Táncba forrva

Egy szajkó leste őket a fenyőfa csúcsáról. Időnként odafüttyentett társainak valamit mintha csak az aktuális pletykát terjesztené. Bámult egy kicsit majd füttyentett aztán megint bámult megint füttyentett. Mintha csak azt mondta volna:
 - Te! Nézd már! Ezek itt mit csinálnak!
De ők erről tudomást sem vettek. Pontossbban semmiről sem vettek tudomást. Táncoltak. Körbe körbe forognak időnként megérintették egymást aztán eltávolodtak majd újra közeledtek és ez a tánc már hosszú percek óta tartott. Először a lány kezdett elfáradni. Lelassította lépteit. Aztán úgy fordult, hogy a fiú ha nagyon akarja, átkarolhassa a derekát. Na több sem kellett annak! Azonnal ráfordult a magát megadó lánmyra, és nagy igyekezettel próbált megfelelni az elvárásoknak. Ebből lett aztán az a jellegzetes lassúzás, amit oly sokan "kutyatánc" néven ismernek.
A madár már rég átadta posztját egy másiknak, aki ugyanúgy sikongatott az ágak között:
- Nézzétek! Nézzétek! Nézzétek a két szégyentelent! Hát ma már bármit lehet itt tenni nyilvánosan? Hát az "embernek" már sehol nem lehet nyugta ezektől? -kántálta, miközben ide-oda röppent az ágak között a jobb kilátás reményében.
De a két szerelmesen annyira elhatalmasodott az érzés, hogy továbbra sem vettek tudomást a kis irigykedőről. Nem létezett nekik semmi. csak a szerelem.
És csak forogtak körbe-körbe, és nem tudták abbahagyni.
Mint a kutyák úgy általában...

Szép volt életem

gúnyám alatt a valóság lakik

titkainkat szívembe zárom

bőröm érintésedre parázslik

ajkaid nedvét kívánom

amint a holnap mába torkollik

úgy leszel folytatásom

azok kiket utánam szeretni fogsz

lesznek halálom

sorsom gyönyöreink feledése

mit nem követ feltámadásom

szép volt életem

mondd milyen lesz halálom?

célok

Soha ne gyötrődjetek hatalmas célokkal! Az élet rengeteg apró dolog látszólag összefüggéstelen halmaza. Olyan ez mint a szeretet.
Élvezzétek!

Dublin

Hajnali utasaim már az égben  szállnak valahol Anglia felett. Rám Dublin mellett egy zöldalma Pihenőben talált a hajnal Sőt a pirkadat. A madarak mint mindig a hajnali szitáló esőben mosdanak. Megirigyeltem őket, kitartottam kezemet a lehúzott ablakon, és megmostam arcomat.  legalább az frissüljön ha gondolataim már nem. Sűrű volt az elmúlt négy nap. Most itt ülök az autóban és azon gondolkodom, hazamenjek e még mielőtt a déli repülőgéphez visszajövök vagy várjam meg itt újabb utasaimat. Lassan elmondhatom magamról, hogy én már Dublinban élek annyit járok ide.  Pedig az otthonom két óra autóútra van innen. Amíg vezetek ráérek gondolkodni. Túlságosan is ráérek. De arra jöttem rá, hogy nem szabad nekem sokat gondolkodnom. Egyre kevesebb örömömet lelem benne. Hallgatom a madarakat. Az előbb leszállt mellém egy varjú. Dobtam neki egy kis croissant. Sajnáltam hogy a cappuccino semmi módon nem tudok juttatni neki. Aztán az vigasztalt, hogy nem kell őt sajnálni ő már ettől is boldog és különben is ő engem nem sajnál meg soha. Ő a nemzet napszámosa... mondta róla valaki egyszer. Na jó de ezt otthon mondta. Akkor itt ezzel a varjúval most mi a helyzet? Ugyanolyan hontalan mint én. Szabad madár oda repül ahova akar. De sehol se várja senki.
 A francba! 

Olyan az életem mint az élet vize. Csepegős...

