Az óév már majdnem végetért.

Szép év volt ez. Vagy csak a látásom gyengül?

Love always comes back

Mióta legalább kétágú vagyok állandóan szerelem gyötör. És általában annyi, hogy elég kettőnek is egyszerre...  De az sem utolsó, hogy ha egyszer valaki elrabolta a szívemet, az örökké az övé is marad némileg. Talán ez az oka, hogy amikor újra, és újra elönt a szerelem, akkor minden korábbi érzés is feltör, és uralkodni kezd rajtam. Nem lehet rangsorolni szerelmeimet, mert valamennyit halálosan éltem meg, s ezek örökké azok is maradtak bennem. Talán ezért van az, hogy minden újabb szerelem felerősíti bennem a korábbiakat. Érdekes érzések kerítenek hatalmukba amikor valamelyik aktuálissá válik például egy véletlen találkozás során, akár ha utcán látom, akár ha a sírjára teszek egy szál virágot. Olyankor csak a szép emlékek élednek fel bennem. És a fájdalom emléke a bűntudattal melyeket én okoztam nekik érdemtelenül. Az is érdekes, hogy az én szerelmeim mind gyönyörúek maradtak. Egy sajnos nem túl hosszú sor nagymami. Kedves hozzászólások a FB-n, szeretetteljes köszöntéseik ünnepeim során, ingerlő hangjuk a telefonban, és minden szinten minden kapcsolat valami régi-új boldogságot gerjeszt szívemben.
Olyankor éjszakai álmaim is gyönyörűek lesznek.
Azt hiszem, ezért van az, hogy nekem minden álmom gyönyörű.
Szerencsésnek érzem magam.
És hálásnak. Bár az már egyre gyakrabban a fotelben realizálódik a televízió előtt.

Este van, estevan hű de szőrös teste van!

Az este korom sötétben ballagtam hazafelé. Azaz nem nagyon lehet ballagásnak nevezni azt a bolyongást amit a cudar időben produkáltam. A viharos szél minduntalan alámkapott, lökdösött, s időnként akkorákat dobott rajtam, hogy néha többet tartózkodtam a levegőben mint a szilárd talajon. De nagynehezen hazaértem egyszercsak.
A kapuban jártam éppen, amikor szembetaláltam magam valakivel. Meglepődtem, mert tudomásom szerint ebben a késői órában ha én nem otthon voltam, akkor a tanyának üresnek kellett volna lennie. De szemmel láthatóan nem az volt. Igyekeztem jobban szemügyre venni késői látogatómat, de beletelt egy kis időbe mire kitöröltem szememből a vizet amit a szél eső formájában volt szíves belehordani. De amint kicsit tisztult a kép, nagyot dobbant a szívem, és majdnem összecsináltam magam. Egy termetes barnamedve állt eőttem, és kiváncsian méregetett. Lassan, nagyon lassan elkezdtem hátrálni. Eszembe jutott a régi tanítás, hogy hangosan kell ilyen esetben beszélni, akkor a medve általában azt hiszi, hogy nem vagyok egyedül, és továbbáll. Tehát megköszörültem a torkomat, és belefogtam. Persze rögtön a tanmese kitalálójának a kedves édesanyja jutott eszembe, mert nem készített fel engem arra, hogy ugyan ilyenkor nem a torka szűkül össze az emberfiának, hanem inkább az alfele, és mégis nehéz megszólalni.  Én ott akkor nem tudtam kinyögni semmit egy pillanatig. Az alfelemmel pedig pont fordítva jártam, hiszen szinte minden erőmmel azt kellett összeszorítanom, hogy nehogy sz...égyenben maradjak ha túlélem esetleg ezt a találkozást.
Inkább elkezdtem beszélgetni a szőrmókkal eképpen:
- Szevasz te Állat! - de semmi válasz. - Mi a fenét keresel te itt az én tanyámon? - ismét semmi válasz. Csak áll előttem, és bambán bámul valahová a cipőm orra elé. - Felbátorodtam ettől, és lazára vettem a figurát.
- Süket-e vagyol-e te? - förmedtem rá, mire lassan rám emelte a tekintetét, és szemmel láthatóan elcsodálkozott, De én addigra már olyan bátorra merevedtem, hogy megalázó szemtelenséggel lehordtam szerencsétlent, méztolvaj anyukáját emlegettem, meg az összes szégyentelen ősét akik a világra nemzették a fajtáját, szóval efféle csacskaságokkal szórakoztattam, de semmi hatás!
Odáig merészkedtem, hogy egyszerúen legyávatehetetleneztem, mire belenézett a szemembe két hatalmas szomorú szemével, és aszondta:
- Ne cseszegessél mán! K..vára fárat vagyok!
- Akkor aludjál! - vágtam rá zavaromban, hátat fordítottam neki, és eliszkoltam a ház felé.
Az jutott eszembe, hogy remélem, most nem fog akadni a zárban a kulcs, ha elérek egyáltalán élve odáig.
Barnamedvék kergetődzésére eszméltem. De ezek nagyon szelidek voltak. Szerelmesen kergetőztek, birkóztak. A narrátor meg is jegyezte, hogy ez maciéknál így szokás itt az orosz vadonban...
-