve odáig.
Barnamedvék kergetődzésére eszméltem. De ezek nagyon szelidek voltak. Szerelmesen kergetőztek, birkóztak. A narrátor meg is jegyezte, hogy ez maciéknál így szokás itt az orosz vadonban...
-
5 megjegyzés:
Hűha!!! - ez nagyon érdekes, izgalmas, helyenként mulatságos, de leginkább hihetetlen történet. Ezzel nem azt akarom írni, hogy ne hinném el minden szavadat.
Azért annak örülök a leginkább, hogy olvashattam a legújabb bejegyzésedet, mert ez arról győz meg, hogy tényleg meg-úsz-tad!!! - méghozzá épségben a medvesztoridat.
Remélem nem találkoztok a jövőben túl gyakran. Készülj fel azért az eshetőségre!
Bátorság!!!
Kedves vagy! öszi. De itt szeretném felhívni a figyelmedet az utolsó négy sorra. :-)
Hihetetlenül hihető. Sikerült hősies félelmével teljesen magával ragadnia, átéreztem minden pillanatát.
Az, hogy valószínűleg belealudt a TV-nézésbe, nagyon tetszetős befejezés. Mikorra várható, hogy kiadják a műveit? Jó lenne nyomtatott formában élvezni esténként, talán továbbálmodnom is sikerülne!
én is el szoktam aludni a tv előtt
Ezek szerintem nem elég komolytalanok a kiadatásra. Ha azok lennének én örülnék legjobban, bár eddig ez eszembe sem jutott. Én u.i. kényíszeríró vagyok. Csak akkor írok, ha valami ki akar kívánkozni. Ez háromféle okot jelent. Egy: Ha boldog vagyok
Kettő: ha szomorú vagyok
Három. ha dühös vagyok. Bár ebben az esetben leginkább nem a dühömet fejezem ki, hanem írok egy marhaságot amitől jobb lesz a kedvem. Remélem Nektek is! :-)
Megjegyzés küldése