Képzeljetek el egy hatalmas tálat. abban kb. úgy háromnegyedig az Életvíz pihen. Valahonnan a magasból születésem óta csepeg belé az utánpótlás. Ami elpárolog lassan, az valami égi felhőben kicsapódik az életösztön kondenzmagjaira. Kezdetben ezek a kis lebegő cseppecskék csak vannak, aztán továbbiakkal ütközve meghíznak, majd e fejlettségük egy bizonyos fokán elkezdenek kihullani a nagy égi felhőből, végül rengeteg megpróbáltatás után (most hadd ne részletezzem ezt) belehullanak a nagy tálba. Hogy az idők folymán ott csökken, vagy emelkedik a szint, az attól függ, hogy hogyan kupeckedek vele. Eleinte nagyon jól ment ez nekem. De mára már egyre kevesebb a befolyásom (érted: belefolyásom :- ) a dolgok menetére.
Mindenesetre egyre nagyszerűbb érzés az amkor egy újabb cseppel gazdagodom. Hngos puttyanással csobban, majd gyönyörű gyűrűket generál, melyek egyre távolodva a központtól, egyre inkább elhalnak, utat engedve ezzel a következő cseppnek. Én pedig egyre boldogabb reménységgel fogadom be ezeket a ritkuló cseppeket életvizembe.
Minden csepp felkavar. Eleinte boldoggá tesz, majd egyre múlik a jelentősége. És akkor jön egy másik...
Ha jön...
Néhány csepp egész életemben kitart. De az újak bizony minél hevesebben csobbantak belém, annál biztosabban bizonytalanodnek el.
- " Istenem! Hová is kerültem? Biztosan ezt akarom én?"
És mint tudjuk minél többet gondolkodunk egy egy döntésünkön, annál biztosabban döntümk végül "NEM"-et
Várom a cseppeket. Egyre nyugodtabban, hisz a "tálam" még szinte tele van...

Még!

Csak hallgatlak rendületlenül, és abban rménykedem, hogy sosem fogy el mondanivalód.
Csak hallgatlak kitartóan, és közben elkalandoznak gondolataim.
Látlak lelki szemeimmel ahogy pőrén állsz egy hűvös helyiségben ahová a hőség elől menekültél, és füledhez szorítod a telefont. Hallom izgalmas suttogásodat, és élvezettel nyugtázom visszafogott kuncogásaidat. Vajon kinek nem kellene ezeket most meghallani? Pedig semmi titkos nincs benne. Hacsak féktelen gondolataim ki nem hallatszanak...
Megfeledkezem magmról, és megfeledkezem arról, hogy ki is vagy Te tulajdonképpen.
És arról is, hogy ki nem is vagyok én már egy ideje...
Te vagy AZ elmulasztott lehetőség. Az amely sosem is volt, de talán lehetett volna. És ha már igen, akkor miért is nem volt ez realitás annak idején?
Csak hallom gyönyörű hangodat miből átsugárzik a csintalanság, s beleborzongok.
Oly kevesen ütötték meg velem ezt a hangot! És ők azok voltak akik mindent jelentettek nekem!
És TUDOM, hogy te is tudod, hogy ez csak egy játék. És pont ettől olyan szép.
Csak hallgatlak, és nem tudok betelni Veled.
Mondj még valamit kérlek!
Csak egy kicsit!
Mééég!

Hátterem (Nem a bálterem)

Van az a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll.
Hát igen! Bármilyen hihetetlen de nekem így a nagy távolság ellenére is valóságosan is, valamint képletesen is itt vagy a hátteremben!
S ez mindig eszembe is jut azonnal, ha bekapcsolom a laptopomat!

Breki

Bölcsis gondozónő:
 - Máté! Annyit iszol, hogy béka nő a hasadba!
Pár perc múlva az utcán Máté:
- Anya! Hallgasd csak a hasam! Békanő van benne...

Helytelenül

Pehelypaplanomat félredobva mély álomba zuhantam. Valahol messze jártam. Hegyen-völgyön is túl mesebeli világ zsongott körülöttem. Színes madarak daloltak, macskák ugatták a nyávogó kutyákat, a pázsiton juhok tarokkoztak a marhákkal, és minden haragosom mosolygott rám.
Rózsaillat facsarta orromat, majd szétpattant a tüdőm a boldogságtól, s úgy éreztem, hogy minden tökéletes.
Szinte lelkiismeretfurdalásom volt a gondolattól, hogy ezt nem érezheti mindeki.
Pedig nem. Egyszerűen lehetetlen. Fizikailag.
Arra ébredtem, hogy gyönyörű csípőd a párnám, és azon ugye másnak most épp nem jut hely...

Evidenciák

Minden a szereteten vagy annak hiányán múlik.